2016. augusztus 31., szerda

Így jógázz a várandósság végén!

A kismamajógát már emlegettük, nemcsak azért, mert hatékony "fájdalomcsillapító" lehet terhességi gondokra-bajokra, hanem mert a fizikai oldal mellett fejben is segít a szülésre való felkészülésben. A várandósság második szakaszában, amikor energiában is bővelkedünk, már megtapasztalhattuk ezeket a pozitív hatásokat.


És bár a harmadik trimeszterre nemcsak a baba lesz egyre nagyobb, hanem vele együtt mi is: a méretes  pocak miatt nehezebb lehet a mozgás, a mindennapi teendők végzése. Ha eddig is rendszeresen mozogtunk, jógáztunk, és az orvosunk sem tiltakozik, bátran lehet folytatni a kismamajógát is, de azért nem árt figyelembe venni a fizikai változásokat, és persze lassítani kicsit. Most már alapszabály, hogy ez az időszak nem arról szól, hogyan lépjünk ki a komfortzónánkból, hanem hogy biztonságban, mentálisan is ráhangolódva várhassuk a nagy napot.


 


[caption id="attachment_532" align="aligncenter" width="495"]Kép: pinterest Kép: pinterest[/caption]

 


A jógagyakorlás tehát végigkísérhet a várandósság végéig, de hogy pontosan mikre is érdemes odafigyelni a harmadik trimeszterben? Megtudhatod a Jóga egyszerűen blog összeállításából, a folytatásért kattints IDE. 


 


 

2016. augusztus 25., csütörtök

"A tükörből nézhettem végig, ahogy megszületik a lányom" - szülés és gyermeknevelés Amerikában

Editet pár éve Chicagóba sodorta a sors amerikai férje mellé, idén év elején pedig megszületett kislányuk, Linda. Az újdonsült anyuka beszámolt az AnyaKlikknek arról, hogy milyen az Egyesült Államokban szülni és gyermeket nevelni. Sorra dőltek meg bennem az amerikai álomról szóló sztereotípiák, ahogy hallgattam őt az éteren keresztül. Gondolatébresztő  és tévhitoszlató beszélgetés következik.


 


Linda már 8 hónapos "nagylány". De kezdjük az elejéről: hogyan indult a várandósságod?


Láttam, hogy nagyon sok mindenki küzd meddőségi problémával: a barátaim körében is ezt tapasztaltam, és a családomban is előfordult már. Ezért én már a baba tervezésekor felkerestem a nőgyógyászomat, hogy nézze meg, hogy állnak nálam a dolgok. Ő azt mondta, szívesen felír már most hormont, ha gyorsabb eredményt szeretnék, de ennyire nem volt sürgős. Én viszont olyannyira meg voltam győződve róla, hogy nem fog elsőre sikerülni, hogy a terhességem híre valójában felkészületlenül ért.


Amikor azon a bizonyos reggelen megjelent a két csík a teszten, visszahívtam az orvosomat, tudatván vele, hogy helyzet van. Mire ő közölte, hogy terhesekkel már nem foglalkozik.



Ekkor kellett rádöbbenjek, hogy az Államokban nem minden szülész-nőgyógyász hajlandó várandós nővel szóba állni.



Ennek azon egyszerű oka van, hogy rengeteg a per, és csak azok az orvosok végeznek terhesgondozást, akik elég magas biztosítást kötöttek magukra és a praxisukra. Öt-hat orvost is felhívtam, mire találtam egyet, akihez el tudtam menni.


 


[caption id="attachment_514" align="aligncenter" width="505"](A kép illusztráció: Pixabay) Érkezik a baba, de ki foglalkozik a terhesgondozással? (A kép illusztráció: Pixabay)[/caption]

 


Milyen kötelező vizsgálatok vannak Amerikában a terhesség alatt?


Három darab ultrahang van. Egy az 5. héten, hogy megállapítsák a terhesség tényét. Aztán még egy a 10. hét környékén, ilyenkor szűrnek Down-kórra is, valamint vért is vesznek, amelynek segítségével több száz genetikai betegséget térképeznek fel. Majd az utolsó, kötelező – úgynevezett anatómia - ultrahang a 18. héten van.


Azt kell tudni, hogy a biztosító kettő darab ultrahangot fizet, a többit zsebből kell megoldani. Nálam végül a harmadikat is kifizették, mert meg lehetett orvosilag indokolni, hogy szükséges volt.


Egyébként nagyon érdekes tendencia van folyamatban. A legújabb nézetek szerint minél természetesebbnek kell lennie a terhesség és a szülés lefolyásának. Ami viszont azt jelenti, hogy minden beavatkozást mellőznek, kivéve az életmentő műtéteket.



Szinte semmilyen gyógyszert nem adnak a kismamáknak - legyen bármilyen panaszuk -, még hüvelyi ultrahangot vagy vizsgálatot sem csinálnak, mert az ártalmasnak tartják. Az ultrahangról vagy a fájdalomcsillapítókról azt vélik például, hogy autizmushoz vezet. Egyébként bizonyos anyakörök az oltásról is hasonlóképpen vélekednek - ezt nem is kommentálnám...



Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a betegek is nagyon agresszívek, mindenért perelnek, az orvosok így alig mernek bármibe is beavatkozni. Megtörténhet az, hogy valaki pert indít, mert az orvos négy ultrahangra elküldte a várandósság alatt. Nonszensz az egész.


Az én orvosom is csak a terhességem vége felé vizsgálta meg a méhszájamat, mert sokat görcsöltem, és nagy nehezen rávettem, hogy nézzen már meg. De amúgy eszébe sem jutott volna.


 


Érdekes, amit mondasz a természetes lefolyású terhességről és szülésről. Hogyan egyeztethető ez össze azzal, hogy mégis olyan magas a császármetszések száma az Államokban?


Valóban nagyon magas. Sok anyuka kéri, hogy bizonyos időpontban császározzák meg a munkájuk miatt. Például mert tanár és pont jól jönne neki, ha a téli szünidőben már otthon lehetne a babájával, mert így kap extra két hetet, és nem hat hanem nyolc hét múlva áll csak újra munkába. 


Aztán meg ott van az is, hogy bizonyos típusú szüléseket nem tanulnak meg levezetni az orvosok, és inkább császároznak, mint hogy kockáztassák a hüvelyi úton való szülést. De amennyire én tudom, a kórházakat büntetik a sok császár miatt, így, amint látják, hogy valakinél végig lehet vinni a természetes szülést - még ha hosszan is tart a vajúdás, mint nálam -, akkor ezt erőltetik, mert muszáj levinni a statisztikát.


Persze ez kórházról kórházra és államról államról is változik.


 


Vissza a te történetedhez: hogyan zajlott le nálad a szülés?


Itt, Amerikában kötelező szülési tervet írni. Én azonban azt gondolom, hogy semmi racionalitása ennek: úgysem az fog történni, amit szeretnél, teljesen légből kapott dolgokat ír le az ember ilyenkor, és aztán pedig csak csalódik, hogy nem az „álom-szülés” következett be. Persze nem teljesen haszontalan. De sokkal inkább arra való, hogy a nő átgondolja a szülést és felkészüljön lelkileg rá, vagy esetleg a partnere tudja, hogy mire számítson.


 


[caption id="attachment_515" align="aligncenter" width="549"]Vajúdás a kórházban: vajon olyan lesz, amilyennek elképzeli az ember? (A kép illusztráció: Pixabay) Vajúdás a kórházban: vajon olyan lesz, amilyennek elképzeli az ember? (A kép illusztráció: Pixabay)[/caption]

 


Nincsen választott orvos, annál szülsz, aki éppen bent van. A természetesség jegyében pedig úgy tartják, hogy addig kell vajúdnod otthon, amíg csak lehet.


Én rengeteget görcsöltem a terhességem vége felé, így már nem is számoltam a fájásokat, azt hittem majd egyértelmű lesz, ha beindul a szülés. Végül is az volt, mert egyik hajnalban pár másodpercig erős fájdalmat éreztem. Mi a manó? – gondoltam magamban, felkeltem, és mint a filmekben, ömlött ki belőlem a magzatvíz, és utána is csak bugyogott hosszan.


Felhívtam a kórházat, de azt mondták, hogy maradjak még szépen otthon 5-6 órát. Igen ám csak, hogy rögtön 3 perces fájások jelentkeztek. Reggel fél 7-kor ment el a magzatvíz, és 11 óra felé mondtam a férjemnek, hogy induljunk. Még négy emeletet kellett lefelé lépcsőznöm; 3 perces fájásokkal ez nem könnyű mutatvány. Úgy voltam vele, hogy ha már ilyen közeliek a fájások csak nem fordítanak vissza a kórházból.


Amikor beértünk a kórházba, felvettek az úgynevezett „triage” szobába (elosztó vizsgáló), ahol megnéztek és mivel csak 1 centire voltam kitágulva, mégis csak felajánlották, hogy menjek szépen haza vajúdni. Én viszont közöltem, hogy azt már nem.



Nem tartottam normálisnak, hogy 3 perces fájásaim vannak már az elején, éreztem, hogy valami nem stimmel. Így hát maradtam, ugyanabban a triage szobában, jó pár másik kismamával, akik különböző panaszok miatt jöttek be a szülészetre. Én pedig ott vajúdtam nekik kicsit premier plánban...



Sejtettem, hogy valami gáz van, de ez az orvosokat nem érdekelte. Semmit sem változott két és fél óra után sem a méhszáj, a fájások meg csak jöttek folyamatosan. Ekkor kértem az epidurált, amit ilyen „hamar” nem adnak be, ahhoz 3 cm-es tágulást kell produkálni. Végül is az orvos, akivel addig egyáltalán nem találkoztam, engedélyezte, de először nem hatott, később is csak féloldalasan. Aztán pedig ugyanúgy éreztem a fájásokat, a lábamat viszont egyáltalán nem.


 


Sokáig vajúdtál?


Összesen 24 órát vajúdtam. Igazából komplikáció volt a szülés alatt, de erre csak a végén derült fény. Linda ugyanis egy nagyon ritka, fura pozícióban helyezkedett el. Fejvégű volt ugyan, de míg más magzat a mellkasára hajtja a fejét és összegömbölyödik, addig neki a keze és a lába kifelé nézett, a feje pedig felfelé, félrefordítva.


Ezért nem volt elég nyomás a méhszájon, ezért nem tágultam. 9 és fél centinél teljesen beragadt: hat órán keresztül vártunk így. Végül nem bírtam és megbeszéltem Lindával, hogy most már nincs mese, nem maradhat tovább, ki kell jönnie. Úgy tűnik csak erre várt, mert ezek után nem teketóriázott, villámgyorsan megszületett.


Érdekes módon, a gyerek nem szenvedte meg a vajúdást, egyből szeretett volna szopizni. Semmi baja nem volt, nem is aludt el a születése után sem, mint a legtöbb baba. Azóta is érdeklődő, felfedező kicsi lány, hatalmas energiával megáldva.


Én viszont rettenetesen kifáradtam. Ráadásul a nehezített szülés miatt gyakorlatilag szétvált a szeméremcsontom, sokáig alig tudtam rendesen járni. Hogy hazajussunk valahogy kaptam botot, felírtak ópiumot, de mivel szoptattam, ezért azt nem vettem be.


 


A szétvált medencecsonton és hosszú vajúdáson túl milyen emlékeket őrzöl még a szülésről?


Alapvetően fantasztikus emléket őrzök Linda születéséről. Nem tudom Magyarországon van-e ilyen, de itt van lehetőség arra, hogy tükörből nézd végig a gyermek születését.



Amikor a szülésznő látta, hogy már mindjárt itt az ideje a lányom világra jövetelének, akkor kérdezte, hogy akarom-e nézni tükörből. Én rábólintottam. Ezen kívül pedig odatették a kezemet Linda feje búbjára, amikor már majdnem kijött : sosem felejtem el ezeket a pillanatokat. A nővér a szülés után azt is megmutatta egészen pontosan, hogy hol érintettem meg a fejecskéjét.



Gyönyörű volt! A férjemnek is, aki végig ott volt mellettem: ő ráadásul premier plánból látta az eseményeket. Tényleg egészen felemelő érzés látni, ahogy megszületik a gyermeked. Ez valami csodálatos!


Viszont a kórházban eltöltött két nap borzasztóan kimerítő volt. Az ápolók kétóránként jöttek, és akár fel is keltettek, mert szoptatnom kellett. Én csak „szoptatás-náciknak” hívtam őket. Pedig nem ellenkeztem, eleve úgy készültem, hogy szoptatni akarok, és szerencsére Linda is egyből megtalálta a cicit, már születésekor. Azonban ez a két óránkénti keltés és erőltetés durva volt. Egész egyszerűen nem tudtam 3 óránál többet aludni két nap alatt.


A kórházból egyébként úgy jöttem el, hogy a vérzésig kisebesedett a mellem, mert ugyan ment egyből a dolog, a csecsemős nővérek nem adtak tanácsot azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell szoptatni. Csak egy oldalon mutatták meg és csak ülő pozícióban. Szerencsére a szomszéd nénink gyakran átjárt hozzánk a gyermekágyas időszak alatt, ő mondta, hogy masszírozzam a mellemet és tegyek rá meleget. Így kerültem el a mellgyulladást. Védőnő nincsen, ezért az anyuka ilyen kérdésben teljesen magára van hagyva.


Vannak persze laktációs tanácsadók, de el sem tudom képzelni, hogy a chicagói nagy télben, méteres hóban hogyan jutottam volna el hozzájuk a babámmal. Itt senki nem jön házhoz.


 


[caption id="attachment_516" align="aligncenter" width="531"]Amerikában a magyar viszonylathoz képest kevés segítséget kap az anyuka (A kép illusztráció: Flickr, Maggie Winters) Amerikában a magyar viszonylathoz képest kevés segítséget kap az anyuka a szakmabeliektől (A kép illusztráció: Flickr, Maggie Winters)[/caption]

 


Mi a helyzet a munkával? Hamar vissza kellett menned a munkahelyedre?


Itt nem létezik olyan, hogy szülési szabadság. Egyáltalán betegszabadság sincs. Tíz nap rendes szabadságod van törvényileg, esetleg a céged hozzáad még két napot, ha jófej.



Sokan gyakorlatilag a vajúdásig dolgoznak, és 6-7 héttel a szülés után már mennek vissza dolgozni. Egyszerűen muszáj az anyagiak miatt.



Én két héttel a kiírt időpontig dolgoztam, aztán otthagytam a munkahelyemet. Mivel nem tudjuk és nem is akarjuk Lindát „bölcsődébe” adni, ezért inkább online távmunkát vállaltam. Ebből persze nem fogunk meggazdagodni, de legalább van keresetem és itthon tudok lenni a lányommal.


 


Miért nem opció a bölcsi?


Ennek két oka is van. Az egyik, hogy itt úgynevezett „daycare center-ek” vannak (hasonló, mint a családi napközi Magyarországon – a szerk.). Azonban sosem lehet tudni, hogy jó-e az a hely vagy sem, mert a gondozóknak nincsen komoly képesítésük. Gyakorlatilag bárki nyithat ilyen bölcsit, csak egy gyorstalpalót kell elvégeznie, valamint megfelelnie bizonyos biztonsági előírásoknak.


Ebből következik egyébként a második ok, ami miatt nem adjuk Lindát „daycare”-be. Azok a bizonyos biztonsági előírások ugyanis nagyon szigorúak: ha nem felel meg a hely, akkor simán beperelhetik. És mivel ilyen könnyű őket beperelni, ezért magasak a költségeik is. Ez azt jelenti, hogy egy hónapnyi bölcsi díja 2200 dollárra rúg (kb. 620 000 ft). Viszonyításképpen, egy átlagos irodai munkás keresete 2500 dollár.


Létezik persze bébiszitter szolgáltatás is, de az még drágább. Olyan magas a dadák órabére, hogy elviszi a fizetésedet.


 


Tényleg nem túl rózsás a helyzet…


Igen, és ami a legszörnyűbb, hogy két pártra szakadt az anyatársadalom. Két „parenting style” (nevelési stílus) csap össze az online világban valamint a játszótereken. Szerintem Magyarországra is emiatt gyűrűzött be a „szaranyázás” fogalma. Hiszen az amerikai médiában megjelenő cikkek könnyen fordíthatóak magyarra is, de valójában nagyon más itt a helyzet, mint otthon.


Vannak, azok az anyák, akik szülés után egyből visszamennek dolgozni: vagy az anyagiak miatt, vagy pedig mert el akarják kerülni a hosszabb kiesés miatti hátrányos megkülönböztetést. Vannak, akik otthon maradnak, és a férjük tartja el őket, vagy egyéb alkalmi munkákból élnek meg. Minden azon múlik, hogy mennyi a szülés előtti és az az utáni várható kereseted, és hogy van-e ingyenes gyerekfelvigyázási lehetőséged, például nagymamák személyében.


 


[caption id="attachment_517" align="aligncenter" width="552"]Maradsz otthon babakocsit tologatni vagy visszamész 2 hónap után dolgozni: nem könnyű a kérdés (A kép illusztráció: Flickr, Valentina Yachichurova) Maradsz otthon babakocsit tologatni vagy visszamész 1,5 hónap után dolgozni? Nem könnyű a kérdés (A kép illusztráció: Flickr, Valentina Yachichurova)[/caption]

 


Igazából háromfajta nő van, most Amerikában. Az első keserű, mert hamar vissza kellett térnie dolgozni  a szülés után - lelkileg ez szerintem fáj neki, hogy muszáj dolgozni a hitelek miatt. A második fajta szintén keserű, mert hiába tanult évekig, otthon kell ülnie a gyerekkel, ugyanis a férjével a fizetésük mellett nem tudják magunknak megengedni a bébiszittert vagy a bölcsit.



Aztán ott van a harmadik csoport, akik a „childfree” ideológiát követik, vagyis tudatosan választják a gyermektelenséget, hiszen a fent említett körülmények miatt a gyerekvállalás itt nem egy magától értetődő döntés a nők részéről.



Ismerőseink körében sok a 35 év körüli, és ebből csak egy-kettőnek van gyereke. Azért ez sokat elmond.


Tulajdonképpen a feminizmus elhozta magával az egyenlőséget. De ezt úgy értelmezték, hogy ugyanannyit kell dolgozni a nőnek, mint a férfinak, és ebbe nem fér bele a gyereknevelés, valamint minden, ami ezzel jár. Mostanra felnőtt egy generáció, akinek így éltek a szülei. Ezek a harmincasok, a millenárisok, azonban nem akarják kitenni ennek a saját gyerekeiket. Ezért inkább nem vállalnak gyereket.


Vagy vállalnának, de anyagi okokból nem teszik. Jó egyetemekre járó nők, jó diplomával ott tartanak, hogy nem szeretnének gyereket, különben annyi a karrierjüknek. Hiszen nem ezért vették fel a hatalmas diákhitelt.


Ez persze a magasan képzett réteg tendenciája, nekem erről vannak tapasztalataim, erről tudok beszámolni.



Az a gond, hogy Amerikában az égvilágon semmi sem segíti a családokat és a gyereknevelést. Egyszerűen nincs benne a kultúrában. Európához képest például itt egyáltalán nem alapvető, hogy legyen pelenkázó vagy etetőszék az étteremben vagy a reptéren.



Egyébként is minden az egyénen múlik, és a gyereknevelés elsősorban az anya dolga. Ezt a fajta „totális anyaságot” viszont egyre kevesebben kívánják felvállalni. Az egyén kultusza itt igen nagyra tartott. A gyerekeknek már kiskorukban azt szajkózzák, hogy találják meg a saját hivatásukat, kövessék a vágyaikat.


A kislányokból hamar jogászok, orvosok válnak, hatalmas anyagi és egyéni áldozatokat hozva ezzel. És ezek után kérnék tőlük, hogy „sicc! menj vissza a tűzhely mellé, ha gyereket akarsz”? Vagy esetleg folytathatják a heti 60 órás munkahetet, nulla szabadsággal, sosem látva a gyereküket és a párjukat. Ez egyre kevesebb embernek tetszik.


Többek között, erről is szól az elnökválasztási kampány, hogy történjen végre valami, hiszen a rendszert egyáltalán nem a modern igényekre találták ki. De sajnos nem egyértelmű, hogy lesz-e radikális változás a millenáris generáció reproduktív évei során.


 


 


Ha te is külföldön szültél vagy nevelsz gyereket, és szeretnéd velünk valamint az olvasókkal megosztani a tapasztalataidat, írj nekünk az anyaklikk@gmail.com-ra.


 


 

2016. augusztus 23., kedd

Így legyél digitális mami - 4 app a várandóssághoz

Sokszor el is felejtem, mi mindenre lehet jó egy okostelefon, azon túl persze, hogy telefonálok vele :-) Most, hogy egy kicsit több időm van magamra, 4 ingyenes telefonos appot teszteltem, amiből 3-at kifejezetten kismamáknak fejlesztettek, egy pedig egyébként is jól jöhet, ha feledékeny vagy. 


Először is, nem nagyon szeretem, ha már rögtön a regisztrációkor az a benyomásom, hogy tuti rám akarnak sózni valamit, a "babaipari szakmunkások" pedig különösön éberek. Volt olyan alkalmazás, amely az összes adatomat kérte a bejelentkezéskor/regisztrációkor (emailcím, telefonszám, születési adatok, postacím, méretek stb.). Ezeket mind bepötyögni türelmem sem volt, meg nem is szeretek ennyire kitárulkozni a marketingeseknek, amennyire lehet, azért védem az adataimat. Szóval az olyanok, akik egy email címnél többet kértek, rögtön törlésre is kerültek nálam. Itt jegyzem meg, hogy magyar nyelvű alkalmazást alig találtam, és ha akadt is, sajnos majdnem mind a fenti kategóriába, vagyis az adatbegyűjtőbe tartozott... Egyet azért mégis letöltöttem, ez az 


Anya leszek!


Szinte az elejétől fogva használom, praktikus, hogy pár alapinformáció megadása után számolja a heteket, így ha el is felejtem, épp hányadikon tartok, csak ránézek a telefonra és már tudom is. Minden héten ad pár hasznos tippet, lehet feltöltetni képeket, illetve szerintem főleg a végén fontos lesz a súlykalkulátor, ezzel is könnyen lehet követni, megfelelően gyarapodunk-e. Saját jegyzeteket is be lehet vinni, utólag minden visszakereshető. Az alkalmazás támogatói között van gyógyszergyártó is, így gyakran emlékeztet a magnéziumpótlás fontosságára, de ezt könnyen meg tudom bocsátani :-)


 


[caption id="attachment_495" align="aligncenter" width="600"]kép: boon.hu kép: boon.hu[/caption]

 


Ezt az egy magyar nyelvűt használom, jöjjenek az angol nyelvűek:


Kicks Count


Ahogy a neve is mutatja, viszonylag kevés funkcióval bír: a baba mozgását dokumentálhatjuk vele. Főleg a terhesség végén hasznos, hogy figyeljük a baba mozgását, rendszeres-e, eleget ficánkol-e, ebből következtethetünk a jól-létére, és lehet, hogy a nőgyógyász/védőnő is kérdezni fogja a 3. trimeszter végi vizsgálatokon. Tehát amikor a baba megmozdul, csak rábökünk a képernyőn a kis talpacskákra, és az app számolja és nyilvántartja, ebből heti kimutatást is készít. Ezenkívül ad pár általános kérdésre választ a magzatmozgásokkal kapcsolatban, és persze itt is van olyan menüpont, ami egy webáruházba irányít. Egyszerű, és mégis hasznos szerintem. 


 


[caption id="attachment_496" align="aligncenter" width="600"]kép: huffingtonpost kép: huffingtonpost[/caption]

Babycenter


Kicsit többfunkciós, ugyanúgy számolja a heteket, mint az első, és picit több olvasnivalót kínál minden hétre: a 32-re például ajánl egy videót otthonszülésről, egy cikket arról, milyen bababiztonsági eszközöket szerezz be a lakásba, egy másik írást arról, milyen az ideális szoptatós melltartó, és hogy normálisak-e a terhesség alatti hőhullámok (egyébként igen). Szóval ha valaki nagyon unatkozik, és szeret angolul olvasgatni, ezt imádni fogja. Itt is vannak kérdések-válaszok összegyűjtve (pl. mi biztonságos és mi nem várandósság alatt), lehet fotókat feltölteni, van beépített számláló, amivel lehet rögzíteni a magzatmozgásokat - így nem kell külön letölteni mondjuk a másikat, és ha eljön a nagy nap, és még meg bírjuk emelni a telefont, akkor a fájásokat is mérhetjük vele (Contraction timer). A baba születése után is hasznos lehet, táplálkozási, altatási tanácsokkal is szolgál, és altatódalokat is le lehet játszani vele. Fórum is van, beszédes anyukáknak :-) 


[caption id="attachment_497" align="aligncenter" width="600"]kép: babycenter.com kép: babycenter.com[/caption]

 


És íme az utolsó, ami szerintem nemcsak várandósoknak jön jól, hanem mindenkinek, aki kontrollálni szeretni a napi folyadékbevitelt:


Drink Water


Ebben az időszakban különösen fontos, hogy elég folyadékhoz jusson a szervezetünk, ezért ha gyakran elfelejtünk inni napközben, akkor ez egy nagyon jó app ennek monitorozására. Be lehet állítani, hogy mi a napi cél, mennyit kellene innunk, és időnként erre akár hangjelzéssel figyelmeztet is, illetve mutatja, mennyit kell még innunk a napi penzum teljesítéséig. 


[caption id="attachment_498" align="aligncenter" width="280"]kép: appchartcompass.com kép: appchartcompass.com[/caption]

 


 


(fentiek mind IPhone-ra telepített alkalmazások)


 


Ha tudtok jobbakat, ne habozzatok megosztani kommentben!

2016. augusztus 16., kedd

Mit keresett a közvélemény a hálószobánkban?

Amikor egy férfi és egy nő összeházasodik, már az esküvőn megindul a kérdések áradata az utódnemzés kérdését illetően: mikor szeretnének gyereket és hányat? A család és a barátok jóindulatú (olykor pletykaéhes) érdeklődése persze nem feltétlenül alaptalan, azonban a folytonos kérdezősködés nyomasztóvá is válhat, különösen, ha a pár meddőségi problémákkal küzd.


Mikor pár éve átadtam az esküvői meghívót a közeli kollégáimnak, a főnököm kifejezte köszönetét, majd viccesen hozzátette, hogy csak azért nem örül ennek az eseménynek, mert - még nem akarván megválni tőlem - ez azt is jelenti, hogy pár hónap múlva jön a következő bejelentés, ezúttal majd arról, hogy babát várok.


Nos, nem lett igaza.


 


[caption id="attachment_473" align="aligncenter" width="555"](Kép: Vincent Miao, Flickr) (Kép: Vincent Miao, Flickr)[/caption]

 


Az élet úgy hozta, hogy bármennyire is próbálkoztunk, sokáig nem sikerült teherbe esnem. Sőt minél jobban próbálkoztunk, és minél jobban rápörögtünk a "projektre", annál kevésbé. Szánalmasnak éreztem magamat. Ahogy teltek a hónapok, úgy vált egyre kényelmetlenebbé a kíváncsiskodók érdeklődése, célozgatása a gyermek jövetelével kapcsolatban. 



Fél év elteltével már egy szimpla baráti összejövetelre is félve mentem el. Előre készítettem magamban a hárító sablonválaszokat a "na és mikor jön a baba?" kérdésre. Sokszor nem is kellett, hogy feltegyék a kérdést, már attól ideges lettem, hogy úgy éreztem, a hasamat vizslatják vagy lapos pillantásokat vetnek egymásra, amikor alkoholt kérek inni.



Utáltam, hogy rákérdez a témára a fodrászom, a kozmetikusom, a masszőröm (ez utóbbi persze csak azért érdeklődött, mert nem mindegy, hogyan nyúl hozzám, ha terhes vagyok, mindenesetre egy idő után abban maradtunk, hogy szólok, ha itt a baba).


Egyszer, az ünnepekkor felhívott egy idősebb hölgy, egy távoli ismerősünk, hogy boldog új évet kívánjon, és egyben nem mulasztotta el megjegyezni, hogy milyen csodálatos dolog a gyermek és reméli, hogy nekünk is hamarosan bőséges gyermekáldásban lesz részünk. Könnyek között tettem le a telefont.


Jóllehet, ez sokban rajtam is múlott, rengeteg mindent kivetítettem ugyanis a saját érzéseimből. Már az első hónap után síkideg voltam, hogy nem jött össze a baba, ez aztán csak fokozódott. Mintha csak előre éreztem volna, hogy nem lesz könnyű menet (vagy éppen azért nem volt az, mert ennyire ráparáztam...). Végül nem bírtam, és blogot indítottam, nem kifejezetten meddőség témakörében, ámbár ez volt a fő irányvonal; aztán kibővült sok minden mással. Szóval kitettem magam a közvéleménynek, de jólesett kiírni magamból a gondolataimat, máskülönben becsavarodtam volna. 


 


[caption id="attachment_474" align="aligncenter" width="565"](Kép: Silvia Sala, Flickr) (Kép: Silvia Sala, Flickr)[/caption]

 


A nem-virtuális világban azonban mélyen hallgattam a problémáról. Csak pár közeli jó barát tudott róla meg a szüleim. Egyébként a családommal viszonylag szerencsém volt, a férjem nagyapján kívül ugyanis soha nem szegezte nekem egyetlen rokon sem a kérdést, miszerint mikor méltóztatok már gyereket szülni. Biztosan sustorogtak a hátam mögött, kérdezgették anyukámat, de elég tapintatosak voltak velem szemtől szembe. Talán azért is, mert végiggondolták, hogy a gyerekvállalás két ember legintimebb magánügye. Ezzel persze nem mindenki volt így a környezetemben.



A falnak tudtam volna menni, amikor több ízben kacsintott rám sejtelmesen egy kisgyermekes kollégám, miközben a gyerekeiről mesélt, hozzátévén: majd te is meglátod... Még jó, hogy nem kellett terhességi tesztet bemutatnom neki minden hónapban.



Aztán jött a kormányzati kommunikáció, jött Kövér László és jött Ákos, akik szerint a nők legnagyobb önmegvalósítása a gyermekszülés és -nevelés. Jöttek a rádióreklámok és plakátok is, melyek azt harsogták, hogy egy gyerek nem gyerek, hiszen testvérben az erő.  


Joggal vetődött fel bennem a kérdés, hogy vajon van-e bármiféle keresnivalója az államnak a hálószobámban. Szerintem nem sok. Annyi azonban biztos, hogy semmi estre sem azért szülök gyereket, hogy így teljesedjek ki (ez csak egy szelete a nőiességemnek), és azért sem, hogy bebiztosítsam magam öregkoromra.


De nem csak az állam és az ismerősök tartózkodtak képzeletben a hitvesi ágyunk mellett. Az orvosi nyomás sem volt elhanyagolható. Amikor már túl voltunk az egyéves próbálkozási időszakon, az egyik nőgyógyász, aki kivizsgáltatott (és nem talált semmit az alacsony D-vitamin-szinten kívül), határozottan az inszemináció irányába akart terelni. Miközben ő is tudta és én is tudtam, hogy pontosan ugyanannyi az esélye az ilyen típusú beavatkozásnak, mint a hagyományos közösülésnek egy év próbálkozás után: vagyis kb. 20 %. Ettől függetlenül már majdnem beadtam a derekam - hiszen az ember mindent megtesz a sikerért -, amikor végül spontán megfogant a gyermekünk.



Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy egyáltalán nem szabad beszélni a meddőségi gondokról. Az én lelkemen is enyhített, hogy elsírhattam olykor a bánatomat a barátnőimnek.



Jólesett a tapintatos érdeklődésük is, nekik zöld lámpát adtam ez ügyben. Álszent dolog lett volna úgy tenni, mintha minden rendben lenne és nem is akarnánk babát, miközben belül szenvedtem.


Ahogy egyre többet dolgoztam magamban a témán, úgy lett könnyebb a lelkemnek is. Egy idő után már nem zavart az utcán a várandós nők látványa sem. Nem fordítottam el a fejemet. Inkább magamban elmotyogtam egy boldogságot és egészséget hozó jókívánságcsokrot, amikor egy kismamára néztem. Meglepően jóleső energiák szabadultak fel bennem ilyenkor. 


 


[caption id="attachment_476" align="aligncenter" width="553"](Kép: Nicole Pierce, Flickr) (Kép: Nicole Pierce, Flickr)[/caption]

 


Végső soron azt hiszem, mint sok minden, ez is két emberen múlik. Nem csak a velem szemben állón, hanem rajtam is. Persze nem okos dolog folyton más magánéletében turkálni, de az emberek már csak ilyenek: kíváncsiak, pletykásak. Tudni kell helyén kezelni a dolgot, és elfojtások helyett őszintén szembe nézni magunkkal.


Arra a kérdésre pedig, hogy mikor jön a baba, egy tippem van csak: érdemes azt válaszolni, hogy mindennek megvan az ideje. Mert ez az igazság.


 


 

2016. augusztus 15., hétfő

6 dolog, amivel őrületbe kergethetsz egy kismamát



Bár alapvetően türelmes és nyitott ember vagyok, valószínűleg a tomboló hormonoknak is köszönhetően mostanában érzékenyebb lettem a környezetem várandósságomra adott némely reakciójára.
Szerintem ezek között biztos van olyan, ami általános, és nemcsak én szenvedek tőle :-) Sorolok néhányat, azt hiszem, ezek közül pár nektek is ismerős lesz...


Pocakfogdosás


Nemcsak az ismerősök, hanem sokszor vadidegenek is úgy érzik, kötelező testi kontaktusba lépni az egyre növekvő hasammal, természetesen mindezt kérdezés nélkül. Eleinte nem zavart, már ami a családtagokat illeti, de időközben a sok atrocitás hatására már kifejezetten megrémülök, ha valakin látom, hogy ilyen szándékkal közelít a most már méretes hasam felé. 


A baba nemének, korának tippelgetése


Biztos sokan hallottátok már ismerősöktől a "jaj, olyan csúcsos a hasad, biztos fiú lesz" vagy "nagyon szétterül, tuti lány" típusú megjegyzéseket. Amellett, hogy szerintem ez nettó hülyeség, sokan nem is akarják előre tudni a baba nemét, így felesleges hergelni őket. A másik, amivel múlt héten szembesültem, amikor a gyógyszertáros lány megkérdezte: "és, mennyi idő van még hátra?" Amikor mondtam, hogy 2 hónap, elkerekedett a szeme: "úristen, még?" Nem elég, hogy máris bálnának érzem magam, kell még fokozni? És ezzel el is jutottunk a 


Testsúlynövekedésre való célozgatás-


hoz. "A mennyit híztál eddig?" kérdésre már nem is nagyon válaszolok, mert akkor a "Gondolkoztál már azon, hogy fogod leadni?" jön. Udvariatlan meg nem akarok lenni, mert sokszor legszívesebben azt válaszolnám, hogy "Hát, majd jössz velem az edzőterembe/futni/tornázni, és jól megmutatod, hogy is csináljam..."


Kéretlen tanácsok osztogatása


Erről írtam már egyszer egy hosszabbat, és szerintem ha megszületik a baba, csak súlyosbodni fog. Mindenkinek van egy tuti tippje arra, hogy mit tegyél, egyél, vegyél és mindennek az ellenkezőjére is. És persze minden második anyukának van egy horrorsztorija is a szülésről, ami ha nem is vele, de a barátnőjével, vagy a barátnője barátnőjével, kolléganőjével, anyukájával, kiskutyájával esett meg, és ezt is meg is osztja. Úgyhogy már helyben is vagyunk, jön a 


Paráztatás


Aki volt már várandós, és átment már ezen egyszer, igazán emlékezhetne rá, hogy az utolsó néhány hét az igazán kritikus ebből a szempontból, ekkor kezdi el leginkább foglalkoztatni a kismamát a szülés gondolata, most fészkelik be magukat a nem mindig pozitív gondolatok a fejünkbe. Ijesztgetés helyett pedig inkább egy kis biztatásra, megnyugtatásra vágynánk...


Mindent megvettél már a babának?


A végére hagytam az egyik kedvenc kérdésemet. Nem arról van szó, hogy nem esik jól az érdeklődés, de ezt kicsit olyan számonkérőnek éreztem, és bár nem vagyok egy halogatós típus, de nemcsak babonából, hanem egyéb praktikus okok miatt is a vásárlásba még nem bonyolódtam nagyon bele, először feldolgoztam, elpakoltam, rendszereztem azt a rengeteg holmit, amit a barátoktól kaptunk. Úgyhogy a "Mindent megvettél már?" kérdésre eddig csak annyit válaszoltam, hogy igen, vettem neki egy sapkát, amit majd félévesen fog tudni hordani :-) 


 

kép: freepik - www.freepik.com


Nektek mi volt a legdurvább reakció, kérdés vagy kritika, amivel kismamaként találkoztatok? 


 


kiemelt kép: nakaridore - www.freepik.com

 

2016. augusztus 10., szerda

12 imádnivalóan jógázó baba

Itt a jógik új generációja! Nemcsak tündériek, de az ászanáik is figyelemre méltóak. Az utolsó képen szereplő baba pedig mintha már saját csoportot oktatna :-) Nem kell hát aggódnunk a jóga jövője miatt, ezek a csemeték biztosítják az utánpótlást.
Lássuk a képeket!


 


Lefelé néző kutya


 


[caption id="attachment_431" align="aligncenter" width="600"]kép: pinterest kép: pinterest[/caption]

 


Kobra póz


 


[caption id="attachment_433" align="aligncenter" width="600"]kép: pinterest kép: pinterest[/caption]

 


Deszka póz


 


[caption id="attachment_434" align="aligncenter" width="600"]kép: YogiLiving kép: YogiLiving[/caption]

 


Sáskaállás


 


[caption id="attachment_435" align="aligncenter" width="600"]kép:  GreenKiddie kép: GreenKiddie[/caption]

 


Macskapóz


[caption id="attachment_436" align="aligncenter" width="600"]BabyGooRoo BabyGooRoo[/caption]

 


Lefelé néző kutya variáció (3 lábú)


 


[caption id="attachment_437" align="aligncenter" width="600"]kép: YogiLiving kép: YogiLiving[/caption]

 


Halpóz


 


[caption id="attachment_438" align="aligncenter" width="600"]kép: pinterest kép: pinterest[/caption]

 


Oldalsó deszkatartás


 


[caption id="attachment_439" align="aligncenter" width="600"]kép: pinterest kép: pinterest[/caption]

 


Spárga


 


[caption id="attachment_440" align="aligncenter" width="600"]kép:  ChunMiaoLittleFlower kép: ChunMiaoLittleFlower[/caption]

 


Oldalra nyújtás ülésben (vagy inkább fekvésben?)


 


[caption id="attachment_441" align="aligncenter" width="600"]kép: pinterest kép: pinterest[/caption]

 


Pillangó póz variáció


 


[caption id="attachment_442" align="aligncenter" width="600"]kép: pinterest kép: pinterest[/caption]

 


Lótuszülés


 


[caption id="attachment_443" align="aligncenter" width="537"]kép: pinterest kép: pinterest[/caption]

 


Nektek melyik a kedvencetek? 


 


Forrás: doyouyoga

2016. augusztus 7., vasárnap

27-29. hét: hello hátfájás, hello bababoltok!

A második trimeszter végére már láthatóan gömbölyű lett a pocakom, és immáron tagadhatatlannál vált az állapotom. Ezzel együtt megkezdődött a hátfájás és a lábdagadás, valamint belevetettük magunkat a bababoltok kínálatába is.


Említettem már, hogy nem nőtt túl látványosan a pocakom, a 24. hétben is bőven hihették még azt idegenek, hogy csak kicsit ducibb vagyok a kelleténél. Egy kevésbé jól informált kollégám a 27. héten megkérdezte, hogy ugye a 3-4. hónapban járok... Csupán két hónapot tévedett. Egy másik munkatársam pedig szintén ekkortájt gratulált nekem, mondván eddig nem mert, mert ugyan látta, hogy terebélyesedek, de nem akart megsérteni, hátha csak sok sört ittam mostanában. Kissé elképedt, amikor megtudta, hogy már túl vagyok a hatodik hónapon.


Én mindenesetre örültem, hogy végre mindenki számára egyértelmű, hogy nem csak túlettem magam, hanem terhes vagyok. Pár hét alatt egyébként hatalmasat nőtt a hasam, én még hallani is véltem, ahogy éjszaka növekszik a méhem és nyúlik a bőröm.


 


[caption id="attachment_424" align="aligncenter" width="537"](Kép: Andrea Ferreira, Flickr) (A kép illusztráció, forrás: Andrea Ferreira, Flickr)[/caption]

 


Mindezzel együtt a súlyomra nem lehet panasz. Az orvosom elégedett a gyarapodásommal, bár a családom rettentő módon aggódik, hogy biztosan eleget eszem-e (hiszen "csak" 7 kilót híztam a 29. hétig). Mindenesetre mindenkit megnyugtatnék, hogy pont ugyanúgy eszek mindent, mint előtte. Húst, krumplit, tésztát, csokit és a nyárnak hála sok-sok gyümölcsöt is. Falási rohamaim nincsenek, maximum egy picivel nagyobb tányérokat szedek, mint a terhesség előtt. De lassan már nyomja a gyerek a gyomromat, így egyszerre sem tudok sokat enni, mert nem fér belém.


A leányzó egyébként szépen növekszik: a 27. héten voltunk rutinvizsgálaton a dokinál, aki meg is jegyezte, hogy a csöppség órára és percre pontosan akkora, amekkora lennie kell. Ez a gyerek olyan precíz, hogy a végén még valóban a kiírt napon születik majd meg.


A férjem nagyon büszke a lányára, hogy milyen szépen tartja magát az elvárásokhoz már most. Mindig meg is dicséri, hogy milyen jó kislány, amiért anyut is hagyja éjszaka aludni, és csak akkor kezd bele a rugdosásba, amikor már felébredtem. Nos, tényleg baromi rendes gyerek , de azért kissé tartok tőle, hogy már most beletápláljuk a megfelelési kényszert, aztán majd küzdhet ő is a görcseivel meg a kényszereivel, mint az anyja :-) De végül is, nem is a mi családunkhoz tartozna, ha nem akarna mindent nagykönyv szerint csinálni - aztán meg rájönni, hogy lehet rugalmasabban is kezelni az életet.


Apropó görcsök, a növekvő has meghozta a várva várt hátfájást is. Már a 12. héten is volt egy két-három napig tartó alkalom, amikor a keresztcsontomnál fájt iszonyatosan a hátam, lehajolni alig tudtam, mintha két oldalról húzták volna szét. Aztán ahogy jött, úgy ment. Most, a 25. hét tájékától újra mellém szegődött a hátfájdalom. Ezúttal azonban a lapockáim magasságában, a gerincem kellős közepén.


Ha nem elég kemény és egyenes a szék, amelyen huzamosabb ideig kell ülnöm, vagy ha sokat görnyedek a munkahelyen a monitor előtt (ami ugye megesik), akkor egy ponton jelentkezik a görcs a hátam közepén, és addig marad, amíg fel nem állok és ki nem mozgatom. A probléma ott kezdődik, hogy éjszaka is rám tör már ez az érzet. Igen komoly munka mire megtalálom azt az egy pozíciót az alváshoz, amelyben nem fáj a gerincem.


Nem volt mese, a 28. héten be kellett szereznem a multifunkciós szoptatós párnát, amely már most segít a kitámasztásban az ágyban. Ez egy kb. 1 méteres nagy hurka, amit oldalt fekve két láb közé lehet kapni, vagy akár magunk elé véve a hasunkat is alá tudjuk támasztani. De a térd, vagy boka alá is rakható, kinek, hogyan kényelmes. 


 


[caption id="attachment_423" align="aligncenter" width="380"]szopi parna A csoda párnám.[/caption]

 


Az első éjszaka még ezzel a párnával is küzdöttem, mert túl kemény volt. A használati útmutatón ugyan írják, hogy direkt töltötték túl polisztirol gyönggyel, lévén, pár használat utána összébb megy. Hát mi nem vártuk meg a sokadik használatot, a férjem másnap ráugrott, és addig lapogatta, amíg össze nem töppedt. Kicsit ugyan túltolta a biciklit, mert így meg túlságosan összeesett, de pótoltuk még gyöngyökkel, és a párna tökéletesen használhatóvá vált.


A hátfájásra egyébként még szoktam használni Corena szerzőtársunk által javasolt relaxációt is. Ennek lényege, hogy a csukott szemmel ellazítom magamat a lábujjaktól indulva felfelé egészen a fejem búbjáig, különösen figyelve arra az egyre pontra a hátam közepén. Mindeközben figyelem a légzésemet, elképzelem, hogy egy kellemes helyen vagyok. Ilyenkor általában már alszom is. 


Ha már a testi panaszoknál tartunk: reménykedtem benne, hogy elkerül a lábdagadás réme, de sajnos nem  úsztam meg én sem. Szerencsére nem olyan vészes a helyzet, inkább csak a talpam és a lábujjaim dagadnak meg ülés vagy fekvés után, és mozgással hamar helyre jönnek. A dokim szerint szokjak hozzá, de emellett bátran javasolta a visszértornát, amelyet akár este az ágyban is el lehet végezni. Valóban nem nagy ördöngösség és tényleg használ.


 


[embed]https://www.youtube.com/watch?v=Dr7O_egAsqk[/embed]


 


Mivel már nem sokára a finisbe érünk, elkezdtük feltérképezni a bababoltok kínálatát. A legelső dolog, amit megvettünk a gyerekszoba szőnyeg volt. Teljesen véletlenül kerültünk egy szőnyegboltba, és mivel megláttam a cuki zsiráfos-sünis-lufis szőnyeget, ezért muszáj volt megvennünk. Mondjuk ezenkívül más bababútorunk még nincsen. A kiságyból már kinéztük a fenyőmintájút, hogy menjen a beépített szekrényhez, de még nem jutottunk el a megrendelésig. Sokan ajánlják a kókuszmatracot is, mert kemény, nedvszívó és jól szellőzik, így azt hiszem, mi is amellett tesszük le majd a voksunkat.


A nagy dilemmát a babakocsi okozza. Megnéztünk már üzletben jó párat, volt is, ami tetszett, mert jól rugózott és masszív volt a váza. De aztán belém nyilallt, hogy mégis hogyan fogok én ezzel a dzsippel közlekedni a villamoson, boltban, hogyan csukom össze, ha egyedül kocsizok a gyerekkel. Egyébként is sajnálok rá egy kisebb vagyont elkölteni: mi van, ha nem lesz jó, képtelenség lesz normálisan tolni, nem marad meg a sportkocsi részben a gyerek, aztán használtuk 6-7 hónapig 100 ezerért? Amúgy is tervezem majd kipróbálni a kendős/kengurus hordozást is: jönni-menni a városban ez mindenképp praktikusabb (csak, akkor meg sok más cuccot nem tudok magammal cipelni, ami meg egyébként beférne a babakocsi aljába). Szóval teljes tanácstalanság. Szerintem majd az lesz, hogy megveszünk valamit, aztán megszokjuk, vagy eladjuk és veszünk egy másikat...


Végezetül, hogy szívmelengető dolgokról is meséljek, babóca egyre erősödik, már nem csak rúgkapál bent, hanem pár másodpercekre ki is dugja magát oldalt. Külön élmény, hogy már a kezemre is reagál, és odakúszik, odanyomja magát, ahol a kezem van. Ráadásul már apunak is megmutatja magát és lelkesen dörgölődzik a hasfalon keresztül, amikor magyaráz neki. A férjem be nem vallaná, de már most nagy a szerelem! De psszt, ne mondjátok el neki, hogy tudom :-)


Folyt. köv.

2016. augusztus 5., péntek

Szépség várandósan - milyen kozmetikumokat használok kismamaként?

Amikor a várandósság ténye kiderül, a legtöbben elkezdjük fullba nyomni a biót, igyekszünk odafigyelni, hogy természetes alapanyagokból készülő termékeket használjunk, valamint fokozottabban ügyeljünk a személyes higiéniánkra, és ez nem amolyan úri kedvtelés szerintem, hanem puszta elővigyázatosság.


Amikor már ketten vagyunk, nemcsak magamra kell odafigyelnem - és ez nemcsak a táplálkozásra vonatkozik, hanem test-bőr-és szépségápolásra is. A nők szervezete sokkal sérülékenyebb ilyenkor, nem mindegy, mit kenünk-masszírozunk-rajzolunk magunkra. Bár a bőrgyógyász szerint nincs olyan, hogy természetes kozmetikum, azért az összetevőket nem árt elolvasni vásárlás előtt. 


[caption id="attachment_411" align="aligncenter" width="600"]kép: info.ecodivabeauty.com kép: info.ecodivabeauty.com[/caption]

Zuhanyzás


Őszinte leszek, a babavárás előtt nem nagyon voltam tudatos pl. a tusfürdők kiválasztásában, arra azonban mindig ügyeltem, hogy parabénmentes terméket használjak. (Próbálkoztam ugyan natúr szappanokkal is, de nekem eléggé kiszárították a bőrömet). Nagyon szerettem az Yves Rocher Jardin du Monde sorozatát, ez árban is baráti, és rengeteg illat közül lehet választani. Amikor terhes lettem, áttértem ugyanennek a márkának a bio változatára, de végül a nagy kedvencemet ajándékba kaptam, egy Weleda mandulaolajat tartalmazó tusfürdőt. A mandulaolajra egyébként többen esküsznek, ha terhességi csíkokról van szó, szóval igazi 2in1, azt hiszem egy darabig ezt fogom most használni. Sőt, a Weledának vannak kifejezetten várandósok részére ajánlott kozmetikumai. 


 


[caption id="attachment_383" align="aligncenter" width="166"]weleda-mandula-sensitiv-tusfuerdo-200-ml-220270-hu kép: weleda.hu[/caption]

 


Striák


Több ismerősöm ajánlotta megelőzésképp a mandulaolajat, elsősorban a 100% tisztaságút, de mivel nem tudtam eldönteni, milyen kiszerelést-márkát válasszak, körbenéztem a komplexebb készítmények terén is. Így találtam meg az Eucerin kifejezetten striákra ajánlott olaját, és úgy tűnik, eddig bevált, bár azt gondolom, hogy hajlam kérdése is, mennyire leszünk csíkosak. 


[caption id="attachment_386" align="aligncenter" width="600"]eucerin kép: eucerin.hu[/caption]

 


Dezodor


A fújósakat már egy jó ideje elfelejtettem, és többféle golyós dezodor kipróbálása (és számtalan csalódás) után találtam rá a Body Shop epres golyós deójára. Ez nekem abszolút bevált, nem túl gyümölcsös és nem is tolakodó az illata, egész nap hatékony marad, cserébe felkenéskor kicsit ragacsos. A Body Shop termékeit egyébként is nagyon szeretem, bár az árak az átlagosnál kicsit magasabbak.


[caption id="attachment_409" align="aligncenter" width="450"]kép: the-body-shop.hu kép: the-body-shop.hu[/caption]

 


Napozás


Ebben az időszakában a bőrünk is érzékenyebb a külső hatásokra, a megnövekedett hormonszint miatt a színe is hamarabb megváltozik. Bár nekem "elég jó bőröm van" :-) (könnyen lebarnulok és szinte soha sem égek le), kevesebbet vagyok napon, inkább az árnyékban időzöm, és most még egy kicsit magasabb faktorszámra is kapcsoltam. Mivel tartottam tőle, hogy a pigmentáció a terhesség alatt még szembetűnőbb lehet pl. az arcon, kifejezetten arcra való napkrémet is vettem a nyaralásra, hogy elkerüljem a sötét foltokat. Az Eucerin és a Decléor között vacilláltam, végül előbbit választottam - persze mindenki találhat a bőrtípusának megfelelőt. Ha nagyobb gyógyszertárban szerzed be, még segíteni is tudnak, ha bizonytalan vagy. 


 


[caption id="attachment_389" align="aligncenter" width="600"]kép: totalwomenscycling.com kép: totalwomenscycling.com[/caption]

 


Smink


Itt is érvényes, hogy fokozottabban figyeljünk arra, hogy inkább hipoallergén készítményeket használjuk, ami az érzékenyebbé vált arcbőrt sem üti ki. Én azt gondolom, hogy attól, hogy valaki várandós, még ugyanúgy joga van nőnek maradni, és ha a sminkelés része a nőiségünknek, ne adjuk fel - itt is lehet körültekintően, natúrkozmetikumokból választani. Tapasztalatom szerint már egy leheletnyi szempillaspirál is sokat javít az összképen :-) A rúzsokkal viszont bánjunk óvatosan: kutatások szerint a piacon levők 60%-a ólmot tartalmaz. A ZAO biosminkekről jókat olvastam, hamarosan ki is próbálom majd, a csomagolásuk szerintem szuper ötletes, kár, hogy csak rendelni lehet. Addig maradok a DM-ben is kapható Alverde cuccoknál. 


[caption id="attachment_399" align="aligncenter" width="600"]kép: koidrogeria.hu kép: koidrogeria.hu[/caption]

 


Folyó ügyek, intim higiénia


Többek között a védőnő is felhívta a figyelmem, hogy nyilvános mosdók használatakor - legyen bármennyire tiszta és kulturált - mellőzzem az ott bekészített WC papír használatát. Mindig legyen nálam saját papírzsebkendő, intim törlőkendő, mert ki tudja, "a takarítónő hányszor ejtette le azt a tekercset a padlóra, mielőtt berakta az adagolóba" (idéztem). A Krémmánia terméktesztjén a legjobban a Libresse teljesített, én néha a Lactacyd kendőjéből is veszek, mert nagyon tetszik a kis kiszerelés, kényelmesen elfér egy kisebb táskában is. 


[caption id="attachment_393" align="aligncenter" width="600"]kép: http://blog.kremmania.hu kép: blog.kremmania.hu[/caption]

Testápolás


Testápolóból nem találtam még igazán jót, amit most használok, azt meg már nem is lehet kapni, a következő kiválasztásakor szerintem mindenképpen szem előtt tartom majd a Tudatos Vásárló terméktesztjét, amit itt tudsz elolvasni.  Ha pedig van jó tipped, bevált terméked, amit szívesen használsz, akkor bátran oszd meg kommentben!


 


kiemelt kép: dropdeadgorgeousdaily.com

 

2016. augusztus 3., szerda

Paramami a pesti forgalomban: terhesen, kisgyerekkel kezdtem újra vezetni

Én vezetni? Soha!


A vezetés és én nem voltunk túl jó barátok. 18 évesen (13 éve) szereztem meg a jogosítványt a szüleim unszolására, mondván ez majd nagyon fontos munícióm lesz a felnőtt létben. Szerettem, elsőre meglett minden vizsgám egy vidéki nagyvárosban, büszke voltam magamra. Aztán nem nagyon volt min gyakorolnom. Vagy egy böhöm, platós pick up teherautó lett volna a választásom, vagy semmi, de mivel nem is éltem ezzel a járművel egy háztartásban (180 km-rel odébb jártam egyetemre), így szépen elsikkadt a vezetés, mint " tanult tudás" az életemben.


Aztán elkezdett hatalmas félelem rakódni bennem erre a projektre, visszatekintve a családunkban tapasztalható, nőket érintő vezetési hajlandóságot illetően. Azt láttam, hogy édesanyám egy majdnem nullkilométeres jogosítványt pakolt örökre a fiók mélyére egy összesen 20 km-es, nem túl sikeres családi autózás után (egyébként 40 évesen szerezte meg), és a nővérem is ugyanezt tette, némi motoros tapasztalatszerzés után, már vagy 20 éve. Ebből nyilván levontam a következtetést, hogy rám sem vár más: nekünk ez nem megy, elkönyveltem, hogy én sem fogok soha vezetni a sikeres indulás ellenére.


Volt pár próbálkozás nyilván (elég haloványnak mondanám) a tudás ébren tartására (aztán inkább effektív feltámasztására), a férfiak mellettem újra és újra próbáltak meggyőzni, hogy vezetni kell, vezetni jó, de vagy nem voltak kitartóak, vagy én növesztettem egyre nagyobb félelmet a dolog köré - szóval érdemben nem álltam kötélnek. A hisztim óriás volt, a félelmem addigra már gigászi. Az évek pedig múltak.


A szülés után...


Aztán lassacskán leesett, hogy mennyire rossz is kiszolgáltatottnak lenni egy kisgyermekkel az oldalamon, egyedül a főváros egyik peremkerületében, ha én magam nem tudok vezetni, és mindig másnak a segítségére gyúrni, ha kórházba, sztk-ba vagy bárhova kell mennem. Ugyan a tömegközlekedés nagymestere lettem egy évtized alatt, de csecsemővel mindez már nem volt azért olyan egyszerű.


A pontot az "i"-re a "kiszolgáltatott anya"-vonalon az tette fel, amikor egyszer újszülöttemen a kiérkező gyermekorvos köldökcsonkos elfertőződést vélt felfedezni, és kérte, azonnal vigyem kórházba. Na most én ott voltam friss császáros sebbel, teljesen sápadtan, ugyanis akkor egy hete született a fiam. Gyermekágyi vérzés, bedurrant mellek a megindult anyatej miatt, miegymás - talán nem kell ecsetelni, hogy voltam már erősebb, jobb, beszámíthatóbb, magabiztosabb állapotban is. A férjem dolgozott, az egyetlen nagymama az agglomerációban, nem egy sarokra (és nem feltétlen ugrasztható mindig), hát akkor majd valahogy elzötyögök busszal a kórházig pánikomban (annyira nem voltam képben hirtelen, hogy azt sem tudtam, hol van az intézmény, ahova tartozunk)...


A gyermekorvos megszánt: bepakolt minket a babahordozóval az autójába, és meg sem állt velünk a kórházig, ott pedig egyengetve utunkat szinte azonnal betolt minket a sebészetre. Azt hiszem, a hála nem megfelelő szó arra, amit akkor éreztem az anyáskodása okán, azt az önzetlen segítséget, amit akkor kaptam. Aztán a vizsgálatok végére a nagymama is megérkezett, hogy hazaszállítson minket a kórházi kaland után, szóval érkezett a családi segítség is - de onnantól tudtam, ez így nem mehet tovább.


Az enyém lesz a kisPiros


Egyéves lett a fiam, amikor kimondtam: akkor igen, legyen nekem is egy kisautóm. Amiből kilátok és amit érzek a 160 centimmel, amit nem kell féltenem, amit meg lehet húzni, amit lehet nyúzni, lefullasztani, nem sír (annyira), ha ráindítok, házilag is lehet barkácsolni. A férjem eszméletlenül boldog volt, nagyon hamar felhajtotta nekem a kisPirost, rendbe tetette, rendelkezésemre bocsátotta.


[caption id="attachment_368" align="aligncenter" width="300"]IMG_20160803_165155 A fiam kedvenc babakönyvében egy az enyémhez kísértetiesen hasonló verda :)[/caption]

 


Áttörésnek áttörés volt, de mégsem. Vezetgettem, de csak a férjemmel az oldalamon, bevédve magam, minden forgalmi fennforgásnál elmondatva vele, mit is kell tennem, ez vagy az milyen tábla, kit engedek el, merre figyeljek. Nem éreztem magam elég jónak, sőt azt sem mondhatnám, hogy elkezdett volna áramlani bennem a magabiztosság vezetés közben, és csak azt hajtogattam, hogy ez mégiscsak Budapest, én pedig egy vidéki, egyszerű lány vagyok, nem bírom és nem merem felvenni ezt a vezetési ritmust, és túl hebrencs vagyok, hogy ennyi mindenre figyeljek. Csak a mócsing volt a gyomromban, a torkomban: ha tudtam, kerestem a kibúvót, adott szituban miért is nem én viszem haza valahonnan az autót a férjem helyett, gyakorlásképpen. És a másik kifogás: egy egyéves gyereket nem tehetek ki a forgalomban annak, hogy nem tudok vezetni, én inkább nem és nem vezetek. Mondanom sem kell, hogy a környezetem szerint amúgy minden jól haladt, biztonságosan, technikailag is megfelelően róttam a kilométereket.


Sírva elindulok


És megint az idő volt a gyógyír a félelmeimre: egy szép napon, pár száz kilométer felügyelet alatti legyúrása, illetve némi autópályás tapasztalat után immár újra várandósan azt éreztem, ha most nem megyek el egyedül a fiamért az amúgy másfél kilométerre levő bölcsődébe autóval, akkor soha. Az utat ismerem, pontosan, és bár van benne egy para kereszteződés, igaziból nincs félnivalóm. Az eső is esik, ez a legjobb döntés. És beültem, és azt a 6 perces autóutat hangosan zokogva, magamnak magyarázva elvezettem az úti célig. Kiszakadt belőlem ott és akkor valami, anyám és talán a nővérem helyett is, hogy basszus, tudunk mi vezetni, egyedül is tudunk, megy ez.


[caption id="attachment_362" align="aligncenter" width="225"]IMG_20160307_114910_1 Az a bizonyos első önálló utam - így adtam a férjem tudtára, ezzel a fotóval, háttérben a bölcsi[/caption]

Azóta projektszerűen mindenfelé próbálkozom egyedül - illetve a kisfiammal a hátam mögött - eljutni, apró lépésekben. Először csak a kerületünkön belül, aztán átcsorogva a szomszéd kerületbe, aztán GPS-sel olyan célt bevéve, amerre még ugyan nem jártam, de a férjem oldalán ülve már nagyjából ismertem a járást. Az adrenalin ilyenkor szalad felfelé (leizzadással, heves szívdobogással), mondogatom magamnak a bátorító mondatokat. És bár paradox, de nagyon jó érzés mindez, hogy egyre önállóbb tudok lenni, egyre bátrabb, bár tényleg kis lépésekkel közeledem a vágyott szabadságom felé, hogy bárhova, bármikor el merjek menni.


De elindultam... Már csak egy-két akadály van. Például olyan kicsi vagyok, hogy teljesen be kell húznom magam a kormányhoz, hogy elérjem a pedálokat - a hasamat így a harmadik trimeszterben viszont már nem tudom hova pakolni, ez még sok kérdőjelet rajzol a homlokomra, hogy innentől miképp oldom meg. Aztán az is józanító erejű - pl. egy necces forgalmi szituban -, ha a gyerek odabent akkorát rúg a vesémbe/húgyhólyagomba, hogy csillagokat látok, nem azt, milyen színűre vált épp a lámpa... De ugyanilyen izgalmas, ha mondjuk egy telezöldes kereszteződésben ér egy jóslófájás. És persze van úgy, hogy annyira kimerít egy-egy új úti cél (és a vele járó stressz), amit sikeresen abszolválok, hogy a nap további részében egyszerűen használhatatlanná válok, teljesen elfáradok.


[caption id="attachment_365" align="aligncenter" width="246"]vezet Várandósan visszaülni a volánhoz (a kép illusztráció, forrás: Flickr, niXerKG)[/caption]

Ebből kell kihozni, amit lehet


Nyilván nem terhesen kellett volna rádöbbennem, hogy sürget az idő, hogy már nincs hova halogatnom ezt a vezetésdolgot, de ha így alakult, emelt fővel veszem tudomásul, hogy ilyen balga is csak én lehetek. :)



  • A fővárosban próbálgatni a bátorságomat,

  • kisgyerekkel a hátsó ülésen,

  • várandósan,

  • több ezer kilométeres vezetési tapasztalat nélkül.


Ilyenkor egy dolog mindig erőt ad: a férjem mellett a kétévesem rendületlenül biztat (neki is mindig elmondom, ha olyan helyre megyünk, amitől még félek kicsit, amerre még nem jártunk): "anya, jól vezetsz!" vagy "anya, szépen tolattál!", esetleg, "vahúúú, anya, vagány vagy!".


Hát, kell ennél több? <3

2016. augusztus 2., kedd