2017. február 27., hétfő

Nekünk bevált: három "hisztikivezető" módszer

A dac- és hisztikorszak beköszöntével megfigyeled, hogy a hajad naponta többször égnek áll, az idegeid olykor (jogosan) felmondják a szolgálatot, és úgy érzed, soha többet másik gyereket, többet nem szülsz, nem is vállalsz, vagy inkább visszaküldenéd oda, ahonnan jött. Ki-ki vérmérséklete szerint kalandozik el agyban, de ez most részletkérdés. Szóval a hiszti. Nekem hatalmas feladat volt kitapasztalni, mi az, ami igazán segít, ami beválik, de arra kellett rájönnöm, hogy a megörökölt szülői minták cseppet sem. Sem a kiabálás, sem a fenyegetőzés, sem a büntetés nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Nem szolgálják a gyerek rossz érzésének, a pillanatnyi frusztrációjának a felszámolását, nem segítik a hozzá való anyai kapcsolódást, a büntetésnek meg többnyire az égvilágon semmi köze a tetthez, amihez kötjük. Nem mondom, hogy velem sosem fordul elő, hogy számolok háromig (deee, sőt a fiam mondja is dühből olykor, hogy "anyaaaa, akkor számolj!"), hogy olykor nem fenyítem be, hogy nem lesz almacsipsz/gumicukor, de leginkább az alábbi három módszert alkalmazom, ha van elég lélekjelenlétem. Tudom, hogy a hiszti kötelező fejlődés-lélektani lépcsőfok, ha nem lenne, baj lenne. Ilyenkor keresi a határait, tanulja kezelni az érzelmeit, és ahogy mi viselkedünk ilyenkor, az lesz számára a minta. Ezért igyekeztem én is olyan módszereket kitenyészteni, amelyek ezekkel az elvekkel egyeznek. Bemutatom őket, hátha másnál is beválik!


Jön a Hiszti Manó!


Karácsonyra kértük a nagyi Jézuskájától Berg Judit "Hisztimesék" című könyvét, amiben van egy bájos sztori Hiszti Manóról. A sztori röviden egy Zsófi nevű kislányról szól, aki szeret hisztizni és mellé kiabálni, és egy napon megjelenik náluk egy nagyon csúfosan nevető kis lény, aki a kislányt hisztire biztatja. A kislánynak persze nem szimpatikus, és az lesz a célja, hogy mindenáron elzavarja. Ehhez azonban el kell hagyni a hisztiket...


No, ezt a mesét a mindjárt háromévesem mindennap felolvastatja, nem véletlen, hogy az ő drámái során is be szoktam hát dobni, hogy "na, megjött ide is a Hiszti Manó, ott ül a karnison/kanapén/kád szélén stb." A fiam ettől átkapcsol, kizökken, mintha kívülről kezdené magát látni, egy meseszereplőként: szeretné, hogy menjen innen a lény, és a képzeletbeli figura nálunk való megjelenése okán igyekszik lassan-lassan felhagyni a hisztivel, miközben biztosítom arról, itt vagyok, nálam megnyugodhat, átölelem. Most látom csak, ez a mese itt elérhető, bár a kötet többi története is cuki ám, érdemes beszerezni! (Kiegészítés a poszt megjelenése után: érzésem szerint a gyerkőc nincs megfélemlítve a mese és a figura által, nem retteg, nem ezzel a manóval kell fenyegetni, hogy elviszi, bántja stb., hanem a mesét felidézni a kérdéses szituációban, érzelmi biztonságban. Az én fiam legalábbis érti, hogy ezt a manót a hiszti táplálja.).



 


Kisimogatom a hisztit, gyere!


Sokszor van, hogy csak annyira üvölt, toporzékol a fiam, hogy azért még meghallja, ha empatikusan közelítek felé. Hagyom tombolni, de fel-felajánlom neki bizonyos időközönként, hogy ha idejön, megölelgetem és kisimogatom a hisztit belőle. Nem szokott azonnal odasündörögni mellém, de ha jön hüppögve, akkor nagyon hálás a szeánszért.


Olyankor az ölembe veszem, és elkezdem simogatni a lábától felfelé: "Most kisimogatom a hiszit a lábfejedből, a vádlidból, a combodból, a pocakodból, a hátadból, a karjaidból, az arcodból, a fülecskédből! (ha nagyon hüppög, még aprólékosabban aprózom a testrészeket). Nagyon fontos a simogató elem ebben a szeánszban - én extra módon hiszek a testi kontaktus nyugtató erejében ilyenkor is. Megjegyzem, ezt a teljes testet átható módszert az autogén tréninges és relaxációs tapasztalataim ihlették, és tényleg "hipnotikusan" hat rá.


 



 


Megértelek, várlak egy puszira!


Amikor látom a gyermekemen, hogy semmi nem hat, ezeknek a hisztis energiáknak ki kell sülniük, akkor hagyom (olykor bepisil, annyira beszippantják ezek a körök). Biztosítom, hogy én itt vagyok és leszek, ha úgy érzi, ölelésre vágyik, akkor jöjjön. Az adott helyzetben próbálom megtudakolni (általában magamtól is tudom nyilván), mi váltotta ki nála a dacos érzelemdömpinget, ha megvan, akkor ezt szavakba öntöm, biztosítom a megértésemről is, így: "Gondolom, nagyon rossz, hogy játszani szerettél volna, de én kértelek, hogy gyere enni!/Megértem, hogy rosszul esik, hogy nem kaphatsz most még egy sütit!" Elképesztő, de tényleg elég, ha érzik, megérted az érzéseiket, elfogadod őket. És egy idő után jön hüppögve, bújik, megnyugszik.


[caption id="attachment_1362" align="aligncenter" width="600"] Az anyai ölelés ereje (Fotó:  Francisco Osorio, Flickr, innen)[/caption]

 


Esténként mindig megbeszéljük a fiammal, milyen napunk volt. És egyre többször mondja azt, hogy jó napunk volt. A "miért?" kérdésemre pedig azt válaszolja, hogy azért, mert nem volt hiszti, vagy ha volt, anya nem kiabált, hanem megbeszéltük, mi a baj. Ha így zárjuk a napot, tudom, nem hiába próbálkozom egyre jobb anya lenni, van értelme fejlődni, erőt venni magamon nekem is, és felülírni a régi mintákat magamban. Mert bennem ez a legközpontibb, legfájdalmasabb pont, hogy nem vagyok elég jó, hogy olykor én vagyok a "kiabálós", a "türelmetlen", a "morcos" és a "nem mosolygós". Ezeket a címkéket mind a fiam aggatja rám, és ő a legnagyobb tükröm. Talán nem véletlen, hogy ha én higgadt vagyok, ő sem húzza a végletekig az érzelmi kirohanásait. Jaj, de nagy leckék ezek vele...


 


 

2017. február 19., vasárnap

A szülésznőm volt a támaszom - köszönet a Magyar Ápolók Napján


A 40. héten már naponta kellett CTG-re járnom. Az egyik nap nevetve meg is beszéltük a szülésznőmmel, hogy mivel éjjel pont ügyeletes lesz, jó lenne, ha a bébi is akkor akarna kibújni. Nos, pont elértük az ügyelete végét.


2017. február 16., csütörtök

"Már a kétcsíkos teszt után be kell iratkozni a bölcsibe" - gyereknevelés Belgiumban

Kicsi ország, három különböző régióval és területről területre eltérő szokásokkal. Üdv Belgiumban, ahol csak a királyi család vallja magát belgának - a lakosság többi része vagy vallon vagy flamand! Ilcsi hat éve él itt, flamand férjével. Távszerelemnek indult annak idején a kapcsolatuk, majd nemsokára a fiatal nő úgy döntött, Flandriába költözik a párjához. A mostanra már kétgyermekes édesanya mesélt nekünk a kinti élményeiről.


 


Amikor kiköltöztem, egy hónap alatt találtam munkát, pedig csak angolul beszéltem. Persze Brüsszelben ez elegendő, ha egy multinacionális céghez kerül az ember. Én egy kicsi, non-profit cégnél dolgoztam mint rendezvényszerző, projekt asszisztens. Rengeteg utaztam Európában, szuper főnökeim és kollégáim voltak. Aztán jött a derült égből villámcsapás, alig 9 hónapja voltam az országban, amikor teherbe estem. Nem terveztük, de örültünk. Az akkor még csak jegyesem jobban is, mint én. Én inkább sokkot kaptam. Ugyanis nekem nehezen ment a beilleszkedés, nem szerettem az országot, az időjárást, iszonyatos honvágyam volt, hiányoztak a barátaim, a családom. Fontolgattam, hogy hazaköltözök. Egyedül a munkámat, meg persze a páromat imádtam. Mivel flamandul akkor még nem beszéltem annyira jól, így mindenképpen magyar nőgyógyászt akartam. Egy magyar ismerősöm, aki szintén itt szült ajánlott egy nőgyógyászát, akihez el is mentünk.


 


[caption id="attachment_1293" align="aligncenter" width="584"] Brüsszel egyik legismertebb építménye az Atomium (kép: Piero Fissore, Flickr)[/caption]

 


Terhes kiskönyv nincs és sosem kapod meg a pontos leleteid


Itt teljesen természetes, hogy az apuka is bejön minden nőgyógyászati vizsgálatra. Ha nincs ultrahang, akkor is. Ezt én nem tudtam, és hiába erősködött a férjem, hogy be akar jönni, amikor az első vizsgálatra mentem, azt mondtam neki, hogy ne jöjjön, mert az fura lenne. Szegény, így lemaradt az első gyerekének első szívdobbanásairól. Ezt azóta is sajnálom.


Persze utána a nőgyógyász is kioktatott, hogy nyugodtan behívhattam volna a férjemet is.



Nekem új és idegen volt az a helyzet, hogy ő ott álljon mellettem, miközben a doki a széttett lábam között matat. Később ezzel teljesen megbarátkoztam.



Nyolchetesen kellett menni az első ultrahangra. Az első trimeszterben kicsit sűrűbben voltak vizsgálatok, utána már csak trimeszterenként egy volt. A 12. héten itt is csinálnak kombinált tesztet, valamint a terhesség elején néznek vérképet, ahol a legfontosabb, hogy volt-e a kismama rózsahimlős és átesett-e már a toxoplazmán. Mivel én ezen a fertőzésen nem estem át, így nekem ezt négyszer nézték a terhesség alatt, és le voltam tiltva rengeteg élelmiszerről, meg persze a macskákról. Itt ezt nagyon komolyan veszik. Terheléses vércukor vizsgálat is van, ez ugyanúgy megy, mint Magyarországon.


Viszont nincs terhességi kiskönyv, és semminek nem kapod meg a pontos eredményét, csak annyit közöl az orvos, hogy minden rendben van-e. Ez eleinte nekem nagyon furcsa volt, aztán viszont örültem, mert láttam fórumos anyukákon, hogy milyen szinten gugliztak, aggódtak a különböző számadatokon. Na, nekem erre nem volt gondom, mert fogalmam sem volt róla.


A második trimeszter vége felé orvost váltottunk, mert a magyar származású orvosom Európa legdrágább kórházában vezetett szüléseket, Brüsszelben. Mivel nem akartunk 7-8000 eurót költeni erre, másik orvos után néztünk. Addigra már a hollandom is sokat javult. A tőlünk 10 percre lévő kórházban találtunk egy nőgyógyászt, aki nagyon jó választásnak bizonyult.


 


A kórházban mindenki nagyon kedves és csupa mosoly


A terhesgondozás és a szülés fizetős, mint, ahogyan minden egyéb orvosi ellátás is. Viszont mindenkinek kötelező egy alap magánbiztosítást kötni, és ezt kiegészítheti egyéb alternatív biztosításokkal, ami például tartalmazza a kórházi teljes ellátás, mentőszolgálatot stb. (igen, azért is fizetni kell, ha kijön a mentő érted). Egy szakorvosi vizsgálat 50 euró körül mozog, ultrahanggal együtt 70-80 euró - ennek 70%-át fizeti vissza a biztosító. Az első szülésem, ami rendes hüvelyi szülés volt, az én kórházamban 3000 euróba került, ebből az önrészem 115 euró volt (csak alapbiztosítással). A második szülésem császár lett, ennek a díja 6000 euró, amit teljes egészében a biztosítóm fizetett (addigra már volt kórházi biztosításom is). Az árak aszerint is változnak, hogy egyszemélyes szobában vagy kétszemélyesben vagy-e, kérsz-e epidurált vagy sem stb.


Szülés esetén az orvos utasítása szerint akkor kellett bemenni a szülészetre, amikor már 1-1,5 órája rendszeres 5 perces fájásaid vannak. Apuka természetesen megy veled. Mindenkinek jár külön szülőszoba, és ezek hatalmasak: van benne sarokkád, zuhanyzó, WC, labda, matrac, ágy, amit csak akarsz. Epidurálist is lehet kérni, de csak, ha már legalább 6 centire kitágultál, addig nem. Orvos- és kórházfüggő, hogy van-e gátvédelem, szülhetsz-e más pozícióban, mint fekve stb.


A szülészorvos csak a szülés legvégére jön be. A szülésznők vizsgálnak meg, segítenek mindenben, de leginkább egyedül vagy a férjeddel, nem zaklatnak túl sokat. Nyugodtan lehet enni és inni is. Császárhoz sem altatnak, csak spinálist kapsz. Császár után azonnal odahozzák hozzád a babát, hogy nézd meg, majd apuka megkapja.


 


[caption id="attachment_1299" align="aligncenter" width="582"] A belgáknál természetes, hogy az apa minden vizsgálatot végigkísér a terhesség alatt (a kép illusztráció: Vicente Muñoz, Flickr)[/caption]

 


Itt ismeretlen a hálapénz fogalma. De egy képeslapot és fotót szívesen fogadnak. Mindenki, de tényleg mindenki csupa mosoly, elképesztően kedvesek, segítőkészek, együtt érzőek. Úgy érzed magad, mintha egy 5 csillagos szállodában lennél.


Viszont rooming-in van, vagyis nem fogják elvinni tőled a babát pár órára sem, hogy aludhass. Szerencsére apuka végig bent lehet. Ha egyszemélyes szobád van (saját fürdővel, saját babamosdatóval), akkor apukának is hoznak egy ágyat, és az is természetes, hogy ő is ott alszik.


Mi jártunk szülésfelkészítő és babagondozási tanfolyamra is, amit az egyik szülésznő tartott. Valamint a nőgyógyásztól kaptam beutalót gyógytornászhoz is, aki elmagyarázta például, hogyan kell helyesen nyomni, mutatott erősítő gyakorlatokat is, valamint szülés után már a kórházba is bejött, segített, és utána is a kisbabát felpakolva mentem hozzá gát- és hasizom erősítésre.


Védőnő, úgy mint otthon, nincsen. A kórházban vannak a szülésznők, és szülés után egy szülésznő kétszer eljön hozzád, hogy ránézzen a babára és rád is (pl. gátseb). Ezen felül is lehet hívni, ha mondjuk nem megy a szoptatás, vagy bármi egyéb bajod, gondod, kérdésed van, de nincsenek kötelező vizitek.


Egyébként próbálják népszerűsíteni a szoptatást, de senkit nem néznek le, aki nem akar. Ez utóbbi esetben, az anyuka kap egy injekciót, ami elapasztja a tejet, és kész. Mivel rengetegen mennek vissza 6 hét után dolgozni, így ők el sem kezdik a szoptatást.


 


Hat hónaposan kezdeni a bölcsit itt későinek számít


A bölcsibe 6 hetes kortól lehet beadni a gyereket, és ezt sokan meg is teszik. A szülési szabadság három hónap. Ezalatt kap az ember majdnem teljes fizetést, és ezenfelül még három hónapot maradhat otthon, ekkor már viszont a minimálbér 30%-át kapja (ez fix összeg, 600 Euró körül van). Az egyszeri szülési támogatás pedig szép nagy összeg: 1300 Euró.


Itt sem lehet megélni egy fizetésből, hacsak a férjed nem felsővezető (az enyém börtönőr). Én hat hónapot maradtam otthon mind a két gyerekkel, és előre gyűjtöttünk pénzt az extra három hónapra, amit fent említettem.



A bölcsiben előre féltek, hogy egy ekkora gyerek hogyan fog beszokni, hiszen sokkal hamarabb kezdik a bölcsit a gyerekek.



A nagyobbik fiam (most 5 éves) egy családi napközinek megfelelő bölcsibe járt: hat gyerek volt és egy dada. A kisebbik fiam (most 2,5 éves) viszont már magánbölcsődébe került, mivel a családi napköziben dolgozó dada nyugdíjba ment.  Itt most húsz gyerek van és két gondozó. Kapnak meleg ebédet és délután joghurtot, gyümölcsöt, kekszet, valamint tápszert. Anyatejet általában nem vállalnak.


A bölcsibe akkor kell beíratni a gyereket, mikor kétcsíkos lesz a teszt, különben biztosan nem lesz hely, mire visszamenne dolgozni az anyuka. Egyébként 25 Euró per nap a magánbölcsi, plusz a pelenkadíj (kb. havi 40 Euró). Lehet félnapokra meg heti pár napra is beíratni a gyereket. Aki olyan szerencsés, hogy vissza tud menni részmunkaidőben dolgozni, annak ez jobban megéri.


 


A flamand oviban nincs meleg étkezés és délutáni alvás


Az ovit 2,5 évesen kezdik, annyi a kitétel, hogy legyen szobatiszta a gyerek. Az óvoda ingyenes, még ha nem is állami, akkor is, a mi falunkban lévő például katolikus fenntartásban van. Sajnos a beiratkozásnál nem veszik figyelembe, hogy ki hol lakik, az kap helyet, aki előbb feliratkozik.



Így történt, hogy az én férjem, egy csomó másik szülővel együtt egy éjszakát töltött a januári hidegben az ovi előtt, hogy fel tudjunk iratkozni a tőlünk 300 méterre lévő oviba, és ne 10 km-re kelljen hordani a gyereket.



Az óvoda egy intézményben van az iskolával, ahova 12 éves korukig járnak a gyerekek. Szerda délutánonként nincs tanítás, de megőrző van (ez utóbbiért viszont fizetni kell óradíjat).


Az oviban már nincs délben meleg étkezés, azt a szendvicset eszik, amit visznek magukkal. Délelőtt kapnak gyümölcsöt vagy zöldséget, és délután is valami kekszet vagy gyümölcsöt. Inni vizet isznak. Nincs reggeli és hasonló luxus dolgok, mint otthon. Vécére is csak meghatározott időben mehetnek ki!


 


[caption id="attachment_1295" align="aligncenter" width="399"] A pisilés itt nem tréfa dolog (kép: Ia Ezwa, Flickr)[/caption]

 


Alvás sincs délután. A kicsiknél van egy sarok, ahol van matrac és lefekhet aludni a gyerek, ha álmos. Őszintén nem tudom elképzelni, hogy bármelyik gyerek is önként megy és lefekszik oda.


Nincs olyan sem, hogy váltóruha és váltócipő. A hátizsákjukban kell legyen egy váltóruha, ha bepisilnének, de ennyi. Estére olyan kosz van, hogy borzalom. A gyerek mindig nyakig koszosan jön haza az oviból. Kezet nem mosnak, vécézés után sem! Néha letörlik őket nedves törlőkendővel (amit év elején kell beadni a szülőknek). Hamar, már 2,5 évesen megtanulnak egyedül öltözködni. 3 évesen már cipzárt is húznak, gombot is gombolnak, kabátot, mindent, egyedül húznak fel. És arra külön megkérnek minket, szülőket is, hogy gyakoroljuk ezeket otthon velük.


Ami viszont pozitív, hogy rendszeresen van fogadóóra, ahol a gyerek fejlődéséről adnak beszámolót. Vezetnek blogot is, és raknak fel képeket. Az óvónők e-mailben kommunikálnak velünk. Minden hétvégén elküldik, hogy mi lesz a következő hét témája, ami körül foglalatoskodnak majd: mit fognak csinálni a gyerekek és ha kell/lehet vinni valamit, akkor az mi legyen. Viszont nincsenek óvodai előadások (pl. karácsonyi vagy anyák napja), semmi ilyesmi. Ennek ellenére rengeteg dalt tanulnak, és készítenek ajándékokat.


Egyébként óvodába csak úgy mehet a gyerek, ha megvan az összes oltása. Ezt vagy a gyerekorvos adja be, vagy az úgynevezett „tanácsadóban” is el lehet intézni. Ez egy nagyon jó hely és teljesen ingyenes. Itt vezetnek egy kiskönyvet is a gyerekről. Megnézi a gyereket egy orvos, beadja az oltásokat (ezek ugyanazok mint otthon, csak más időpontokban és nincs TBC oltás), lemérik, vezetik a percentilist, védőnővel is lehet beszélgetni az aktuális hónapokról, figyelik a fejlődését, miket csinál, miket nem, miket kellene tudnia, valamint van hallásvizsgálat és szemvizsgálat is kétszer. Mindez a gyerek 2,5 éves koráig, amikortól óvodaérettnek nyilvánítják őt.


 


Három hónap szülési szabi és évi négy nap gyerekápolási szabadság: ennyi jár és nem több


A sok jó dolog mellett én úgy látom, egyáltalán nem gyerekbarát a társadalom. A három hónap szülési szabi nevetségesen rövid. Általában a terhesség utolsó napjáig dolgoznak a kismamák, különben annyival rövidebb a szülési szabi, amennyivel előbb mennek el a szülés előtt. Az orvosok pedig nem írnak ki táppénzre csak úgy.


Amikor már megvan a gyerkőc, évi négy napot kapnak a szülők, hogy otthon maradhassanak a beteg gyerekkel, ebből csak két napot lehet egymás után. Ezenfelül szabadságot kell kivenni. Ebből következik, hogy amint nem lázas a gyerek, máris viszik az oviba, bölcsibe.


A bölcsiben szinte végig betegek, viszont az ovira úgy megedződnek, hogy évente maximum egyszer betegek egy kicsit komolyabban, noha az orruk állandóan folyik. Az oviban egyébként minden nap kiviszik őket az udvarra, akkor is ha szakad az eső (ami Belgiumban elég sűrűn előfordul).  A bölcsiben és az oviban is beadják a gyereknek a gyógyszert, ha viszel papírt az orvostól.


 


[caption id="attachment_1296" align="aligncenter" width="549"] Egy átlagos nap Belgiumban (kép:  Jérôme Coppée, Flickr)[/caption]

 


Nem csak az én észrevételem, hogy itt a szülők jóval kevesebbet foglalkoznak a gyerekükkel. Apukákat nem nagyon lehet látni játszani velük. De például a játszótér is mindig üres! Sokat viszem a gyerekeket oda és nagyon nagyon ritka, hogy valaki más is lenne ott.


Én teljes munkaidőben dolgozom, így reggel 7:30-kor már viszem a gyerekeket, hogy este 6-ra hazaérjek. Az apjuk hajnalban jár dolgozni, így ő megy értük 5 óra felé.



Eleinte nagyon nehéz volt, és azt hittem, hogy nem fog hozzám kötődni a gyerek, hiszen alig lát. Féltem attól is, hogy majd magyarul sem fog megtanulni, hiszen csak tőlem hallja és csak napi 1-1,5 órát. De szerencsére egyik sem lett igaz. Mindkét fiam nagyon ragaszkodik hozzám, és mindketten tökéletesen kétnyelvűek.



De ehhez nekem is erőn felül kell teljesítenem: az egész napi munka után este 6-kor még vacsorát főzök (hiszen meleg étel nincs az oviban), és utána még játszani, tanítgatni kell őket. A hétvégéken sokat vagyok egyedül velük, mert a férjem sokszor dolgozik olyankor is.


A munkahelyemen szerencsére mindenki megérti, ha a gyerekek miatt valahova menni kell, ebből nem szokott gond lenni. De ez tényleg főnök függő. Én akár itthonról is dolgozhatok, ha beteg a gyerek. Bár sokszor inkább anyósomékat kérjük meg ilyenkor, akik nyugdíjasok és ilyen esetekben riaszthatók. Ugyanakkor ők is nagyon aktív életet élnek (sokat járnak nyaralni, mindenféle tanfolyamokon vesznek részt, nyelveket, új hobbit tanulnak, ezenkívül zenélnek stb.), szóval néha nehéz egyeztetni.


 

(A főoldalon kiemelt kép forrása: Frank de Kleine, Flickr)

 


Ha te is külföldön szültél vagy nevelsz gyereket, és szeretnéd velünk valamint az olvasókkal megosztani a tapasztalataidat, írj nekünk az anyaklikk@gmail.com-ra.


 

2017. február 14., kedd

Pelenkateszt: új, dizájnos pelust próbáltunk ki

Az anyaság jóformán egy folyamatos termékteszt: mindig, mindenből keresi az ember a legjobbat a gyerekének, a popsitörlőtől a krémekig, a body-któl a hordozókendőkig. Ezúttal egy nálunk még kevésbé ismert prémium pelus tesztelését vállaltuk be, és tapasztalatainkat összegeztük is vele kapcsolatban. A Pufies Baby Art&Dry* pelenkáit dobtuk mélyvízbe: kíváncsiak voltuk, hogy a dizájn cukiságfaktora vetekszik-e a nedvszívóképességével. Három babapopó, három elszánt anyuka, kíméletlen őszinteséggel. Lássuk sorban, mire jutottunk!


Aki tesztelte: Corena


A 4 hónapos kisfiamnak nagyon érzékeny bőre van, így beletelt egy kis időbe, mire kitapasztaltam, hogy milyen popsikenőcs, törlőkendő, fürdető stb. az, ami nem üti ki (a kevésbé, illetve egyáltalán nem bevált cuccokból pedig drogériát is nyithatnék). Pelenkából is próbáltunk többet, nem igazán az irritáció miatt kellett, ezekre nem mutatott különösebb érzékenységet, inkább a legpraktikusabbat és leginkább nedvszívót szerettem volna megtalálni, és ha emellett még a külcsín is menő... Mutatom, a Pufies Baby Art&Dry pelenkák esetében milyen tapasztalatokat gyűjtöttünk:



  • Csomagolás: nem szeretek gigamennyiséget venni egyszerre se pelusból, se másból, ezért tetszett a carry pack, ami lehet 32, 36 vagy 40 db-os egység, ennyit kényelmesen tudok raktározni a pelenkázó melletti tárolóban is. Persze ebből a márkából is létezik nagyobb kiszerelés azoknak, akik szeretnek betárazni jó előre. 

  • Kinézet: egy korábbi tesztben már írtam, hogy a színes-szagos cuccokkal le lehet venni a lábamról, igazi impulzív vásárló vagyok. Engem a minták és a cuki állatfigurák már akkor megvettek kilóra, amikor még csak képen láttam a terméket... Az Art&Dry szériából az almás a kedvencünk, imádom, hogy a sok kék és fiús színű ruhák alatt azért van némi színkavalkád.

  • Applikálhatóság: a többi kipróbált pelenkához viszonyítva a tépőzárja szerintem extra jó, és a fodrok is picit nagyobbak az átlagosnál, nekem ez kényelmesebb, ha ki kell húzogatni a combnál. Nem kellenek hozzá finom női kezek, a férjem is kiválóan boldogul vele.  

  • Nedvszívóképesség: az én babám már most örökmozgó, elkezdett forgolódni is. Ha ébren van, alig áll le, a sok ficánkolás azonban nem ártott a "csomagolásnak", napközben egyszer sem tapasztaltam, hogy kifolyt vagy átázott volna a pelusa. Éjjel pedig egyszer fordult el apró baleset, de az már vállalhatatlan mennyiségű anyag volt, egy elalvós reggelen volt kicsit nedvesebb kívülről, de ilyen volt már más pelusok esetében is, valószínű, hogy anyukának hamarabb kellett volna lépni :-) 


Pontszám: összességében tőlem 10/9 pontot kap.


[caption id="attachment_1236" align="aligncenter" width="600"] alig tudom lencsevégre kapni a ficánkolót, már mászik is ki a képből...[/caption]

 


Aki tesztelte: Manokobold


Második gyerkőcömet pelenkázom, alsó hangon (gyors összegzés után) a Pufies Baby Art&Dry volt nagyjából a tizennegyedik típusú pelus, amit az elmúlt években elém sodort az élet. Engem alapvetően nem hatnak meg a cuki minták, egy pelenka szerintem szívja be a kolosszális mennyiségű pisit, és ne engedje kifolyni az anyatejes kakit. Ha ezt tudja, a gyerek bőre bírja, és még árban is megfelelő, én megvettem. Nos, a Pufies ezeknek mind megfelelt a tesztidőszakom 95%-ában. A minták pedig végül csak-csak magukkal rántottak :D



  • Csomagolás: praktikusnak találom, ha a pelus boltból való hazahozatalát megkönnyíti egy fülecske, amit akár a nagyobb tesó is meg tud ragadni. Ezen a terméken van ilyen. A perforáció mentén könnyen bontható, de az első pár darab kibányászása ennél a csomagnál sem egyszerű. Nincs külön dizájn a különféle mintájú termékekre, a csomag oldalán kukucskálva lehet meglesni, melyik minta került a kezembe. Egy csomagban az egyféle tematikájú mintából két verzió kerül, felváltva pakolva.

  • Kinézet: friss, fiatalos minták, egyedi dizájn, nagyon lelkes lettem válogatás során ezek láttán, a nagyobb tesóról nem is beszélve. Nálunk a baglyos, a zsiráfos, a fagyis, a dzsungeles került a kosárba, no meg a gitáros (az még nagy, de muszáj volt lecsapnom rá, egy-két hónap, és jó lesz), az apjuk örömére. Mivel  a fiam igény szerint szoptatott baba, elég sok kakival és pelussal kell számolni egy nap, és nagy öröm és felvidulás minden alkalommal valami - az én szememet is gyönyörködtető - mintát feladni a kicsire. A nagytesó pedig örömmel asszisztál hozzá, ő választ, hogy épp melyik pelenkát szeretné az öcsin látni.

  • Applikálhatóság: nem suhogós anyagú, vékony, puha, papírhatású, a gumija a comboknál nem sprőd, a tépőzár is könnyen kezelhető. A fiam közreműködési hajlamától függően egy kezelhető, jó kialakítású pelusnak mondanám.

  • Nedvszívóképesség: nappal semmi, de semmi gond vele, és éjjel sem, ha 10-12 óránál nem több az alvásidő, ugyanis ennél hosszabban durmoló (pontosabban ilyen hosszú alvásidő alatt rengeteget komfortszopizó) fiam olyankor ipari mennyiségeket termel, amit a teszt alatt nem bírt el a pelus, más esetben abszolút megbízható volt. Külön díjazom, hogy a terméket nem fehérítik klórral, és illatanyagot, latexet sem tartalmaz.



Pontszám: összességében tőlem 10/8,5 pontot kap.


[caption id="attachment_1245" align="aligncenter" width="600"] Variációk sonkára - ezek a minták vettek le a lábamról: dzsungel, fagyi, erdős-baglyos :D[/caption]

 


Aki tesztelte: Szufi


Kissé elkényelmesedtem a lányom mellett, ugyanis már 3 hónapos kora óta inkább csak a pisi miatt kell cserélnem rendszeresen pelenkát. Meglehetősen hektikusan végzi ugyanis a nagy dolgát, általában 3-4 naponta rakja tele a pelust, akkor viszont vulkánkitörés van. Nincs az a pelenka, ami megfogja a hátánál a híg levet. Teljesen mindegy, hogy milyen nagy márkát adtam rá, a kaki ilyenkor mindig kijött. Kíváncsian vártam, a Baby Art&Dry hogyan teljesít majd.



  • Csomagolás: a lila szín dominál a csomagoláson, figyelemfelkeltő, megjegyezhető. A különböző méreteken különböző korú babák képe látható, elvileg ez is segít a méretek közötti eligazodásban. Kisebb betűvel ugyan, de a számszerűsített méret is megtalálható, ahogy a kilogrammonkénti elosztás is. A carry pack egyébként praktikus, a kis fülnek köszönhetően könnyű vinni. A kinyitással sincsenek gondok az előre perforált résznél.

  • Kinézet: a pelenka dizájnjához, ahogy magához a csomagoláshoz is, erős, határozott színeket és nagy formákat használtak. Nekem mondjuk egy kissé 70-es évek utóérzetem van - a fenyőfás és az almás mintáktól például a Kisvakond ugrott be. Jobban kedvelem a visszafogottabb dizájnt, de hát üsse kavics, ez is tud cuki lenni. Én mindenesetre, ha csak a mintát nézném, biztosan nem ezt venném le a polcról.

  • Applikálhatóság: ez az a tulajdonsága ennek a pelenkának, amit egyenesen imádok! Magas a dereka, vastag a tépőzár, jól is tapad. Könnyű feladni, nem kell sokat utólag igazgatni a kis darázsderékkal bíró lányomon, ugyanis elég jól nyúlik a felső része. A fodrokat is könnyű kihajtani. 

  • Nedvszívóképesség: valljuk be, ez a legfontosabb szempont egy pelenka esetében, és a Baby Art&Dry nálunk is megfelelően teljesített. A már említett magas deréknak köszönhetően nem folyt ki hátul az anyag, ráadásul szerintem a többi pelenkához képest még a betét része is magasabban van. A nedvszívóképességével sem volt különösebb gond, a comboknál sem folyt ki semmi, mindent egyből berántott. Velünk is csak egyszer fordult elő, hogy nedves volt kívülről a pelenka, viszont ekkor már öt órája a gyereken volt és rengeteget pisilt (mikor letettem aludni délután, még nem volt indokolt a csere, és csodával határos módon, maratoni alvást rendezett a kisded...). Plusz jó pont, hogy a szagokat is elég jól megfogja. Ez persze lehet hátrány is, ha nem észleljük időben a nagyobb produktumot, amelyben így akár órákat is eltölthet a babánk - de azért valljuk be, tapasztalt anyukák gyakran szimatolják közelről is a pelenkást, így nem sokáig maradhat észrevétlen a sok, szagos anyag.


Pontszám: összességében tőlem 10/8 pontot kap.


[caption id="attachment_1271" align="aligncenter" width="600"] Csiripelnek a madarak Kicsi Zs. pelusán[/caption]

 


*A termékek 32, 36 és 40 db-os carry pack csomagban 2990 Ft-ért elérhetők alapáron, mérettől (a 3, 4, 4+ és 5-ös méretet néztük) függően, az e-mag-ról rendeltük (2017 februárja).


 

2017. február 10., péntek

Babanapló: 2-3. hónap

Túl a gyermekágyas időszakon, egyre jobban összeszoktunk, és kicsi Zs. fejlődése is látványosan megugrott. Ahogy a nagykönyvben megvagyon írva, az első hat hét után varázsütésre tisztultak a felhők és lett minden egyre kiszámíthatóbb - de legalábbis átláthatóbb. 


Persze minden hét hoz meglepetést, de nagyjából beállt a napirend a második, harmadik hónap fordulójára. Kicsit hagytam, hogy a gyerek maga alakítsa ki, kicsit irányítottam is. Nem ragaszkodom foggal-körömmel a rendhez, viszont szeretnék egyfajta ritmust vinni a napjainkba, hogy kicsi Zs. is tudjon mihez igazodni, tudja, hogy mi miután következik, ez neki is biztonságot nyújt (állítólag). 


Karácsonykor kissé megkevertük őt a nagy rokonlátogatásokkal, és 25-én este belecsúsztunk a fürdetési időbe, egy órával később értünk haza. A családi partit a dédikkel, nagyszülőkkel, nagynénikkel klasszul bírta, flörtölgetett mindenkivel, hadd olvadozzon a nép, még aludt is egyet a nagy forgatagban, azonban, ahogy kitettük a lábunkat anyósoméktól, oltári nagy sírásban tört ki, és magát hergelve ordított 20 percen keresztül. Annyira magán kívül volt, hogy még a tejet is felöklendezte, az apja, aki mellette ült, sehogy sem tudta megnyugtatni. Én vezettem. Csoda, hogy nem mentem neki egy fának, borzalmas volt hallgatni. 10 perccel hazaérkezés előtt végül elaludt, már csak a lakásban ébredt föl, és utána mintha mi sem történt volna, szórta nekünk a mosolyokat... Azóta tartjuk magunkat a fix fürdetési és altatási időhöz.


 


[caption id="attachment_1204" align="aligncenter" width="295"] Karácsonyi idill[/caption]

 


Még novemberben kaptunk ajándékba egy csini játszószőnyeget, amelyről csilingelő, csörgő állatkák lógnak. Erre szoktam rátenni délelőtt, ébredés és szoptatás után. Eleinte csak én rázogattam neki a játékokat, ám a 8-9. hét környékén egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy tétován bele-belebokszol a csörgős plüssmaciba. Kimentem kávét főzni magamnak és mire visszaértem, hallottam, hogy csörög valami: kicsi Zs. játszadozott a lelógós játékkal. Hagytam, hadd csinálja, teljesedjen csak ki. Idővel egyre ügyesebb és pontosabb lett a bokszolás. A harmadik hónap elején pedig már elkezdte a kis kezével is megragadni a lógó játékokat.


Az öklét szépen lassan nyitogatta ki, a harmadik hónap végére teljesen eltűnt az ökölbe szorított kéz. Hétről hétre kíváncsibb lett, elkezdte megfogni a tárgyakat. Ezt a tudományát már odáig fejlesztette, hogy a kezével a szájához ügyeskedi az adott tárgyat és nyalogatja, a szájába dugja. Van egy színes plüsskutyája is, eleinte ennek a fenekét nyalogatta nagy élvezettel... :D


Egyébként most már ott tartunk, hogy mindent (értsd MINDENT) a szájába nyom:  a rágókát, a gumi zsiráfot, a textilpelenkát, az ujjait, a ruha ujjának a szélét. Ezzel egy időben a nyálelválasztás is megindult. Három hónaposan már olyan, mint egy bernáthegyi, folyton csorog a nyála. Az apja vállát például előszeretettel áztatja el: ráharap, mint egy kis vámpír és cuppog, nyáladzik, fújja a nyálbuborékokat. 


 


[caption id="attachment_1206" align="aligncenter" width="316"] A gyermek a játékok alatt van[/caption]

 


A látása is szépen fejlődik. A második hónap végére egyre inkább bizonyosságot nyert bennem, hogy az én lányom ellát két méterre is, simán visszamosolyog ilyen távolságból. Persze lehet, hogy csak valamilyen különös energiamezőt lát belőlünk, de határozottan az az érzésem, hogy felismer minket, ahogy azt is, hogy éppen milyen a hangulatunk (ezúton is elnézést kérek a szkeptikusoktól, lehetséges, hogy ez valamiféle anyai agymenés, de szerintem sokkal többet lát, érez a kisbaba, mint azt hiszük). A tévére pedig valósággal rákattant: megbűvölve nézi, a szeme kiakad, szinte még a lélegzete is eláll. Ezért ezt nem is kapcsoljuk be, amikor a nappaliban van, kivéve ha stimulálni akarom a forgásra, mert akkor háton fekvésben egyből a hang és a kép irányába akar fordulni, így legalább megvan az edzés.


Apropó edzés. A második hónapban esedékes oltás alkalmával a gyermekorvosunk megjegyezte, hogy nem emeli még elég jól a fejét a kisasszony. Ha ez így megy tovább, akkor el kell küldenie minket gyógytornászhoz. "Szóval kedves anyuka, rakja sokat hasra a babát" - szólt az ukáz. Úgy voltam vele, nekem nincs kedvem gyógytornászhoz cipelni a gyereket, amikor itthon is lehet orvosolni a problémát. Az ominózus orvosi vizit előtt ódzkodtam sokat hasra rakni, mert mindig baromi nagy sírás lett a vége (amúgy hason alszik, azzal nincs gondja). Kicsi Zs. ilyenkor befúrta a fejét a játszószőnyegbe, bíborvörösben izzott a feje és torka szakadtából üvöltött. Nem akartam kínlódni hagyni.


A doki azonban rendesen rám ijesztett, kénytelen voltam kibírni egy picit a sírást. Az orvos szerint ÁLLANDÓAN hasra kell rakni, amikor éber. Ezt mondjuk kissé elavultnak tartom, az angolszász szakirodalom szerint fokozatosan kell növelni "tummy time"-ot (pocak idő), először csak pár percet bír ki egyszerre, majd ahogy növekszik, úgy fog akár félórát, órát is eljátszadozni a hasán.


Mindenesetre én megindítottam az edzőtábort, hasra raktam, és próbáltam felkelteni a figyelmét, beszéltem hozzá, csörögtem, zizegtem neki a játékokkal. Eleinte csak pár percig bírta, de szinte hétről-hétre jobban ment neki. Közben bevetettem más praktikákat is, egy videóból lestem el. Hason a combjaimra fektettem, úgy, hogy a karjai megtámaszkodjanak, és így ringattam óvatosan. Egy-két alkalom után már nem szegte le a fejét, hanem szépen tartotta, emelte. 3-4 hét után megtörtént az áttörés, és tökéletes alkartámaszban megtartott fejemeléseket végzett. A három hónapos státuszon már az orvos is elégedett volt. Nem állítom, hogy hason szeret lenni a legtöbbet, de legalább tizenpercekig bírja, elmatat, a játékai után nyúlkál, a szájába veszi őket.


 


[caption id="attachment_1205" align="aligncenter" width="312"] A 100 pontos fejemelés[/caption]

 


Ha már az orvosokról szót ejtettem, meg kell említenem a szűrővizsgálatokat is. Hat hetesen vittem kicsi Zs.-t csípőszűrésre. Rettenetesen izgultam, ez volt ez első nagyobb kiruccanásunk. Szerencsére volt segítségem a nagyszülők személyében, de már előre vizionáltam, hogy az orvosnál majd sírni fog a gyerek, én szenvedni fogok mire leveszem róla az összes ruhát és egyébként is sokat kell majd várni a kórházi folyosón... ja és hogyan fogom egyáltalán megetetni?  Na, hát ehhez képest pontosan a lefixált időpontban hívtak be minket, kicsi Zs. érdeklődve figyelte az orvost, együttműködött vele - persze be is kakilt közben, de mivel a három, egyszerre behívott gyerekből ő volt az utolsó, akire a sor került, gyorsan tisztába tudtam tenni. 


A koponya és hasi ultrahang-szűrést már nehezebben viselte, ekkor nyolc hetes volt. Cseppet sem volt ínyére, hogy a doktornéni jól megnyomkodja a fejét meg a hasát az ultrahangfejjel. Ezen a vizsgálaton egyébként kiderült, hogy van egy enyhe refluxa (ezt mondjuk az oltári gyakori és nagy mennyiségű bukásból sejtettem), valamint észleltek egy vesemedence-tágulatot is. Ettől kicsit megijedtem, bár gondoltam, hogy valószínűleg semmi komoly: ha nincs szűrés ki sem derül, hogy van egy kis veseéretlenség. Mindenesetre visszahívtak minket kontrollra két hónappal későbbi időpontra. 


Közben azonban volt egy SOS bemenetelünk a gyermeksebészetre. Az egyik délelőtt ugyanis kicsi Zs. véreset és zseléset kakilt. A körzeti orvost telefonon értem el, és ő egyből a kórházba irányított minket, félvén, hogy ez még akár bélelzáródása is lehet: ezt főként a zselés széklet miatt gondolta. Hatalmas pánikban voltam, nem tagadom. Közben a gyerek is bágyadt lett, alig reagált, ha beszéltem hozzá, nem mosolygott, minduntalan el akart aludni. A kórházi vizsgálatokat is egykedvűen viselte. Itt egyébként kiderült, hogy a három héttel azelőtti ultrahangon diagnosztizált vesemedence-tágulat eltűnt, az orvos nyomát sem látta. Szerencsére bélelzáródást sem látott, és semmi egyéb gondot.


Azért még továbbküldtek minket az ügyeletes kórházba, ahol persze nem értették, minek jöttünk, hiszen az előző helyen már alaposan megvizsgálták a gyereket. Végül nem is tartottak minket bent, időközben kicsi Zs. is magára talált, talán éppen csak aluszékonyabb volt, mint szokott lenni (meg nyilván ráragadt az én pánikom is...). A belgyógyász szerint vagy vírusfertőzés volt, vagy spontán oldódó bélösszecsúszás. Valamint felvetődött a tejfehérje-allergia is, de ez egyelőre nem igazolódott, hiszen nem volt vér a székletében azóta sem, én meg ugyanúgy eszem, iszom tejterméket. Volt hát egy kis izgalom, az anyai szívem eléggé megsínylette, de hála az égnek, minden rendben volt.


 


[caption id="attachment_1207" align="aligncenter" width="488"] Szabadulás a keretekből[/caption]

 


Anekdotaként még a végére elmesélem, hogy a magam részéről kicsi Zs. 3 hónapos szülinapját egy jó kis hasmenéses-hányós vírussal ünnepeltem meg. Már lefekvéskor émelyegtem, aztán amikor hajnalban átmentem a szoptatásra, behajoltam a gyerekágy fölé, és éreztem, hogy nagyon nem lesz jó, ha sugárba hányom szegény kisdedet. Annyi volt még bennem, hogy gyorsan felébresztettem a férjemet, nyugtassa meg kicsi Zs.-t, én meg rohantam a vécére. Nem részletezném, de másfél nap alatt ledobtam 2 kg-t. Végül is, épp ideje volt megszabadulni a szülés után rajtam maradt súlyfeleslegtől...


A csoda az egészben az, hogy míg 38,5 fokos lázzal fetrengtem és mosdóba jártam, a szoptatásnak nem tett be a betegség. A gyermekorvos azt ajánlotta, ha beteg is vagyok, folytassam a megszokott táplást, nehogy tápszerért nyúljak, mellesleg egy csomó gyógyszer mellett is lehet szoptatni (ld. e-lactancia.org). Kicsit aggódtam, hogy a gyerekem is elkapja a vírust (bár szerencsére az első rota elleni oltáson már túl voltunk addigra, de hát ezerféle ilyen vírus kering), de nem lett semmi baja.


Sokan mondják, hogy az anyatej védte meg: már a tünetek észlelése előtt az anyai szervezet elkezd antitesteket termelni, és azokat a tejen keresztül juttatja el a babához. Valószínűleg velünk is ez történt. Egyébként pedig nem tudom, honnan volt még tejem, hiszen alig maradt bennem valami, de úgy tűnik a testem mindent megtett az utód táplásának érdekében. Mindenesetre a tanulság az, hogy nem érdemes abbahagyni a szoptatást egy kis vírusfertőzés miatt. A természet jól kitalálta a megoldást.


Nos, izgalmas két hónap volt.


Folyt. köv.


 


 

2017. február 8., szerda

Nosztalgiázunk - egy év telt el a kétcsíkos teszt óta

Pont egy éve annak, hogy ülök a fürdőszobában, várom, hogy a terhességi teszt mutatóablakjában vagy hogyishívjákjában megjelenjen egy csík, vagy kettő, mérem az időt, egy perc, két perc... ránézek a kis műanyag applikátorra, egy már van, és hoppá, egy másik izé is, olyan csíkszerű, vagy nem, nem is tudom eldönteni. Hívom a férjem, gyere, nézd már meg, ez szerinted is az?! Hát, nem pont így gondoltam bejelenteni, mindegy, már késő, csak nézzük a tesztet, de már az sem kell, hogy tudjuk: kisbabánk lesz. 



Ijedtséggel vegyes boldogság, úristen, most mi lesz, az egész életünk meg fog változni, máris el kell kezdeni a felkészülést? Nem vagyunk már húszévesek, de nem is a korom érdekel, sőt, inkább felmerül a kérdés: érettek vagyunk-e egyáltalán a szülői szerepre? Mi, akiket alig néhányan mertek megkérdezni a baráti körből, hogy akarunk-e egyáltalán gyereket, mert ugyan már három éve házasok voltunk, és azon kívül, hogy dolgoztunk, világot láttunk, szórakoztunk, új sportokat űztünk, nem nagyon csináltunk mást. 


 


[caption id="attachment_1176" align="aligncenter" width="600"] kép: unsplash.com / Andrew Branch[/caption]


Így egy év távlatából azt mondom, nagyon próbálkoztam, de nem tudtam teljesen felkészülni az anyaságra. 
A konstans nemalvásra, a folyamatos aggódásra (amúgy ez már így marad?!), arra, hogy már nem is emlékszem, hogy volt valaha egy munkahelyem, ahova bejártam rendes utcai ruhában meg nappali sminkben, agymunkával járó feladataim voltak, és emellett a szabadidőmben még jógát is oktattam; na meg arra, hogy a szülés utáni hetekben a nőiességemből mindössze annyi maradt, hogy naponta egyszer bekrémeztem az arcomat. Bár a már anyukaként is funkcionáló barátnőim közül többen állították, mégis meglepetésként ért az is, hogy a drogériába járás üdítő program lesz, és hogy ha beszabadulok egy plázába fél órára, már nem magamnak vásárolok cuccokat, hanem a gyerekruha-boltokat fosztogatom. 



Várandósként elsősorban még nem az anyaságra, hanem magára a szülésre készültem, de hogy utána mi lesz, azt valahogy elfelejtettem megtervezni. Így aztán napról-napra, néha keserves leckéken keresztül tanultam-tanultunk meg mindent:
az alvást-altatást (ezért írom előre ezt, mert nekünk talán ez volt a legnehezebb), a napirend mibenlétét, a szoptatás aranyszabályait, a babakaki állagának összefüggését a gyerek egészségi állapotával, a levegőztetés fontosságát, a babaruhák méretének megállapítását címke nélkül és még sorolhatnám.
Nem állítom, hogy mindenben profi vagyok (a férjem bizonyos dolgokra hamarabb jött rá, és van olyasmi a babaápolás körül, amit jobban is csinál, mint én).
A tökéletességre való törekvést, illetve azt a gondolatot, hogy mintababát faragjak a gyerekemből, már rég elengedtem, de ahogy telik az idő, és egyre inkább tapasztaltabbá válok, leszek egyre inkább "anyább".


 


[caption id="attachment_1175" align="aligncenter" width="600"] kép: unsplash.com / Janko Ferlic[/caption]


Egy kicsit ebbe is bele kellett nőni, mármint az anyaszerepbe, meg kellett és továbbra is tanulni kell a saját gyerekemet, a szükségleteit, a kommunikációját, mert igenis minden baba más. Azonban azt is be kellett látnom, hogy hiába olvasunk el egy tonna szakkönyvet, vagy követjük az anyukás facebook-csoportokat (megvallom, némelyikbe csak azért nézek bele időnként, hogy megvigasztaljam magam, van az én babámnál is rosszabb alvó), össze kell reszelődni, időt adni erre magunknak, és nem feltétlenül bűntudatot érezni, ha néha elveszítjük a türelmünket és néha szerintem kötelező sírni is egy kicsit. 
Mindezek mellett, mióta megszületett a kisbabám, az egyik legfontosabb dolog, amit az anyaságról tanultam, hogy csak az itt és most van, és más nem számít. Felesleges arra várni, hogy majd akkor fogom igazán élvezni a kisbabás létet, ha majd átalussza az éjszakát, ha majd kilábal ebből vagy abból a kórságból, ha majd elmúlik a tél és kiszabadulunk a 4 fal közül...
Mert minden nap megismételhetetlen (jó, az extra nyűgösöket nem is kérjük még egyszer), a baba minden új produkciója ajándék, amire jó újra és újra  rácsodálkozni. Az első mosolyra, az első olyan fürdetésre, amit már ő is élvez, az első olyan öltöztetésre, amikor már kooperatív, és a vidámságra, amivel szinte minden reggel ébred. Ennél pedig csak még jobb lesz, ha majd átalussza az éjszakát, ha majd kilábal ebből vagy abból a kórságból, ha majd elmúlik a tél és kiszabadulunk a 4 fal közül...


 


[caption id="attachment_1179" align="aligncenter" width="600"] kép: unsplash.com / Lubomirkin[/caption]

 


kiemelt kép: unsplash.com / Daiga Ellaby

 

2017. február 6., hétfő

“A császármetszés itt kényszermegoldás” - szüléstörténet Luxemburgból

Vajon mit tud az a miniállam Európában, amiről elsőre az a sztereotípia ugrik be, hogy minden harmadik lakosa külföldi? Miért nem akar innen máshova költözni az a magyar anyuka, aki itt vállalt gyermeket, itt kapott munkát? Anikó mesélte el család- , anya- és bababarát érveit, amelyek Luxemburg mellett szólnak.

Ideális körülmények

“A férjemmel európai uniós tisztviselők vagyunk” - kezdi Anikó beszámolóját, amikor arról kérdezem, hogy is került ebbe az országba, ami egyébként saját bevallása szerint nagyon gyerekbarát, barátságos intézményekkel, gondozott természeti környezettel. “Külföldiként itt lenni nem jelent különösebb nehézséget - folytatja - ha az ember beszél pár nyelvet” - szögezi le az egygyermekes édesanya.


[caption id="attachment_1149" align="alignnone" width="1024"] Fotó: Luca Volpi (Flickr)[/caption]



A kismama jó kezekben van

Azt mondja, a terhesgondozás jól olajozott gépezet odakint: vagy magánpraxisra jár az ember, vagy közvetlenül a kórház szülészeti osztályára. Utóbbi esetben az ügyeletes orvosnál lehet szülni, előbbinél pedig bemegy a szülésre a választott orvos. “Én magánorvoshoz jártam, plusz elküldött időnként vérvizsgálatra és terheléses cukorra. Az elején többet voltam, szinte hetente, aztán ritkábban. Volt néhány részletesebb ultrahangos vizsgálat is.


 


[caption id="attachment_1155" align="alignnone" width="1024"] Iluusztráció (Flikr, Torsten Mangner)[/caption]

Tetszett, hogy nem volt automatikusan amniocentézis csak azért, mert 40 felett szülök, jók voltak az eredmények, ezért nem volt rá szükség. Kötelező még egy fogászati vizsgálat is a terhesség alatt. Természetesen a kórházban is jártam előtte többször, például a szülésfelkészítő tanfolyamon, ami nyolc foglalkozásból állt, három nyelven (luxemburgi, francia és angol) tartják és ingyenes. Jó érzés volt tudni, hogy hol fogok majd szülni, és ott mi fog történni.



Még a terhesség alatt be kellett menni a kórházba ún. szülési tervet készíteni, itt elmondtam, hogy hogyan szeretnék szülni, mi a fontos számomra, egyéb egészségügyi kérdések. Ezeket komolyan veszik.



Mivel én nagy valószínűséggel epidurális érzéstelenítéssel szerettem volna szülni, ezért elküldtek egy aneszteziológus-konzultációra is” - meséli Anikó, és hozzáteszi,  a szülést jellemzően a szülésznő vezeti le, őt külön fogadni nem lehet, az ügyeleteshez kerül az ember. Az orvos csak a kitolási szakaszra megy be.

Nincs felesleges beavatkozás

Kérdésemre felidézi a szülés körüli eseményeket is, melyek beszédesek, sokat elárulnak a helyi viszonyokról. “Nálam este fél nyolckor elment a magzatvíz. Hála az égnek, otthon voltam, épp az anyukámmal beszéltem telefonon... Be is mentünk rögtön a kórházba, addigra már a tágulás és a fájások is haladtak szépen előre. Az epidurális érzéstelenítés mellett döntöttem, amit nem is olyan sokára beadtak, mert épp ott volt egy altatóorvos. A szülésznő a vége felé felhívta az orvosomat, aki az éjszaka közepén meg is jelent, és végül hajnali 2:45-kor megszületett a kislányunk. Oxitocint csak a legvégén kaptam egy picit, egyébként se beöntés, se borotválás, se gátmetszés nem történt, a szülésznőknek hála a nőket itt a testük természetes folyamataival együtt fogadják el, nekem ez volt a tapasztalatom. A szülészeten egyébként volt több vajúdást segítő felszerelés: labda, kötél, sőt medence is, de én egyiket sem használtam. Fontos momentum, hogy a férjem végig ott volt, ott lehetett velem, és ő öltöztette fel a kisbabánkat a szülőszobán.”


[caption id="attachment_1151" align="alignnone" width="800"] Csak illusztráció (Flickr, Daniel Pape)[/caption]



Furcsa a kérdés, hogy mi az, ami a leginkább elnyeri egy várandós édesanya tetszését egy idegen országban a szülészeti ellátás során, de Anikó erre is könnyedén választ tud adni.



“Nekem az egész itteni szülészetben az tetszett a legjobban, hogy törekednek a szülés természetes jellegét megőrizni, nincsenek felesleges beavatkozások, a császár például fel sem merült, mivel az itt nem lehetőség, hanem kényszermegoldás. Itt egyszerűen ismeretlen, hogy kényelmi okokból akár az anya, akár az orvos ezt ‘kérné’. Engem ez nagyon megnyugtatott."



Megkerülhetetlen a hálapénz kérdése, Anikó azt mondja, hogy Luxemburgban ez ismeretlen, értelmezhetetlen fogalom, egyébként pedig maga a szakorvosi és a kórházi ellátás is nagyon drága.

Békés ottlét, segítő környezet

A szülés után egyágyas szobát kapott, négy napot töltöttek bent. A szobában az ágya mellett kényelmes szoptatós/vendégvárós fotel várta, valamint saját fürdőszoba. “Kiváló, nagyon finom étkezést kaptunk, menüről választhattuk minden nap az ebédet és a vacsorát. A baba ellátásához minden kéznél volt, pelenka, törlőkendő, nekem szülés utáni betét, amikor pedig hazamentünk, külön figyelmeztetett a nővér, hogy ne felejtsünk el mindent hazavinni! A szülészeti osztály szoptatásbarát, elvileg mindegyik nővér tudott ebben segíteni, de voltak külön tanácsadók is.



Itt az az alapállás, hogy minden anya tud szoptatni, ha mégsem sikerül, annak meg kell keresni az okát.



Nálunk kissé nehézkesen indult be, és zavaró volt néha, hogy mindig jönnek a nővérek, és végül csak otthon állt be rendesen. A nyelvekről még annyit, hogy ez egy soknyelvű ország, hivatalos nyelve is három van (luxemburgi, francia és német), én pedig jobbára angolul kommunikáltam velük, szerencsére az összes orvos és nővér tudott angolul is, így azért kényelmesebb volt, mint franciául.”

Babával az élet

Luxemburgban a gyermekorvost és a védőnőt szabadon választja az ember, utóbbi nem is kötelező, Anikóéknak nem sok dolguk volt velük eddig szerencsére, némi szoptatási nehézség, illetve az oltások beadatása kivételével.

“A babánk 11 hónapos korában mentem vissza dolgozni, ami itt szinte későinek számít, a legtöbb gyerek ugyanis 9 hónaposan kezdi a bölcsit, amikor lejár a luxemburgi szülői szabadság, de most is van például a bölcsinkben egy három hónapos baba... Európai uniós tisztviselőként a fizetésünk, a betegbiztosításunk, valamint a gyerekkel összefüggő ellátások is egy külön, Luxemburgtól független rendszerben vannak meghatározva, tehát az itteni állami rendszer más, mint amiről én most nyilatkozni tudok. 20 hét fizetett (teljes fizetés) szülési szabadság jár nekünk, amit legkésőbb a szülés napján meg kell kezdeni, én akkor kezdtem. Utána szülői szabadságon voltam pár hónapig, ami egy nem túl magas fix összeg, erre az anya ugyanúgy jogosult 6 hónapig, mint az apa (ez újabb 6 hónappal meghosszabbítható, fele akkora összeggel, és a gyerek 12 éves koráig lehet kivenni maximum). Utánam a férjem volt otthon a babával kb. három hónapig, szintén szülői szabadságon, aztán én kivettem a nyári szabadságomat, így tudtuk elérni, hogy csak 15 hónaposan kezdje a bölcsit” - magyarázza a magyar anyuka, aki szerint férőhely jut mindenkinek, bár az állami intézményekben azért várólistákkal kell számolni.



Minden bölcsődei férőhelyért fizetni kell egyébként, nem is keveset, a díj a szülők fizetésétől is függ.


[caption id="attachment_1153" align="alignnone" width="640"] Illusztráció (Cams, Flickr)[/caption]

“Sajnos szinte minden hónapban négyszámjegyű (euróban) a számla, ez minket is elborzaszt minden alkalommal. A havi minimálbér 1923 euró, szóval ez egy drága ország - teszi hozzá. - Összességében szeretünk itt élni, és nem is tervezünk máshová menni még pár évtizedig!”