2017. június 24., szombat

Anyaság: felőröl, hogy non-stop bűntudatom van

Tudom, hogy nem kellene így lennie. Gondolkodó, érzelmi intelligenciával is talán jól álló nő, anya, feleség vagyok egyébként, amikor magamnál vagyok. Azt is tudom, hogy az én fejemben kellene rendet tenni, sőt leginkább fel kellene töltődnöm valahogy. Mert teljesen lemerültem. Nem magyarázkodom, nagyon nehéz mostanában itthon két kicsivel, úgy, hogy az egyik életkorából adódóan nem jár intézménybe, a másik pedig azért, mert áprilisi születésű, csak ősztől megy oviba, a bölcsődéből pedig én döntöttem úgy a tesó születése után, hogy kiveszem. Folyton beteg volt, mit több, kruppos (aki ismeri testközelből a betegséget, tudja, miért horror minden alkalommal félig felöltözve várni, hogy most vajon kórház lesz-e - vagy elég a kúp a ma éjjel fuldokló gyereknek). Mondhatná itt most mindenki - lehet, joggal - akkor egyem meg, amit főztem... Köszi, nekem is eszembe jutott. Szóval én mostanra érzem azt, nem megy. Sőt, hogy csődöt mondtam anyaként. 0-24-ben őrlődöm a bűntudattól, azoktól a címkéktől (ha tetszik, hashtagektől), amelyek emiatt kis felhőkben úsznak be a fejembe. És emlékeztetnek, mi mindent nem csinálok jól. Tovább is megyek: felhívják a figyelmemet arra, hogy ugyanezekért mondjuk gyermektelenül vagy akár egy gyermekkel a hónom alatt még sanda pillantásokat vetettem más anyákra. Legalább az empátiám nőtt. Meg másra is jó volt. No, ha mást nem, arra elég volt ez a sokszor piszok nehéz háromnegyed év kettővel egyedül itthon, hogy beismerjem, az amúgy hiperaktív, multitasker énemnek is elképesztő mentális terhelés mindent kézben tartani anyaként, nem csoda, ha itt-ott rés keletkezik a pajzson. Nekem ezek a kétgyermekes hónapok szolgáltak leckeként, hogy belássam, nekem kell a segítség, vagy legalábbis le kell mondanom valamiről a kis elvárásos listámat nézve, hogy egyben tudjak maradni mentálisan (vagy ha nem tudatos a lemondás, akkor lemorzsolódnak fontos/fontosnak vélt menüpontok maguktól). Mert, ha én egyben vagyok, a gyerekek is. Bátran leírom és bevallom: most én sem vagyok egyben - és a gyermekeim sem.  És részemről ez leginkább a szünet nélküli bűntudatnak tudható be.


[caption id="attachment_2080" align="aligncenter" width="600"] Lemerültek az anyai akksik bennem (Kép: lauren rushing, Flickr, innen)[/caption]

No és miért van bűntudatom? Mert...


#mégrendesreggelitsemadoknekik


Reggelire olykor csak kekszmaradék van és joghurt, a kicsinek találok némi szottyadt almát a hűtőben. Mert nem volt időm és erőm kimenni a sarki boltig sem a gyerekekkel tegnap, akik közül az egyik közli velem két hete mindennap, hogy ő nekem nem fog aludni délután, majd az óvodában, de itthon és velem nem. Egy órán át küzdök velük, a kicsit nem tudom így érdemben altatni, a nagy már bucira ellenkezte a fejét. Feladom. Elfáradok már délután egyre. A kicsi végül a hátamon próbál aludni, míg bezárkózom vele a rumliszobába, ahova pár percre el tudok bújni az őrjöngő nagy elől. #vacsorárakétnapjatésztavan


#foltosakicsiruhája


Mert 90 fokon sem jön ki, perkarbonáttal sem jön ki, venissel sem jön ki. Minden foltos, azonnal, előke viselése mellett is. Csak nekem nem megy nyilván, más gyerekén ott feszít a márkás, patyolattiszta ruha, amit egész nap cserélget a gyereken. Nos, én nem. Nincs erőm. Lekajálja, itthon jó lesz. Ha vendégségbe megyünk, próbálok szalonképesebbet túrni, de ott úgyis pont olyan lesz estére, mint a leharcoltak. És nekem már nincs erőm küzdeni ellene. #igénytelenanyaazilyen


#ebédreolykorkajátrendelek


Mert 40 fokban nincs erőm és lehetőségem most a tűzhely mellett állni. És jellemzően délután lenne lehetőségem főzni mellőlük, ám így, hogy a nagy nem alszik, képtelenség. A délelőtti széthullás után, alvás nélkül vágunk neki a délutánnak, a nagy alaphangulata már adott. Semmi sem jó, ragad rám, követelőzik, szakadjak húszfelé, rajzoljunk, gyurmázzunk, bunkerozzunk, meséljünk, menjünk idemegoda - gyerekből van, jól működik, tudom. Így hát nem főzök, szétszednek. Online rendelek, kifizetem. Legalább a húskészítményeket és az allergéneket beikszelem a diétaszűrőbe, hogy némileg egészségesebb legyen a menü.  #spórolnisemtudokígy


#csaktesséklásséktakarítok


Gyors porszívózás, max heti egy felmosás (minderre csak a földszinten jut időm, a felső szintről ne beszéljünk), de azt sem tudom bármikor, mert mindkét fiam esik-kel a járólapon. És hiába takarítok, minden a földön landol, a hozzátáplálás és egy hároméves már csak ilyen. Morzsa, gyümölcsmócsing, müzli titrálódik eggyé a járólappal, ha pedig babanyál a kötőanyag, az csak vésővel jön fel. Már ezek ellen sincs erőm küzdeni napi szinten, ötször (két gyerekkel szorozva). És arra sincs erőm mindig figyelni, hogy az utolsó almadarabkát vagy mozarelladarabot is összeszedjem a földről, így a kicsi olykor később onnan eszi fel. Ilyenkor 10-es skálán 15-ös a bűntudat. Kukákat ürítek rendesen, az a melegben büdös, a wc-t próbálom tisztán tartani, de kb ennyire futja az erőmből.145 nm-t kellene tisztán tartanom. Nem vagyok tisztaságmániás, de szeretem a rendet, de ezt nem tudom megteremteni mostanság. A tiszta ruhák hegyekben állnak, olykor napokig a kosárból húzkodom a felvenni valót a családtagoknak. #vasalnisemvasalokaférjemnek


#nemtudokanagyrafigyelni


A kicsi minden szabad erőmet és figyelmemet felemészti: kissé sok az egy négyzetméterre jutó lépcsők és megmászható helyek száma a földszinten és az emeleten is, ezek meghódítása életkori sajátosságból fakadó vágya a 8 hónaposnak, következésképp nem lehet szem elől téveszteni. Negyed percre sem. Egy eldobott zsebkendő, be nem vezetett hozzávalókból álló, gazda nélkül hagyott keksz a dohányzóasztalon, tető nélkül kallódó popsikrém vagy kiszóródott, felnyalható mosóportörmelék a fürdő kövén - szóval állandó éberség kell. Zuhanyozni sem tudok, mert egyből valami veszélyeset tesz, a szappanos test pedig nem kellően fürge ilyen szituációban nekifutásból kivágódva a kádból. A naggyal épp elkezdenék duplózni vagy boltosat játszani, máris fel kell ugrani a kicsihez, vagy erőnek erejével távol tartani, hogy ne romboljon szét mindent - amitől joggal lesz nyűgös a nagy. Ugyanígy a játszótérről is haza kell indulni, ha a kicsit nem tudom már foglalkoztatni annyira, hogy csak az apró kavics és a homok legyen számára az egyetlen alternatíva, amit magába tömhet. Miatta rendre hamar koccolunk a hinták és homokozók mellől, a nagy legnagyobb bánatára. #másanyaboldoganpózolkettővelajátszóházban


#nincsidőmmagamra


Ez már igaziból egy nagyon halvány igényem, elnyomtam magamban, mert arra szorítkozom, hogy legalább enni és inni tudjak relatív normálisan, nemhogy barátnőzni, kimenőt szervezni. Tornára erős szervezés árán eljutok heti egyszer általában, naná, hogy bűntudattal. Mert a férjem emiatt később megy be, majd éjszakába nyúlóan pótolja olykor a reggeli késést, plusz a tornám miatt korán kel fel bébiszittelni, holott hajnalig nyomta ő is a pluszmunkáját. Van arckrémem és testápolóm is, 30 felett állítólag nem árt, de nem jutok el odáig, hogy kenjem magamra, pedig szomjazza a bőröm.  Törődj magaddal - jut eszembe a vezető, világmárkás kozmetikum szlogenje, és visszakérdezek: és addig te tutujgatod az üvöltő, szopizni akaró, szeparációsan szorongó kisebbikemet, míg a tükör előtt tetvészkedem? Te rohansz oda, amikor a nagy hanyatt esik az ágyról, a nyakát törve? És menjek barátnőzni? Mikor, hétvégén? Amikor a 12-14 órákat dolgozó, éjjel pluszmunkázó férjem is pihenne vagy a házunkkal kellene kollektíve haladni? Akkor hagyjam itt két (a láthatásos hétvégén 3) gyerekkel, amikor egyébként együtt is lehetnénk? #nekisincsidejemagára


#kiabálok


Sokat. Mostanában. Feszült vagyok, kicsúsznak a káromkodások is. A szelíd indulású hisztikezelésem köddé vált ilyen kondíciók között. Rémesnek érzem magam, eszköztelennek, fáradtnak, erőtlennek. Szégyellem. A szomszédok is hallják. Azok a szomszédok, akiket decemberben negatívan ítéltem meg, ugyanígy két kisfiú terelgetése miatt, akikkel sokszor hallom hangoskodni a szülőket. #ordibátorlettem


#fogmosásnélkülalszomel


Mert az esti szétesés alatt örülök, ha minimális ideggel lenyomom a kettőt, sokszor leginkább egyedül küzdve velük a vacsora-fürdetés-altatás háromszögben. Elalszom velük, hullafáradtan, kimerülten, olykor utcai ruhában, reggelig. A férjemmel kevés kettesben tölthető időnk van, nemhogy romantikázós. Tudom, elmúlik ez az időszak is, vannak emlékfoszlányaim a nagyobbikkal, de most nem tud elég erőt adni a tudat sem. #felsültemfeleségkéntis


#hülyülökvészesen


Pedig mindeközben dolgozom is mellőlük, ha nem alszom el éjjel, több helyre is, szabadúszóként. Örömöm lelem a munkámban, fontos nekem, ragaszkodom hozzá, és a feletteseim is hozzám. De menthetetlenül butulok, felejtek, amortizálódom. Nem láttam híradót és értelmes felnőtt tévéműsort hónapok óta. Könyv nem volt a kezemben, de még filmet is decemberben néztem utoljára. Mert mesefilmet nyilván. A mesék főcímdalai és a főhősök neve szorítja ki az amúgy lexikonagyam újabb és újabb tételeit. Napról napra egyre többet. Más anyuka meg egyetemre jár, továbbképzésre és nyelvtanfolyamra. Nekem nem megy. #gyesszindrómáslettem


#zugzabálok


Egy kocka csoki, egy kis fahéjas kölesgolyó, keksz, bonbon, amit babalátogatáskor hoztak. Csendben, hogy ne lássa más. A gyerekek mármint. Férj tudja, ismer. Meg azt is, hogy 40 kiló vagyok vasággyal, nem lesz belőlem willendorfi vénusz. És mellé kávé. Kettő Három. Kicsikart énidő. #miértnemafehérjeporomattolomhelyette?


[caption id="attachment_2084" align="aligncenter" width="600"] Egy egész doboz fagyi éjszakai munka mellé. Tökegyedül ettem meg.[/caption]

#telefontnyomkodok


Mert ott tudok szociális életet élni, beszélgetni a barátokkal, céges levelet olvasni, bevásárlólistát megosztani a férjemmel. Tájékozódni, kilátni a gyesből. Érzelmeket leírni, kiadni. De már ez is idegesít. Miért nem a gyerekeimmel vagyok? A Fb-profilomra már egy ideje nem töltök semmit, sőt legyalultam majdnem mindent, az Insta-fiókomat is lepucoltam, már alig járok oda nézelődni is, szakadok le a hálóról. Leépítem, amit tudok, de végleg nem tudom kiiktatni. Utolsó mentsváramnak érzem, bűntudattal. #ipszilongenerációsanya


Még annyi mindent tudnék írni:


#kipusztultakertis: szerettem volna, ha szebben meg tudjuk csinálni idén, nem lett belőle semmi. Vagyis nagy tervek, végül kiégett fű. Napi 3-szor kellene locsolnom a felsoroltak mellett, meg gazolni, csinosítani. Feladtam. Csak a paradicsompalánták élnek.


#nemkézműveskedünk: Tök jó lenne a nyári szünetet érdekes dolgokkal tölteni, kivágni, ragasztani, sarazni, dagonyázni és társai. Most erre sem tudok időt keríteni érdemben, sajnálom a fiamat.


#200megválaszolatlanímélemvan: Olyan jó lenne válaszolni az összes rám gondolóra, átgondolni mindent érdemben. De mikor?


#egyedülfürdik Azért is bűntudatom van, ha nem ülök mellé fürdéskor, mert míg pancsol, kipakolom a mosógépet (ami fél napot várt rám, mire eljutottam a teregetésig, de még épp nem büdösödött be). Azért is emésztem magam, hogy kétszer kapcsolok neki tévét, reggel és este is fél órát, míg kaját csinálok, ahelyett, hogy mondókáznánk, beszélgetnénk.


#elfelejtemaDvitamint: Mindkettőnek, akár napokon át. Ég a pofám. Cserébe viszont sokat vagyunk a szabadban. 


#késvemegyünkkontrollra: Az összes apró-cseprő betegségükkel, nyavalyájukkal. "Három hónap múlva kontroll" nálunk =kb. 5 hónap múlva eljutok velük.


#mindigutolsópillanatbanvágokkörmöt: Mindkettőnek. Amikor már gitározni is túl nagy lenne az összes karmuk.


És emésztem magam most is, hogy meg akartam írni ezt a posztot már két hete, szüksége volt a lelkemnek a megkönnyebbülés miatt. 


Jövő héttől szabadságon van a férjem, megpróbálunk töltekezni. Együtt, egymásból. Nagyon sokat várunk attól a pár naptól. Bűntudatom van emiatt is: hogy juthattam idáig mentálisan. Azzal nyugtatom magam - és a környezetem is -, hogy  sok teher van rajtam, nehéz időszak, és így ment. Ettől még nem tudok szeretettel gondolni magamra. A fiúknak 20 év múlva talán már mentegetőzés nélkül tudom mondani: anyátoknak akkor így sikerült. Próbált elég jó szülő lenni. Ennyire telt, mérhetetlen sok bűntudattal és agyalással. "Túléltétek, gyerekek, ez volt az egyetlen cél" - hallom magamat, és látom is a ráncos, remélhetőleg békés arcomat. És remélem, a következő 20 évben felvértezem magam még jobb eszközökkel, megacélosodom. Növesztek még 10 kart, megnyújtom a napokat 48 órásra, leadok az elvárásaimból, és ezzel párhuzamosan a bűntudatomból is. Elengedem az ideákat, amik béklyóznak. Tudom, mi minden van az önismereti feladatlistámon most, elméletben minden jól megy.


Idelép most a fiam ebben a szent pillanatban, hogy a végére értem és rám néz: "Anya, te könnyekkel sírsz! Megölelhetlek?"


Megyek, nem nyomkodom ezt a szart. Mert már megint bűntudatom lesz a végén.

2017. június 22., csütörtök

A szomszéd szülőszobája mindig zöldebb?! - történet Ausztriából

A szomszéd fűje mindig zöldebb - tartja a mondás, de hogy a szülés és a terhesgondozás esetében is így van-e, ha Magyarországot és Ausztriát vetjük össze, az az alábbi történetből kiderül.


Kriszti a kislánya születése előtt Ausztriában dolgozott, és bár a két állam közötti egyezség alapján itthon is világra hozhatta volna a babáját, mégis inkább egy eisenstadti kórház mellett döntött. Egyrészt azért, mert a "bababarát" itt nemcsak egy üres jelző: a babák születésüktől fogva az anyák mellett vannak, igyekeznek a kismamát alternatív módon támogatni a szülés természetes folyamatában, és az igény szerinti szoptatást szorgalmazzák, ami számára nagyon fontos volt. Mindemellett rengeteg odafigyelést, törődést, kedvességet kapott a kórházban az orvosoktól és a teljes egészségügyi személyzettől:


"Csak pozitív benyomásokat szereztem. Ugyanúgy bántak a külföldiekkel is, mint bármely osztrákkal. A határ közelsége miatt nagyon sok magyar szül kint, ezenkívül szlovákok, törökök is nagy számban hozzák világra gyermeküket Eisenstadtban. Így az orvosok, szülésznők, ápolónők (akik között szintén nemcsak osztrák van) hozzá vannak szokva a külföldi kismamákhoz."


A várandósság alatt néhány vizsgálatot itthon tudott le, a kombinált tesztet és a 20 hetes szervátvizsgálást (Organscreening). Ezeket leszámítva az összes vizsgálatot az osztrák nőgyógyásza és az ő asszisztensei végeztek el (ottani tb által, teljesen ingyen, időpontra, és mégis olyan színvonalon, mintha magánpraxisba ment volna). Ausztriában egyébként tilos az orvosválasztás, ahogy a hálapénz sem elfogadott, sőt, ha valamilyen ajándékkal kedveskedne a páciens, azt sem fogadják el. 


Ausztriában 5 alkalmat írnak elő ultrahangos vizsgálatra, Kriszti ezen felül kétszer ment még, de ezekért már külön fizetett. Mivel védőnői hálózat itt nincs, ezen alkalmakkor minden olyan szükséges vizsgálatot elvégeztek, amit Magyarországon a védőnők végeznek és amire terhesgondozáson kerül sor - még a vérvételre sem kellett a kórházba mennie, azt is egy ultrahang vizsgálat alkalmával végezte el a nőgyógyásza. A kórházba csak 36 hetesen ment először, a kötelező CTG vizsgálatra (majd 38 és 40 hetesen). 


Első kisbabáját várva Kriszti sem bízott a véletlenben: egyik éjjel éjfél körül 10-12 perces fájásokat kezdett érezni, és ugyan aludni már nem tudott, de azért egy kicsit várni akart még. 3 óra körül már keltette a párját, hogy itt az idő, indulni kellene. Akkor már 5-7 percenként, bár rendszertelenül jöttek a fájások. Mivel 20 percnyire laknak Eisenstadt-tól, így hamar be is értek. Az éjszakás szülésznő rögtön CTG-gépre tette, közben kérdezgette, majd megnézte, hogy mennyire van kitágulva. Mivel csak egy-másfél ujjnyira volt és gond nélkül tudott még vele kommunikálni, javasolta, hogy inkább menjenek még haza, de rájuk bízta a döntést. El is hagyták a kórházat, és egész másnap reggel fél 8-ig bírta, akkor indultak ismét útnak.


 


[caption id="attachment_2061" align="aligncenter" width="600"] kép: LuciFross / flickr[/caption]


"Mivel első terhességem volt, nem szerettem volna a végsőkig húzni otthon a vajúdást. Mikor beértünk és megvizsgáltak, már jobban ki voltam tágulva, de még mindig nem voltak elég erősek a fájások (bár én nagyon annak éltem meg)... Természetesen már nem akartunk újra hazamenni, így megkaptam az ágyam (4 ágyas szobában), ahol tovább vajúdtam. Délután 2 körül ismét megnézte az akkori ügyeletes szülésznő a tágulást és még mindig csak 2-3 ujjnyi volt. Közben viszont az erőm már egyre fogyott a fáradtságtól is, mivel egy szemhunyásnyit sem aludtam. Ekkor a nagyon kedves szülésznő azt javasolta, hogy a párom menjen haza, engem pedig elvisznek a vajúdó helyiségbe (a szülőszoba mellett van), kapok homeopátiás golyókat, meg egy lazító kúpot, és próbáljak meg a fájások között ellazulni, pihenni. A szobát besötétítették, mindent megtettek azért, hogy tudjak relaxálni."


6 órakor volt a műszakváltás, az előtt a szülésznő elköszönt, és minden jót kívánt, majd jött a délutános hölgy.
"Ekkor már alig volt erőm, a derekam majdnem leszakadt és nagyon fáradtnak éreztem magamat." A homeo golyókat folyamatosan kapta, felajánlottak több alternatív vajúdási eszközt, módot, de csak egy meleg zuhanyt vett. "Este 8 óra körül azt mondta a szülésznő, hogy az is lehet, hogy 5, de az is, hogy 15 óra múlva lesz csak meg a baba, alig akartam hinni a fülemnek. Epidurális érzéstelenítő nem került szóba. Aztán hirtelen felgyorsultak az események, este 10 óra körül már 8 cm-re kitágultam, így át is sétáltam a szülőszobába (Kreissaal, kör alakú ágyra fektettek). Velem párhuzamosan egy fekete anyuka is világra hozta a kisfiát, így mikor én az utolsó egy-másfél órámban vajúdtam, a szülésznő, gyerekorvos és a nőgyógyász a mellettünk lévő, másik Kreissaal-ban segítette világra a babát. Amennyire hosszú és kemény volt a vajúdás, a vége annyira gyorsan haladt, ennek ellenére gátmetszésre nem került sor."


Miután a kötelező vizsgálatokat elvégezték, a vajúdó helyiségben töltötték az aranyórát, illetve inkább aranyórákat, amire kint nagyon nagy hangsúlyt fektetnek. Kislányát egyből mellre helyezték (előzőleg megkérdezték, hogy szeretné-e szoptatni) és a párja is végig velük lehetett. A szülésznő persze rendszeresen benézett, hogy minden rendben van-e, főleg mikor a baba nagyon sírt. Még a szülés előtt arra is felkészítették, hogy császármetszés esetén az apa mellkasára tették volna a babát, úgyhogy itt nagyon nagy hangsúly van a kötődés kialakulásán, kialakításán. 


 


[caption id="attachment_2059" align="aligncenter" width="600"] kép: Richard Feliciano /flickr[/caption]

 


"Ez a kórház abszolút a természetes szülés híve. Ez az én esetemből is leszűrhető, hiszen majdnem 24 órás vajúdásnál is hagyták természetesen megszülni a kislányomat, amiért egyébként nagyon hálás vagyok nekik." 


Szintén pozitívumként említi még a nagyon komoly laktációs részleget, a szülést követő napon rögtön rövid előadást tartott az egyik laktációs tanácsadó hölgy a szoptatásról az előző napon szült édesanyáknak, felhívva a figyelmet sok fontos dologra, teret adva a frissen szült anyukák kérdéseinek is.


Hogy jobb-e Ausztriában szülni? Ezt a kérdést ugyan nem tettük fel így, de jöjjön a konklúzió kismamánk szavaival:


 


"Csak végső esetben (mikor már a baba egészségügyi állapota indokolja) végeznek császármetszést, nem használnak oxytocint… És egy hihetetlenül baba-mama közti kötődést, szoptatást támogató kórház. A babák a születésüket követően végig az anyukájuk mellett vannak (kiskocsiban vagy a saját ágyukban alszanak), még a vizsgálatokra is mentünk velük. Addig voltam csak 'távol' a kislányomtól, míg tisztálkodtam. Nekem ez nagyon pozitív és nagyon fontos. Mivel éjfél előtt szültem, az egész éjjel arról szólt, hogy jobb cici, bal cici, jobb cici, bal cici… a kedves éjszakás nővér "utasítása" szerint (bocsi, csajok!). 
Amint a kislányom sírdogálni - na jó, üvölteni - kezdett, máris ott volt a nővér és segített is mellre helyezni. Szóval alvás nem volt... De abban az euforikus állapotban az ember, az anya már nem is érezte magát fáradtnak. A sok jobb és bal váltogatásnak pedig meglett az eredménye, mert a második éjjelre beindult a tejem, és a kislányomat azóta is tudom szoptatni - 20 hónapos múlt. Tápszert csak a kórházban kapott, mert annyira sírt és azt gondoltam, hogy nem elég az előtejem, ezért kértem neki…. Kaptunk, és azt is fecskendővel, ami egy újabb pozitívum volt nekem, cumisüveg és cumi szóba se jöhetett, nehogy cumizavart okozzunk. Azóta tápszerre nem volt szükség, amiért szintén nagyon hálás vagyok. Még egyszer is itt szülnék."


 


kiemelt kép: pixabay

 

2017. június 5., hétfő

Feszes has szülés után? Lehetséges!

Két hónappal a szülés után egy céges partin volt jelenésem. Borzadva néztem magam indulás előtt a tükörben, alig akartam kilépni az ajtón és emberek közé menni. Széltében-hosszában megváltoztam, oldalról nézve még mindig minimum öt hónapos "terheshasam" volt. Ez azóta sem lett sokkal kisebb, pedig a lányom már féléves is elmúlt. Az eredeti súlyomat, három kiló feleslegtől eltekintve, visszanyertem, a hasam viszont nem az igazi. Mondjuk ki: puffadt!


Hallottam már imitt-amott a szétnyílt hasizomról. Tulajdonképpen ehhez nem kell sok, egy terhesség például kiválóan megteszi. Meglazul a hasizmokat tartó, a mellkastól lefelé futó kötőszövet, és a szülés után sem nyeri vissza eredeti alakját. Ilyenkor szembesül a nők nagy többsége azzal, hogy hiába fogyókúrázik, hiába sportol, a hasa megereszkedett. 


Noha titkon reméltem, hogy igazából én csak simán puhos vagyok, mindenféle szétnyílás nélkül, azért elmerészkedtem egy LoveYourBelly tornára. Mint kiderült, jól tettem: én sem úsztam meg a várandósságot szétnyílt hasizom nélkül.


 


[caption id="attachment_2006" align="aligncenter" width="387"] A családias Jáma stúdió adott helyszínt a tanfolyamnak (kép: Szufi)[/caption]

 


Bagyinka Tímea, a LoveYourBelly program megalkotója, egy 2,5 órás tanfolyam keretében fogadott engem, valamint egy tucat nőtársamat a pesti Jáma Jógastúdióban. Az óra előtt kényelmes tréning ruhába öltöztünk át, majd elhelyezkedtünk a kikészített jógamatracokon, és körbeültük az oktatót. Ez utóbbi rögtön hívott minket sorban, hogy külön-külön megvizsgálja szétnyílt-e hasizmunk, és ha igen, milyen mértékben


Amint rám került a sor, lefeküdtem a matracra, felhúztam a hasamon a pólómat. Timi megtapogatta, majd kérte, hogy emeljem fel a tarkómat és csináljak egy hasprést. A köldököm környékén bemélyesztette az ujját az izmok közötti puha területen - ez egyáltalán nem volt fájdalmas, éppen csak tapogatott. Kiderült, hogy 2 ujjnyi a szétnyílás szélessége (vagyis ennyi ujj fér be az izmok közé), a hosszúsága pedig köldöktől felfelé 3 centi, köldöktől lefelé pedig 7 centi.


Az oktató gyorsan felírta az adatokat egy papírra, amelyet oda is adott. Ezen található a kategória is. Erre azért van szükség, mert különböző feladatok vannak az A, B és C csoportúaknak. Vagyis amit egy A-s megcsinálhat egy C-s már nem. 


Mikor mindenki túlesett a vizsgálaton, megkezdődött az óra elméleti része. Timi részletesen mesélt a rectus diastasiról, vagyis a szétnyílt hasizomról. Megtudhattuk, hogyan alakul ki (várandósság, sok hízás-fogyás, egyéb anatómiai sérülések), valamint az esztétikai problémákon túl milyen egyéb mozgásszervi panaszokat okozhat.


 


[caption id="attachment_2007" align="aligncenter" width="399"] A csoport besorolást Timi felírta a papíromra, ezt szem előtt tartva kell végeznem a gyakorlatokat (kép: Szufi)[/caption]

 


Ennél a pontnál esett le, hogy hónapok óta fáj mindkét térdem, guggolásnál nyilalló fájdalom jelentkezik. Meg is kérdeztem rögtön Timit, hogy ennek lehet-e köze a szétnyílt hasizomhoz. Hevesen bólogatott: elképzelhető. Attól a pillanattól kezdve, hogy a hasizom nem tart megfelelően, a derékra és a medencére csoportosul át a terhelés, ez pedig kihat az ízületekre, amelyek a lábban futnak le. Így lehetséges a térdfájdalom, de akár bokasüllyedés is létrejöhet (hoppá, nekem a bokám is szokott fájni reggelente, felkelésnél).  De van akinél emiatt alakul ki lumbágó, gerinc- vagy köldöksérv.


Az tehát, hogy az ember lánya nem mutat túl jól bikiniben a szülés után, egy dolog. Ennél azonban jóval több forog kockán.


Timinek ráadásul van egy rossz híre, a meglazult kötőszövet nem tud összetömörödni. A szülést követő 6-8 hét során visszahúzódik a hasfal, kinek nagyobb, kinek kisebb mértékben. A kollagén ugyan segít a kötőszövet regenerálódásában, de a meglazult állapot miatt sosem lesz már olyan, mint régen. Világos tehát, hogy nem a kötőszövetet építjük fel újra (mert azt nem lehet, a genetikán múlik, kinek mennyire megy vissza a szülés/fogyás után), hanem a hasizmokat erősítjük, hogy azok kellőképpen megtartsák a hasi szerveket - így lesz laposabb a pocakunk.


A LoveYourBelly programot a sportrekreációs szakoktató, Bagyinka Tímea évekkel ezelőtt fejlesztette ki, amikor sok kisgyermekes anyuka vendégén látta, hogy nem megy vissza az a fránya has a szülés után. Alaposan utánajárt a témának, összeállított egy speciális tornarendszert a pilates és a jóga elemeiből merítve; idén pedig a Testnevelési Egyetem biomechanikai laborjában is lezajlott egy kutatás a módszer hatékonyságát illetően. 


Az oktató nem árul zsákbamacskát, ezek kőkemény tornagyakorlatok. Az egy alkalmas tanfolyamon, Timi megmutatta nekünk, hogyan kell helyesen kivitelezni a feladatokat, amelyeket az óra után e-mailben is megkaptunk. Nekem másnapra izomlázam is lett, érdemes tehát fokozatosan nekikezdeni a gyakorlatoknak és napról napra növelni az adagot.


 


[caption id="attachment_2004" align="aligncenter" width="600"] Nem árt felkötni a gatyát, de megéri! (A kép illusztráció: Carlos Newsome, Flickr)[/caption]

 


De nem csak a napi 30 perc edzés fontos, szétnyílt hasizommal élni tulajdonképpen egy új életformát követel meg. Tudni kell milyen sportokat, feladatokat lehet csinálni, és mi az, ami tiltólistás. Ezen felül pedig meg kell tanulni helyesen tartani magunkat, vagyis a hanyag, szétfolyt testtartás és a görbe hát a múlté. 


Ahogy Timi a tanfolyamon nagy részletességgel mutatta, hogyan tartsuk egyenesen magunkat, eszembe jutott az általános iskolás osztályfőnököm, Edit néni. Gyakran csináltunk vele órák előtt vagy éppen a sok ülés után "ébresztő" gyakorlatokat, mikor ezeknek vége lett mindig hangsúlyozta, hogyan tartsuk szépen magunkat: egyenes hát, kihúzott nyak, vállak leeresztve, mellkas kiemelkedik.


Ragyogón és büszkén. Ezt volt Edit néni üzenete, és azt hiszem, Timié is pont ugyanez.


 


Nagy lelkesedéssel vetem most bele magamat az edzésprogramba, pár hét múlva jelentkezem az addig elért eredménnyel.