2017. május 31., szerda

6 anyukatípus a fórumokról

Idestova több, mint egy éve vetettem bele magam aktívan a kismamás Facebook csoportok világába. Jó párat elfogyasztottam már, néhány helyen találtam kifejezetten hasznos tanácsokat is, és leltem megértő fülekre. Meg persze volt, hogy csak fogtam a fejem.


Összeszedtem hát pár anyukatípust, aki gyakorta felbukkan a csoportokban, hogy hozzászólásaival színesítse a fórumot (vagy éppen az egyszeri kismamák agyára menjen).


Vigyázat, az írás nem minden (ön)iróniától mentes! ;)


 


[caption id="attachment_1965" align="aligncenter" width="589"] (Kép: gdsteam, Flickr)[/caption]

 


A tudós


Ő az, aki bármikor készséggel bombáz téged statisztikákkal, orvosi jegyzetekkel, és kisregényjellegű kommentben magyarázza el, mit és hogyan kéne csinálni. Betéve tudja a magnézium- és D-vitamin-mennyiséget, amit egy terhes nőnek szednie kell. A kisbabád köhögésére is egyből ajánl köptetőt. Képben van a legújabb hozzátáplálási kutatásokkal, valamint a mozgásfejlődés összes mozzanatával. Angolul, németül és még szuahéliül is olvas. Nincs olyan kérdés, amire ne tudná a választ.


 


A térítő


Olykor van némi átfedés közte és a tudós között, de nem mindig. Ez a típus nem szalaszt el egy alkalmat sem, hogy meggyőzzön az igazáról. Állítása szerint a legújabb trendeket követi, és szerinte akkor lenne a legtökéletesebb a világ, ha mindenki úgy élne, ahogy ő. Hiszen az a legjobb a magzatnak/babának/anyának... Örömmel rugózik a kismamák helyes táplálkozásán, a szülés módján, valamint a kisbaba gondozásán és etetésén. Imádja az alternatív utakat, mindig csupa újdonsággal szolgál.


 


[caption id="attachment_1967" align="aligncenter" width="576"] (Kép: AFGE, Flickr)[/caption]

 


Az MLM-es


A Multi Level Marketing (röviden: MLM) elkötelezett hívője bátran ajánlgatja  - leginkább privátban - a szajrét. Mert mint tudjuk a gonosz orvostudomány (élén a gyógyszerlobbival) mindent letagad, megmásít, bezzeg az ő MLM krémje, vitaminbogyója legyőzi a legmakacsabb betegséget is. Ez a típus a fórumon megragadja az alkalmat arra is, hogy behálózzon, és meginvitáljon az estekre, ahol csodás gyógyulásokról hallhatsz, és a sosem tapasztalt eufória közepette még talán arra is rávesz, hogy vásárolj meg egy több tízezres kezdő csomagot. Mert az neked jó.


 


A bizonytalan


A Facebook-csoportot a második családjának tekinti. Sokszor elbizonytalanodik a gyerek körüli teendőket illetően, az anyukája/férje/testvére vagy az orvos helyett is inkább a csoporttal osztja meg aggodalmait. Rengeteget kérdez, mindent túlkombinál, terjedelmes leírásokba kezd. Ő az, aki megosztja a  terhesgondozás alatti összes leletét, a csoporttagoktól kéri a vérkép és az NST kiértékelését. Nem átall megosztani a pelenkakiütéses babapopsiról lőtt fotót és a hozzátáplálás minden egyes lépéséhez konkrét tanácsokat akar. 


 


A non stop online anya


A kismama, aki minden napszakban elérhető online. Mobillal kel és fekszik. Pittyeg a telefonja, és már válaszol is a csoportban feltett kérdésre. Fő ismertetőjele, hogy mindenhez van hozzáfűznivalója. Mindenről eszébe jut egy sztori, mindegy, hogy nem kapcsolódik a témához, azért ő elmondja. Ő az aki a sok ismerőse révén tudja, melyik a leginkább bababarát kórház az országban, és melyik a legklasszabb kisgyerekes wellness. A csoportnak igen aktív - mondhatni oszlopos - tagját képezi. A saját szülését is online közvetíti, a későbbiekben a kisbabája minden mozdulatáról hírt ad. 


 


[caption id="attachment_1978" align="aligncenter" width="600"] (Kép: unsplash.com)[/caption]

 


A zugolvasó


Ők szerintem nem veszélyesek, de van, aki szerint igen. Nem viccelek. Már két csoportban is találkoztam azzal a jelenséggel, hogy boszorkányvadászatot hirdettek - jellemzően a non stop online anyák - a "zugolvasók" ellen, mert mi az, hogy 600 tagja van a csoportnak és csak 200-an kommentelnek. Hát mit csinál az a 400?! Biztos zugban olvasnak, és a hátuk mögött tárgyalják/röhögik ki a többieket, és ami a legrémesebb, hogy viszik tovább az infókat kitudjahova!  


 


Én tudom, melyik típus vagyok (nem árulom el.... :-)). És te?

2017. május 30., kedd

A játék, amit anyaként is élvezek: az építőkocka

A minap arról beszélgettünk valakivel, hogy egyre több óvóbácsi kerül a kicsik pedagógusai közé, és ez mekkora buli. Van egy ismerős, aki arra a kérdésre, hogy miért ezt a pályát választotta, azt szokta felelni, hogy "hát, azért, mert így mindennap duplózhatok!" És abban a percben megvilágosodtam én is: teljesen megértem a választ és az indokot (még ha félig-meddig humoros-komolytalan is), ugyanis ez az a játék, amit gyermekként is imádtam, és szülőként is a LEGO DUPLO az, ami miatt bármikor leülök a fiam mellé építeni.


Szeretem azokat a játékokat, amelyek nagy teret engednek a fantáziának, és amik időtállóak, az összes gyermekemet, majd esetleg a rokongyerekeket, unokatesókat is kiszolgálják. Az építőkocka ilyen: variálható, kombinálható, igazi joker, és a család apraját-nagyját megmozgatja. És erre igazán csak Ketteske születése után döbbentem rá: bármikor odaengedhetem ugyanis a hét hónapost is a nagy kockahalmai közé, elég nagyok a színes kis műanyag elemek ahhoz, hogy ne akadjon a torkán, ne jelentsen rá potenciális fulladási veszélyt (Egyeske majdnem megfulladt egyszer, azóta kényszeresen figyelem a játékok és tárgyak méretét, hogy képes lenne-e bajt okozni). 


Ezer játék tárháza


A LEGO DUPLO nálunk mindenre jó: egyszer garázs  és ház épül belőle, másszor ágyat építünk az összes figurának ("anya, együtt kell aludni, ahogy mi is!"), de készült már szivárványos csúszda belőle az egyik Bogyó és Babóca mese okán, vagy nagy állatkert, virágokkal, sok szép oszloppal, ahol a fiam szerint sosem bántaná a tigris a kiskutyát. A kis építőelemek hol asztalként funkcionálnak, hol szénaként a tehénnek, tényleg multifunkcionális a dolog.  Apával meg óriási tornyot lehet építeni: fellépőtől, székről, majd apa öléből egyre magasabbra halmozni a színes elemeket.



Ezzel tanultunk számolni, de még a színeket is: a fiam valamiért ellenállhatatlan vágyat érez mindig szétválogatni az azonos színűeket, aztán meg az azonos formájúakat, és azon túl, hogy azért az elemek közötti turkálás izgatja anyai dobhártyámat rendesen, ennyi hátulütőt - ti. a műanyagok összekoccanása 1-2 óra után kissé cakkozza az idegeimet - simán benyelek cserébe az előnyökért. 


Szerepjáték indul!


Amint a kockázás önmagában már kezdett a fiamnál úgy 2,5 éves kora táján unalmasabb lenni, bejöttek a szerepjátékok is. Főzőcske, vásárlás, kertészkedés, vagy akár orvosos és állatorvosos játék. Az összes figura orrát kiszívtuk annak idején napjában többször is, krupposak is voltak - ezek sokat segítettek a mára talán halványuló befulladós betegség feldolgozásában. A pizzériás készlete pedig az egyetlen helyi és egyben finom pizzát sütő pizzériánkat taszította le a trónról: "anya, ma tőlem rendelj pizzát, ahogy szoktál az igazi telcsiden, de ma én hozom ki a motorral!" 


[caption id="attachment_1939" align="aligncenter" width="600"] A pizzéria készen áll, a fiatalúr veszi fel a telefonos rendeléseket :)[/caption]

Egy szó, mint száz, tartva magunkat ahhoz a filozófiához, hogy csak minimalista módon kezeljük a gyerekek játékkészletét, ezerszer inkább ezt a kollekciót bővítjük tovább erőnk szerint, évről évre, akár darabról darabra (pl. Facebookos csoportokban vadászva egy-egy sorompóra, különleges mintás elemre vagy állatra), mint valami további haszontalanra áldozzuk a pénzt. És ez öröm nekik és nekünk is. Aztán jön majd a LEGO, ha jól sejtem. De addig még van egy kis idő, hogy a fülem után talpaimat is felkészítsem a kihívásra... :)


 

2017. május 15., hétfő

Anyaság - elkerülhetetlen a mentális terhelés?


Egy francia grafikusnő, művésznevén Emma, a napokban elgondolkodtató mini képregényt adott közzé a Facebook oldalán. A családanyák láthatatlan munkájáról és az anyaság úgynevezett "mentális terheléséről" osztotta meg a gondolatait. Mert nem elég megcsinálni a gyerek körüli teendőket és a háztartási feladatokat, de észre is kell venni azokat. Nézzük Emma beszámolóját.

2017. május 11., csütörtök

Szülés olasz módra - történet Milánóból

Kinga egy Milánó melletti kisvárosban él a családjával. Érettségi után, tanulni érkezett Olaszországba, de a szerelem végül idekötötte:  itt ismerte meg olasz férjét, akivel lassan 13 éve alkotnak egy párt. Kisfia jövőre már óvodás lesz, de az Anyaklikk kedvéért nosztalgiázott egy kicsit, és elmesélte az ő történetüket.


Amikor a terhességi tesztje pozitív lett, rögtön kért beutalót a háziorvosától ultrahangra, ott tudta meg, hogy nem ez lenne a sorrend, hanem előbb nőgyógyászhoz kellett volna mennie - ahogy nagyjából itthon is ezt diktálja a protokoll. Nem sokat gondolkodott, kért időpontot attól az orvostól, akinél legutóbb járt rákszűrésen és szimpatikusnak tűnt számára, és ugyan nem a kórházban rendelt, de tb ellátás alapján fogadta a már várandós Kingát. Az első találkozás után ő utalta be a következő vizsgálatokra és hozzá is ment vissza az eredményekkel. A nőgyógyásznál “csak” súly- és  vérnyomásmérés, illetve magzati szívhang és méhszáj vizsgálat volt. A kötelező vizsgálatok nem térnek el a hazaiktól és mind ingyenes, ha van épp szabad időpont, amikorra kell… Kismamánk különböző helyeken volt ultrahangon, magánrendelőben, ahová épp kapott időpontot, pluszban csak a kombinált tesztet végeztette el, ami ott sem olcsó, 170 eurót fizetett érte. 


Ami kicsit másképp működik Olaszországban: itt nincs védőnői hálózat. Magánúton lehet fizetni szülésznőt, aki végigkíséri a terhességet és szülés után is segít, Kinga azonban nem élt ezzel a lehetőséggel.


Ugyanakkor a kórházakban is szerveznek szüléselőkészítő tanfolyamokat, ez nemcsak azért hasznos, mert felkészítenek magára a szülésre és a szülőségre, hanem mert emellett már előre meg lehet ismerkedni a személyzettel, a hellyel. Ugyanígy a kórházban volt lehetőség csatlakozni ingyenesen egy zártkörű baba-mama kör foglalkozásaihoz, ahol a várandósok megoszthatták a tapasztalataikat, beszélgethettek a kételyeikről, egy-egy alkalommal gyerekorvos vagy szülésznő volt a vendég, akiktől kérdezni lehetett. Babamasszázs tanfolyam is volt a kórházban, jelképes összegért.


"A 7 hónap környékén megállapították, hogy a magzat lassabban nőtt, mint kellett volna" - meséli Kinga. "Gondoltam elmegyek a legjobbhoz és foglaltam időpontot a szülészet főorvosának a magánrendelésére.  Ő sem tudta megmondani az okát, viszont annak ellenére, hogy szóltunk előre, nem szeretnénk tudni a baba nemét, megkérdezte, mi lesz a kisfiú neve. Mindezt majdnem százezer forint körüli összegért..." 


 


[caption id="attachment_1891" align="aligncenter" width="600"] kép: Brennaval / flickr[/caption]

 


Innentől kezdve az anyukának gyakrabban kellett ultrahangra mennie, főként persze magánrendelésre,  mert a kórházakban nem volt szabad időpont... Ennek ellenére külföldiként nem érzett semmilyen negatív megkülönböztetést, szerinte Milánóban hozzászoktak a jelenlétükhöz, sőt úgy emlékszik, két kórházban is látta, hogy a hét egyik napján kínai tolmács is jelen van. 


Sajnos abban a kórházban, ahol szülni szeretett volna, és ahol aneszteziológussal is egyeztetett egy esetleges epidurális érzéstelenítésről, nem volt szabad szülőszoba, mikor beindultak a fájások. Így miután elvégezték a kötelező vizsgálatokat (szívhang, ultrahang, méhszáj) mentővel átszállították egy másik kórházba.


"Itt már nagyon gyakoriak voltak a fájások. Mikor odaértünk, elkezdték felvenni az adataimat, neve címe stb… fájásokkal tűzdelve... majd megvizsgáltak, és bevittek a szülőszobába, ahol a férjem végig velem lehetett." Nem volt fogadott orvosa, az ügyeletes pedig "nem volt benn, néha láttam, hogy benézett az ajtón, de a közelembe nem jött... végül epidurálist nem kaptam, mert már késő volt. Azt hallottam, hogy mindenkinek ezt mondják és csak kiváltságosak kapnak, de nem tudom, hogy tényleg így van-e." A hálapénz intézménye itt azonban nem létezik.
A szülés utáni órákra pedig  pedig így emlékszik vissza: "Amint megszületett a baba, a mellkasomra rakták és hagytak minket ismerkedni hármasban. Nem tudom, mennyi idő telt így el, talán egy óra, majd míg én kaptam pár öltést, a babát megmosdatták, felöltöztették, majd mondták, hogy álljak fel és toljam át a kisfiamat a kórterembe."  


A szülés után általában 3 napot kell a kórházban tölteni, Kingáék többet voltak egy fertőzés miatt.
"Annak ellenére, hogy iszonyatosan lepukkant volt a kórház, pergett le a vakolat, jó emlékem maradt róla. Volt egy szülésznő, aki nagyon szorgalmazta a bőrkontaktust az újszülöttekkel (nem csak a koraszülöttekkel), mindig mondta, hogy meztelen mellkasra tegyük – apukák is – a levetkőztetett babát. Ez nagyon jó dolog, de azt hiszem, ez inkább a szülésznőn múlt és nem a kórházon." 
Javasolják a szoptatást, legalább 6 hónapig kizárólagosan és 2 éves korig, vagy amíg a baba és a mama úgy kívánják (persze itt is vannak olyan gyerekorvosok, akik ajánlják a tápszert vagy a kiegészítést.) Bár a kórházban a 3 óránkénti szoptatást javasolták, az anyuka azóta is, vagyis 2,5 éve igény szerint szoptat, és ezt a környezetében mindenki elfogadja, és a gyerekorvosuk is pozitívan áll hozzá.


Negatívumként említi azonban azt a trendet, ami az oltásellenességet illeti: Olaszországban is erős ez a mozgalom és fennáll a veszély, hogy rég elfelejtett betegségek újra feltámadjanak. A kötelező oltásokon felül (difteria, tetanusz, hepatitis B, gyermekbénulás elleni) Kinga véleménye szerint erősen ajánlott a haemophilus, meningococcus c, kanyaró, mumpsz, szamárköhögés, pneumococcus, rubeola elleni, ezeket ők be is adatták. 


A kórház elhagyása után kell gyerekorvost választani, de miután nincs védőnői hálózat, kicsit úgy érezte, hogy a kismama magára marad a szülés után. Van ugyan egy kontroll a kórházban, de nagyjából ennyi. Viszont a baba 3 hónapos korától adott a lehetőség egyfajta “bölcsibe” járni hetente kétszer, ami nekik nagyon bejött, és még most is járnak.  Ez állami dolog, évi 50 euróba kerül. (Nagyon kevésnek hangzik, de ez ne tévesszen meg senkit, az igazi bölcsi jóval drágább).


Ugyanakkor nagyon sok kisgyereket íratnak be bölcsődébe, mert az anyukáknak gyakran vissza kell menni dolgozni. Kinga kisfia jövő évtől fog járni óvodába, az ő városukban 2 állami óvoda van, a jelentkezési lapon kell jelölni, melyik a szimpatikusabb, de nagy valószínűséggel nem lesz probléma a kiszemeltbe kerülniük. Egy csoportban 25 gyerek van, úgy véli, nincs nagy különbség a magyar és az olasz óvodák között. Csak az étkezést kell fizetni, ami 4-5 euró naponta.


 


[caption id="attachment_1894" align="aligncenter" width="600"] a kép illusztráció, forrás: pixabay[/caption]

 


Amikor arról kérdeztük, hogy lát-e különbséget a magyar apák és a külföldi apák között, illetve mennyire vonódnak be a gyereknevelésbe, így nyilatkozott:


"Én Milánóról tudok mesélni, és itt a hozzáállás szerintem nem nagyon tér el Magyarországtól. A baráti körben, ismerőseink között gondoskodó apukák vannak, akik kiveszik a részüket a gyereknevelésből, de akár a házimunkából is."



 A kötelező szülési szabadság egyébként 2+3 hónap, 2 hónappal a szülés előttől 3 hónappal a szülés utánig (ezt orvosi igazolással meg lehet változtatni 1+4-re. ) Ezután lehet kivenni fakultatív szabit plusz 180 napra, ekkor a fizetés 30 %-a jár. 


Ha vannak a közelben nagyszülők, akik segítenek és ha a babát beíratják a bölcsibe, megoldható a munka. A baba egy éves koráig kap a kismama napi 2 óra "szoptatási engedélyt."


Érdekesség még, hogy szüléskor el lehet adományozni a köldökzsinórt, viszont olyan macerás a bürokratikus része, hogy végül sokan nem foglalkoznak vele (egyes kórházak pedig pl. éjszaka vagy hétvégén nem fogadják el – nem tárolják.)


 


kiemelt kép: Mariano Mantel, flickr

 

2017. május 8., hétfő

Minimalista: csak sima vízben, kétnaponta fürdetem a babám

Még tavaly nyáron olvastam egy szuper könyvet arról, hogy mennyire sok felesleges holmit is veszünk a babáknak, és hogy mennyi feleslegesen elköltött forint reppen ki az ablakon emiatt (helyette a könyv emlékeztet az egyszerű, olcsó alternatívákra, amik leginkább filléresek - a könyv címe Ingyenbaba - Útmutató a tudatos vásárláshoz, lásd részletesen itt). Mert - kapaszkodjatok meg, ha még nem hallottatok róla - van már olyan, hogy babakölni, meg olyan is, hogy popsitörlő-melegítő készülék. Előbbit azóta sem tudom kiverni a fejemből, hogy minek parfümöt spriccelni egy pár hetes gyerekre, amikor eleve tök jó babaszagú, utóbbi meg nettó parasztvakítás. Nálam még hasonlóan felesleges kacat a pelusokat egyenként csomagoló kuka is, amibe a speckó technika miatt méregdrágán mérik a nejlont, de állítólag - akinek fussa' rá -, annak praktikus és jó szagzáró. Ennél én környezettudatosabban tengetem a babás mindennapjaimat, szóval nálunk fel sem merült, hogy ilyesmibe be kellene ruházni. A lista a végtelenségig folytatható a babapárnától kezdve a bébikompig (utóbbi ráadásul kifejezetten nem is ajánlott, ha a szívünkön viseljük a gyermek mozgásfejlődését).


A minimalizmus felé haladok


Bocs a kitérőért, szóval van ez a könyv, amiből alapvetően azért magamra ismertem: nem túl sok, a reklám és a marketing által rám sózott cucc van itthon, tényleg elég faék egyszerűségű a babakelengyénk, a játéktárunk és nem költöttünk zenélő lábzongorára a kiságyba, hővisszaverős játszószőnyegre, lázat jelző body-ra, a kaja forróságát jelző műanyag kanálra. Alapvetően az a filozófiám, hogy a gyereknek rám és az apjára van szüksége. Slussz. Ennyi. Tényleg nem kell neki más, még ha ezt a reklámok, PR-cikkek, hirdetések, az orrod előtt villogó, drága cuccot hirdető bannerek a neten nagyon szeretnék is elhitetni velem. Hogy attól esetleg szarabb szülő leszek, ha nem veszem meg neki a legtrendibb babaholmikat - mert nem leszek szarabb. Helyette tényleg minimálisak ám a szükségletei: csak a JELENlétem, testkontaktus, lehetőség szerint válaszkész gondozás, igény szerinti szoptatás (behelyettesíthető cumival és tápszerrel való gondoskodással is) és szeretet - ennyi kell a jólétéhez. És nem, nem csak én mondom az említett könyv szerzőjén túl, nem kell a torkomnak esni, erről itt olvashattok egy remek összefoglalót Schneiderné Diószegi Eszter pszichológus, szoptatási szaktanácsadó tollából.


Nincs tusfürdő, nincs testápoló


Ez az Ingyenbaba című könyv volt az az olvasmány, ami után azért még maradt pár dolog, amit érdemes volt átgondolnom, hogy akár még minimalistább stílus felé induljak: megkérdeztem magamtól például, hogy mi a bánatért használok én gyógyszertári fürdetőt a csecsemőmnél, amikor se sárban nem jár csórikám két szopizás között, sem homokozóban? Maximum kicsit beleizzad a nagy tejért folytatott küzdelembe, és a labdáért zajló közelharcba, amibe a bátyjával bocsátkozik. Így lett az a dolog vége, hogy a gyermekorvossal már csak a popsikrémet, az alkoholt és a napraforgóolajat írattam fel, pluszban semmi mást nem vettem. Ezek filléresek, és féléves koráig (és még tovább is) untig elégnek bizonyultak a higiénia fenntartásához.


[caption id="attachment_1865" align="aligncenter" width="600"] A fotó illusztráció - John Drake (Flickr, innen)[/caption]

Megfejelem ezt a fürdetéssel kapcsolatos eretnekségemet: nem is mindennap fürdetem a kicsit, csupán kétnaponta. Ennek kezdetben praktikus, túléléssel kapcsolatos oka volt: az apukájuk nem ért haza addigra, amikor este már szétestünk mindannyian a fáradtságtól, mindkettő sírt vagy üvöltött kezdtem az esti szeánszot, így vetésforgóban egyik nap az egyik, másik nap a másik fürdött. Mára a nagy önállóan is tud tisztálkodni, így - mivel ő már retkesebb életmódot folytat (neki elkél a szappan), amióta kertes házba költöztünk, meg bejött a játszótérszezon - nála azért kevesebbszer marad ki.


Miért jó mindez?


Egyrészt mert én magam is minimalizáltam az elmúlt években mindennemű vegyszer és kozmetikum használatát (elmúlt a krónikus bőrszárazságom is mellékesen). Hiszek abban, hogy nem kell külön tisztítószer a konyhai pultra és külön a fürdőbe, és váltottam a szintetikus tusfürdőkről a natúrszappanokra. Nem folyatom órákig a vizet soha (nem is nagyon tudnám, mert valamelyik gyermekem tuti akkor kezd el hiányolni, amikor épp átadnám magam a csobogó meleg víznek), és a mosógépem is ökoprogrammal megy, házi szappanból főzött mosószerrel (Nagy Réka-Ökoanyu receptje rulez!).


És a gyerekek fürdővize is be van immár vonva a körforgásba: minden egyes kádnyi tiszta fürdővíz (ez átlagosan 15-20 liternyit jelent, ami éves szinten két gyerekkel legalább 3-4-5 köbméternyi) másnap reggel a kertünkben kap második feladatot: a nagyfiammal locsolókannába fejtjük át, és azzal locsoljuk a füvet, a bokrokat és a fákat, szertartásosan. Sokszor már erre a szeánszra várva dönt a haboktól mentes pancsolás mellett este, mert délelőtt "locsikálni" szeretne, én pedig - ha a füle mögött a kispolcon és egyéb tájakon nem látom problémásnak a helyzetet - engedem. Minden ilyen locsolás során rengeteget beszélgetünk, tanulunk a természetről, csendben figyeljük a rigókat, a gyíkokat, és nem utolsó sorban együtt vagyunk. Megtanulja, hogy a víz érték, a természetről gondoskodni kell, a zöldben lenni jó móka, az állatokat nem bántjuk.


[caption id="attachment_1867" align="aligncenter" width="600"] Nagy munkában, miközben jó étvágyat kíván a fűnek, fáknak, és biztatja a hangyákat, hogy most használják ki, hogy van víz :)[/caption]

Jaj már, sztereotípiák!


És nem, nem vagyok szőrös lábú mami (de, igen, ha enni sem marad időm a gyerekek mellett kb, akkor a szőrtelenítés is csúszhat olykor, beismerem, de nem életvitelszerűen :D), rendezetten öltözöm (nagyon minimalista, lassan kapszulásodó ruhatárral), nem én varrom a kendercipőcskét magunknak, nem lenvászon ingecskében lébecolnak a srácaim, a hajam sem raszta, és nemcsak salátalevelet rágcsálunk a kertünkben nőtt kamillából főzött tea mellé. :) Csak hogy a sztereotípiás skatulyákból kikeljek. Egyszerűen békében szeretek élni a természettel, ha pedig pénzt költök, igyekszem a valódi szükségleteket figyelembe véve tenni azt (és többé-kevésbé sikerül).  A minőségi idő híve vagyok az ajándékok, játékok, használtai tárgyak vásárlása helyett.


Ezért kívánkozott ki belőlem ez az írás - most épp a fürdésre, fürdetésre kihegyezve.


Ha érdekel a téma, találsz mindenféle infót az önkéntes egyszerűségről itt.


A napokban fedeztem fel a Facebook-csoportot is, hurrá!

2017. május 6., szombat

Anyák napjára - magamnak, nektek, mindenkinek

Számtalan „Így éltem túl az anyaság x hónapját” című blogbejegyzés kering az interneten, ez is valami olyasmi lesz. Kicsit azért mégis más, ha létezik olyan, hogy „hálaposzt”, akkor talán inkább az...


Egy kommentelő a minap azt írta az egyik bejegyzésem alá, hogy kíváncsi, segít-e az írás az adott élethelyzet javításában. Magam is sokat gondolkodtam ezen, de most már biztos vagyok benne, és innen üzenem, hogy igen, segít! És nemcsak az írás, hanem az együttírás, meg az együttgondolkodás, a mi kis mikroközösségünk ereje. És most nem feltétlenül arra gondolok, hogy néha bele-belejavítunk egy vesszőt, ékezetet egymás posztjaiba, hanem ahogy valamelyikünk fejében megszületik egy téma, ahogy elindul egy gondolat, és aztán hol tárgyilagos, hol lelkis bejegyzés lesz belőle, miközben megvitatjuk a titkos kis csatornánkon... És persze nemcsak erről szólnak a mi kis virtuális csevegéseink, sőt, szerintem lassan egy könyvet is kiadhatnánk az „anyák egymás közt” online beszélgetésinkből (lenne külön „Most miért ilyet kakil?” és „Miért alszik ennyit?” fejezet, sőt helyet kaphatna itt a „ Hogyan alkalmazzuk a szénhidrátot alváshiány esetén?” rész is).


Nos, azt hiszem, meg is érkeztem a kiinduló gondolathoz: sokkal, de sokkal nehezebb lett volna az anyaság az Anyaklikkerek nélkül. Amennyire szkeptikusan álltam először a dologhoz, amikor Szufi meghívott ide blogolni (mit tudnék én hozzátenni egy anyabloghoz?!), annyira vagyok hálás most neki. Már a szülés előtt is megbeszéltük az aktuális terhesparákat, együtt izgultunk egymásért, amikor valamelyikünk már a szülőszoba felé tartott. Aztán a babák születése után a sok bizonytalansággal, kérdéssel egy idő múlva már nem a guglit hívtam segítségül: Manokobold kétgyermekesként MINDENRE tudja választ, legyen szó gyerekbetegségről, hordozásról, anyatejes táplálásról, pár biztató szóra mindig van ereje a gyerekek mellől is. Ha pedig lelki támasz kellett, Szufi megnyugtató higgadtsága, mélyről jövő, ösztönös női bölcsességére mindig lehet támaszkodni, a nehéz helyzetekben is. Bármilyen későn jutott is eszembe valami igazán aggasztó a babámmal kapcsolatban, csak bepötyögtem a kínzó kérdést a csoportos chat-be, és nem kellett soká várni, hogy vagy innen-vagy onnan jöjjön az információ. Azt hiszem, nekem ez segített a legtöbbet: tudtam, hogy nem vagyok egyedül.


 


[caption id="attachment_1882" align="alignnone" width="600"] kép: unsplash.com[/caption]

 


Azonos korú gyerekeink vannak, azonos problémákkal – biztos minden anya tudja, milyen kincs, ha hasonló kisgyerekes anyukával tudja megosztani a gondjait. Mi meg így rögtön hárman vagyunk, igazi áldás a sorstól! Ahogy telik az idő, úgy derülnek ki sorban azok a kis apróságok, amelyekben hasonlítunk – mintha egymás eltitkolt testvérei lennénk.


Hálás vagyok a szerzőtársakért, hogy vannak, segítenek, támogatnak, azért, hogy mindig van téma, és azért is, hogy mindezek tetejébe még olvasóink is vannak. Nagyon szép anyák napját nekünk, nektek, mindenkinek!


 


kiemelt kép: unsplash.com

 

2017. május 2., kedd

Anya vagy? Te is parázol ezeken?

A terhesség sem feltétlen aggódástól mentes állapot, a baba világra jövetelével azonban megsokszorozódnak a félelmek, hiába a boldogság és a rózsaszín köd. Mióta megszületett a lányom, jó párszor estem kétségbe, bizonytalanodtam el, osztottam meg aggályaimat a férjemmel, anyukámmal, barátnőimmel. Szerencsére sosem történt baj, de mindig akad új esemény - akár képzeletbeli -, amin kattogni lehet. Olykor magamtól találom ki, olykor mások hozzák rám a frászt (éljenek a netes fórumok!). Összegzem az első fél év paráit!


 


Szülés után állandóan mellre teszem, nem találja a cicit... Megtalálta! Szívja ezerrel. Aú, fáj, kisebesedik. Vajon elég neki ez a kis mennyiség? Úristen, mi ez a sárgás hányásféle? És mi ez a szörcsögés mellé? Öklendezik? Meg fog fulladni! Nem fullad meg, csak bukik. Jesszus, dől belőlem a tej, mint a Niagara. Hogy birkózik meg ezzel a gyerek? Nem etetem túl?


Normális, hogy ennyit bukik? Mi van, ha refluxos? Hanyatt fekvésben hörög éjjel, mint Darth Vader. Itt valami biztosan nincs rendben. De a kórházban azt mondták, nem szabad hason altatni... Most mi legyen? Hason mégis csak jobban kifolyik a bukás. De magasabb a bölcsőhalál kockázata a hason alvóknál. Ajj, ezek a statisztikák! Mindegy, hasra teszem. Szörcsögés megszűnik, öklendezés is. A textilpelenkát meg félnaponta cserélem a feje alatt.


Nem emeli rendesen a fejét hason fekvésben. Lusta? Nem megfelelő az izomműködés? Nem kéne gyógytornászhoz vinni? Atya ég, az orvos azt mondta, MINDIG legyen hason ébren is, de hát sír folyamatosan: lelki sérült lesz! Mi lesz, ha 3 hónapos koráig nem tanulja meg szépen emelni és megtartani a fejét? Valami baj van vele? Jéé, most már emeli rendesen. Beérett.


Hirtelen két hónaposan átalussza az éjszakát, többször is. Nem fog kiszáradni? Keltsem fel? Ne keltsem? Jelez majd, ha éhes? És mi van, ha nem? Ja, hogy ez nem lesz mindig így, 4 hónapos kora körül újra kel majd éjszaka is? 


 


[caption id="attachment_1841" align="aligncenter" width="600"] (Kép: unsplash.com)[/caption]

 


Beindul a mozgásfejlődés. Miért nem forog? Más gyereke már 3 hónaposan hasról hátra fordult, az enyém meg semerre. Ahhh, végre oldalt fordult. Normális, hogy már hetek óta csinálja ezt, de még nem billent át a hasára? Átbillent, juhéé!! Forog hátról hasra, de ügyes! Na jól van, és mikor forog a másik irányba? És miért csak jobb oldalra fordul el? Valami baj van a baloldalával? Vagy valamelyik agyféltekével? Hopp, átfordult hasról hátra! És már mindkét irányba megy neki, jobbra is, balra is.


Miért nem kúszik? Miért mindig csak oldalazva halad? Miért nem tud egyenesen? Na bakker, a szülésnél is ezt csinálta... Ez a gyerek fél az egyenes úttól...


Miért nem tartja meg magát egyenesen, amikor a karomban viszem? Miért bicsaklik be oldalra? Gyógytornászhoz kéne vinni? Jaaa, csak lusta és megszokta, hogy mindig tartom a hónalja alatt? Nahát, mióta nem tartom meg, egy nap alatt, rájött, hogy ő maga is meg tudja tartani magát.


Mi ez a sárgás-barnás folt a fején? Ne már, ez koszmó? Mit csináljak? Elég lesz a babolajos átdörzsölés? Elég lesz.


Megjelent egy piros pötty az arcán. Megkarmolta magát? Allergiás valamire? Mintha nagyobbodna a kiütés. Vagy mégsem?


De szépen fogja már a tárgyakat! Szent ég, beveszi a szájába! Rendesen le van mosva? Most meg már a padlót nyalja fel. Tele bacikkal. Megtalálta a szék lábát is, nagyszerű, arra nem gondoltam, hogy azt is átsuvickoljam. Vígan nyalogatja azt is. Á, már mindegy is, a porcicáktól hízik. Mennyi kosz is kell a gyereknek egy évben? 3 kiló?


Eleget kakil? Miért ilyen híg a széklete? Hasmenése van? Miért ilyen zöldes? Már négy napja nem produkált semmit. Székrekedése van? Nem fog bélcsavaródást kapni?


Megkezdtük a hozzátáplálást. Újból nincs széklet napokig. Segít a repceolaj. Úristen, már három kakis pelus is volt ma. Normális ez? Marad még benne valami?


Nem hízik eleget? Itt a percentilis görbe és az alsó hányadban van. Lehet, nem elég tápláló a tejem? Nem kéne tápszerrel pótolni? Ne aggódjak, amíg vidám és mozgékony? Hm, végül is az apja is egy szál bél. Na lányom, ha szerencséd van, ráütöttél: vékony leszel és magas. Nem olyan hobbit, mint anyád...


Úristen, mi van, ha mégis olyan leszel, mint az anyád?! :-)