2017. augusztus 29., kedd

Végigsírtam az éjszakát: azt hiszem, nekem lesz nehéz ez az ovikezdés

Csak most kezd leesni: mi tényleg leválunk egymásról elsejétől. Három és fél év szimbiózis után el kell engednem a fiamat. Amikor kicsi voltam, a csípős, augusztusi reggelek már jelezték, jön az ősz, kezdődik az iskola. Szomorú is voltam, hogy hova suhant el a nyár, de az iskolát is mindig vártam. Most így vagyok a nagyfiam ovikezdésével. Elfáradtam már rettenetesen nyár elejére, és fényként csillant fel az alagút végén: végre szusszanhatok, magam is lehetek akár, a kistesóval is tudok minőségi időt tölteni, ha a nagy intézménybe kerül szeptembertől.


Most viszont megcsapott az elmúlás, hangozzék bármilyen hülyén is: azon kaptam magam, hogy a telefonomban pörgetem vissza a képeket, 2014 tavaszától máig. Mennyi mindent csináltunk együtt, mennyi, de mennyi helyre mentünk úgy, hogy a hátamon utazott, hogy soha nem jelentett akadályt, hogy babával, kicsivel vagyok. Másztam vele hegyet, kilátókat, tornyokat, buszoztunk, vonatoztunk, villamosoztunk, egyik kanálistól a másikig mentünk kavicsot dobálni. Kipróbáltuk mindenhol a kék és a zöld fagyit, több száz kilométert sétáltunk, baktattunk játszótértől játszótérig. Barátkoztunk másokkal úton-útfélen, túléltünk betegségeket együtt otthon és a kórház falai között. Hánytunk együtt, küzdöttünk 39 fokos lázzal és kéz-láb-száj-betegséggel, mindketten fetrengtünk torokgyulladással a kanapén, egymásra utalva. Unalmas perceinkben verseket tanulva múlattuk az időt, vagy csak a hónapokat, a hét napjait tanítottam neki, énekeltünk, mindig járt valamelyikünk szája. Szoptattam három éven át, még a második várandósságom alatt is. Vittem magammal dolgozni, sportolni, barátnőzni, fesztiválozni, együtt lélegeztünk 0-24-ben.


[caption id="attachment_2226" align="aligncenter" width="600"] Hordozós legófigura, a férjemtől kaptam. Én és a fiam - szerinte (újságíró lányka, press felirattal)[/caption]

És most azon kapom magam, hogy két hete zsúfolom vele  - teljesen tudat alatt - a programokat a naptárba, megyünk a szélrózsa minden irányába. Mindegy, hogy emiatt nem tudok főzni, vagy napokon át ugyanazt esszük, meg hogy úszik a ház, úgy vagyok vele, inkább csak menjünk, gyűljenek a közös élmények, hadd simítsam meg még sokszor az arcát, a kezét. Csak lássam minél többet még, hogy itthon van, használjam ki, hogy velem lehet. Bújjon hozzám, érezzem, hogy szuszog, át sem viszem az ágyába elalvás után. Csak nézem a tökéletes bőrét, a sűrű szempilláit, a piheszőrös kis lábát, és nem tudom megválaszolni az éj leple alatt, a telefonom fényénél merengve, hogy mikor lett ekkora. Nem adtam rá engedélyt neki, értitek? Nem adtam. Megnőtt. Magától. Hirtelen.


Olyanokat kérdez, hogy “Anya, miből van a tűz?”, “hova tűnnek a leradírozott rajzok?”, “ha meghalunk, akkor tudunk-e beszélni?” vagy hogy “miért nem pukkan ki a levegőbuborék a vízmértékben?” Egész nap jár a szája, egész nap matat, nyüzsög, dumál, magyaráz, kérdez, megállás nélkül. És most ocsúdok, mert rájövök, a leghűbb társam lett minden örömömben és bánatomban, a férjemet meghazudtoló módon ismeri minden jelzésemet, a reakcióimat, érzéseimet.


[caption id="attachment_2227" align="aligncenter" width="495"] 2014[/caption]

Nyílt tekintetű és őszinte érzelmű kisfickó lett belőle, aki nem fél kimutatni, mit érez. Így nevelgettem, én is ilyen vagyok. Ölel, puszil, toporzékol, kiabál - kicsi én. Biztosan nem cserélték el a kórházban.


Én a szentimentális… alig látok a könnyektől, hogy realizálom, a szoros anya-fia szimbiózisunk szükségszerűen lezárul most, de legalábbis szintet lép. Azt hittem, örömtáncot fogok járni az ovi kapujában, ahogy becsukom majd magam mögött. Hogy majd fütyürészek kávézás közben, mert bár a fiam szentül hiszi és hangoztatja, hogy anya hidegen szereti a kávét, de én reménykedtem, hogy lassan lesz is lehetőségem melegen is kiélvezni ezen szenvedélyemet. Most azonban elbizonytalanodtam. Lehet, nem vele lesz gond a beszoktatás alatt, hanem én nem fogom megtalálni a helyemet. Én nem tudok mit kezdeni magammal a kérdései nélkül, a relatív csendben itthon, ahol az öcsivel ketten maradunk. Én érzem majd magam félkarúnak, hogy nem lesz itt nekem.


[caption id="attachment_2228" align="aligncenter" width="600"] 2017[/caption]

Te jó ég. A kisfiút, aki engem anyává tett, most útjára kell engednem. Piszok nehéz. Odabújok hozzá, és csak nézem, hogy mekkora lett. Álmában igyekszik ő is hozzám érni, közben fogja az öccse kezét is. Patakzik a könnyem. Hát erről meséltek a fiús anyukák. Engem is utolért.

2017. augusztus 26., szombat

Instasztár a várandósságról: mi van a rózsaszín felhő mögött?

Egy amerikai anyuka a humor oldaláról fogta meg a terhesség és a kisbabás időszak furcsaságait: a rózsaszín felhők és csillámpónik helyett a könyörtelen valóságot mutatja meg az Instagram profilján. Maya augusztus elején adott életet második gyermekének, de már előtte is aktívan dokumentálta életüket olykor vicces, olykor megható, ám mindig stílusos képekkel.


Így néz ki a terhesség a valóságban, némi iróniával fűszerezve!


 


27. hét: ülőideg-fájdalom, kontrollálhatatlan hólyagok. ABSZOLÚT megéri.


[embed]https://www.instagram.com/p/BTpOIE-Fn00/?taken-by=mayavorderstrasse[/embed]


 


29. hét: állandóan eszem, nem férek bele a cipőmbe, nem is lehetnék boldogabb.


[embed]https://www.instagram.com/p/BUP9dfDlMeU/?taken-by=mayavorderstrasse[/embed]


 


"ANYA, lenyeltél egy dinnyét?!"


[embed]https://www.instagram.com/p/BUiCnB-lyxg/?taken-by=mayavorderstrasse[/embed]


 


31. hét: a lábam, azt nem látom; pisilni, azt eléggé kell; minden rendben!


[embed]https://www.instagram.com/p/BUxhFPoFZBj/?taken-by=mayavorderstrasse[/embed]


 


33. hét: amikor a feleséged ennyire terhes,  semmiből sem eszed meg az utolsó darabot!


[embed]https://www.instagram.com/p/BVVmL_Ql3sv/?taken-by=mayavorderstrasse[/embed]


 


39. hét: azt mondta, irracionális gondolataim vannak és túlbuzognak bennem a hormonok...


[embed]https://www.instagram.com/p/BXBwYEaFl_A/?taken-by=mayavorderstrasse[/embed]


 


Nem akarok hencegni, de egyszerre alszanak a gyerekek, kérek egy halleluját!


[embed]https://www.instagram.com/p/BX309yblJSI/?taken-by=mayavorderstrasse[/embed]


 


Szülés utáni hormonok: "De hiszen csak azt mondtam, hogy jó reggelt!'" - a férj.


[embed]https://www.instagram.com/p/BYEumS4l6dy/?taken-by=mayavorderstrasse[/embed]


 


 


 

2017. augusztus 25., péntek

Mi mindenre jó a mosógép egy babás háztartásban?

Még várandós voltam az első fiammal, amikor új mosógép érkezett a háztartásba, már akkor szerelem volt első látásra a vele való viszonyom. Akkor még nem sejthettem, hogy az új masina nemcsak a barackfoltos body-k és a sárga anyatejtől foltos tetrapelenkák megmentője lesz, de még számtalan funkcióban fog tetszelegni, és értékes tagja lesz családunknak, háztartásunknak. Komoly-komolytalan listám következik, mire is jó egy ilyen nagy, fehér jószág a fürdő közepén.


 


1. Mosni. Szóval az alap, nyilván. Egy gyerek mellett nagyjából kétnaponta, kettő mellett meg inkább naponta megy. Nem túlzok, a mosógép a második kedvesem, vele is rengeteg időt töltök el: bepakolom, kipakolom, suvickolom a mosószeradagolóját, szegedetem ki a töltőnyílás gumijából a koszt, az ötforintosokat. Örök szerelem, kifogyhatatlan lelkesedéssel.


2. A kiskádat emberi magasságra emelni. Igen, lévén minimalista vagyok gyerekkelengye tekintetében (is), nem volt kérdés, hogy a babakád a mosógép tetejére fog kerülni, míg abban fürdenek a gyerekek, nem kell állvány, nem kell extra macera, ne foglalja nekem még más is a helyet. 


3. Ideális vajúdástámogató eszköz: Emlékszem, ketteske születése előtt 2,5 nappal adta be a kulcsot a mosógépünk, én akkor kezdtem otthon diszkréten vajúdni (értsd: 10 perces fájásaim voltak, és igyekeztem valami távol eső helyiségben túlélni ezeket, mondjuk úgy, hogy a kétéves ne rémüljön halálra az anyja látványától - adott volt, hogy a mosógépbe kapaszkodva tegyem, amit rám szabott ki az anyatermészet). Eddig szép és jó, de nem nyughattam. Mit nekem küszöbön álló szülés, nem hagyhattam annyiban a dolgot, a mosógép nem lehet rossz, punktum, nyilván kihívtam a mosógépszerelőt is (kérdezhetné tőlem az olvasó: mi lett volna, ha megvárom ezzel a szülést? Neadjisten a férjemre bízom, míg én a kórházban vagyok?), aki mintegy 3,5 órát töltött el a géppel, miközben én szépen, akkurátusan hol mellette álltam, hol eltűntem a fájásaimba beleguggolni (akkor épp a gyerekszobába bújva, lévén a fürdőszobában egy 50-es pasi feküdt kiterülve zseblámpával a kibelezett masina alkatrészei mellett). Sosem felejtem el, ez a kis epizód is csak még szorosabbra fűzte a viszonyomat a mosógépünkhöz.


4. Ideális szexhelyszín (erről nyilván-nyilván csakis és kizárólag a barátaimtól szoktam sztorikat hallani, mi soha, semmilyen szín alatt nem vetemednénk ilyesmire!) Hogy miért? Mert remek magasságot biztosít, a fürdőajtó csukható, ott ritkán keresnek a gyerekek, ha mégis, a kicsi nem éri fel a kilincset, a nagyot meg meghalljuk messziről, ha közeledik. És, ha épp működés közben huppan rá az ember(lánya) a mosógépre, extra kaland a légyotthoz, hogy alattad mozgásban van a cucc. Mondjuk a 90 fokos extra program nem az igazi, a forró fém azért nem épp ideális talapzat az (itt-ott) meztelen testnek.


5. Tévé helyett multimédiacentrum: Mindkét fiam mániákusan szerelmes a mosógépbe. Amikor elkezdtek mászni, mindkettő hosszú-hosszú perceket töltött a fürdőszobaszőnyegre bevackolva azzal, hogy tátott szájjal nézte, hogy forog benne a habos-vizes ruhatömeg, milyen izgalmas a centrifugálás. Ha meghallották csak a hangját, csapattak a fürdőbe és indult a mozi. Sokszor oda is ültettem őket, ha a kávémat meg akartam inni.


[caption id="attachment_2165" align="aligncenter" width="450"] Ketteske[/caption]
[caption id="attachment_2164" align="aligncenter" width="450"] Egyeske[/caption]

6. A háztartási gyerekedukáció első eszköze: Mert mosógépet kipakolni minden gyerek szeret, meg aztán a teregetésben segíteni az anyukájának. Így volt és van ez velünk is, és ha a csipeszek nem vonják el a srácok figyelmét (és lankasztják le egyben lelkesedésüket), akkor az egész mosásmizériában segítenek. Mondjuk a kicsi (10 hós) inkább csak a mosógépből és a lavórból való ruhacibálásban.


7. Ha már a kosztól nem látszik az építőkocka... Akkor egy mosózsákba pakolod, keresel egy szimpatikus mosóprogramot és átmosatod az összes műanyag kockát. Nem kell pepecselni vele, tényleg isteni. Ahol a gyerekek rá vannak gyógyulva ezekre az építős játékokra, ott ki kell próbálni ezt a tisztítási módot.


8. Babaruha-készítésre: Például vedd a kedvenc gyapjúpulcsidat, dobd be a gépbe, de ne indítsd el, mondván, lesz még mellé sok, kézi mosást igénylő szennyes, majd ha kicsit feltelik a mosógép, úgyis elindítod. Feledkezz meg róla, hagyd, hogy a kölykök is rádobáljanak a cuccaikból ezt-azt, amit a homokozóból kiszállva jobbnak látsz oda irányítani vetkőzéskor, végül néhány extrém foltos gyerekruha folttalanítási haditerve okán tekerd 60 fokra az egészet, benne a pulcsiddal természetesen. Teregetéskor mosolyogj boldogan, hogy jé, hát a macinak/babának lett egy új pulcsija, de szuper!


9. A türelem erényének elsajátítására: Például, ha véletlenül kimosol egy eldobható pelenkát benne, aminek a közepéből a csuda elszívós gyöngyök átkandikálnak a mosógépbe... vagy kimosod a szoptatós párnádat naivan, egyben, de a töltet úgy gondolja, nem marad a párna huzatában. A hugarocelltöltet. És akkor azokat a fehér kis golyóbisokat bizony ki kell valahogy nyerned a gépből...


+1 Gyerekringatásra. Na, arra végülis arra nem jó. Ne próbáld ki, egy francia pár már megtette helyetted. Kár volt.


 


 

2017. augusztus 21., hétfő

Ima a lányomért


Háromszor futottam neki, hogy mit is írjak bevezetésként ehhez a poszthoz, de semmi okosat nem tudtam... Lányos anyák készítsék a papírzsepit, de szerintem fiús anyukák is bátran olvassanak tovább.

2017. augusztus 10., csütörtök

Spanyol fotós Magyarországon: "Ez életem eddigi leghosszabb vakációja - 10 éve tart!"

Vannak külföldiek, akik egy szempillantás alatt beleszeretnek Magyarországba: a hangulatba, az emberekbe, a tájba, a város(ok)ba. És vannak, akik művészi hajlamtól hajtva meg is örökítik, hogyan látnak minket. Raúl Durán Giro, illusztrátor és fotós, egy közülük.


A madridi fiatal tíz éve jött vakációzni Szegedre és egyből itt ragadt. Azt mondja, igencsak hosszúra nyúlt a nyaralás. Persze ez idő alatt nem csak ült a babérjain, hanem munkát keresett, azóta - az eredeti végzettségét tekintve grafikus fiú - több multinacionális céget is megjárt (mára már elhagyta ezt a világot). Annak idején Spanyolországban nem volt túl sok munkalehetőség, nem volt miért otthon maradnia, Magyarország pedig tökéletes helynek tűnt a számára. 


Raúlt még évekkel ezelőtt ismertem, kollégák voltunk az egyik cégnél. Sajátos, cinikus humorával és hatalmas szívével hamar a szívembe lopta magát. 


Lelkesen tanulta a magyart. Minden nap egy magyar szót akart megtanulni. Mi adtuk neki a szavakat, természetesen nem a legegyszerűbbeket. Így esett, hogy megtanulta az igen hasznos "repülőmókus" kifejezést is (azóta mindig így köszönünk egymásnak e-mailben).


A jelző egyébként tökéletesen illik a spanyol srácra. Imád utazni és gyűjti az élményeket. A fotózás mellett a kerékpár a másik nagy szerelme: amikor csak tud, biciklire pattan és túrázik. Többek között ezért is ruházott be annak idején profi fényképezőgépre: úgy érezte, nem járja, hogy a bringatúrák alatt bár gyönyörű tájak mellett halad el, de csak silány telefonos képeket tud készíteni.



Két éve az Uniceffel együttműködve tette meg két keréken az utat Budapestről Szarajevóba. Az út célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a háborús övezetben élő gyermekek sorsára, és egyben adományokat is gyűjtött a szervezetnek.


Tavaly pedig a Suhanj! Alapítvány részére gyűjtöttek szintén egy bringás akció keretében, 2 barátjával 45 óra leforgása alatt letekertek a Balatonra, megkerülték a tavat és visszajöttek Budapestre.


A Balaton mellett kedvenc helyeként említi még a Tisza-tó környékét, Szegedet, és a Duna parton is szívesen időzik. 


Sajátos szemmel tekint az emberekre és városokra. Képeslapba illő képeit pedig nagy szeretettel osztja meg a publikummal.


Csodálkozzunk hát rá (újra meg újra) Budapestre! Ezúttal egy spanyol szemével.


 


[caption id="attachment_2123" align="aligncenter" width="600"] Artista a Szabadság hídon[/caption]

 


[caption id="attachment_2124" align="aligncenter" width="400"] Akrobata a Szabihídon[/caption]

 


[caption id="attachment_2125" align="aligncenter" width="600"] Vihar utáni látkép[/caption]

 


[caption id="attachment_2126" align="aligncenter" width="600"] Citadella a naplementében[/caption]

 


[caption id="attachment_2127" align="aligncenter" width="600"] Nyári este a Bálna teraszán[/caption]

 


[caption id="attachment_2128" align="aligncenter" width="600"] Bálna[/caption]

 


[caption id="attachment_2129" align="aligncenter" width="600"] Bazilika[/caption]

 


[caption id="attachment_2130" align="aligncenter" width="600"] Chill a Szabadság hídon[/caption]

 


[caption id="attachment_2131" align="aligncenter" width="600"] Mézárus[/caption]

 


[caption id="attachment_2132" align="aligncenter" width="600"] "Örökké együtt " - Tóth Árpád sétány[/caption]

 


 


[caption id="attachment_2135" align="aligncenter" width="600"] Parlament télen[/caption]

 


[caption id="attachment_2136" align="aligncenter" width="600"] Erzsébet híd és a Vár[/caption]

 


[caption id="attachment_2137" align="aligncenter" width="600"] Tangó[/caption]

 


[caption id="attachment_2150" align="aligncenter" width="600"] Keleti Pályaudvar[/caption]

 


[caption id="attachment_2151" align="aligncenter" width="600"] Dunai panoráma[/caption]

 


[caption id="attachment_2152" align="aligncenter" width="600"] Szabadság híd - másképp[/caption]

 


Még több képért katt ide: Raúl Durán Photo 


vagy ide: 500px.com/raulduranphoto