2021. március 29., hétfő

Eva Longoria 40 felett lett anya - és büszkén vállalja



 Eva Longoria 43 éves korában adott életet fiának, Santiago Enrique Bastónnak, és egy interjújában így fogalmaz ezzel kapcsolatban: számára a negyvenes éveinek beköszönte a tökéletes időzítés ahhoz, hogy szülővé váljon.

2021. március 25., csütörtök

Így próbáltuk a Face time-ot kapcsolattartásra használni



Akut társasághiány. Eként próbálom leírni a nagyfiam tünetegyüttesét, amiket mostanában produkál, így, hogy lassan 3 hete nincs ovi. Amellett, hogy aggódom nemcsak azokért, akik a közvetlen környezetemben lettek épp fertőzöttek, de lassan mindenki másért is kis hazánkban, nem mindig tudok kilátni a kis háztartásunkból, ahol épp két gyereket próbálok fizikai-lelki egyensúlyban tartani.

2021. március 21., vasárnap

7 örökérvényű idézet az anyaságról



...amikor azt hiszed, már mindegyik bölcsességet ismered. Azért mutathatok még néhányat? Melyik lesz az új kedvencetek?

2021. március 4., csütörtök

10 dolog, amit soha ne mondj egy negyvenes kismamának!



 Már írtam arról, nekem milyen volt 40 felett babát várni, és próbáltam nem fogalkozni azokkal a negatív hangokkal, amiket ugyan nem rosszindulatból, de gyakran megkaptam én is. Az első várandósságnál még istenes volt (39 voltam), a másodiknál (42 évesen) már gyakrabban hallottam ezeket, nemcsak ismerősöktől, de vadidegenektől is. Nem esett jól, úgyhogy ha egy mód van rá, érdemes ezeket elkerülni: