2017. október 30., hétfő

Lassulva szépültem: slow kozmetikában jártam

"Most rohanok, mert elkések!" - köszöntem el a nagymamától meg a kisfiamtól, és hogy illik-e egyáltalán ilyet mondani, amikor az ember épp egy slow kozmetikába indul, ezen már csak utólag gondolkodtam el. 


De igen, azt hiszem, illik, viszont amikor megérkeztem a Fleur de lin szalonba, akkor már nem volt helye sietségnek. Nyugtató, szinte simogató levendula illat, kellemes világítás, franciásan elegánsra hangolt, de mégis barátságos berendezés fogadott. Amikor az utcáról beesve még mindig csak kapkodtam, és sietve bújtam ki a cipőből, kardigánból; Gabi, a kozmetika tulajdonosa, bár először találkoztunk, mégis inkább arra bátorított: nyugodtan, csak úgy, mint otthon. 

És tényleg kezdtem otthon érezni magam. Minden olyan természetes, mintha csak egy barátnőmhöz ugrottam volna be, aki nem mellesleg egy kicsit rendbeszedi a bőrömet is, de előtte a fürdőszobájában lepakolom magamról az órát, fülbevalót, meg lecserélem a felsőmet kozmetikás pendelyre.


 



 


A slow kozmetikának azt hiszem mégsem a "lassúság" az elsődleges attribútuma (persze mindenképpen kapcsolódik a slow life mozgalomhoz), és itt is fontos, hogy legyen idő a vendégnek, a vendégre, de a kezelés mellett az is lényeges, hogy megtudjuk, mit szeret a bőrünk, mire van szüksége, megtanuljuk, miért jó az arcápolási rutin és elsajátíthassuk a sajátunkat. Emellett a tudatosság, a fenntarthatóság, a természetesség is a része mindannak, amit ez a típusú szépségápolási szolgáltatás képvisel. 


Hogy mit jelent a tudatosság a szépségápolásban?
Egyrészt, hogy tisztában legyünk a szervezetünk, a bőrünk valódi igényeivel, és hogy minél kevesebb felesleges anyaggal terheljük, tehát ne impulzus alapján válasszuk ki, amit magunkra kenünk, (vagy hagyunk magunkra kenni), hanem legyen ez is felelős, tudatos fogyasztói döntés. 


Egy arcmasszázs alatt beszélgettünk Gabival, sokat mesélt az általa használt anyagokról, arról, hogyan készíti a kencéit, és hogy milyen volt az út a bölcsészdiplomától a szappankészítésen át a kozmetikusvizsgáig. Azt is megtudtam, hogy saját készítésű natúrkozmetikumokat használ a kezelésekhez, és a slow kozmetika filozófiája mentén igyekszik az alapanyagokat hazai kistermelőktől beszerezni, de van olyan  összetevő, amit például egyenesen Franciaországból rendel. A slow kozmetikai mozgalom egyébként a frankofón országokban lett igazán népszerű, mondjuk azt már régóta sejtettem, hogy a franciák nemcsak a divatban pengék, de biztos tudnak valamit a szépségről is... aztán persze nem tudjuk kikerülni az "anyukás" témákat sem (mennyit alszanak a gyerekek, miért nem alszanak, ha nem alszanak, és hogy el kell néha engedni az anyaszerepet is szabadságra, nem kell mindig szolgálatban lenni ahhoz, hogy jó anyák legyünk és társaik). 


 


[caption id="attachment_2407" align="aligncenter" width="600"] kép: vero photoart / Unsplash[/caption]



Gabi egyébként úgy mesél a kozmetikumkészítésről, hogy az az érzésem, soha többet nem veszek márkás, tartósítószerrel telenyomott arckrémet drogériában. Kis hétköznapi kémia, és máris tudom, hogy nem kell nyolcvanhárom összetevős tonik, hogy felfrissüljön a bőröm, elég a konyhaszekrényben szétnézni, és hogy mivel tudom kicsit halványítani a hajszálereket az arcomon. Órákig tudtam volna még hallgatni, de az idő a slow kozmetikában is telik :-)


Nem üres kézzel jöttem el, kaptam a bőröm típusának megfelelő arckrémet, és egy kis ajakápoló mintát is Gabitól. Bár nem vagyok egy természetes szépség típus, szeretem sminkelni magam, de mióta a kapott krémet használom, úgy érzem, újra élettel telibb, sugárzóbb a bőröm, sőt még talán a tekintetem is, és a sminkelésből is visszább tudtam így venni. 


A slow kozmetika üzenete számomra az, hogy engedjem meg, hogy a természet kínálta anyagok visszataláljanak a fürdőszobámba, az arckrémes tégelyekbe, engedjem meg magamnak, hogy a drága, high-technek tűnő kezelések helyett inkább a legegyszerűbb megoldást használjam a bőrápolásban is, ha az nekem és a bőrömnek is jól esik.


 

2017. október 25., szerda

#Metoo - és mi van a kisgyerekekkel?

Nem, nem a pedofíliáról akarok most írni. Nem is a családon belüli erőszakról (ezek nyilván vastagon és szomorúan #metoo helyzetek). Hanem egy hétköznapi zaklatásról, ahol mélyen belenyomultak az 1 éves lányom személyes terébe.


A héten bevásárolni voltunk kicsi Zs.-vel. A játszótérről jöttünk, a lányom ült a babakocsiban, én gyorsan cikáztam vele az üzletben, összeválogatván a pultokról a szükséges élelmiszert. A bolt közepén összefutottunk egy 50 év körüli fickóval, aki óriási mosoly kíséretében elkezdett hevesen integetni a kölyöknek. Mosolyogtam egyet, toltam volna tovább a babakocsit, de a pasas rátett egy lapáttal és kacsingatva, a száját csücsörítve puszikat dobált a levegőbe a gyerek felé. Ekkor kicsit már felhúztam a szemöldökömet, de szó nélkül, elegánsan tovasiettem. 


 


[caption id="attachment_2380" align="aligncenter" width="656"] (Kép: unsplash.com)[/caption]

 


A pénztárnál azonban pont kifogtuk a puszilós bácsit. Ismét hatalmas mosollyal nyugtázta, hogy ott vagyunk mellette, majd újabb puszizáport zúdított ránk 1 méterről. Mindehhez hangosan cuppogott is. Kicsi Zs. meglepetten nézte, hatalmas szemeket meresztett, de nem mosolygott rá. A fickó elővette a pénztárcáját, gondoltam: halleluja, végre elfordul tőlünk. De nem! Előhúzta a kék bankkártyáját, és azt kezdte el mutogatni a lányomnak, ki be rakva a tárcába.


Nem is értettem a dolgot. Talán azt hitte, hogy a színes kártyácska felkelti a gyerek érdeklődését. Vagy nekem mutogatta volna, hogy lássam, milyen jól el van eresztve anyagilag, hogy még bankkártyára is futja? Nem tudtam megfejteni. Mindenesetre a gyereket kissé közelebb húztam magamhoz. Nem is mosolyogtam, nem vettem fel az ürgével a kommunikációt, észlelvén, hogy valami nagyon nincs vele rendben.


Ekkorra már a gyerekben is elszakadhatott valami, mert hangos sivításba kezdett. Még a pénztárosok is összenéztek. A gyerek ki akart jönni a babakocsiból, kérlelve nyújtotta felém a kezét.


Mindeközben a puszi-dobálós fickó sorra került és fizetett. Nagy nehezen ellépett a pénztártól, mi következtünk. Ahogy a muki kikerült a gyerek látóteréből, emez megnyugodott. A pénztárosnő, a lányom könnyeit konstatálva, érdeklődött, hogy mi volt a baj. Én pedig az ámulattól csak annyit tudtam megjegyezni, hogy úgy tűnik a gyerek nem igazán értékelte az előttünk álló pasas közeledését.


És ekkor esett le, hogy milyen korán elkezdődik a zaklatás az ember lánya életében.


Semmiségnek tűnik: egy-két integetés, egy-két puszidobálás. És persze, nagyon vékony a határ. A pasas talán fel sem fogta, hogy belépett a személyes terünkbe, vagy felfogta, de nem érdekelte - nem tudom melyik a rosszabb... A gyerek viszont egyből reagált. (Hah, az én lányom!)


Annyira szürreális volt az egész helyzet.


Megszoktam már, hogy idegenek - többnyire nők vagy idősebb, nagypapakorú férfiak - mosolyognak a lányomra vagy integetnek neki. Általában fél perc alatt le is tudjuk a dolgot, esetleg még tesz egy megjegyzést az újdonsült rajongó, hogy "milyen cuki kislány", vagy megkérdezi, hogy "mennyi idős", és már megyünk is tovább. 


De erről a fickóról sütött, hogy fura. Egész egyszerűen nem vette a lapot: sem a gyerek reakcióját, aki nem mosolygott vissza rá, bárhogy próbálkozott (miért is kéne neki?); sem az enyémet, ahogy faarccal szemléltem az esetet. Ám ő ezt nem vette észre (nem akarta észre venni), tolta bele magát az auránkba. Kicsit persze sunyin, mert főként a gyereket célozta be, nemigen nézett rám.  (Mellesleg hiába fizetett ő előttünk és volt kevesebb holmija, mint nekünk, amikor én már mindent elpakoltam és haladtunk kifelé a boltból, ő még mindig ott volt. Azért a sarkon hátranéztem, nem követ-e)


 


[caption id="attachment_2381" align="aligncenter" width="600"] (Kép: unsplash.com)[/caption]

 


Azt hiszem, minden itt kezdődik, amikor a zaklatásról és/vagy hatalommal való visszaélésről beszélünk. Egy kellemetlen helyzetről, amelyben az egyik fél nem érzi jól magát. Mert átléptek azon a személyes határvonalon, amely az övé, és ahova csak engedéllyel léphet be bárki. Ez az egyik tanulság.


A másik pedig az, hogy a gyerekek igenis érzik - legalábbis még ilyen picinek -, hogy mikor okés és mikortól nem okés a szitu. Nyilván csekkolnak közben minket, szülőket is. A mi reakcióink is számítanak. De ők egyből jeleznek, higgyünk nekik!


És, hogy miért baj, hogy valaki egy cuki kislánynak  - vagy akár felnőtt nőnek - perceken keresztül puszikat dobálgat? Azért mert egyrészt nem őriztünk együtt libát, vagyis nem hatalmazom fel őt azzal, hogy ilyen személyes viszonyba kerüljön velem. Másrészt pedig (és nekem ez a legeslegnagyobb félelmem, ez biztosan valami ősi női ösztön lehet), hogy nem tudhatom mi lesz a következő lépése, hogy mit fog tenni a következő másodpercben: megragadja a karomat, lesmárol, berángat a kocsijába, megver, megerőszakol, vagy csak nevetve továbbmegy? Ha tovább is ment, azért ott marad a kérdőjel: mi van, ha visszajön?


 

2017. október 23., hétfő

A nagyi, aki 10 éve nincs velünk, mégis köztünk él

Egyszeriben azon kaptam magam, hogy elkezdtem mindent úgy csinálni, mint az anyukám. Ez némileg ellentmond annak a dacos attitűdnek, amit ifjú felnőttként magunkra veszünk (“jaj, csak anyámra/apámra nem akarok hasonlítani”, “én majd másképp csinálom biztosan”), de így van jól. Állítólag régimódi, de én lepirítom a tarhonyát, mielőtt megfőzöm, négykézláb maszatolva keresem a porcicákat a járólapon, jeges a lábam, de mezítláb vagyok mindenütt, soha-soha nem veszek fel két mintás ruhadarabot egyszerre, nem festem magam, a rakott krumplim pedig mindig gazdagon úszik tejfölben… Hosszan tudnám sorolni, hogy anyukám miképp rezeg bennem tovább, hogy mennyire hasonlítok rá, és hogy mennyi mindent tanított nekem, míg élt. Pedig nem sok időm volt magamba szívni a tudását, 22 éves koromban vesztettem el. Sem a gyermekeimet nem ismerte, sem engem nem látott már diplomás felnőttként, anyaként, feleségként, a férjemet sem ismerhette meg.


Sokáig hittem, hogy ez a nagy veszteség kiheverhetetlen, és hogy senki nem fogja pótolni azt a hiányt a gyermekeimben, ami a nagymama nemléte miatt keletkezik. Ebben igazam is volt, habár van egy csodálatos apai nagyi az életünkben, de az űr az én családom felől megmarad örökké. Vagy mégsem…


Mert velünk van ébredéstől elalvásig


“Anya, benyomkodnád körülöttem úgy a takarót, ahogy a te anyukád csinálta neked?” - kérdezi a fiam, és mi sem természetesebb, csinálom, ugyanazzal a szeretetteljes mozdulatsorral. Kis hernyó lesz a teste, ahogy a sziluettjét körbetakarom, alányomkodom a paplant. És szinte érzem, amit ő, emlékszem az estékre, amiket anyu takaróigazítása zárt. Egyszer mondtam a fiamnak egyébként, hogy most figyeljen, ez egy nagyis örökség, mert én minden este így tértem nyugovóra. Azóta kéri, és hagyomány lett belőle nálunk is.


“Szép álmokat, páros csókokat, bajuszos angyalkákat, rózsás utcákat!” - suttogom a fiamnak aztán automatikusan, és elpityeredem. Rádöbbenek, hogy ezt is az édesanyám mondogatta, ő köszönt így minden este. Meg is osztom a fiammal, hogy évek óta nem tudatosult bennem, de a nagyi szavai szólnak belőlem, ő pedig boldog, megint lesz mivel gazdagítani a fejében a nagyimesét, ami lassan összeáll kerek egésszé. “Anya, a te anyukád meghalt, ugye?” - kérdezi kisvártatva. “Meg, beteg volt.” - “De kár, anya, még velünk lehetne.” - “Igen, ez így van, de ő későn ment orvoshoz…” - felelek, de elcsuklik a hangom. Ilyenkor a törpöm megölel, kéri, bújjak oda mellé. Emlékeztet most is az esetre, amikor nyár végén jártunk nála a temetőben, ott értette meg, hogy nagyi angyalka, és hogy én sírtam a sírjánál, arra is emlékszik.


[caption id="attachment_2367" align="aligncenter" width="600"] Az a nyári temetős alkalom - a férjem megörökítette. Hát, ilyen szép helyen nyugszik a nagyi. Kialudt vulkánok tövében, nem messze a Balatontól.[/caption]

Megölelgetem újra és újra ezen az estén, pedig nagyon kéne már aludnia, megbeszéljük, hogy mindenki meghal egyszer. Hozzáteszi: reméli, én és apa még sokára, mert ő még kicsi, nem tudna még jó apukája lenni senkinek, ahhoz nőnie kell. Meghatódom. Sokkal többet ért egy hároméves a világból, mint amit eddig hittem. Aztán a szobája előtt lekucorodom a fotelba, ott várom meg, hogy egyenletessé váljon a légzése lassan, abból tudom, már leosonhatok elpakolni, a mosogatógépet elindítani. És megint anyu... Ő is így várta, hogy elszenderüljek. Sokszor fülhallgatóval kértem, hogy tévézzen mellettem, megnyugtató volt, hogy ott volt (a villódzás nem zavart, fontosabb volt, hogy egy légtérben legyünk elalváskor, még egészen felsős koromig).


Minden növény rá emlékeztet


A kertben a minap kukacvirágot (a porcsin szép, virágos fajtája) találunk a murvában. Lehet, más kikapná azonnal, én a fiamat kértem rögtön, hagyja, szép, lila virága van, kifejezetten üdítő látvány egy kis élet a kövek között, pláne ebben a ködös októberben. Hát, ez megint anyukám öröksége… Ő volt az, aki a gazt is alig ritkította, ami még adott a kertünkhöz zöld felületet. Neki minden zöld növény érték volt. Így vagyok ezzel én is, ismerem be, és tényleg nem a lusta kertész szól belőlem, ahogy belőle sem annak idején. “Anya, akkor mi szeretjük a kukacvirágot, mint ahogy a te anyukád?” - ismétli a kicsi az újabb nagyi-tételt, én pedig helyeslek. Eszembe jut, hogy anyukám volt az, aki még ha kórházban is volt, nem bírta ki, meglocsolta a virágokat, lecsipkedte a felesleges hajtásokat, megforgatta a növényeket, ha a fototropizmus miatt nagyon egy irányba ágaskodtak a leveleik. Volt, hogy a bentléte alatt még szaporította egyik-másik növényt is, így érezte talán hasznosnak magát. 


Úgy terelt, hogy nem befolyásolt


Délután, kora este aztán a kukacvirágos eset után képtelen játékokba kezd gyermekem, én szemrebbenés nélkül hagyom kibontakozni, végiggondolva azért, hogy lehet-e ebből baj, vagy csinálhatja-e bátran. Eszembe jut megint anyu, aki nekem is hagyott szinte mindent: hagyott kísérletezni, ismerkedni a világgal, nem terelgetett feleslegesen, nem törte le a szárnyaimat, míg nem volt veszélyes az akcióm. Meg is osztom a háromévessel, hogy ezt is a nagyinak köszönheti, hogy engedékeny vagyok (miközben bőséggel vannak nálunk is szabályok és korlátok), neki mondjuk nálam sokkal több türelme volt. De tőle tanultam meg a szó jó értelmében liberálisnak és nem helikopterszülőnek lenni.


Drága anyukám, hányszor hittem kiskamaszként, hogy ez a hozzáállás a nemtörődömség jele… Hogy az, ha a véleményed kérdeztem, és azt felelted "a lényeg, hogy neked tetsszen, Veronikám!” csak lerázás, burkolt negatív vélemény. Pedig tényleg az volt a fontos számodra is, hogy nekem legyen jó, nekem tetsszen, mert tökmindegy, hogy neked tetszett-e. Így vagyok a fiaimmal is.


Kávé, csemege, én-idő


Épp ezt a posztot írom, kávé a kezemben, mellé két kis keksz dukál, ez az én én-időm. A kávé örök szerelmem. Kortyolom lassan, kicsit kihűlt, lassabban aludt el a kisebbik, mint terveztem. Anyu kis vastag falú pohárkából itta, emlékszem, szertartásosan, reggel és ebéd után, mellette olvasott, naplót írt, vagy csak csodálta a világot. Aztán egyszer, amikor a hihetetlenül alacsony vérnyomása láttán az orvos felhatalmazta napi háromra is, örömmel emelte az adagot. Ez az orvosi felhatalmazás szállt át rám is, hasonló vérnyomásos paraméterekkel.


[caption id="attachment_2369" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Alexandra E Rust, Flickr (innen)[/caption]

Az anyukámmal keveset tudtam életében együtt kávézni, békés körülmények között, alig emlékszem egy-két alkalomra. A pszichiátrián, az onkológián és a belgyógyászaton annál többre.


A halála délutánján, ebéd után is pudingot és kávét kért tőlem, de a szeánsz félbe maradt.


A kávés én-idejéből örök időkbe szenderült - fogtuk egymás kezét.


Ez a közös kávézás maradt meg bennem. Erre emlékszem én minden délután, minden kávéval a kezemben, most már bevallhatom. Nehéz batyu, de csak ez győzi le a halált. Az emlékezés.


 

2017. október 8., vasárnap

Hozzátáplálás: kanállal, pépeset? Soha! Éljen a BLW!

A hozzátáplálás megkezdése előtt már a nagyobbikkal kerestem azokat az alternatívákat, melyek az igény szerintit szoptatásnak megfelelően méltó folytatást kínálnak a szilárd ételek bevezetésekor. Hamar ráakadtam a BLW módszerére (a baby led weaning rövidítése), ami az igény szerinti hozzátáplálást takarja. Lényegében nem pürésítünk, nem turmixolunk, nem etetőhálózunk, és a babának szánt ételt nem kanállal/más eszközzel kínáljuk, hanem hagyjuk, hogy ő vegye a szájába az elé rakott falatokat, ő döntse el, miből és mennyit eszik. A módszer inkább ösztönzi a babát arra, hogy ő maga fedezze fel az ételt, a saját ritmusában és igénye szerint, miközben megtanul rágni, s nem ritkán használja a visszaöklendező reflexét (utóbbi egy ösztönös reflex a baba védelmére a fulladás ellen, ezt a pépes etetéssel "kikapcsoljuk").


Amiért szimpatikus volt, hogy sehol, senki nem presszionál, ha ezt a módszert követed, hogy méricskélj: ennyi főzeléket kell enni, ennyi étkezést kell ekkorra kiváltani stb. Ahogy sosem mértem, mennyit esznek egy szoptatás alkalmával, itt sem engedtem a nyomásnak. Ettek, amennyit szerettek volna, anyatejjel mindig komplettáltam az étkezést - előtte és utána. Abban ugyanis biztos voltam, hogy én semmiképpen nem HOZZÁtáplálni szeretnék, vagyis étkezést nem szeretnék egyelőre kiváltani, hanem MELLÉtáplálni: szilárd étkezések előtt is megkínáltam őket anyatejjel, majd utána is. Egyébiránt ez az eljárás a kulcsa annak is, hogy az anyatej ne induljon a szilárd ételek kóstolgatásával apadásnak, de erről nem az én tisztem itt regélni, csupán megemlítem, hogy ha valaki szeretne még (hosszan) szoptatni, akkor ne étkezést akarjon feltétlenül kiváltani, csupán abban az esetben, ha lassan az elválasztáshoz szeretne kilyukadni.


[caption id="attachment_2346" align="aligncenter" width="600"] Második fiam némi római tálban sült zöldséggel - igen, az ott hagyma, az egyik favorit[/caption]

A BLW másik lényege, hogy nem főzőcskézünk külön a babának, nem veszünk és adunk neki pépeset, kaphatja azt, amit az egészségesen étkező család, csupán annyi módosítással jár a dolog, hogy főzés közben az ő igényeit IS figyelembe besszük. Nem fűszerezzük halálra a főztöt, nem borítunk bele egy kiló sót, nem csípősözzük meg - ezt majd mindenki utóbb megteszi, ha akarja, cserébe viszont egyből van babamenü is otthon. Enni sem kell neki más ütemben adni, pont ugyanúgy lehet kínálni, ahogy a család is eszik, ráadásul sokkal motiválóbb neki is, ha látja, a többiek is azt és akkor kapják, mint ő.


Fontos a BLW-nél, hogy ezesetben is legalább 6 hónapos korig kell várni a szilárd ételek kóstoltatásával, még fontosabb, hogy meg kell várni a fejlettségnek azt a fokát a babánál, amikor már saját maga a szájához tudja emelni az ételt, a falatkát kézzel. BLW esetén ugyanis nem etetünk, nem tukmálunk, nem tömjük kanállal a gyerek szájába az ennivalót, tényleg ő irányít, kóstol, ízlel, szelektál, és egyik napról a másikra fejlődik, ügyesedik. A nyelvkilökő reflexnek is el kell múlnia, mielőtt belevágunk, és a legfontosabb - szerintem - hogy a gyerek segítség nélkül, stabilan tud már ülni (nem keres kapaszkodót, nem támaszkodik, a nyakát és a hátát egyenesen tudja tartani, nem nyeklik-nyaklik). Ha ez utóbbi nem következik be hathós korig, akkor bizony bátran lehet várni a szilárd ételek bevezetésének megkezdésével - az ég világon sehova nem sietünk.


[caption id="attachment_2347" align="aligncenter" width="450"] Első fiam a kedvenceivel (brokkoli, párolt répa, karfiol), és ismerkedik a lazaccal[/caption]

Kis színes információk, tippek, ha belevágnál



  • Puha, de nem túlfőtt állagú ennivalót adj, és mindent, amit "főtt ételként" adsz, jól főzz-süss át (nincs véres steak vagy tatárbifi)

  • Babakéz által jól megfogható falatokkal próbálkozz, jöhetnek a zöldségfasírtok, babacsinták, katonák - de mogyoró méretű és keménységű falat ne legyen soha a baba előtt!

  • A tányéron sokféle állag, szín és íz legyen (különféle zöldségek, gyümölcsök, textúrák, formák, méretek). Így tud válogatni, kísérletezni, melyik milyen. Szelektálni, megismerni az ízeket külön-külön, vagyis kap lehetőséget arra, hogy megtudja, egy-egy dolog magában milyen ízű.

  • Mindig igyekezz szezonális, helyben elérhető alapanyagokból főzni. Ami itt megterem adott évszakban, az tökéletes. Nem kell ananász és olajbogyó feltétlenül a változatosságra hivatkozva. Majd később esetleg :)

  • Kerüld az adalékanyagokat, ízfokozót és a cukrot! Semmi szüksége a babának erre. Ugyanígy a feldolgozott húsipari termékek is várhatnak 2-3 éves koráig legalább (felvágott, virsli...), helyette főt, sült husi jöjjön és házi húspástétomok, kencék.

  • Mindent úgy ismertess meg vele, ahogy eredeti állapotában fogyasztható az adott alapanyag! Persze, ha valamit eleve kásaként, püréként - joghurt, smoothie, tejbegríz - ismerünk, azt kaphatja úgy is, ha már maga tud vele mit kezdeni, akár kanállal, akár szívószállal, akár pohárból (természtesen őt hagyod kanalazni, szívni, enni). Nálunk a leves levét például kiissza pohárból/szívószállal, a zöldségeket pedig kiszedjük neki a husival.

  • Az innivaló, amit adsz a szilárd étel mellé, szinte bármilyen itatóból mehet, de hagyd, hogy annak használatát is a kicsi maga fedezze fel.


Fontos tudnivalók, mielőtt...



  • Ha már elkezdted a hozzátáplálást pürés ételekkel, de sehogy nem haladtok, ne térj át BLW-re! Ekkorra ugyanis a babánál már nem olyan hatékony a reflex, ami segíti, hogy ne fulladjon meg, így a BLW módszerével felkínált étel esetleg fulladást okozhat.

  • Az allergének bevezetésének aktuális ajánlásait jó, ha szem előtt tartod, ami fontos, hogy méz és teljes kiőrlésű, illetve korpás pékáru ne legyen a a baba menüjében az első szülinapjáig!

  • A falatka, amivel kínálod, legyen a gyermek hüvelykujjának kétszerese hosszban 6-9 hó között, 1*1 cm vagy 1.5*1.5 cm kocka 9 hónapos kortól, 11 hónapos kortól evőeszközt előre töltve, 12 hónapos kor felett evőeszközt önálló használatra felkínálva (ettől el lehet térni a gyerkőc érettségének, ügyességének függvényében).

  • A kosz felszámolása könnyebb, ha egy viaszos vászon terítő van az etetőszék alatt. Az etetőszék kapcsán egy voks az IKEA Antilop székére. Mosogatógépbe is bevágható, jól tisztítható, szétszedhető, több gyereket kiszolgál, jó áron. A gyerkőcöt pedig remekül takarja a szintén IKEÁ-s festőmellény (kettesével beszerezhető).


Nem szeretném kizárólag a módszerre kenni-fogni, vagy a BLW-t az egekig dicsérni, de tény, hogy a nagyobbik fiam  az első szülinapja után 1-2 hónappal már ügyesen kanalazott önállóan, és a pohárból ivás is ment neki ekkorra, mert végig támogattuk abban, hogy ő ismerje meg ezek használatát. Sosem etettük - nem is hagyta egy idő után -, és a kötelező koszolással járó, gyorsan múló bosszúságok lecsengése után másfél évesen már rendezetten étkezett, önállóan, válogatás nélkül. A mai napig jó evő, nagyon kevés dolog van, amit nem eszik meg, kísérletező, kíváncsi, ha ételről van szó, nem véletlen, hogy az öcsit is a BLW-vel vezettük be a szilárd ételek világába. Nem csinálnám másképp, ha újrakezdhetném, vagy ha lenne még harmadik gyermekem is ezután.


Sok sikert, kitartást a maszatos kölykökhöz!


Amit pedig szívből ajánlok, ha kérdésetek van, az egy Facebook-csoport és egy szuper weboldal, lelkes anyukatárs anyagaival.


 


 

2017. október 3., kedd

Szőlőt kisgyereknek: vigyázz a fulladással!

Itt van az ősz, az ínycsiklandozó szőlő is beérett. Sok baba kedvence ez a csemege, ám nem mindegy hogyan és milyen formában adjuk nekik. A dietetikus most elmondja, mire kell figyelni. Lukasz Rebeka írása.


A félrenyelés a három év alattiak körében gyakoribb jelenség, ezért különösen komolyan kell venni a problémát. Az élelmiszerekkel kapcsolatos fulladásos halálokoknak a szőlő az egyik leggyakoribb oka a gyermekek körében.


Gyakori hír a médiában, hogy a kisgyermekek félrenyelnek, és sajnos előfordul tragédia is. Ez történt egy 17 hónapos kisfiúval is az Egyesült Királyságban, aki egy családi vacsora alkalmával fuldokolni kezdett a szőlőtől. A szülei próbálták megmenteni, de sajnos nem jártak sikerrel. Az eset megelőzhető lett volna.


Nem magával a szőlővel van a gond, hanem az alakjával.  A kisgyermekek légcsövének átmérője kb. egy szívószál átmérőjével egyezik meg. Ha megnézzük az alábbi ábrát, látható mi a baj pl. a kerek/kör-alakú átmérővel rendelkező/pénzérme alakú ételekkel/tárgyakkal:


 



 


Mi történik félrenyeléskor?


Félrenyeléskor tárgy/étel (idegentest) kerül a légutakba (emlékszel, ez elég szűk!), és itt elzáródást okozhat. Normál esetben a gyermek elkezd köhögni (öklendezés), és távozik a falat. Rosszabb esetben beakad, és be kell avatkoznod:



  • ha hangosan, erőteljesen köhög a gyermek, sír, akkor képes lélegezni, tehát éber: biztasd további köhögésre. Ilyenkor nem tanácsos a hátát függőleges helyzetben ütögetned, mert ellene dolgozol, hogy a falatot felfele kiköhögje. Azonban, ha nem javul a helyzet rövid idő után, hívj mentőt (112-es számot tárcsázd). Ha a gyermek erőtlenül köhög, vagy nem tud köhögni, kezdd el a segítségnyújtást (videó, linkek lejjebb).


 


Hogy mit tegyél ezután?


(Készült a Magyar Gyermekmentő Alapítvány támogatásával)


Fontos, hogy még a baj bekövetkezése előtt elsajátítsd az újraélesztési, légúti idegentest eltávolításának módszerét, attól függően, milyen idős a gyermeked: 1 év alatti, vagy 1 év feletti. Tanácsos ezeket egy szakembertől elsajátítani.


Teljesen ingyenes elsősegélynyújtó tanfolyamokat szerveznek országszerte a Magyar Gyermekmentő Alapítvány gyermekmentő szakemberei (információkért katt IDE)!


 


[embed]https://youtu.be/EQWc1VF8Ewk[/embed]


Még több videó az újraélesztésről, légúti idegen tárgyakról: ITT !


 


Milyen ételek veszélyesek a csemetédre félrenyelés szempontjából¹?



  • Egészben, félbevágva, körcikkekre vágva nem ajánlott 4 éves kor alatti gyereknek kínálni: szőlő, bébiparadicsom, borsó, bogyós gyümölcsök, virsli (negyedelve/hosszában félbevágva mindegyik adható biztonsággal, amennyiben a gyermek nem diagnosztizáltan allergiás rájuk!)

  • Keménysége miatt (is) kerülendő: cukorka, popcorn, chips

  • Egészben, kis darabokban (pl. durvára törve) kerülendő: olajos magvak, mák, dió, mandula, kesudió, stb. (krémes állagúvá alakítva adhatóak, amennyiben a gyermek nem diagnosztizáltan allergiás rájuk!)

  • Kerülendő még:

    • ragacsos állaga miatt: rágógumi, pillecukor

    • keménysége miatt (reszelve pl. adható, amennyiben a gyermek nem diagnosztizáltan allergiás rájuk ): nyers alma, nyers répa




 



 


Nem elég az alapanyagokra, ételekre figyelned, fontos még betartanod néhány gyakorlati tanácsot, hogy minimalizálhasd a félrenyelés kockázatát²:



  • Étkezés közben figyelj a gyermekedre, ne hagyd magára!

  • Az étkezés ülve történjen, semmiképp ne fekve, futkosás közben, séta közben, nevetés, beszéd közben. Ügyelj arra is, hogy gyermeked ne habzsoljon: ne siettesd!¹

  • Ha kisebb tárgyakkal játszik, ne hagyd magára! Célszerű az olyan tárgyakat, amelyek veszélyesek számára, elzárva tartani (pl. gombelem, gomb, fülbevaló, olyan játékok, melyekről kisebb darabok eshetnek le)!


Tehát ahhoz, hogy csökkentsd a babádnál a félrenyelés kockázatát, 3 tanácsot szükséges megfogadnod:



  1. Készülj fel, mit kell tenned vészhelyzet esetén!

  2. Gyermekednek korának és fejlettségének megfelelő alakú/keménységű/méretű ételeket kínálj! Pl. adhatsz szőlőt nyugodtan, hiszen egy értékes gyümölcsről van szó: könnyen emészthető, enyhe hashajtó tulajdonságú, tele van antioxidánsokkal, sőt, összefüggésbe hozták az idegsejtek védelmével és az agy “egészségesen” tartásával is³!

  3. Ne hagyd magára gyermekedet, és teremtsd meg a megfelelő étkezési körülményeket!


 


Szerző: Lukasz Rebeka, dietetikus, Biztonságos Hozzátáplálás alapító.


Rebeka nemrég indította el zárt Facebook csoportját, amelyben a szülők kérdezhetnek tőle. A tagfelvétel korlátozott, de még van lehetőség jelentkezni: Biztonságos Hozzátáplálás - dietetikai tanácsok szülőknek


 


Forrás:

1. Harris CS, Baker SP, Smith GA, Harris RM, Childhood asphyxiation by food: a national analysis and overview. JAMA. 1984;251(17):2231–2235

2. Child and Youth Mortality Review Committee, Te Ropu-Aroake Auau Mate o te Hunga Tamariki, Taiohi. 2013. Special Report: Unintentional suffocation, foreign body inhalation and strangulation. https://www.hqsc.govt.nz/assets/CYMRC/Publications/CMYRC-special-report-March-2013.pdf

3. Phytother Res. 2016 Sep;30(9):1392-403. doi: 10.1002/ptr.5644. Epub 2016 May 16.. Review of the Pharmacological Effects of Vitis vinifera (Grape) and its Bioactive Constituents: An Update.