34-37. hét: akkor mostantól várakozunk!

Azt mondják, nyolc hónap szélsebességgel elrepül, az utolsó 3-4 hétben azonban csigalassúsággal telik az idő. Nos, ezt tanúsíthatom, pedig még el sem értük a terminust. 

Valójában nem mondanám, hogy a terhességem eddigi része alatt csak úgy szaladt volna az idő. Voltak hetek, amikor tűkön ültem, várva, mikor jön már a következő vizsgálat. Ez főként az első trimeszterre volt jellemző, a 8. héttől kezdve ugyan szinte minden héten mentem valahová (nőgyógyász, nulladik ultrahang, védőnő, háziorvos, labor), de igazán akkor eresztettem le, amikor túlestünk a híres 12. heti nagy ultrahangon. Ekkor már láttuk a babaformájú magzatot, és azt is, hogy minden rendben van vele, és itt tudtuk meg azt is, hogy nagy valószínűséggel kislány.

Ettől kezdve egy darabig szinte nem is éreztem magam terhesnek, a pocakomon sem látszott a dolog egészen az 5-6. hónapig, és az energiaszintem is kiváló volt végig a második trimeszter alatt. A nyár így gyorsan eltelt. 

 

[caption id="attachment_814" align="aligncenter" width="513"] (Kép: obelixicek, Flickr)[/caption]

 

Augusztus végén visszavonulót fújtam a munkahelyemen, majd teljes elánnal a babára és a felkészülésre koncentráltam. Végre elkezdtük beszerezni a szükséges holmikat, szerencsénkre sok mindent kaptunk használtan és/vagy kölcsönbe. Azt gondolom, nem estünk túlzásokba a babakelengyét illetően, bár számolgatva a szeptember havi kiadásokat, igencsak elkerekedett a szemem. No de ez van, a bababiznisz legalább olyan jól menő iparág, mint az esküvői ;)

Szépen lassan a lakás rendbetételének is nekikezdtem. Nem mintha koszfészekben élnénk, de mégis csak megpucoltuk az ablakokat, kimostuk a függönyt, kitisztítottuk a mélyhűtőt. Ki tudja, mikor lesz erre megint kapacitásom az elkövetkezendő hónapokban.

A kis ruhákat, takarókat, törülközőket, textilpelenkákat is módszeresen kimostam (szigorúan öblítő nélkül, nehogy allergizáljon!), kivasaltam. Ez utóbbit persze anyukám szerint nem kell majd túlzásba vinni, nem vagyunk ebolások, amúgy sem lesz energiám a vasalgatásra, miután megszületett a pici. Azt hiszem, ezt felírom a top tanácsok közé.

Mivel kaptunk egy mikrós sterilizálót is, uccu nekifogtam a mellszívó és a cumisüvegek fertőtlenítésének is. Eleinte ódzkodtam tőle, hiszen a konzervatív megoldás, a forró vizes sterilizálás is pont ugyanolyan jónak tűnt. De ha már itt volt a sterilizáló, kipróbáltam. Nos, azt hiszem egyszerűbb ebbe belepakolni a cuccokat, öt percre bedobni a mikróba, majd miután kész csak meg kell várni míg megszárad. Nincs plusz lábas, meg vizezés. Végtére is, nem hülyeség.

 

[caption id="attachment_813" align="aligncenter" width="552"] (Kép: Pixabay)[/caption]

 

A 37. héten elértem a teljes készültségi fokot. A kiságyat összeszerelte a férjem (10 perc volt), a bodyk és rugdalózók bekészítve, szépen összehajtogatva várnak a szekrényben, és már a kórházi csomagom is ott figyel a sarokban. Ebből egyébként három is van: egy a szülőszobára, egy az ötnapos ott-tartózkodásra és egy a babaruháknak. Rendesen felszerelkeztem, még aranyérkenőcsöt is vettem... Meg szőlőcukrot, rögtön két zacskóval. Mert hallomásból tudom, hogy egyes kispapák hajlamosak felfalni az egészet a hosszú vajúdás nagy izgalmak közepette. :-)

A 34. héten elmentünk a kórházi szülésfelkészítőre is.  Ami igen hasznos volt, jó másfél órát beszélt a doktornő a szülés folyamatáról: hogyan tágul a méhszáj, hogyan vékonyodik a méhnyak, milyen fájásokkal érdemes elindulni, milyen vizsgálatok vannak a vajúdás alatt, milyen szakaszokon megy keresztül a kismama a szülés alatt. Egyetlen egy dolog ijesztett meg: amikor a vákuumról mesélt. Össze is néztünk a férjemmel, ez bizony elég félelmetesnek hangzik, lehet, kihagynánk. Mindenesetre alapjáraton elég baba- és mamabarát a kórház (Leboyer meg társai), úgyhogy remélem - amennyire a protokoll engedi - hagynak szépen vajúdni.

Bár a dokim is elmondta ezerszer, ez nem csak rajta múlik, hanem rajtam is. Kettőnkön (pontosabban a szülésznővel együtt: hármunkon) áll a vásár. Fontos a kooperáció, az, hogy amennyire csak tudok laza legyek, ne essek szét (mintha az olyan könnyű lenne szülési fájdalmakkal), és akkor talán még a gátmetszést is megúszom. 

Mindenesetre, úgy tűnik hatott kicsi Zs.-re is a dolog, mert már a 35. héten kezdett nyílni a méhszáj. Aminek én rettenetesen örülök, mert ezzel talán pár órányi plusz vajúdást megúszok. A 37. hét végére már sikerült egy ujjnyi tágulást produkálni, némi CTG-n is kimutatható jóslófájás és folyamatosan tartó alhasi nyomásérzés, húzódás kíséretében. 

Szóval most az van, hogy várunk. Lehet ebből még szülés bőven a terminus betöltése előtt. Meg az is lehet, hogy pontosan időre érkezik. Egy ideje azonban vannak spontán vizualizációim elalvás előtt: látom, hogy beteszem a kiságyba a gyereket, látom, hallom, ahogy szuszog, nyögdécsel, kalimpál.

Szerintem készülődik ő is szépen, hogy felfedezze a kinti világot. Végtére is ezért van itt, köztünk.

(Folyt. köv.)

 

Lappföldön nem a Mikulás hozza a babákat - szüléstörténet Finnországból

Franciska finn férjével már jó ideje Lappföldön él, az északi sarkkörön. Rovaniemiben hozta világra pár hete kisfiukat is. A magyar anyuka már régóta vezeti a Suomi blogot, ahol beszámol finnországi élményeiről, itt mesélt a várandósságáról és a szüléséről is. Az ő engedélyével közlünk részleteket az írásaiból.

 

[caption id="attachment_773" align="aligncenter" width="531"] Fények az északi sarkkörön (kép: Rayann Elzein, Flickr)[/caption]

 

A finnek egyszerűen békén hagynak, ha terhes vagy

„Azt tudtam, hogy a finn egészségügyben viszonylag nagy mozgásteret engednek a természetes kiválasztódásnak. Kiderült, hogy ez az elv a terhesgondozás területén is érvényesül. 

Január közepén derült ki, hogy kisbabát várok. Mivel több barátnőm is szült itt az elmúlt időszakban, azzal tisztában voltam, hogy nem kell kapkodni, mert az első három hónapban nagyjából semmi nem fog velem történni. Azért bejelentkeztem a neuvolába, vagyis a tanácsadóba. Mivel telefonálni csak akkor lehet, amikor én suliban vagyok, végül írtam nekik egy e-mailt.

Jó fejek voltak, mert egyből összekötöttek a területileg illetékes védőnővel, aki még aznap válaszolt is. Feltett néhány kérdést, majd amikor erre reagáltam, közölte, hogy akkor február 19-én vár szeretettel. Ha mód van rá, hozzam a Kispapát is. Ettől kicsit megnyúlt az arcom, mert azt jelentette, hogy még egy hónapig kell malmoznom otthon, mielőtt bármi is történne.

Eszembe jutott a román barátnőm, aki mesélte, hogy mivel az elején vele sem foglalkozott senki, néha olyan érzése volt, hogy ez az egész terhesség dolog csak a fejében létezik. Mintha csak kitalálta volna. Mivel hamarosan elkezdtem émelyegni és a farmeromat is pillanatok alatt kihíztam derékban, afelől kétségem sem volt, hogy valami történik. De voltak mélypontjaim, amikor azt gondoltam, hogy már egy sima vérvétellel is boldog lennék.

Csak csinálna már valaki valamit, hogy egy kicsit megnyugodjak és tudjam, hogy a babával minden rendben van. Persze, ezek csak pszichés dolgok, mert ha nem fáj semmi, akkor minden rendben van. Ha meg valami nincs rendben, akkor úgysem tudnak semmit csinálni. Az a néhány hét mindenesetre végtelenül hosszúnak tűnt.

Ahogy túljutottam az első trimeszter megpróbáltatásain, én annyira megnyugodtam, hogy szerintem sikerült teljesen belesimulnom ebbe a finn terhesgondozási rendszerbe. Ebben bizonyára nagy szerepe van annak is, hogy (lekopogom!), az ég világon semmi bajom nincsen.

Mikor kiderült, hogy kisbabánk lesz, azt hiszem, az egyetlen dolog, amitől nagyon tartottam, az a 12 hetes ultrahang volt. Pontosabban az, hogy majd nehogy elkezdjenek izélgetni a korom miatt és a magzatvíz-vizsgálat felé terelni pusztán csak azért, mert már ilyen “öreg” vagyok, egy két lábon járó rizikófaktor.

Ha jól emlékszem, még nem töltöttem be a harmincat, amikor a nőgyógyászom otthon nem is nagyon burkoltan célozgatott rá, hogy nem ártana már szülnöm.

Itt sok mindent kérdeztek tőlem az elmúlt hónapokban és sok adatot felírtak rólam, de az, hogy 38 éves leszek, mire megszülöm az első gyerekemet, soha, egyszer sem volt terítéken. Egyszer sem éreztették velem azt, hogy túlkoros lennék, és soha, senki nem próbált meg elbizonytalanítani csak azért, mert közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz. Egyszerűen békén hagynak.”

 

Van vizitdíj, de a kórházban még melltartót is adnak, ha kell

„Valószínűleg a mintaterhességem miatt azzal az eshetőséggel nem számoltam, hogy valami probléma adódik, és úgy leszek a kórházban, hogy még nem szülök. Természetesen szombat késő délután kezdődtek a gondok, mikor máskor? A szaunából rángattam ki Jolut és mondtam neki, hogy hívjon taxit, menjünk be a kórházba, mert fáj a hasam és szerintem valami nem stimmel.

Ahogy beértünk, kifaggattak, hogy pontosan mik a panaszaim, mit érzek és azonnal CTG-re raktak, hogy megnézzék, mi a helyzet Inarival. Aztán az eredményt megmutatták az orvosnak, aki úgy döntött, ultrahanggal is megvizsgál. Alaposan megnézett mindent, ő is kikérdezett és amikor végzett a vizsgálattal, közölte, hogy szeretné, ha itt maradnék éjszakára. Közölte, hogy mi a helyzet, nem titkolta el az esetleges kockázatokat, de igyekezett megnyugtatni, hogy egyelőre nem kell aggódni, és ami a legfontosabb: Inari tökéletesen jól van. A nővérekkel finnül beszéltünk, amikor kellett, Jolu fordított, de az orvosnál átváltottunk angolra. Nem csinált ügyet belőle.

Az éjszakát az őrzőben töltöttem, egy kétágyas szobában, ahol az éjszaka közepéig egyedül voltam, majd bekerült mellém valaki. Az ágyon már várt kikészítve a hálóing, bugyi, köntös és egy pár papucs. Végül csak a hálóinget vettem fel, úgy döntöttem, maradok a saját holmimnál.

 

[caption id="attachment_769" align="aligncenter" width="525"] A kórházi bugyi (kép: Franciska, www.soumiblog.hu)[/caption]

 

Vasárnap reggelre jobban lettem, úgyhogy az őrzőből kitettek az osztályra egy szintén kétágyas szobába. A szobák két-háromágyasak. A babák az anyukákkal vannak egy szobában. Van egy családi szoba is az osztályon, ahol apuka is végig bent maradhat, miután megszületett a baba.

Az egészségügy Finnországban nem ingyenes, vizitdíjat, illetve kórházi napidíjat kell fizetni.  A sima kórházi ellátás a szülészeten 40 euró naponta (12 200 Ft). A családi szobában pedig 60-70 euró per éjszakáért (18 300 - 21 400 Ft) lehet tartózkodni . Ez utóbbit lefoglalni nem lehet, szólni kell, ha szeretnéd és érkezési sorrendben lehet igénybe venni, ha felszabadul.

Úgy tudom, hogy problémamentes szülés esetén két-három nap után kiengednek, császárosoknak itt is öt nap. A szobák tiszták, az ágynemű rendes, tiszta. Minden szobában van tévé és saját fürdőszoba, WC. Az ágyakat függöny választja el egymástól. Lehet beszélgetni, de ha magányra vágysz vagy pihenni szeretnél, az is teljesen rendben van.

A nővérek normálisak, segítenek mindenben és egy ponton már szinte kényelmetlenül éreztem magam, hogy én csak itt fekszem, ők meg “körülugrálnak”. Mielőtt bejönnének a szobába, kivétel nélkül mindenki kopog. Akkor is, ha én nyomtam meg a nővérhívót.

Az első találkozáskor a nővér és az orvos is bemutatkozik, elmondja, hogy mi lesz a szerepe a kórházi tartózkodásod alatt és csak ezután fog bele a mondandójába. Nem beszélnek el a fejed fölött, nem néznek levegőnek és sosem mulasztják el megkérdezni, hogy értettél-e mindent és hogy van-e további kérdésed. Ha van, arra is nyugodtan válaszolnak.

A folyosón van egy polc az anyukáknak. Itt találsz magadnak hálóinget, köntöst, bugyit és melltartót is. A fürdőszobában nagy csomag Tena, szappan, tusfürdő. Egy másik polcon a babáknak van kikészítve ágynemű, mindenféle ruha, pelenka.

Az őrzőbe behozták a reggelimet, de amúgy az étkezés a folyosó végén az étkezőben zajlik. Olyan, mint egy amerikai konyha. Reggeli-ebéd-uzsonna és vacsora van, illetve ebéd után kávé keksszel. A konyha hűtője önkiszolgáló, fel van töltve különféle tejtermékekkel, aszalt gyümölcsökkel, felvágottakkal és kenyér is mindig van kitéve. Lényegében az étkezések között is annyit és akkor eszel, amennyit, amikor csak akarsz. Az asztalon egy tálban két-háromféle friss gyümölcs van. Mondták, hogy vigyek be magammal kaját, ha megéheznék a két étkezés között, de az én étvágyamat kielégítette a kórházi koszt.

Úgy vettem észre, hogy itt nem szokás a rokonoknak, barátoknak bejönni babanézőbe. Ebben valószínűleg az is közrejátszik, hogy nagy a kórház vonzáskörzete, illetve a családok sokszor távol élnek egymástól. A családi csoportban, ahová jártunk, öt párból csak egy volt helybeli. Az összes többinek ugyanúgy távol élt a családja, mint nekünk és hozzám hasonlóan arra készültek, hogy nem lesz a férjükön kívül segítségük a gyermekágyi időszakban vagy akár később.

A baráti-ismerősi körömben is az a tapasztalatom, hogy itt a szülés és az első napok főleg anyáról, apáról és a babáról szólnak. A családtagok csak később kerülnek a képbe. A szülészeten a látogatási rend is ebben a szellemben van kialakítva. Tesók, rokonok napi másfél-két órát látogathatnak, apukáknak viszont reggel tíztől este nyolcig szabad a bejárás.

Ahogyan ígérték, hétfőn megvizsgált az orvos és rövid mérlegelés után úgy döntött, hogy hazamehetek. Mivel a panaszaim elmúltak, Inari már akkor is jól volt, mikor bejöttünk és azóta is, plusz közel lakunk a kórházhoz, nem látta értelmét annak, hogy tovább ott tartson.

Mivel itt nincs fogadott orvos, sem hálapénz, mindig más orvos vizsgál. Egyedül a védőnő állandó. Leleteket én még soha nem kaptam kézbe papíron. Bizonyos adatokat a kiskönyvembe írnak, minden mást egy számítógépes rendszerben rögzítenek. Így rögtön látták az összes vizsgálati eredményemet a terhességem alatt, a védőnő is meg tudja nézni, hogy mi történt velem a kórházban. Hiába más és más az orvos, de az információáramlás folyamatos, az ellátás ugyanolyan színvonalú és egyáltalán nem érzem hiányát annak, hogy legyen egy külön bejáratú orvosom vagy szülésznőm.

Bár csalódott voltam, hogy Inarit még mindig a pocakomban vittem haza a kórházból, összességében az egész ott tartózkodás jó élmény volt. Mondtam Jolunak, hogy fogjuk fel úgy, hogy leteszteltük a kórházat.”

 

Megindul a szülés: a másodikkal majd könnyebb lesz? 

„Szeptember 6-án, kedden, 39 hetesen, egy héttel a kiírt időpont előtt, enyhe görcsökkel indultunk el a bevásárlóközpontba. Mivel arra rájöttem, hogy az autókázás segíti az összehúzódásokat, minden nap tettünk egy kört munka után Joluval. Hátha. Iszonyú elégedett voltam, mert végre elintéztünk egy csomó mindent, amit már ezer éve halogattunk. Például visszavittük a csillárt, amit a nappaliba szántunk, de nem passzolt a foglalatba. Aztán hoztunk egy bevásárlókocsit és elindultunk befelé, hogy vegyünk valami kaját vacsorára.

Abban a pillanatban, ahogy átléptünk a beléptető kapun, éreztem, ahogy valami forró végigfolyik a combomon. Megtorpantam: – Jolukám. Elfolyt a magzatvizem! Végre! Megyünk szülni!

A szülészeten már ismertük a járást és ők is minket. Mikor közöltük, hogy elfolyt a magzatvíz, azonnal kaptam egy ágyat, rátettek CTG-re, megvizsgáltak… aztán nem történt semmi. Fájásaim ugyanis nem voltak. Következett az, amiben már hatalmas gyakorlatunk volt. Vártunk.

Szerda délutánra kezdtem ideges lenni, mert senki nem mondott semmit, viszont a 24 óra a végéhez közeledett. Érdeklődésemre a nővér közölte, hogy telt ház van, nincs szabad szülőszobájuk és mivel mi szerencsére jól vagyunk, ezért várakozunk.

Mikor Jolu beért munka után, rászabadítottam a nővérre. Mondtam, hogy legyen határozott. Engem nem érdekel, hogyan oldják meg, de nem vagyok hajlandó tovább a hasamban tartogatni ezt a gyereket! Szülünk és kész! Láss csodát, tíz perccel később a nővér boldogan közölte, hogy éppen most szabadult fel egy hely. Mi következünk.

 

[caption id="attachment_770" align="aligncenter" width="283"] A szülészet folyosóján egy táblán jelzik, hogy melyik hónapban mennyi baba született (kép: Franciska)[/caption]

 

A szülőszoba tágas volt és tiszta. Középen egy ágy, mellette monitor, a falon tv. A fal mellett hintaszék, labda és egy felgöngyölt matrac apukának, ha esetleg elfáradna. Rám kötötték az infúziót, a CTG-t, meg még a fene tudja mit. Az orvos megvizsgált kézzel, és ha jól emlékszem, egy kézi ultrahanggal is, mindent rendben talált. Szerda este 7-kor elindították az oxitocint, és ezzel kezdetét vette életünk egyik leghosszabb éjszakája.

Finnországban a szülést szülésznők vezetik. Orvost jobb nem látni, mert ha ő felbukkan, az mindig azt jelenti, hogy valami baj van. Egy fiatal szülésznő volt az éjszakásunk. Finnül-angolul beszélgettünk. Kértem, vázolja fel nagy vonalakban, hogy mi vár ránk. Beszéltünk a fájdalomcsillapításról is, mondtam neki, hogy arra biztosan szükségem lesz, de kérem, hogy segítsen, mikor mivel érdemes próbálkozni. Abban maradtunk, hogy nem megyünk verébre ágyúval, fokozatosan fogunk haladni, és ha már úgy érzem, hogy nem bírom tovább, szóljak, mert kaphatok epidurális érzéstelenítést. Miután tisztáztuk a játékszabályokat és a kezem ügyébe helyezte a nővérhívót, magunkra hagyott minket. Hamarosan megérkeztek az első fájások, innentől egy kicsit ködös minden.

11 óra tájt aztán olyan fájdalmaim voltak, hogy szóltam, most már örülnék, ha kapnék valami ütősebbet. Ekkor jött az altatóorvos, még egy nővér és viszonylag zökkenőmentesen bekötötték az epit. Üröm volt az örömben, hogy később elzsibbadt a bal lábam, úgyhogy a wc-re többet nem tudtam kimenni.

A szülésznő mindig azonnal jött, ha hívtam. Határozott volt, de kedves, egyszerre volt jelen és maradt a háttérben. Hálás voltam érte, hogy amennyire lehetséges, elviselhetővé tette számomra a helyzetet és minden kérdésemre válaszolt.

Nem hitegetett, hogy mindjárt vége, de igyekezett megnyugtatni és mindig elmagyarázta, hogy mit miért csinál. Éjfél körül segített valamennyire kényelmesen elhelyezkedni, Jolunak leterítette a matracot és mondta, hogy próbáljunk meg aludni. Mást most úgysem tehetünk, várjuk, hogy táguljak.

A tolófájások reggel 7-kor, szinte percre pontosan a reggeli műszakváltáskor kezdődtek meg. Kétszer is becsöngettem a nővért. Mondtam neki, hogy tudom, hogy nekik ez most nem alkalmas, de értse meg, nyomnom kell. 39 hete plusz 12 órája várom, hogy elinduljon végre ez a gyerek kifelé. Ugye nem baj, ha nem próbálom meg visszatartani?

Az éjszaka bódultsága egy csapásra kitisztult a fejemből, amint megéreztem az első tolófájások erejét. A fájdalmat, ha lehet még fokozta, hogy előtte az epitől viszonylag jól éreztem magam. Ez a fájdalom a semmiből jött és egyből a magas cén kezdte.

Előkerült egy másik szülésznő, mindenáron rá akart venni, hogy térdeljek fel, mert hogy úgy könnyebb nyomni. Mondtam neki, hogy valamiért annyira fáj az alhasam meg a derekam – a tolófájástól függetlenül -, hogy egyelőre megmozdulni is nagy kihívás, nemhogy feltérdelni. Maximum a hátamra vagyok képes átkínlódni magam az oldalamról, de be kell érnie ennyivel. Kaptam helyi érzéstelenítést bőr alá, az valamit enyhített azon az alhasi fájdalmon, de sajnos nem tartott sokáig.

Na, előkerült az orvos, megvizsgált, ultrahangozott, tanakodtak, mi legyen, mert nem látták semmilyen okát a fájdalmamnak. A gyerek szerencsére jól volt, beállt irányba, csak ki kellett volna nyomni. Az meg nekem eleinte nem nagyon ment, mert a tolófájások között sem tudtam erőt gyűjteni. Míg ők tanácskoztak, nekem azon járt az eszem, van-e vajon valami mód rá, hogy ez a fájdalom valahogy mostazonnal megszűnjön. Egy hajszál választott el tőle, hogy rájuk szóljak: – Eleget vártunk már! Valaki vegye ki végre belőlem ezt a gyereket!!!

A doktornő régi motoros volt. Láttam a szemében, hogy mit gondol rólam, ez mondjuk engem rohadtul nem érdekelt, de volt annyi rutinja, hogy ne tegyen rám megjegyzést. Végül a következő kompromisszumos megoldást javasolta: ha nyomom még egy kicsit, megsegít a végén vákummal. Na, ez többet ért minden fájdalomcsillapítónál, végre felderengett a fény az alagút végén. A szülésznő állt az egyik oldalamon, Jolukám támasztotta a hátam és fogott a másik oldalról, aztán együttes erővel nekiálltunk nyomni.

A vákuumról én mindig azt képzeltem, hogy olyan, mint egy erős porszívó. Hogy kiszippantja belőled a gyereket. Ehhez képest egy örökkévalóságnak tűnt, amíg Inari mind az ötven centije végigcsúszott bennem, éreztem a könyökét, minden kiálló és kevésbé gömbölyű porcikáját.

Na, de aztán kint volt végre! Szeptember 8-án csütörtök reggel 10.33-kor felsírt a fiunk. 4105 g volt a súlya és 50 cm a hossza. Makkegészséges, sima bőrű, sötét hajú baba.

[caption id="attachment_771" align="aligncenter" width="273"] Inari (aki végül Misha lett) pár órával a születése után a kórházi "csomagolásban" (kép: Franciska)[/caption]

 

A szülés után a nővérek rutinosan tették a dolgukat. Kaptunk kávét, reggelit és készítettek rólunk családi fotót is. Később, ahogy kicsit összeszedtem magam, a szülésznő arról faggatott, milyen élmény volt, hogy éltem át a szülést. Nem tudom, hogy ez a rutin része-e, kicsit szürreálisnak hatott abban a pillanatban. Mondtam neki, hogy nem ez volt életem legkönnyebb 16 órája, de örülök, hogy minden rendben ment, hogy a fiam egészséges és hogy végre itt van velünk. Együtt érzőn rám nézett és ennyit fűzött hozzá: – Nem baj, a másodikkal már könnyebb lesz!

Nekem elkerekedett a szemem, mert az utolsó dolog, amire ebben a pillanatban gondolni szerettem volna, az egy újabb szülés volt. Elütöttem a dolgot valamivel, aztán hagytam, hogy kitámogasson a wc-re. Itt rögtön megállapítottam, hogy ez egy igazán termékeny nap, mert a “zseniális dolgok, amik könnyebbé teszik az életünket” listámra azonnal felvehettem még egy dolgot, a kézi zuhanyt is. Finnországban a legutolsó kocsmában is van kézi zuhany a wc mellett. Én idáig nem sokszor használtam, de azonnal megtapasztaltam, mennyivel könnyebb egy friss gátsebbel wc-re menni, ha közben tudom magamra folyatni a vizet. Mikor ezzel megvoltunk, a szülésznő szabadkozva kérte, hogy csomagoljunk össze, átkísér bennünket az osztályra. Nagyüzem van, ugyebár, jönnének a helyünkre mások is szülni.

Még mindig hihetetlen a számomra, hogy minden különösebb probléma nélkül képes voltam világra hozni ezt a hatalmas gyereket. Olyan ez nekem, mint egy újjászületés, egy második születésnap. Megszültem egy óriásbébit és még élek!  Valószínűleg ez az energia lendít át a kialvatlanságon azóta is. Akárhányszor a fiamra nézek, mindig elönt a boldogság: Megcsináltuk! Itt vagy végre!

Egészséges, nyugodt, mint az apja és gyönyörű. Ennél többet nem is kívánhatnék.”

 

Olvass még többet Franciskáék lappföldi életéről:

Szoptatsz? Miért nem?

Szabad-e terhesen szaunázni? 

Finnország felé félúton a Facebookon is

 

FELHÍVÁS! Ha te is külföldön szültél vagy nevelsz gyereket, és szeretnéd velünk valamint az olvasókkal megosztani a tapasztalataidat, írj nekünk az anyaklikk@gmail.com-ra.

8+1 Facebook-csoport, amihez anyukaként érdemes csatlakoznod

Elég nagy a világháló ahhoz, hogy ne mindig találja meg egy (kezdő) édesanya azokat az információkat, amelyek hitelesek, naprakészek, és valóban segítenek baj, kérdés esetén. Arról, hogy mennyi, de mennyi tévhit kering még a szakértők (régen végzett orvosok, védőnők, dietetikusok stb.) között is a gyermeknevelést, a táplálást, fejlődést illetően, még ezer és ezer posztot tudnék írni az elmúlt 2,5 év tapasztalatai alapján. Volt, amibe én magam is belefutottam kezdő anyaként, volt, amire még időben rájöttem és nem engedtem magam befolyásolni.

Nagy segítségem volt a Facebook ebben: több tucat csoporthoz csatlakoztam első gyermekem érkezése előtt és után, többől ki is léptem, mert szépen lassan leesett, hogy melyikre lehet érdemben építeni, melyikre nem. Bloggertársaim kérdezték egy múltkori posztom alkalmával, hogy mégis mely közösségekre esküszöm a neten, így most megosztom veletek azokat a támogató csoportokat, amelyekben valódi szakértők dolgoznak, friss tudással, friss nemzetközi ajánlásokat figyelembe véve, és úgy végezve ezekben a csoportokban admintevékenységet. Nekem ez adja a hitelességet, hogy nem laikusok osztják az észt, hanem olyanok, akiknek ez a szakmája, és missziójuk a tudást szabadidejükben, ingyen és bérmentve is terjeszteni.

Tipp: Mielőtt bármelyikbe kéred a felvételed, olvasd végig a csoportszabályzatot! Ha beléptél, ne kérdezz azonnal, olvasgatás nélkül, hiszen lehet, hogy két gördítéssel lejjebb pontosan ugyanazt kérdezte valaki előtted. Ezzel megkönnyíted az adminok sokszor véres-verítékes munkáját és a többi tag idegeit is!

 

Természetes? Szülés! - kérdezz-felelek

Mi ez? Egy olyan csoport, amelynek célja az anyák támogatása a várandósság-szülés-gyermekágy időszakában. Segít a tájékozott döntések meghozatalában és családi céljaik elérése érdekében, információkkal és érzelmileg; és itt bizonyítottan korszerű perinatális ismeretekhez juthatsz hozzá.

Kik hitelesítik ezt a közösséget? bábák, dúlák, szülésznők, szoptatási- és hordozási tanácsadók

 

[caption id="attachment_748" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Eric Lanning, Flickr (innen)[/caption]

Császárvonal - támogató csoport császármetszés előtt és után (szakértőkkel)

Mi ez?  Császárral szült édesanyák támogatása, segítése, elfogadó légkörben, kötődő szemlélettel (szoptatáspárti) szakértőkkel, akik maguk is érintettek. A császár itt nem bélyeg, hanem egy közös pont. Nem a császár melletti kiállás a cél a csoportban, hanem az információátadás, egymás segítése, és a közösség ezzel is hozzájárul ahhoz, hogy a császárral kapcsolatos közvélemény is változhasson (ez ugyanis nem az egyszerűbbik, könnyebbik út, de kiáll a csoport amellett is, hogy az egyszer császár nem mindig császár, sőt.).

Kik hitelesítik ezt a közösséget? Gyógytornászok, szülésznő, dúlák, védőnők, coach-ok, korai fejlesztésben jártas szakemberek, dietetikus, szülésznők, perinatális tanácsadók.

 

Szoptatási tanácsadás - kérdezz felelek

Mi ez? Egy szoptatással kapcsolatos kérdések megválaszolására született (immár óriási) csoport, ahol gyakorló édesanyák és szoptatásban képzett szakemberek segítenek valóban szoptatásbarát tanácsokkal segíteni az édesanyákat.

Kik hitelesítik ezt a közösséget? IBCLC (International Board Certified Lactation Consultants; Nemzetközi Vizsgabizottság által minősített laktációs szaktanácsadók) szakértők, LLL tanácsadók (=La Leche Liga, nemzetközi szoptatástámogató szervezet), szoptatásban jártas gyógyszerész, fogorvos, gyermekgyógyász, védőnő, pszichológus, bába, dúla stb. szakemberek hada. Őket "kiemelt válaszadóként" (kv) találod meg a csoportban.

 

Alvás, altatás - kérdezz, a hordozo.hu alvásszakértői válaszolnak

Mi ez? A csoport célja, hogy segítsen alvási és altatási kérdésekben. Segít információt, tapasztalatokat gyűjteni, bemutat olyan, modern kutatásokat alapul vevő alvási/altatási megoldásokat, lehetőségeket, melyek a különböző korú gyerekekhez és a különböző élethelyzetekhez alkalmazkodnak, és a gyermek és szülő igényeit is kielégítik

Kik hitelesítik ezt a közösséget? Két alvással, szoptatással és hordozással kapcsolatban képzett szakértő, aki civilben is gyakorló édesanya.

[caption id="attachment_750" align="aligncenter" width="600"] Fotó: David Clow, Flickr (innen)[/caption]

Babahordozás - kérdések és válaszok

Mi ez? Babahordozással (nem az autós hordozók!), hordozóeszközökkel, hordozási módokkal kapcsolatos kérdések és válaszok kapnak helyet ebben a csoportban, szigorúan az anatómiailag (=baba fejlődése szempontjából) helyes eszközökre, módszerekre hagyatkozva, a modern ajánlásoknak megfelelően.

Kik hitelesítik ezt a közösséget? Végzett hordozási tanácsadók, szerte az országból. Őket "ht" jelzéssel szűrheted ki a hozzászólók között, így jelölik magukat, ha szakértőként szólnak hozzá kérdésedhez.

BLW - "Falatkás" avagy darabos, igény szerinti hozzátáplálás

Mi ez? Tapasztalat- és receptcsere a hozzátáplálás azon módszeréről, melynek lényege, hogy a baba nem pürék, pépek formájában kap az anyatej vagy a tápszer után más táplálékot, hanem szilárd étkezések bevezetésével, az ő igényeit figyelembe véve (Baby Led Weaning, azaz a baba irányításával végzett). Itthon most van terjedőben a módszer, mely a(z igény szerint táplált) babáknál segít tovább vinni a hozzájuk igazodó, "nem tukmáló" hozzátáplálást.

Kik hitelesítik ezt a közösséget? A BLW szakirodalmával folyamatosan foglalkozó, édesanyák támogatásában jártas anyatársak (akik között egyébként nem kevés dietetikus, hordozási tanácsadó található stb.)

Mozgásfejlődés - Kérdezz Felelek

Mi ez? Egy szülőket és szakembereket tömörítő csoport, melyben csecsemők és kisgyermekek mozgásfejlődésével kapcsolatban lehet kérdéseket feltenni, tapasztalatot megosztani.

Kik hitelesítik ezt a közösséget? Konduktorok, gyógypedagógusok, gyógytornászok

[caption id="attachment_754" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Hogan, Flickr (innen)[/caption]

Beszédfejlődés - Kérdezz Felelek

Mi ez? Az előző csoport társcsoportja, melyben kisgyermekek nyelv- és beszédfejlődéséhez, kommunikációjához kapcsolódó témákkal foglalkozik a közösség. Bátran lehet kérdezni, elmélkedni a csoporttagokkal.

Kik hitelesítik ezt a közösséget? Logopédusok, gyógypedagógusok, pedagógusok

+ egy Anyaklikk-tipp: Édesanyák - Édesanyák ❤ (Szakértői Csoport)

Mi ez? Magyarország első, a várandósság, a gyermeknevelés,- gondozás és családi ügyintézés szinte minden szegmensének szakértőit összefogó, támogató csoportja. Az Édesanyák fő irányvonalait a mindenkori WHO-ajánlások és a válaszkész gondoskodás alapvetései határozzák meg. Édesanyák nem kommentelhetnek, hogy a csoport szakmaisága megmaradjon, vagyis nem anyai társalgó, ennek ellenére rendkívül népszerű és nélkülözhetetlen segítség a babás mindennapokban.

Kik hitelesítik ezt a közösséget? Több mint 150 szakértő, orvosok, pszichológusok, dúlák, szoptatási,-hordozási tanácsadók stb.

A poszt nyitóképe:  Jurgen Appelo, Flickr (Innen)

12+1 léleksimogató idézet a születésről

Egyszer azt álmodtam, hogy a világra jövök. Zuhanok a semmibe, vákuumban vagyok, sistergő hangokat hallok, a semmi hangját. Aztán hirtelen filmszakadás, kint vagyok. Kint, de hol? Sípol a fülem. Kopaszodó, szemüveges férfi hajol fölém. Mosolyog, szemében vidámság. A kezében tart, hálás vagyok neki, amiért ilyen jó hozzám. Megszülettem.

Nem tudom, hogy álom volt-e vagy visszaemlékezés, de valóban úgy éreztem, a születésem pillanatait élem át újra. A napokban elolvastam a francia szülészorvos, Frédérick Leboyer könyvét, A gyöngéd születést és ez az álom-emlék jutott eszembe. Egyre inkább bizonyosságot nyert bennem, hogy a szülőszoba egy szentély, ahova csak mély tisztelettel és gyöngédséggel lehet belépni.

Szemezgettem hát pár idézetet a könyvből. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+1: Az újszülött tükör. Az önök képét vetíti vissza. Csak önökön múlik, hogy meg ne ríkassák.

 

Idézetek forrása: Frédérick Leboyer - A gyöngéd születés, T-Twins, Budapest, 1994

Képek forrása sorrendben:  1. clappstar, Flickr - 2. Pixabay - 3. Jessica Pankratz, Flickr - 4. Pixabay - 5. Pixabay - 6.Tore Bustad, Flickr - 7. Jose Maria Cuellar, Flickr- 8. Lindsey Turner, Flickr - 9. Pixabay - 10. Ari Landworth, Flickr - 11. Robert Murphy, Flickr - 12. Pixabay

 

Megható, mire képes egy kétéves, ha baj van

Ember tervez - aztán másképp alakul. Valahogy így foglalnám össze azokat a fordulatokat, amelyek második várandósságomat tarkítják, tarkították.

Lassítani kell

Nem vagyok egy fenekemen ülő típus, tényleg nem bizonyítási kényszerből mozgok, nyüzsgök, pörgök, dolgozom, szervezkedem, ügyintézek folyvást olyankor is, amikor mások már a belüket húzzák vagy sírva fetrengenek. Egyszerűen így löktek be odaföntről születésemkor, hatalmas energiatartalékokkal, hivatástudattal és ki tudja még, mivel. Szóval így terveztem a második babámmal a hasamban is, aztán picit le kellett lassítanom. Jött néhány kegyetlen nap, ami a kanapéhoz szegezett szó szerint, és eljutottam odáig, hogy még a fogadott szülésznőmet, orvosomat is tárcsáztam (ez nálam a vég, ha segítséget kérek), hogy mitévő legyek. Sőt fel is kellett keresnem, hogy mindenki megbizonyosodjon, nem fenyeget koraszülés.

Szigorú pihenést írtak elő, lórúgásnyi magnéziumot, kaptam méhlazító gyógyszert. Az orvos még viccesen azt is megjegyezte, hogy amúgy ilyen görcsökkel és fájdalmakkal más anyuka már kórházba kérte volna magát, én ahhoz képest egész emberi benyomást keltek, minimális pánikkal. Meg, hogy látja, hogy nem bírok magammal, ír olyan gyógyszert, amitől nem tudok gépelni már a szülésig. Összenevettünk, értettem a célzást. Vissza is vettem a tempóból, így erre végül nem lett szükség, magamhoz képest tényleg igyekszem sokat pihenni, leheveredni, nem erőlködni.

 

Az orvosi javaslatok és a valóság

Kérdés persze, hogy mindez mennyire életszerű úgy, ha közben van egy kétéves gyermeked is (meg a lakás, a főzés, a mosás, a teregetés és a munka is vár rád, amit szülésig illene lezárni). Egy kisgyermek, aki éppen a dackorszak közepén jár - kicsit már levált, kicsit még anyafüggő. Már éppen átalussza az éjszakát és gond nélkül indul bölcsődébe reggel, de igényli a szeretgetést iszonyú mértékben, nyilván leginkább az édesanyjától, a legfixebb ponttól az életében. Aki éppen most tart ott, hogy bárhol leveti magát, ha úgy érzi, jobb lenne a pocakom tetején ülve maga mögött tudni a lépcsőzést a társasházban/a buszmegállóig vezető 500 métert megtenni. Vagy bármikor kirohan a boltból, miközben épp a bankkártyázás miatt ütöm a pinkódot (és szerencsétlenségemre fotocellás az ajtó, így nem is akad fenn). És még sorolhatnám.

[caption id="attachment_677" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Flickr, nikkicrockett (innen)[/caption]

Ez volt legalábbis addig, míg be nem ütött a krach, a "kíméljük anyát"- üzemmód. A gyerek ugyanis egyszerűen megtáltosodott. Olyannyira, hogy sokszor nem azért sírtam, mert verte szét a medencecsontomat a kisugárzó jóslófájás a 33-34. héten, hanem azért, mert a fiam a legnagyobb segítségem volt napközben. Elmagyaráztam neki, mi az ábra, hogy én most nem vagyok túl jól, nem tudok pattogni és pörögni, ahogy megszokta. Elsőre megértette. Olyan példákat hozok, amik vagy teljesen ellenkező módon működtek, vagy azért messze nem voltak ilyen önállósági fokon nála, csak hogy értésétek. Mostanában így állunk:

• Ha jelzi, hogy szomjas, kérem, oldja meg, ha nem bírok felkelni tényleg. Becsattog a wc-be a fellépőjéért, leveszi az asztalról a pohárkáját, bemegy mindezekkel a fürdőbe, enged magának vizet, óvatosan lemászik vele és iszik. Vagy a reggel általam bekészített, kancsós üdítőből tölt a székre felmászva magának.


• Ha almát támad kedve enni, kinyitja a hűtőt, kiveszi, elviszi megmosni a fürdőbe, leszedi róla a matricát, ha van rajta. Majd nekilát, engem is megkínál.


• Kitalálta, hogy be tud szállni egyedül is a kádba este, azt is kikísérletezte ügyesen, miképpen megy ez anélkül is, hogy akár csak a kezét kelljen fognom, balesetmentesen.


• Egyedül vetkőzik azóta, a szennyesbe megy minden, már csak a póló levétele okoz kisebb gondot neki.


• Cipőlevétel egyedül, pisiléshez kicsi közreműködést igényel.


• Ha az ágyon, kanapén fekszem, kéri, hadd feküdjön mellém és simogat. Ha sírok (mert van az úgy), hoz zsebkendőt, és elmondja, mennyire szeret, ne sírdogáljak, meg azt is hozzáteszi, hogy várja a tesót.


• Ha bepróbálkozik azzal, hogy menjünk ide vagy oda, csináljuk ezt vagy azt, de mondom neki, hogy most képtelenség, mondja alternatívaként, mit tud még elképzelni úgy, hogy én közben fekszem. Odahozza a játékát mellém a kanapéra, fekve építőzöm vele, fekve olvasunk mesét azokból, amiket bekészít.


• Ha este pakolni kell fürdés előtt, odajön, hogy segít (ez elég akadozós volt korábban…), mert “Anya, nekem nincs tesó a pocakomban, én tudok hajolgatni”.


• Ha leejtek valamit, rohan oda, hogy felvegye helyettem, néha kacagva mutatja, hogy én milyen nyögéssel vagy kényszermozdulatokkal szoktam ezeket kivitelezni.

Ez eddig szép, csak…

A múlt héten azzal fogadtak a gondozók a bölcsiben, hogy a fiam lógatja az orrát. Hogy úgy kell játékba hívni, mert  a napokban nem csatlakozik magától. Elmondta, azért szomorú, mert anyának fáj a hasa, sokat kell pihennie. És megkértek, hogy valamiképpen nyugtassam meg, hogy ne vegye ennyire magára. Nagyon kellett vigyáznom, hogy ne sírjam el ott magam ezen: mert hát ez az élet, így nőnek fel ezek a kicsik, ez a valóság, de mégis meghatott és meg is rémített, mennyire átveszi a rezgéseimet ez a csöpp.

[caption id="attachment_680" align="aligncenter" width="600"] Fotó: Flickr, Eduardo Merille (innen)[/caption]

Több se kellett, az esti altatás alatt bevált “fejből meséinkbe” beleszőttem én mindent: hogy minden rendben lesz, legalábbis én mindent megteszek, apa is segít. Ne aggódjon értem, a pihenés megoldja a bajt, meg, hogy én kicsi vagyok, az öcsi a pocakban meg jó nagy (akár ő volt annak idején, fotókat is mutattam), ezért érzem magam sokszor rosszabbul. Megértette, úgy tűnt, bólogatott, simogatott.

Másnap már jelezték is a gondozók, amikor érte mentem, hogy jobb a helyzet, mondogatta, hogy nincs nagy baj anyával, ő is fel-feloldódott a játékban. De azért nagy odafigyelést kíván, és picit szorongok, hogy mi lesz vele, ha megszületik a kicsi.

Tudom, sokan túlélték már a tesó érkezését, de ilyen érzékeny fiúcskára még jobban kell majd figyelnem. Várom is, félek is, de bízom benne, hogy együtt kitaláljuk, hogyan lesz jó mindenkinek ebben a családban - lássuk be, szükségszerű - sérüléssel az új felállásban. Mert adott egy elsőszülött, akinek a radarjai elképesztőek, akinél most is pontosan látom, hogy az extra alkalmazkodás ellenére hol vannak a kitörési ("bepróbálkozási") pontjai (és hogy lesz később is visszaesés, regresszió borítékolhatóan), és minden erőmmel azon leszek, hogy érezze, hálás vagyok neki a segítségéért. Akkor is, ha a testvérét fogom szoptatni, altatni, ringatni, tisztába tenni, és rá kevesebb figyelem jut. Vagy másféle figyelem. De hogy ez hogy lesz, arról még fogalmam sincs.

Kismama jóga órák - stúdiókat teszteltünk

Eddig nehezen jutottam el csoportos kismamajóga órára, de most, hogy már nem dolgozom és rengeteg hulladék időm van, úgy gondoltam, feltérképezem a budapesti jógastúdiók kismamajóga kínálatának egy kis szeletét.

A tesztelés az általam elérhető területekre terjedt ki (főleg belváros és környéke), sajnos külső kerületekbe nehezen jutok el, de ha ismersz olyan stúdiót/oktatót, amit/akit feltétlen ajánlanál, oszd meg velünk kommentben! Hátha belefér még ebbe a pár hétbe...

 

[caption id="attachment_629" align="aligncenter" width="600"] a kép illusztráció, forrás: flickr - Jessica Lucia[/caption]

 

ASRAM JÓGA ÉS MEDITÁCIÓS KÖZPONT

A tesztelést egy több, mint 10 éves múltra visszatekintő stúdióban kezdtem, az Asram Jóga és Meditációs Központ   pesti egységében. Egy délelőtti órára érkeztem (nem kellett külön bejelentkezni előre), a megközelítése pofon egyszerű, a Jászai Mari tértől csak néhány lépés sétára, egy régi bérház 1. emeltén található a lakásból kialakított stúdió.
A recepciós lány szuperkedves, rövid regisztráció után kiderül, hogy az első alkalom féláron van, ha feliratkozol a hírlevelükre, és 30%-os bérletvásárlási kedvezmény is él, ha óra után rögtön vásárolsz. Nem volt nagy forgalom - hála a délelőttnek, és bár az öltöző kicsit szűkös, de vannak kulcsos szekrények, és a mosdó is nagyon kulturált (ezt többször is teszteltem, ugye :-) ). Végül 4-en gyűltünk össze, plusz az oktató, így kényelmesen elfértünk a nagyteremben, ami a késő nyári melegnek hála kicsit fülledt volt, ha meg ablakot nyitottunk, picit zajos, de az instrukciókat azért hallottuk, és nem kellett nagyon koncentrálni. Sőt, még a diszkrét aláfestő zenének is volt helye. Örültem, hogy van hengerpárna, meditációs párna, sok takaró - kényelmesen ki tudtuk magunkat párnázni pl. a relaxációhoz. 
Az óra elején az oktató kérdésére mindannyian elmondtuk, hányadik héten tartunk, voltunk-e már kismama- vagy egyéb jógaórán, és van-e valami - akár a várandósságból eredő - fizikai problémánk, így úgy érezhettük, hogy a csoport létszámához képest azért viszonylag személyre szabott órát kapunk. Aztán ráhangolódással kezdtünk, majd kb. egy óra ászanagyakorlás után pici mosdószünetet tartva következett egy kb 15 perces gátizomtorna, majd a végén vezetett relaxáció. Nekem nagyon jót tett, itthon néha különösen nehezen tudok magamtól lazítani, úgyhogy sokat segített az oktató hangja, irányítása. Összességében:

Megközelítés: 5/5
Stúdió hangulata: 5/5
Stúdió tisztasága: 5/4
Stúdió kényelme: 5/3
Oktató: 5/5

 

MANDALA JÓGA NYUGATI

Budapest talán egyik legismertebb és legtöbb helyszínnel rendelkező jógaközpontjának egyikében, a Kresz Géza utcai stúdióban jártam egy délutáni kismama jógán. A Mandala Jóga igen profin kezeli a marketingjét, több oktatóképzést is tart, gondoltam ezzel nem nyúlhatok mellé. Ami azt illeti valóban úgy tűnt, tudják a dolgukat. A Nyugatitól öt perc sétára lévő terem egy bérház alagsorában van, az utcasarokról már jól látható a nagy „Jóga” felirat. Eltéveszthetetlen.
Az első óra ingyenes, ráadásul a 10 alkalmas bérlet korlátlan ideig felhasználható, így például szülést követően, hónapokkal később is érvényes lesz. Bejelentkezéskor egy rövid űrlapot kellett kitöltenem, amely a várandósságommal kapcsolatos információkra volt kíváncsi: a szülés várható idejére, hogy jógáztam-e már előtte, és a terhességgel összefüggő esetleges fizikai problémákat is meg kellett említeni.
Az öltözőben itt is van zárható szekrény, valamint néhány pad, amire pakolni lehet. Most csak öten voltunk, így kényelmesen elfértünk. Ám nem biztos, hogy az élmény azonos olyan óra előtt, ahol sokkal többen öltöznek egyszerre. Az is némiképp zavaró, hogy a női öltöző ajtaja a termekhez vezető folyosóra nyílik, egy pihenő fotellel szemben. Engem már sokan, sokféleképpen láttak az elmúlt hónapokban, így pocakosan már nem igazán vagyok prűd, azonban mivel sok férfi is jár a terembe, a szégyenlősebbeknek érdemes az öltöző egy eldugottabb zugában vetkőzni.
A stúdióban két terem is található, mi most a nagyobbikban voltunk. Számomra csupán a hely sterilsége volt meglepő, és őszintén bevallom nem is tetszett igazán. Szürke, fehér színekkel operálnak az egész stúdióban, ettől kicsit kórházszerűnek tűnt (de minimum Ikeásnak :-) ). Jógastúdiók esetében melegebb és otthonosabb színekhez, díszítéshez szoktam. Valahogy hiányzott a lélek, de talán ez a profizmus velejárója.
Mindez természetesen semmit sem vont le az óra színvonalából. Tiszták a matracok, van többféle ülőpárna és takaró is. Az oktatónk maga is várandós volt, így a bemutatkozó, bemelegítő körben ő is aktívan részt tudott venni. A menetrend itt is hasonló: a ráhangolódás után kb. egyórás ászanagyakorlás következett (főként a csípő-, gerinc- és vállizmokat mozgattuk át), majd 10 perces gátizomtorna is volt. A végét pedig egy jóleső relaxációval zártuk. Zene itt is szólt a háttérben - kivéve a lazítás alatt -, de nem zavaróan hangosan. Az oktató figyelt ránk, nem hajszolt minket, mindenkit kért, hogy csak annyit és csak olyan mértékben csináljon, ahogyan jólesik neki. Elégedetten és ellazultan távoztam az óráról. Összességében:

Megközelítés: 5/5
Stúdió hangulata: 5/3
Stúdió tisztasága: 5/5
Stúdió kényelme: 5/4
Oktató: 5/5

 

BALERINA MOZGÁS KÖZPONT

Bár már se nem vagyok kecses, se a sziluettem nem hajaz balerinára, de azért bepróbáltam ezt a 9. kerületi stúdiót :-) mert a sok balett óra mellett kifejezetten kismamáknak szóló órák is vannak. A honlap szerint elvileg be kell jelentkezni, de én inkább csak megcsináltam a regisztrációt, és odamentem, nincs messze tőlem, így ha nem lett volna óra, legalább sétáltam egyet. A szépen, ízlésesen berendezett, nagyon barátságos hangulatú intézményben nem volt külön recepciós, az oktató engedett be és csinálta az adminisztrációt, nagyon mosolygós és készséges volt, megkérdezte, hol tartok a várandósságban, van-e bármilyen gondom. A szőnyegeket, takarókat is ő készítette ki nekünk, hengerpárnát, meditációs párnát sajnos nem láttam, de takaróból volt bőven, így azért ki tudtuk rendesen párnázni magunkat a fekvő helyzetekben (pl. a gátizomtornánál, relaxációnál). Az első alkalom ugyan nem félár, de valamennyire azért kedvezményes a sima napijegyhez képest.  Az öltöző tágas, és bár zárható szekrények nincsenek, de nem voltak rajtunk kívül mások a teremben, és az oktató a bejárati ajtót is bezárta, ezért viszonylag biztonságban érezhettük a holmink (de ha bevittem volna a terembe, sem lett volna baj szerintem, jó tágas, szép, tükrös helyiségben zajlott a foglalkozás). Ahogy az Asramban, a terem itt is picit meleg volt a kinti időjárásnak megfelelően, a kinti zajok talán kevésbé hangosak. Az óra hasonlóképpen épült fel itt is: ráhangolódás, ászanagyakorlás, gátizomtorna, relaxáció. Az óravezetéssel nem lett volna gondom, de az volt a benyomásom, hogy a többi négy résztvevőből legalább három és az oktató jól ismeri egymást, és ezért beékelődött némi chit-chat az instrukciók közé, így kicsit nehéz volt magamra, befelé figyelni, de lehet, hogy ez is a közösségépítés része, és az összeszokott csoportoknál máshol is így van, erről még nincs tapasztalatom. Illetve a relaxáció alatt is ment a zene, ami nekem kicsit fura, általában csendben szoktam relaxálni, de lehet, hogy másoknak meg ez a tuti. A hely hangulata nekem nagyon bejött, és esküszöm az oktatóra is csillagos ötöst adnék, ha az a dumálgatás nem lett volna óra közben, mert egyébként élvezetes volt az a 85 perc, kíméletesen, de átmozgatott, és volt pár számomra is új ászana. Összességében:

Megközelítés: 5/5 (ez most nagyon szubjektív, de nekem tényleg nagyon közel van)
Stúdió hangulata: 5/5
Stúdió tisztasága: 5/5
Stúdió kényelme: 5/4
Oktató: 5/3

 

AUM JÓGAKÖZPONT

Szeptembertől az Aum-nak már két terme is van (a régen Kék Lótusz néven, a Blahán működő stúdiót is átvették), de én még a régebbi, Károly körútiba jelentkeztem be vasárnap este egy hétfői délelőtti kismama órára (nem minden órára kell egyébként, és az online rendszer elég felhasználóbarát). Mikor elindultam itthonról, azt latolgattam, vajon hányan leszünk, mert tapasztalat, ha esik az eső, akkor mindig kevesebben vannak, nekem se sok kedvem volt útra kelni. Szintén egy lakásból átalakított stúdióról van szó, nem mai darab, de barátságos. Itt is az oktató engedett be, a szokásos adminisztráció és várandósságot érintő kérdések után elvonultam az öltözőbe, aminek az előterében levő kulcsos szekrényeknek nagyon megörültem. Itt se bálteremben öltöztünk, de azért elfértünk, még nagy hassal is :-) , mert az eső ellenére azért heten csak összejöttünk. Két terem van, nem tudom, mi melyikben voltunk, a másikban óra volt, nem láttam be, de picit kiszűrődtek  a hangok. A levegő valahogy itt sem volt az igazi, a belvárosi régi ház jellege, valamint pár gasztro hely szomszédsága azért ha enyhén is, de érezhető. A felszereltséget tekintve viszont nem lehet panasz, hengerpárna, takaró, jógatégla volt bőven. 
Az óra kicsit másképp épült fel, mint az eddigieknél: ráhangolódás után jött egy kis önmasszázs (ami egyébként szuper, és nagyon jól is esett, tanultam új technikákat), majd ízületi torna-mobilizáció, utána a medencére koncentráló, nyújtó-lazító ászanák gyakorlása, ezután rövid mosdószünet, utána dinamikus gyakorlás: ezt úgy kell elképzelni, mint valami tánc, állásban dinamikus kar-és lábmozgások, szinte tánclépések, de abszolút követhető "koreográfiában". Csak ezután jött a gátizomtorna, végül a relaxáció, itt is szólt a zene a közben, de nem volt zavaró, és az oktató igazán kismamákra szabottan vezette, szerintem így van a nagykönyvben megírva, mert nemcsak engem lazított el, hanem a babával való kapcsolatfelvételt is támogatta. Messze a legjobb óra volt az eddigi tapasztalataim alapján, úgy éreztem, hogy rengeteg hasznos tudást próbál átadni az oktatónk ebben a 90 percben (nem felesleges csevegés), egyrészt a szüléshez, vajúdáshoz hasznos testhelyzeteket is magyarázta, másrészt az otthoni gyakorláshoz is adott tippeket, gyakorlatilag végigbeszélte úgy a másfél órát, hogy egyetlen mondata sem volt felesleges. A tincitáncit meg imádtam (hiányzik a dinamika, na.). Szóval az óra végére megértettem, hogy miért indult el a másik 6 sorstárs otthonról erre a foglalkozásra, esőben is :-) Összességében:

Megközelítés: 5/5
Stúdió hangulata: 5/4
Stúdió tisztasága: 5/4
Stúdió kényelme: 5/4
Oktató: 5/5*

 

KARMAYOGA

A tesztkörutam mostani utolsó állomása a budai Karmayoga stúdió lett. Bár annyira nem esik útba nekem, de gondoltam, legyen egy budai helyszín is. Nem mondok újat azzal, hogy régi bérház épületében egy 2. emeleti (lift van) lakásból átalakított kicsi, de otthonos stúdióba érkeztem. Ennek megfelelően az öltöző sem túl nagy, sajnos zárható szekrények nincsenek, ugyan van egy sztender a ruháknak, de a táskákat inkább bevittük a terembe. Van egy külön kis lounge rész teázó saroknak berendezve, frissen elkészített teával, de miután kinn 30 fok volt, azt annyira nem kívánta a szervezetem. Ásványvizet nem lehet venni, de kérésre azonnal kaptam pohár csapvizet a konyhában, miután a saját palackomat otthon felejtettem. A beengedésnél volt egy kis keveredés, a recepciós is megkérdezte, milyen jegyet vennék, az első óra itt nem ingyenes és nem kedvezményes, ha visszajönnék, a második lenne ajándék. Aztán óra előtt az oktató is külön felírta, hogy ki milyen jegyet fizetett, ezzel elment egy kis idő. A kezdés előtt kikérdezett minket a szokásos dolgokról (hányadik hét, van-e valamilyen probléma), illetve ismertette az óra menetét, és hogy szeretné egy téma köré rendezni a foglalkozást, ehhez kreált egy kis szöveget, amit a ráhangolódás alatt olvasott fel. Az elképzelés tök jó, de nekem kicsit gyors volt. Alig tudtam követni még behunyt szemmel is, és nem is igazán ment az ellazulás, mert a kb. 20 nm-es teremben 5-en voltunk, és ugyan be volt sötétítve, de nem lehetett ablakot nyitni a zaj miatt (a Böszörményi útra néz), és a levegő kezdett sűrűsödni (a szokatlan szeptemberi melegnek hála kinn is volt vagy 30 fok). Ami még feltűnt, hogy ugyan ketten is voltunk, akik már a 35. hetet betöltöttük, és bár az oktató mondta, hogy csak azt csináljuk, ami jólesik, azért volt egy sorozat, amiben lefelé néző kutyából kellett előresétálni előrehajlásba. Ez egyrészt nekünk már nehézkes a pocak miatt, másrészt eddigi tapasztalataim alapján a kismamajógában nem nagyon ajánlott az intenzívebb előrehajlás, én is úgy érzem, mintha elzárnám a hasam ilyenkor. Érdemes lett volna talán ezt a részt kihagyni. A gyakorlás alatt a levegő hiánya fokozódott, dinamikusabb óra lévén szinte felforrósodott, ki is kellett nyitnom az ajtót, ami az előtérre/recepcióra nézett. Ezzel csak annyi volt a gond, hogy kezdtek szivárogni a vendégek a következő órára, és hiába csukta be az oktató a gátizomtorna alatt, a kapucsengő behallatszott, a levegő vészesen fogyott tovább, így a relaxáció hiába volt szépen vezetett, és volt hengerpárna, takaró a kényelmünk érdekében, az élmény nem lett teljes. A másik termük nagyobb, de ott épp női jóga volt, nem tudom, ott hányan voltak és mennyire volt dinamikus az az óra, de egy teremcsere lehet, hogy szerencsésebb lett volna.

Összességében:

Megközelítés: 5/4 
Stúdió hangulata: 5/4
Stúdió tisztasága: 5/4
Stúdió kényelme: 5/2
Oktató: 5/3

 

Most egy kicsit hagyom leülepedni az élményeket, és itthon folytatom a jógázást, de ha még eljutok pár új helyre, feltétlenül megosztom a tapasztalatokat! 

 

[caption id="attachment_631" align="aligncenter" width="600"] kép: flickr - Alli Steen Magee[/caption]

 

A Mandala Nyugatit Szufi, a többi stúdiót Corena tesztelte.

kiemelt kép: flickr - Blue-Bamboo-Yoga

 

Meddig dolgozzon a kismama?

Miután bejelentettem a főnökömnek, hogy babát várok, a gratuláció utáni első kérdése az volt, hogy meddig akarok dolgozni. A második pedig az, hogy mikor jövök vissza. Egyikre sem tudtam a pontos választ.

Alapjaiban véve kevéssé stresszes a munkám, és fizikailag sem megterhelő. Mindig is csodálkoztam azokon a várandós nőkön, akik már a terhesség felétől kiíratták magukat (mégis mi a fészkes fenét csinálnak négy-öt hónapig otthon?). Úgy voltam vele, hogy egy-másfél hónappal a kiírt időpont előttig vígan dolgozom majd. Aztán, ahogy az lenni szokott, az élet megmutatta, hogy a kérdés nem ilyen egyszerű.

 

[caption id="attachment_646" align="aligncenter" width="541"] (Kép: Thomas van de Weerd, Flickr)[/caption]

Az idei év rengeteg változást hozott az életünkbe, minden szinten. Az eddigi nyugodt pocsolya is, amely a munkahelyemet jellemezte, teljesen felkavarodott. Már a 6. hetében kénytelen voltam a főnökeimnek bejelenteni, hogy várandós vagyok: létszámleépítésre készült ugyanis a cég. Jóllehet a kismamát védi a törvény - még akkor is, ha a kirúgásakor jelenti csak be a terhesség tényét -, mégsem akartam kockáztatni. Tavasszal aztán felgyorsultak az események, mozgásba lendültek a dolgok, a kollégáim felbolydultak, minden hétre jutott egy-egy hír kirúgásról, felmondásról, pozícióváltásról. Olykor elveszve éreztem magam, a babámra szerettem volna koncentrálni, arra, hogy az első három-négy hónapon  legyünk túl nyugalomban, de teljesen máshol volt a fókuszom. 

Hatalmas szerencsémre a főnökeim igen humánusak voltak, próbáltak kímélni. Persze kemény dió volt ez. Ha mindenki fel akar állni körülötted, és új emberek jönnek, akkor szükség van rád. A lelkivilágomra a bizonytalanság sokkal jobban hatott, mint maga stressz, ami a munkával járt. Utáltam, hogy minden változik, és utáltam, hogy össze-vissza mennek a pletykák. Az 5. hónap tájékán volt is egy kis görcsölésem, amely orvost és pár nap kényszerpihenőt kívánt. Nyilván helyre kellett tennem magamban bizonyos dolgokat.

 

[caption id="attachment_649" align="aligncenter" width="520"] (Kép: Emil Athanasiou, Flickr)[/caption]

Egyébként óriási mázli, hogy ezt leszámítva, a terhességem viszonylag problémamentesen zajlik már az elejétől fogva. Ha fizikailag is keményebb lett volna a dolog, hamarabb bedobom a törölközőt. Így végül csak a 32. héten jöttem el. 

Komoly dilemma volt ez nekem, többször átbeszéltük a férjemmel is. Mondanom sem kell, hogy az anyagiak tekintetében nagyon nem mindegy, mennyi ideig vagyok táppénzen. Végül arra jutottunk, hogy nem minden a pénz, a lelki egyensúly és az egészség többet ér.

A férjem egyébként egy kicsit attól is tartott, hogyha már 2-3 hónappal a szülés előtt kiíratom magam, akkor unatkozni fogok otthon. Feltételezem, az is megfogalmazódott benne, hogy aztán majd mindenféle programot kitalálok neki, amihez neki munka után, hétvégén semmi kedve. Meg majd amúgy is begyöpösödött leszek... Ettől speciel én is féltem. Hat év munkaviszony és a 40 órás munkahetek után mit fogok én otthon kezdeni magammal? Jelentem, csuda jól lefoglalom magam, a férjem agyára sem megyek. Van bőven tennivaló, felkészülni való (még így is elkap néha a pánik, hogy semmivel sem leszünk készen).

Ugyanakkor nem akarok álszent lenni: élvezem, hogy végre lazíthatok egy picit, jut időm magamra, a mozgásra, jógára, a babára is jobban oda tudok figyelni. Most már tényleg az elmélyülés van, egyébként is egyre nehezebben tudok koncentrálni, elfelejtek dolgokat, rosszabbul alszom, fáradékonyabb vagyok. Őszintén, ha most nyolc órát kéne bent ülnöm az irodában, megőrülnék. Két óra után fájna a hátam (ahogy fájt is már a 26. héttől kezdve a sok görnyedéstől), és idegesítene a sok ember meg a sok kavarás.

No de miért is érzem szükségét annak, hogy magyarázkodjak? 

Sok helyütt előkerül a kérdés: ki meddig dolgozik a várandóssága alatt. Mintha két tábor lenne, az egyik arra pikkel, aki már a kétcsíkos teszt után kiíratja magát, a másik pedig arra, aki látástól-vakulásig dolgozik, és csak pár héttel szülés előtt megy betegállományba. 

Azért lenne ez, mert mindkét tábor irigy a másikra? A kérdés persze álnaiv. 

Az örök érvényű tézis itt is megállja a helyét: ne méregessük magunkat a másikhoz. Tudom, lehetetlen, de mégis a kiindulópontnak mindig saját magunknak kell lenni. Tudni kell szembenézni magunkkal és felmérni, hogy mi fér bele az életünkbe és mi nem.

 

[caption id="attachment_650" align="aligncenter" width="530"] (Kép: Marius Boatca, Flickr)[/caption]

Az én saját magamról alkotott képembe nem fért bele az, hogy jóval idő előtt táppénzre menjek, csak azért mert "jól esik". Emellett nem is volt indokolt, hogy az orvos kiírjon. 

De így is ki kellett jelölnöm a határt. Közös nevezőre kellett hoznom azt, hogy én mit gondolok magamról, hogy mit vár el a környezetem tőlem és, hogy mit szeretnék valójában a szívem mélyén. Én azt gondoltam magamról, hogy strapabíró vagyok, karrierépítő. És azt is gondoltam, hogy a környezetem elvárja, hogy amíg csak tudok, dolgozzak (a cégünknél amúgy is inkább az a szokás, hogy a 1-2 hónappal szülés előtt mennek el a kismamák szabira). Mindezek mellett, ahogy haladtak előre a hónapok, a szívem mélyén éreztem, hogy valójában lazításra van szükségem. A terhesség ugyan valóban nem betegség, de bárki bármit mond, egy várandós asszonynak szépen lassan áttevődik a fókusza a magánéletére, és ott is marad egy ideig. Teljesen természetes, hogy sokkal jobban foglalkoztatja a jövő, és hogy nem most akar maga körül bizonytalanságot.

Az apákkal is hasonló dolog történik, csak ők a macsó, férfiak uralta világban nem engedhetik meg maguknak, hogy ezt kimutassák. Pedig a férjemen is látom, hogy fáradtabb, ingerlékenyebb, hogy őt is foglalkoztatja, milyen lesz majd az életünk az új jövevénnyel, hogy ő is legszívesebben táppénzen lenne, lazítana egy kicsit, felkészülne.

Majd, ha én leszek a miniszterelnöknő, akkor az apáknak is engedélyezem a szülési előtti betegállományt. Mert megérdemlik.

Mindenesetre a kérdésre a válasz: döntse el mindenki maga, hogy meddig akar és tud dolgozni. A kételyeket pedig beszélje ki magából, és legfőképp beszélje meg a gyermeke apjával és a főnökeivel.