Így jutottam el a pozitív fegyelmezésig

 

Még tavasszal, a bezártság ideje alatt kiderült, hogy nemcsak szakácsnőnek/élelmezésvezetőnek lennék csapnivaló, de óvónéninek is. Nem akarok magyarázkodni, imádom a gyerekeimet, de egy kicsivel és egy picivel a négy fal közötti lét az én idegrendszeremet is erősen megtépázta, és sokszor éreztem magamnak eszköztelennek, ha arról volt szó, hogy rendet tegyek a gyerekek között vagy épp egy reménytelennek tűnő dackorszakos problémát simítsak el.

Ekkortájt jött szembe velem az nlc.hu-n egy videó, amelynek a címe sokat ígért:  Ezeket játszd a gyerekeddel, hogy mindenkinek könnyebb legyen! Ebben Kepes-Végh Júlia, pozitív fegyelmezés szülőoktató mesélt arról, gyakorlati példákon bemutatva, mit és hogyan játsszunk a kicsikkel, és ebben a formában milyen hasznos dolgokat tudunk nekik megtanítani. A kedvencem egy kis póni lett, aki megeszi a szomorúságot :-) Annyira jókedvű volt az egész, és gyermeki-és szülői énem is vágyott egy ilyen pónira... Elkezdett érdekelni, mi mindent tudhat még egy pozitív fegyelmezés oktató, így jutottam el Juli facebook oldalára, és innen már felgyorsultak az események.

 

kép: Kepes-Végh Júlia - Pozitív Fegyelmezés szülőoktató, fb

Nem gondoltam, hogy a szülőket is lehet erre tréningezni, sőt pozitív fegyelmezésre oktatni, én valahogy mindig azt szerettem volna, hogy a szeretetteljes, de mégis határozott nevelés az úgy zsigerből, ösztönösen jöjjön. Ezért nem olvastam soha nevelési könyveket, illetve talán egyet-kettőt vettem a kezembe kíváncsiságból, annyira nem akartam, hogy az olvasottak elnyomják a saját belső hangomat, ami majd megmondja a tutit, ha úgy istenigazából szembekerülök pl. a dackorszak, meg úgy egyáltalán az egész gyereknevelés kihívásaival. Ekkor egy ideje persze  már küzdötttem azzal, hogy adódtak helyzetek, amiket nem úgy reagáltam le szülőként, ahogy szerettem volna, nem tudtam beleélni magam az ovisom drámáiba, és a saját, gyerekkoromból hozott mintáim szerint oldottam meg a felmerült problémákat, olyan minták szerint, és olyan verbalitással, amit én magam is utáltam gyerekként (ugye megmondtam, ha leesel, fájni fog, ne sírj, nem is fáj, ha nem hagyod abba, elveszem, és majd lesz miért hisztizni - ismerős?)

Szóval böngésztem Juli oldalát, és elég hamar megtaláltam az események között a szülőknek szóló tanfolyamot. 8 alkalmas, alvásidőben, online is - na ez a nekem való, gondoltam, belevágok. A férjem is támogatatta, így családilag nagy egyetértésben kezdtünk bele, néha ő is odaült a monitor elé. Voltak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy fog-e működni egy ilyen csoportos szeánsz az éterben, de a gyakorlat bebizonyította, hogy igen, sőt, számomra a tanfolyam egyik legpozitívabb hozadéka az lett, hogy a szituációs játékok által, amiket a többi szülővel csináltunk végig, megtanultam sokkal jobban belehelyezkedni a kisfiam szemszögébe, az ő szemével látni/hallani (vagy épp nem hallani). 

Mit csinálok másképp? 
Nagyon nehéz lenne egy példát kiragadni, mert van olyan, hogy egy szituációban akár több eszközt is be kell vetnem, vagy épp semmi nem használ. Talán kevesebbet használom a"ne csináld" kifejezést, inkább azt mondom, hogy mit szeretnék, ha csinálna, például: "ne bántsd a testvéredet!" helyett "legyél kedvesebb a húgoddal, simogasd inkább meg!"
Igyekszem elismerni az érzéseit, biztosítani róla, hogy tök rendben van, hogy szeretne még egy órát játszani a gyerekekkel a játszótéren, de én most azt mondom, hogy megyünk haza, tehát NEM. Majd holnap. Nem mondom, hogy mindig átmegy, de nekem is jobban esik, ha biztosítom róla, hogy azzal nincs semmi baj, amit épp szeretne, de ma nem (mert késő van, mert fodrászhoz megyünk, stb.)
Ha rossz fát tesz a tűzre, már nem kérdezem indulatból, hogy "és akkor ezt miért csináltad?", inkább úgy közelítem meg, hogy "ezzel most mit szerettél volna elérni? " Ilyenkor a kicsik is gondolkodóba esnek, és ekkor már elindul valami...

Ezek csak apró példák, de megismertem a  pozitív fegyelmezés számos más eszközét is, amelyeket próbálgatok, és nem mondom, hogy minden azonnal működik, de ráléptem egy útra, amely meggyőződésem szerint egy sokkal melegebb, megértőbb, és odafigyelőbb kommunikáció felé visz. Most már tudom, miért jó kérdező szülőnek lenni, miért ne mondogassuk a gyereknek, hogy ügyes vagy, és miért lesz jó a későbbiekben majd családi gyűlést tartani, szóval egyfajta kreativitással is gazdagabb lettem, vagyis leszek, hiszen ezek az eszközök valahol a szülőt is "nevelik", tudatosabbá, ötletesebbé teszik szerintem. 

kép: freepik.com

Persze nincsenek illúzióim, ez azért nem úgy megy, hogy elvégzem a tanfolyamot és rögtön szuper szülő vagyok, vannak most is reggelek, amikor elbukom, és a régi minták szerint oldok meg és vergődünk, de igyekszem egyre tudatosabb lenni, a tanultakat a gyakorlatba is átültetni. És hogy miért szerettem még annyira ezt a tanfolyamot? Például azért, mert sosem éreztem rossz szülőnek magam közben - annyira partneri volt az attitűd, esküszöm a játszótéri, mindent is jobban tudó anyukáktól jobban kiborulok, ha osztják az észt.

Számtalan módszer és iskola létezik, amelyek azért jöttek létre, hogy a szülőket átsegítsék a gyereknevelés buktatóin - szerintem abban egyetértünk, hogy mindenki a legjobbat szeretné a gyerekeinek. Én azért érzem ezt most magamhoz különösen közel, mert amellett, hogy azon igyekszem, hogy a gyerekeimnek igazi, boldog gyerekkoruk legyen, szülőként én is jól érzem magam a bőrömben. 

 

kiemelt kép: freepik.com