13 hónapja nem alszom

És pont. Nem akarok sem panaszkodni, sem nagy tanulságokat levonni, sem pedig magamban keresni a hibát, hogy vajon hol rontottam el, inkább csak egy kis megnyugtatással szolgálni a hasonló cipőben járóknak, meg magamnak, hogy túl lehet élni, meg lesz ez még jobb is. 

A cím persze ebben a formában azért nem igaz, helyesebb lenne, ha úgy írnám: 

13 hónapja nem alszom 5 óránál többet egyhuzamban (ja, az is csak egyszer volt), szóval inkább 3 óránál többet. Kisfiam születése óta egyszerűen nem jó alvó. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy eleve a negatívból indultunk, mert úgy kezdődött, hogy a nappalokat alapból felcserélte az éjszakákkal (értsd: nappal szinte egész nap hortyogott, este, fürdés után pedig indult a vidámkodás).

Szóval lehettem én bármilyen eltökélt és bátor, hogy mostaztánvégigalszodazéjszakát, már annak is örültem, mikor elhagyta a felcserélősdit és este 8-kor hajlandó volt álomra hajtani a buksiját. Azóta vannak jobb-rosszabb éjjelek, de átlagban minimum háromszor kel fel egy éjszaka alatt. Ha szerencsém van, 8-tól éjfélig, fél 1-ig alszik, ha nem, akkor korábban, és utána reggelig még legalább kétszer ébred. 
Többször megkaptam már, hogy miért veszem fel egyáltalán, ha sír, miért szoptatom még mindig, miért nem alvástréningezem, miért nem hagyom ordítani éjjel is, majd megtanulja... 

 

[caption id="attachment_2446" align="aligncenter" width="600"] kép: Jordan Whitt - Unsplash[/caption]

Először is, azt gondolom, hogy mindenki úgy csinálja, ahogy tudja. Én így tudom. Nem vagyok képes sírni hagyni órákig, nem tudom magára hagyni, csak azért, hogy "megtanulja"... mit is? Hogy az anyukája nem figyel rá, nem próbálja megvigasztalni, ha problémája van. Szerintem ez a kezdeti időszak az, amikor azt tanulja meg, hogy ha "szól", jelez, figyelnek rá. Hogy bízhat bennem, ott vagyok neki. És egy idő után ez lesz neki a természetes. Az ősbizalom, a bizalom az édesanyjában, és ennek a bizalomnak nemcsak éjszakánként lesz jelentősége, hanem mindig, és ez a bizalom megmarad, annyira, hogy később is hozzám fordul majd, nemcsak akkor, ha segítségre van szüksége.

Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy ennyi alvással is lehet létezni. De mint annyi minden máshoz, valahogy ehhez is adaptálódik az ember szervezete. Működöm napközben is, főzök-mosok-takarítok, néha agymunkát is végzek (jójó, időnként elfelejtem, miért is mentem be a boltba, minden mást megveszek, és azt az egy dolgot hagyom ott, amiért bementem, de ez korábban is előfordult). 

Nem állítom, hogy ezalatt a tizenhárom hónap alatt nem voltak mélypontok és nem éreztem többször is, hogy elértem a határomat, kész, vége, nem érdekel, jöjjön az alvástanítás. Többször ismételgettem, hogy akkor most egy drasztikus módszerhez fogok nyúlni. Mikor azt éreztem, hogy ennyi alvással nem tudok kreatív kosztot alkotni, és jön az üveges menü, nem bírok takarítani és szalad a lakás, és nem találok egyetlen tiszta harisnyát sem és előkerül a tegnapi... aztán persze nem lett belőle semmi. Mert jött egy jobb éjszaka (csakkétszerkelt), vagy újraolvastam valamelyik sírnihagyós metódust, amit alkalmaznom kéne és újfent sokkot kaptam. 

Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ez az egyetlen üdvözítő út, és mindenkinek így kellene. Azt hiszem, nincs is egyetlen, mindenki számára alkalmazandó tökéletes módszer, bár még reménykedem, hogy a közeljövőben felfedezi valaki, és meg is osztja a nemalvó anyatársadalommal.

Addig is, ott van nekünk a jó öreg kávé, kinek habbal, kinek anélkül.

 

[caption id="attachment_2443" align="aligncenter" width="600"] kép: Toa Heftiba - Unsplash[/caption]

 

 

kiemelt kép: Ben Blennerhassett - Unsplash

 

 

Lassulva szépültem: slow kozmetikában jártam

"Most rohanok, mert elkések!" - köszöntem el a nagymamától meg a kisfiamtól, és hogy illik-e egyáltalán ilyet mondani, amikor az ember épp egy slow kozmetikába indul, ezen már csak utólag gondolkodtam el. 

De igen, azt hiszem, illik, viszont amikor megérkeztem a Fleur de lin szalonba, akkor már nem volt helye sietségnek. Nyugtató, szinte simogató levendula illat, kellemes világítás, franciásan elegánsra hangolt, de mégis barátságos berendezés fogadott. Amikor az utcáról beesve még mindig csak kapkodtam, és sietve bújtam ki a cipőből, kardigánból; Gabi, a kozmetika tulajdonosa, bár először találkoztunk, mégis inkább arra bátorított: nyugodtan, csak úgy, mint otthon. 

És tényleg kezdtem otthon érezni magam. Minden olyan természetes, mintha csak egy barátnőmhöz ugrottam volna be, aki nem mellesleg egy kicsit rendbeszedi a bőrömet is, de előtte a fürdőszobájában lepakolom magamról az órát, fülbevalót, meg lecserélem a felsőmet kozmetikás pendelyre.

 

 

A slow kozmetikának azt hiszem mégsem a "lassúság" az elsődleges attribútuma (persze mindenképpen kapcsolódik a slow life mozgalomhoz), és itt is fontos, hogy legyen idő a vendégnek, a vendégre, de a kezelés mellett az is lényeges, hogy megtudjuk, mit szeret a bőrünk, mire van szüksége, megtanuljuk, miért jó az arcápolási rutin és elsajátíthassuk a sajátunkat. Emellett a tudatosság, a fenntarthatóság, a természetesség is a része mindannak, amit ez a típusú szépségápolási szolgáltatás képvisel. 

Hogy mit jelent a tudatosság a szépségápolásban?
Egyrészt, hogy tisztában legyünk a szervezetünk, a bőrünk valódi igényeivel, és hogy minél kevesebb felesleges anyaggal terheljük, tehát ne impulzus alapján válasszuk ki, amit magunkra kenünk, (vagy hagyunk magunkra kenni), hanem legyen ez is felelős, tudatos fogyasztói döntés. 

Egy arcmasszázs alatt beszélgettünk Gabival, sokat mesélt az általa használt anyagokról, arról, hogyan készíti a kencéit, és hogy milyen volt az út a bölcsészdiplomától a szappankészítésen át a kozmetikusvizsgáig. Azt is megtudtam, hogy saját készítésű natúrkozmetikumokat használ a kezelésekhez, és a slow kozmetika filozófiája mentén igyekszik az alapanyagokat hazai kistermelőktől beszerezni, de van olyan  összetevő, amit például egyenesen Franciaországból rendel. A slow kozmetikai mozgalom egyébként a frankofón országokban lett igazán népszerű, mondjuk azt már régóta sejtettem, hogy a franciák nemcsak a divatban pengék, de biztos tudnak valamit a szépségről is... aztán persze nem tudjuk kikerülni az "anyukás" témákat sem (mennyit alszanak a gyerekek, miért nem alszanak, ha nem alszanak, és hogy el kell néha engedni az anyaszerepet is szabadságra, nem kell mindig szolgálatban lenni ahhoz, hogy jó anyák legyünk és társaik). 

 

[caption id="attachment_2407" align="aligncenter" width="600"] kép: vero photoart / Unsplash[/caption]

Gabi egyébként úgy mesél a kozmetikumkészítésről, hogy az az érzésem, soha többet nem veszek márkás, tartósítószerrel telenyomott arckrémet drogériában. Kis hétköznapi kémia, és máris tudom, hogy nem kell nyolcvanhárom összetevős tonik, hogy felfrissüljön a bőröm, elég a konyhaszekrényben szétnézni, és hogy mivel tudom kicsit halványítani a hajszálereket az arcomon. Órákig tudtam volna még hallgatni, de az idő a slow kozmetikában is telik :-)

Nem üres kézzel jöttem el, kaptam a bőröm típusának megfelelő arckrémet, és egy kis ajakápoló mintát is Gabitól. Bár nem vagyok egy természetes szépség típus, szeretem sminkelni magam, de mióta a kapott krémet használom, úgy érzem, újra élettel telibb, sugárzóbb a bőröm, sőt még talán a tekintetem is, és a sminkelésből is visszább tudtam így venni. 

A slow kozmetika üzenete számomra az, hogy engedjem meg, hogy a természet kínálta anyagok visszataláljanak a fürdőszobámba, az arckrémes tégelyekbe, engedjem meg magamnak, hogy a drága, high-technek tűnő kezelések helyett inkább a legegyszerűbb megoldást használjam a bőrápolásban is, ha az nekem és a bőrömnek is jól esik.

 

Ima a lányomért

Háromszor futottam neki, hogy mit is írjak bevezetésként ehhez a poszthoz, de semmi okosat nem tudtam... Lányos anyák készítsék a papírzsepit, de szerintem fiús anyukák is bátran olvassanak tovább.

A szomszéd szülőszobája mindig zöldebb?! - történet Ausztriából

A szomszéd fűje mindig zöldebb - tartja a mondás, de hogy a szülés és a terhesgondozás esetében is így van-e, ha Magyarországot és Ausztriát vetjük össze, az az alábbi történetből kiderül.

Kriszti a kislánya születése előtt Ausztriában dolgozott, és bár a két állam közötti egyezség alapján itthon is világra hozhatta volna a babáját, mégis inkább egy eisenstadti kórház mellett döntött. Egyrészt azért, mert a "bababarát" itt nemcsak egy üres jelző: a babák születésüktől fogva az anyák mellett vannak, igyekeznek a kismamát alternatív módon támogatni a szülés természetes folyamatában, és az igény szerinti szoptatást szorgalmazzák, ami számára nagyon fontos volt. Mindemellett rengeteg odafigyelést, törődést, kedvességet kapott a kórházban az orvosoktól és a teljes egészségügyi személyzettől:

"Csak pozitív benyomásokat szereztem. Ugyanúgy bántak a külföldiekkel is, mint bármely osztrákkal. A határ közelsége miatt nagyon sok magyar szül kint, ezenkívül szlovákok, törökök is nagy számban hozzák világra gyermeküket Eisenstadtban. Így az orvosok, szülésznők, ápolónők (akik között szintén nemcsak osztrák van) hozzá vannak szokva a külföldi kismamákhoz."

A várandósság alatt néhány vizsgálatot itthon tudott le, a kombinált tesztet és a 20 hetes szervátvizsgálást (Organscreening). Ezeket leszámítva az összes vizsgálatot az osztrák nőgyógyásza és az ő asszisztensei végeztek el (ottani tb által, teljesen ingyen, időpontra, és mégis olyan színvonalon, mintha magánpraxisba ment volna). Ausztriában egyébként tilos az orvosválasztás, ahogy a hálapénz sem elfogadott, sőt, ha valamilyen ajándékkal kedveskedne a páciens, azt sem fogadják el. 

Ausztriában 5 alkalmat írnak elő ultrahangos vizsgálatra, Kriszti ezen felül kétszer ment még, de ezekért már külön fizetett. Mivel védőnői hálózat itt nincs, ezen alkalmakkor minden olyan szükséges vizsgálatot elvégeztek, amit Magyarországon a védőnők végeznek és amire terhesgondozáson kerül sor - még a vérvételre sem kellett a kórházba mennie, azt is egy ultrahang vizsgálat alkalmával végezte el a nőgyógyásza. A kórházba csak 36 hetesen ment először, a kötelező CTG vizsgálatra (majd 38 és 40 hetesen). 

Első kisbabáját várva Kriszti sem bízott a véletlenben: egyik éjjel éjfél körül 10-12 perces fájásokat kezdett érezni, és ugyan aludni már nem tudott, de azért egy kicsit várni akart még. 3 óra körül már keltette a párját, hogy itt az idő, indulni kellene. Akkor már 5-7 percenként, bár rendszertelenül jöttek a fájások. Mivel 20 percnyire laknak Eisenstadt-tól, így hamar be is értek. Az éjszakás szülésznő rögtön CTG-gépre tette, közben kérdezgette, majd megnézte, hogy mennyire van kitágulva. Mivel csak egy-másfél ujjnyira volt és gond nélkül tudott még vele kommunikálni, javasolta, hogy inkább menjenek még haza, de rájuk bízta a döntést. El is hagyták a kórházat, és egész másnap reggel fél 8-ig bírta, akkor indultak ismét útnak.

 

[caption id="attachment_2061" align="aligncenter" width="600"] kép: LuciFross / flickr[/caption]

"Mivel első terhességem volt, nem szerettem volna a végsőkig húzni otthon a vajúdást. Mikor beértünk és megvizsgáltak, már jobban ki voltam tágulva, de még mindig nem voltak elég erősek a fájások (bár én nagyon annak éltem meg)... Természetesen már nem akartunk újra hazamenni, így megkaptam az ágyam (4 ágyas szobában), ahol tovább vajúdtam. Délután 2 körül ismét megnézte az akkori ügyeletes szülésznő a tágulást és még mindig csak 2-3 ujjnyi volt. Közben viszont az erőm már egyre fogyott a fáradtságtól is, mivel egy szemhunyásnyit sem aludtam. Ekkor a nagyon kedves szülésznő azt javasolta, hogy a párom menjen haza, engem pedig elvisznek a vajúdó helyiségbe (a szülőszoba mellett van), kapok homeopátiás golyókat, meg egy lazító kúpot, és próbáljak meg a fájások között ellazulni, pihenni. A szobát besötétítették, mindent megtettek azért, hogy tudjak relaxálni."

6 órakor volt a műszakváltás, az előtt a szülésznő elköszönt, és minden jót kívánt, majd jött a délutános hölgy.
"Ekkor már alig volt erőm, a derekam majdnem leszakadt és nagyon fáradtnak éreztem magamat." A homeo golyókat folyamatosan kapta, felajánlottak több alternatív vajúdási eszközt, módot, de csak egy meleg zuhanyt vett. "Este 8 óra körül azt mondta a szülésznő, hogy az is lehet, hogy 5, de az is, hogy 15 óra múlva lesz csak meg a baba, alig akartam hinni a fülemnek. Epidurális érzéstelenítő nem került szóba. Aztán hirtelen felgyorsultak az események, este 10 óra körül már 8 cm-re kitágultam, így át is sétáltam a szülőszobába (Kreissaal, kör alakú ágyra fektettek). Velem párhuzamosan egy fekete anyuka is világra hozta a kisfiát, így mikor én az utolsó egy-másfél órámban vajúdtam, a szülésznő, gyerekorvos és a nőgyógyász a mellettünk lévő, másik Kreissaal-ban segítette világra a babát. Amennyire hosszú és kemény volt a vajúdás, a vége annyira gyorsan haladt, ennek ellenére gátmetszésre nem került sor."

Miután a kötelező vizsgálatokat elvégezték, a vajúdó helyiségben töltötték az aranyórát, illetve inkább aranyórákat, amire kint nagyon nagy hangsúlyt fektetnek. Kislányát egyből mellre helyezték (előzőleg megkérdezték, hogy szeretné-e szoptatni) és a párja is végig velük lehetett. A szülésznő persze rendszeresen benézett, hogy minden rendben van-e, főleg mikor a baba nagyon sírt. Még a szülés előtt arra is felkészítették, hogy császármetszés esetén az apa mellkasára tették volna a babát, úgyhogy itt nagyon nagy hangsúly van a kötődés kialakulásán, kialakításán. 

 

[caption id="attachment_2059" align="aligncenter" width="600"] kép: Richard Feliciano /flickr[/caption]

 

"Ez a kórház abszolút a természetes szülés híve. Ez az én esetemből is leszűrhető, hiszen majdnem 24 órás vajúdásnál is hagyták természetesen megszülni a kislányomat, amiért egyébként nagyon hálás vagyok nekik." 

Szintén pozitívumként említi még a nagyon komoly laktációs részleget, a szülést követő napon rögtön rövid előadást tartott az egyik laktációs tanácsadó hölgy a szoptatásról az előző napon szült édesanyáknak, felhívva a figyelmet sok fontos dologra, teret adva a frissen szült anyukák kérdéseinek is.

Hogy jobb-e Ausztriában szülni? Ezt a kérdést ugyan nem tettük fel így, de jöjjön a konklúzió kismamánk szavaival:

 

"Csak végső esetben (mikor már a baba egészségügyi állapota indokolja) végeznek császármetszést, nem használnak oxytocint… És egy hihetetlenül baba-mama közti kötődést, szoptatást támogató kórház. A babák a születésüket követően végig az anyukájuk mellett vannak (kiskocsiban vagy a saját ágyukban alszanak), még a vizsgálatokra is mentünk velük. Addig voltam csak 'távol' a kislányomtól, míg tisztálkodtam. Nekem ez nagyon pozitív és nagyon fontos. Mivel éjfél előtt szültem, az egész éjjel arról szólt, hogy jobb cici, bal cici, jobb cici, bal cici… a kedves éjszakás nővér "utasítása" szerint (bocsi, csajok!). 
Amint a kislányom sírdogálni - na jó, üvölteni - kezdett, máris ott volt a nővér és segített is mellre helyezni. Szóval alvás nem volt... De abban az euforikus állapotban az ember, az anya már nem is érezte magát fáradtnak. A sok jobb és bal váltogatásnak pedig meglett az eredménye, mert a második éjjelre beindult a tejem, és a kislányomat azóta is tudom szoptatni - 20 hónapos múlt. Tápszert csak a kórházban kapott, mert annyira sírt és azt gondoltam, hogy nem elég az előtejem, ezért kértem neki…. Kaptunk, és azt is fecskendővel, ami egy újabb pozitívum volt nekem, cumisüveg és cumi szóba se jöhetett, nehogy cumizavart okozzunk. Azóta tápszerre nem volt szükség, amiért szintén nagyon hálás vagyok. Még egyszer is itt szülnék."

 

kiemelt kép: pixabay

 

Szülés olasz módra - történet Milánóból

Kinga egy Milánó melletti kisvárosban él a családjával. Érettségi után, tanulni érkezett Olaszországba, de a szerelem végül idekötötte:  itt ismerte meg olasz férjét, akivel lassan 13 éve alkotnak egy párt. Kisfia jövőre már óvodás lesz, de az Anyaklikk kedvéért nosztalgiázott egy kicsit, és elmesélte az ő történetüket.

Amikor a terhességi tesztje pozitív lett, rögtön kért beutalót a háziorvosától ultrahangra, ott tudta meg, hogy nem ez lenne a sorrend, hanem előbb nőgyógyászhoz kellett volna mennie - ahogy nagyjából itthon is ezt diktálja a protokoll. Nem sokat gondolkodott, kért időpontot attól az orvostól, akinél legutóbb járt rákszűrésen és szimpatikusnak tűnt számára, és ugyan nem a kórházban rendelt, de tb ellátás alapján fogadta a már várandós Kingát. Az első találkozás után ő utalta be a következő vizsgálatokra és hozzá is ment vissza az eredményekkel. A nőgyógyásznál “csak” súly- és  vérnyomásmérés, illetve magzati szívhang és méhszáj vizsgálat volt. A kötelező vizsgálatok nem térnek el a hazaiktól és mind ingyenes, ha van épp szabad időpont, amikorra kell… Kismamánk különböző helyeken volt ultrahangon, magánrendelőben, ahová épp kapott időpontot, pluszban csak a kombinált tesztet végeztette el, ami ott sem olcsó, 170 eurót fizetett érte. 

Ami kicsit másképp működik Olaszországban: itt nincs védőnői hálózat. Magánúton lehet fizetni szülésznőt, aki végigkíséri a terhességet és szülés után is segít, Kinga azonban nem élt ezzel a lehetőséggel.

Ugyanakkor a kórházakban is szerveznek szüléselőkészítő tanfolyamokat, ez nemcsak azért hasznos, mert felkészítenek magára a szülésre és a szülőségre, hanem mert emellett már előre meg lehet ismerkedni a személyzettel, a hellyel. Ugyanígy a kórházban volt lehetőség csatlakozni ingyenesen egy zártkörű baba-mama kör foglalkozásaihoz, ahol a várandósok megoszthatták a tapasztalataikat, beszélgethettek a kételyeikről, egy-egy alkalommal gyerekorvos vagy szülésznő volt a vendég, akiktől kérdezni lehetett. Babamasszázs tanfolyam is volt a kórházban, jelképes összegért.

"A 7 hónap környékén megállapították, hogy a magzat lassabban nőtt, mint kellett volna" - meséli Kinga. "Gondoltam elmegyek a legjobbhoz és foglaltam időpontot a szülészet főorvosának a magánrendelésére.  Ő sem tudta megmondani az okát, viszont annak ellenére, hogy szóltunk előre, nem szeretnénk tudni a baba nemét, megkérdezte, mi lesz a kisfiú neve. Mindezt majdnem százezer forint körüli összegért..." 

 

[caption id="attachment_1891" align="aligncenter" width="600"] kép: Brennaval / flickr[/caption]

 

Innentől kezdve az anyukának gyakrabban kellett ultrahangra mennie, főként persze magánrendelésre,  mert a kórházakban nem volt szabad időpont... Ennek ellenére külföldiként nem érzett semmilyen negatív megkülönböztetést, szerinte Milánóban hozzászoktak a jelenlétükhöz, sőt úgy emlékszik, két kórházban is látta, hogy a hét egyik napján kínai tolmács is jelen van. 

Sajnos abban a kórházban, ahol szülni szeretett volna, és ahol aneszteziológussal is egyeztetett egy esetleges epidurális érzéstelenítésről, nem volt szabad szülőszoba, mikor beindultak a fájások. Így miután elvégezték a kötelező vizsgálatokat (szívhang, ultrahang, méhszáj) mentővel átszállították egy másik kórházba.

"Itt már nagyon gyakoriak voltak a fájások. Mikor odaértünk, elkezdték felvenni az adataimat, neve címe stb… fájásokkal tűzdelve... majd megvizsgáltak, és bevittek a szülőszobába, ahol a férjem végig velem lehetett." Nem volt fogadott orvosa, az ügyeletes pedig "nem volt benn, néha láttam, hogy benézett az ajtón, de a közelembe nem jött... végül epidurálist nem kaptam, mert már késő volt. Azt hallottam, hogy mindenkinek ezt mondják és csak kiváltságosak kapnak, de nem tudom, hogy tényleg így van-e." A hálapénz intézménye itt azonban nem létezik.
A szülés utáni órákra pedig  pedig így emlékszik vissza: "Amint megszületett a baba, a mellkasomra rakták és hagytak minket ismerkedni hármasban. Nem tudom, mennyi idő telt így el, talán egy óra, majd míg én kaptam pár öltést, a babát megmosdatták, felöltöztették, majd mondták, hogy álljak fel és toljam át a kisfiamat a kórterembe."  

A szülés után általában 3 napot kell a kórházban tölteni, Kingáék többet voltak egy fertőzés miatt.
"Annak ellenére, hogy iszonyatosan lepukkant volt a kórház, pergett le a vakolat, jó emlékem maradt róla. Volt egy szülésznő, aki nagyon szorgalmazta a bőrkontaktust az újszülöttekkel (nem csak a koraszülöttekkel), mindig mondta, hogy meztelen mellkasra tegyük – apukák is – a levetkőztetett babát. Ez nagyon jó dolog, de azt hiszem, ez inkább a szülésznőn múlt és nem a kórházon." 
Javasolják a szoptatást, legalább 6 hónapig kizárólagosan és 2 éves korig, vagy amíg a baba és a mama úgy kívánják (persze itt is vannak olyan gyerekorvosok, akik ajánlják a tápszert vagy a kiegészítést.) Bár a kórházban a 3 óránkénti szoptatást javasolták, az anyuka azóta is, vagyis 2,5 éve igény szerint szoptat, és ezt a környezetében mindenki elfogadja, és a gyerekorvosuk is pozitívan áll hozzá.

Negatívumként említi azonban azt a trendet, ami az oltásellenességet illeti: Olaszországban is erős ez a mozgalom és fennáll a veszély, hogy rég elfelejtett betegségek újra feltámadjanak. A kötelező oltásokon felül (difteria, tetanusz, hepatitis B, gyermekbénulás elleni) Kinga véleménye szerint erősen ajánlott a haemophilus, meningococcus c, kanyaró, mumpsz, szamárköhögés, pneumococcus, rubeola elleni, ezeket ők be is adatták. 

A kórház elhagyása után kell gyerekorvost választani, de miután nincs védőnői hálózat, kicsit úgy érezte, hogy a kismama magára marad a szülés után. Van ugyan egy kontroll a kórházban, de nagyjából ennyi. Viszont a baba 3 hónapos korától adott a lehetőség egyfajta “bölcsibe” járni hetente kétszer, ami nekik nagyon bejött, és még most is járnak.  Ez állami dolog, évi 50 euróba kerül. (Nagyon kevésnek hangzik, de ez ne tévesszen meg senkit, az igazi bölcsi jóval drágább).

Ugyanakkor nagyon sok kisgyereket íratnak be bölcsődébe, mert az anyukáknak gyakran vissza kell menni dolgozni. Kinga kisfia jövő évtől fog járni óvodába, az ő városukban 2 állami óvoda van, a jelentkezési lapon kell jelölni, melyik a szimpatikusabb, de nagy valószínűséggel nem lesz probléma a kiszemeltbe kerülniük. Egy csoportban 25 gyerek van, úgy véli, nincs nagy különbség a magyar és az olasz óvodák között. Csak az étkezést kell fizetni, ami 4-5 euró naponta.

 

[caption id="attachment_1894" align="aligncenter" width="600"] a kép illusztráció, forrás: pixabay[/caption]

 

Amikor arról kérdeztük, hogy lát-e különbséget a magyar apák és a külföldi apák között, illetve mennyire vonódnak be a gyereknevelésbe, így nyilatkozott:

"Én Milánóról tudok mesélni, és itt a hozzáállás szerintem nem nagyon tér el Magyarországtól. A baráti körben, ismerőseink között gondoskodó apukák vannak, akik kiveszik a részüket a gyereknevelésből, de akár a házimunkából is."

 A kötelező szülési szabadság egyébként 2+3 hónap, 2 hónappal a szülés előttől 3 hónappal a szülés utánig (ezt orvosi igazolással meg lehet változtatni 1+4-re. ) Ezután lehet kivenni fakultatív szabit plusz 180 napra, ekkor a fizetés 30 %-a jár. 

Ha vannak a közelben nagyszülők, akik segítenek és ha a babát beíratják a bölcsibe, megoldható a munka. A baba egy éves koráig kap a kismama napi 2 óra "szoptatási engedélyt."

Érdekesség még, hogy szüléskor el lehet adományozni a köldökzsinórt, viszont olyan macerás a bürokratikus része, hogy végül sokan nem foglalkoznak vele (egyes kórházak pedig pl. éjszaka vagy hétvégén nem fogadják el – nem tárolják.)

 

kiemelt kép: Mariano Mantel, flickr

 

Anyák napjára - magamnak, nektek, mindenkinek

Számtalan „Így éltem túl az anyaság x hónapját” című blogbejegyzés kering az interneten, ez is valami olyasmi lesz. Kicsit azért mégis más, ha létezik olyan, hogy „hálaposzt”, akkor talán inkább az...

Egy kommentelő a minap azt írta az egyik bejegyzésem alá, hogy kíváncsi, segít-e az írás az adott élethelyzet javításában. Magam is sokat gondolkodtam ezen, de most már biztos vagyok benne, és innen üzenem, hogy igen, segít! És nemcsak az írás, hanem az együttírás, meg az együttgondolkodás, a mi kis mikroközösségünk ereje. És most nem feltétlenül arra gondolok, hogy néha bele-belejavítunk egy vesszőt, ékezetet egymás posztjaiba, hanem ahogy valamelyikünk fejében megszületik egy téma, ahogy elindul egy gondolat, és aztán hol tárgyilagos, hol lelkis bejegyzés lesz belőle, miközben megvitatjuk a titkos kis csatornánkon... És persze nemcsak erről szólnak a mi kis virtuális csevegéseink, sőt, szerintem lassan egy könyvet is kiadhatnánk az „anyák egymás közt” online beszélgetésinkből (lenne külön „Most miért ilyet kakil?” és „Miért alszik ennyit?” fejezet, sőt helyet kaphatna itt a „ Hogyan alkalmazzuk a szénhidrátot alváshiány esetén?” rész is).

Nos, azt hiszem, meg is érkeztem a kiinduló gondolathoz: sokkal, de sokkal nehezebb lett volna az anyaság az Anyaklikkerek nélkül. Amennyire szkeptikusan álltam először a dologhoz, amikor Szufi meghívott ide blogolni (mit tudnék én hozzátenni egy anyabloghoz?!), annyira vagyok hálás most neki. Már a szülés előtt is megbeszéltük az aktuális terhesparákat, együtt izgultunk egymásért, amikor valamelyikünk már a szülőszoba felé tartott. Aztán a babák születése után a sok bizonytalansággal, kérdéssel egy idő múlva már nem a guglit hívtam segítségül: Manokobold kétgyermekesként MINDENRE tudja választ, legyen szó gyerekbetegségről, hordozásról, anyatejes táplálásról, pár biztató szóra mindig van ereje a gyerekek mellől is. Ha pedig lelki támasz kellett, Szufi megnyugtató higgadtsága, mélyről jövő, ösztönös női bölcsességére mindig lehet támaszkodni, a nehéz helyzetekben is. Bármilyen későn jutott is eszembe valami igazán aggasztó a babámmal kapcsolatban, csak bepötyögtem a kínzó kérdést a csoportos chat-be, és nem kellett soká várni, hogy vagy innen-vagy onnan jöjjön az információ. Azt hiszem, nekem ez segített a legtöbbet: tudtam, hogy nem vagyok egyedül.

 

[caption id="attachment_1882" align="alignnone" width="600"] kép: unsplash.com[/caption]

 

Azonos korú gyerekeink vannak, azonos problémákkal – biztos minden anya tudja, milyen kincs, ha hasonló kisgyerekes anyukával tudja megosztani a gondjait. Mi meg így rögtön hárman vagyunk, igazi áldás a sorstól! Ahogy telik az idő, úgy derülnek ki sorban azok a kis apróságok, amelyekben hasonlítunk – mintha egymás eltitkolt testvérei lennénk.

Hálás vagyok a szerzőtársakért, hogy vannak, segítenek, támogatnak, azért, hogy mindig van téma, és azért is, hogy mindezek tetejébe még olvasóink is vannak. Nagyon szép anyák napját nekünk, nektek, mindenkinek!

 

kiemelt kép: unsplash.com

 

Kisgyerekkel az élet - Ferencvárosban

Egy lokálpatrióta poszt érkezik: bár nem olyan régen, még csak 8 éve élek a Ferencvárosban, nagyon megszerettem a környékünket - most meg néha önkéntelenül is zöld-fehérbe öltöztetem a gyereket, érezze ő is a hely szellemét.

Annak idején azt hiszem, félig-meddig  tudatos volt a választás, a rehabilitált részeken egyes házak között a fővárosban egyedülállóan hatalmas zöld területek teszik élhetőbbé ezt a városrészt, gyakran játszótérrel megspékelve, igazi gyerekbarát környék - szerintem. Aztán akiknek az ominózus játszótérre néz az ablakuk, és nincs gyerekük, nem biztos, hogy örülnek ennek... 

Rajtam kívül sokan választották frissen családot alapítók ezt a környéket, úgyhogy nem szenvedünk hiányt gyerekes programokból, bár nyilván csak az utóbbi időben kezdtem ilyen szemmel nézni a lakóhelyünket. A kisfiam 7 hónapos, és csak nemrégiben kezdtünk kimozdulni közösségbe - hosszú volt a tél, aggódtam kicsit a vírusok miatt, de lehet, hogy nem lett volna baja, ha kicsit hamarabb kezdünk el programozni. 

Amikor már úgy gondoltam, érettebbek vagyunk annál, mint hogy csak a Ferenc téren sétálgassunk, először egy kisbabás jógaórára merészkedtünk el. Akkor ugyan még elég hideg volt, nem okozott gondot útra kelni, mert csak a szomszéd utcáig kellett tolnom a babakocsit: a Vertikaland magánovi foglalkozásai nekünk a lehető legjobb helyen vannak. Az oktatót, Évát jól ismerjük, nála többször jártam kismama jógára, igaz máshová, mert fogalmam sem volt, hogy hozzánk ilyen közel is tart órákat! Erről a helyről egyébként nem a netről, hanem egy ismerősömtől hallottam, de nagyon örülök, hogy idetaláltunk. Mondókázós, babamasszírozós, óra végén anyukákat is megmozgatós óra ez, amiből lassan kinövünk, de sebaj, van nagybabás óra is, remélem nyáron már oda járunk!

Ha már jóga, kipróbáltunk nekünk egy picit ugyan messzebb levő, de szintén babás foglalkozást, a Balerina Mozgás Központban. Ez a hely sem volt ismeretlen, és bár itt a babák életkor szempontból vegyesen jönnek, szeretjük, mert nagyon vidám, élettel teli óra, és Babett hatékonyan instruálja nemcsak a mamákat (hogy mozogjanak), hanem a babákat is koordinálja, ha kell, átveszi anyukától a csöppséget, hogy legalább néhány percet nyújtani tudjon, ha épp nem kooperatív a baba.  

[caption id="attachment_1815" align="aligncenter" width="600"] a kép illusztráció (forrás: Aktiv I Oslo.no / flickr)[/caption]

Kisfiam nagyon szereti a zenét, és mivel az én énektudásom hagy némi kívánnivalót maga után, zenei művelését inkább profikra bízom. A barátnőm hívott meg minket a MüPába még márciusban egy babakoncertre, és nagyon szeretnénk elmenni még egyszer, kár, hogy iszonyú gyorsan elfogynak a helyek. Az Üvegteremben zajlott maga a "koncert", középre leterítettek egy hatalmas játszós szőnyeget, aztán cipőt le, és ott kedvükre kúszhattak-mászhattak a babák, miközben a cselló hangjával ismerkedhettek. A zenész körbe is járt a teremben, hol egyik sarokban, hol a másikban szólaltatta meg a hangszert, hogy egyik baba se maradjon ki a kalandból. Itt már nagyobb gyerekek is voltak, de mi is élveztük, sőt még nekem is zenei élményt nyújtott. 

És mert zenéből sosem elég, kerestem Ringató foglalkozást is a közelben. Bár a MüPába is lehet menni (időnként vannak ingyenes alkalmak is, de én attól tartok, ezek kicsit zsúfoltak, aki volt már ilyenen, nyugodtan cáfoljon meg kommentben), nekem kicsit közelebb esik a 8. kerületi Grund (mondanom sem kell, eddig csak mint meccsnéző-és bulihelyként élt a fejemben ez a hely), itt keddenként van lehetőség mondókázni, énekelni a babákkal-gyerekekkel, délelőtt három időpontban is lehet érkezni. Eddig egyszer voltunk, az én babám nagyon élvezte, és szerintem vissza fogunk járni, főleg, hogy a Grundnak van egy szuper kis játszótere is. 

Szintén kisbabás barátnőmtől hallottam, hogy az ő kerületükben lehetett jelentkezni ingyenes babamasszázs tanfolyamra, ha jól emlékszem náluk a védőnő koordinálta. Mivel itt nem sikerült kiderítenem, van-e ilyesmi, nagyon megörültem, mikor a Balerinában az egyik anyukától hallottam, hogy van egy lány a kerületben, aki tart ilyen tanfolyamokat is. Jövő héten oda megyünk, mesélek majd arról is! Már csak ezért is érdemes kimozdulni, tapasztalatom azt mutatja, hiába az internet, a facebook, néha csak szájhagyomány terjednek a sokszor aranyat érő információk :-) 

[caption id="attachment_1828" align="aligncenter" width="600"] A nemrég felújított Ferenc tér, kép: pestbuda.hu[/caption]

Mindezeken felül meg nagyokat sétálunk, vannak jó kis terek, csendesebb utcák, de például a társasházunk udvara is elég, ha csak néhány négyzetméter zöldre és madárhangra vágyom, na meg arra, hogy elszundítson a poronty a babakocsiban... Szélcsendes időben a Nehru-parton a Bálnáig is elsétálunk, kisfiam (illetve inkább a közös) első "kiülős"élményünk is ide kötődik, a sarki Jónásnak elég nagy a terasza, kényelmesen elfért a babakocsi is.

Ti hová jártok kis/nagybabával? Ajánljatok programokat bátran kommentben!