30-33. hét: úristen, mindjárt itt a baba és még semmink sincs!

A 8. hónapba lépvén elbúcsúztam a munkahelyemen, és a felszabadult időmben belevetettem magamat a babavárás előkészületeibe. Kitört rajtam ugyanis a pánik, hogy mindjárt megszületik a babó, nekünk meg még egy nyamvadt hordozónk sincs, amiben hazahozhatnánk.

A pánik persze némiképpen alaptalan volt, hiszen a várandósságom rendben haladt, így nagy eséllyel az utolsó két hónapban bőven beszerezhető lesz minden babaholmi. Mivel a 31. hétig dolgoztam, és a szabikkal is spóroltam, nem sok időm és energiám maradt például babakocsi és kiságy nézegetésre. Meg amúgy sem nagyon akartam a 7. hónapnál előbb bármit is beszerezni, babonából. Anyukám persze már gondosan gyűjtögette a bodykat és rugdalózókat ("olyan cuki volt, hogy nem lehetett otthagyni"), de én még egy fia zoknikát sem vettem. 

A pánik akkor jött el, amikor egy ismerősünk másfél hónappal a kiírt időpont előtt hirtelen megszült. Az addig Buddha-nyugodtságú férjem is észbe kapott, hogy hoppá, neki kéne kezdeni a babaszobát berendezni, megvenni a babakocsit stb.

Ráálltam hát a babakocsi-projektre. Regisztráltam adok-veszek Facebook csoportban is, hiszen nagyon szuper termékek vannak a boltokban, de a határ a csillagos ég, ha újonnan szerzi be az ember. Egy robogó árát meg inkább nem adnám ki a babakocsiért, ami aztán lehet, nem is lesz jó, és le kell cserélnünk. Szóval gondoltam megpróbálok körbenézni a használt piacon.

[caption id="attachment_565" align="aligncenter" width="526"] (Kép: kodachrome65, Flickr)[/caption]

 

Napokig kutakodtam az interneten, kikértem gyakorló kismamák véleményét. Üzletben is körbenéztünk, megtapogattunk, összecsuktunk, kinyitottunk minden babakocsit. A választás azonban nem volt egyszerű, ahogy azt az előző részben is leírtam. Könnyű legyen, masszív legyen, három vagy négykerekű legyen? Végül az egyik nagyobb babakocsis oldalon éppen akció volt (ami persze azóta is tart, folyamatosan hosszabbítják, jó kis marketingfogás...), le is csaptunk az egyik jópofa 3 in 1 kocsira. Egyelőre tetszik, aztán a többi meg kiderül a gyakorlatban. Egyébként az adok-veszek csoportban majdnem megnéztünk egyet, de az utolsó pillanatban visszamondta az eladó, így ezt jelnek vettem, és hagytam a csudába a használtat - ettől persze még szuper jó dolgokat lehet megóvott minőségben beszerezni az ilyen helyeken, csak némiképp több energia, kutakodás és levelezgetés szükséges, mint amennyire nekem kedvem volt.

Babakocsi tehát pipa. Jöhetett a kiságy meg a pelenkázó. Mivel a beépített szekrény fenyő mintázatú, ezért ehhez kellett választani bútort is. Nos, sok gyönyörű bababútor van az üzletekben, de fenyőből baromi kevés. Ami pedig van az is elég silány minőségű, nyikli-nyakli. Nem volt könnyű, de végül sikerült találni kiságyat is (végül egy olcsóbbat vettünk, mert a kókuszmatracot fontosabbnak tartottuk a kiságynál, így erre helyeztük inkább az anyagi hangsúlyt), meg pelenkázót is. Ez utóbbi egy sima fiókos fenyőkomód amelyhez egy plusz pelenkázó rész illeszthető. Amikor már nem lesz szükség a pelenkázásra a komód még évekig használható lesz (úgy kb. a gyerek 18 éves koráig :-) ).

A babaszoba tehát nagyjából felkészült Zs. érkezésére, igaz még darabokban vannak a bútorok.

De mi szülők is készülődünk a kisbabára. Azt gondolom, hogy a szeretet mellett fontos az egyéb felkészültség is. Éppen ezért elmentünk egy csecsemő és kisgyermek elsősegélynyújtó tanfolyamra. A Magyar Gyermekmentő Alapítvány minden hónapban tart ingyenes (!) oktatást szülők, nagyszülők és kisgyermekekkel foglalkozók részére. Ez egy négyórás muri: nem kell megijedni, repül az idő, mert az oktató nagyon színesen adja elő a témát, és rengeteg fontos információt nyújt a hallgatóságnak. A vészhelyzeteket sokszor könnyű megelőzni (pl. nem hagyjuk elöl a vérnyomáscsökkentőt), de vannak esetek, amikor kell a gyors és adekvát reakció (pl. fulladás, vérzés, mérgezés), és erre nagyszerű technikák vannak. Ajánlom minden leendő és gyakorló szülőnek a tanfolyamot - de persze sose legyen rá szükség!

A tervezés fázisában a kelengyelistát is kezdtem összeírni. Egyelőre 5 oldalas. Nem is gondolná az ember lánya, hogy mennyi minden kell a szüléshez és a babának. Azt hiszem, egy nagy bőrönddel fogok bevonulni a kórházba.

 

[caption id="attachment_564" align="aligncenter" width="503"] (Kép: saját)[/caption]

 

Az első és legfontosabb dolog, amire beruháztam az a hálóing volt. Pontosabban, három darab hálóing, merthogy alig akad nyilvánosan is vállalható hálóruhám. Elöl kigombolhatós meg pláne nem. Usgyi be is vetettem magam az egyik shopping centerbe, ahol pikk-pakk be is szereztem a rucikat. Aztán vettem két gumipapucsot is, mert mint tudjuk érdemes könnyen tisztíthatót vinni a szülőszobai incidencesek miatt... Mellesleg a kórházi cuccok közé a nagyibugyikat is bekészítettem, már csak a "tenalédit" kell beszereznem.

Ami a babakelengye többi részét illeti, szépen lassan összehordunk mindent. Nagy szerencsénkre sok mindent kapunk ismerősöktől, rokonoktól: sterilizálót, cumisüvegeket, kis kádat, babaruhát.

Apropó ruha. Én nem tudom direkt csinálják-e a gyártók (nyilván igen), de alig akad uniszex body és rugdalózó. Vagy lila és rózsaszín ruhát lehet venni, vagy pedig kisautósat, kis vonatosat. Édesek nagyon a királylányos cuccok, de nem akarom csupa habos-babosba öltöztetni a lányomat. Hajj, ezek a nemi sztereotípiák!

No de a lényeg, hogy apránként minden meglesz. Reményeim szerint a 36-38. hétig a babaszoba is pöcre megvan, a ruhák kimosva és bekészítve várják majd az új lakót. Mondjuk a tervünk az, hogy pár hónapig a kiságy a mi hálószobánkban lesz, az éjszakai kelések miatt talán egyszerűbb (meg azt is mondják, hogy a babának is jobb, ha elérhető közelségben vannak a szülők ilyenkor). Szóval kicsi Zs. két (fél)szobát is birtokol majd. :-)

A vizsgálatokra továbbra is szorgalmasan járok. Közel két kilót mértek a 31. heti ultrahangon, az orvos szerint a sztenderd 3500 g lesz a pici súlya születéskor. Úgyhogy lehet kötni a fogadásokat, hogy bejön-e!

A felszabadult időmben most már tudok kismama jógára is járni. Talán kicsit késő a 33. hétben elkezdeni, de mentségemre legyen mondva, hogy a 24. heti görcsölés miatt az edzőtermi - egyébként igen lájtos - sportot abbahagytam (bár nem ez volt a görcs oka), és kismamatornát/jógát meg emberi időben (értsd munka után) alig lehet találni. De most nem volt kifogás, összepakoltam a jógacuccomat, és elmentem az egyik belvárosi stúdióba. A két hónapos kiesést mellesleg megéreztem, amikor alig bírtam megtartani a karomat a vállizmokat erősítő gyakorlatok alatt. De amíg tudok, járok. Nagyon bízom benne, hogy a rendszeres mozgás és a gátizomtorna, amelyet minden óra végén elvégzünk, segít majd a szülésben.  

(Folyt. köv.)

 

Így jógázz a várandósság végén!

A kismamajógát már emlegettük, nemcsak azért, mert hatékony "fájdalomcsillapító" lehet terhességi gondokra-bajokra, hanem mert a fizikai oldal mellett fejben is segít a szülésre való felkészülésben. A várandósság második szakaszában, amikor energiában is bővelkedünk, már megtapasztalhattuk ezeket a pozitív hatásokat.

És bár a harmadik trimeszterre nemcsak a baba lesz egyre nagyobb, hanem vele együtt mi is: a méretes  pocak miatt nehezebb lehet a mozgás, a mindennapi teendők végzése. Ha eddig is rendszeresen mozogtunk, jógáztunk, és az orvosunk sem tiltakozik, bátran lehet folytatni a kismamajógát is, de azért nem árt figyelembe venni a fizikai változásokat, és persze lassítani kicsit. Most már alapszabály, hogy ez az időszak nem arról szól, hogyan lépjünk ki a komfortzónánkból, hanem hogy biztonságban, mentálisan is ráhangolódva várhassuk a nagy napot.

 

[caption id="attachment_532" align="aligncenter" width="495"] Kép: pinterest[/caption]

 

A jógagyakorlás tehát végigkísérhet a várandósság végéig, de hogy pontosan mikre is érdemes odafigyelni a harmadik trimeszterben? Megtudhatod a Jóga egyszerűen blog összeállításából, a folytatásért kattints IDE. 

 

 

"A tükörből nézhettem végig, ahogy megszületik a lányom" - szülés és gyermeknevelés Amerikában

Editet pár éve Chicagóba sodorta a sors amerikai férje mellé, idén év elején pedig megszületett kislányuk, Linda. Az újdonsült anyuka beszámolt az AnyaKlikknek arról, hogy milyen az Egyesült Államokban szülni és gyermeket nevelni. Sorra dőltek meg bennem az amerikai álomról szóló sztereotípiák, ahogy hallgattam őt az éteren keresztül. Gondolatébresztő  és tévhitoszlató beszélgetés következik.

 

Linda már 8 hónapos "nagylány". De kezdjük az elejéről: hogyan indult a várandósságod?

Láttam, hogy nagyon sok mindenki küzd meddőségi problémával: a barátaim körében is ezt tapasztaltam, és a családomban is előfordult már. Ezért én már a baba tervezésekor felkerestem a nőgyógyászomat, hogy nézze meg, hogy állnak nálam a dolgok. Ő azt mondta, szívesen felír már most hormont, ha gyorsabb eredményt szeretnék, de ennyire nem volt sürgős. Én viszont olyannyira meg voltam győződve róla, hogy nem fog elsőre sikerülni, hogy a terhességem híre valójában felkészületlenül ért.

Amikor azon a bizonyos reggelen megjelent a két csík a teszten, visszahívtam az orvosomat, tudatván vele, hogy helyzet van. Mire ő közölte, hogy terhesekkel már nem foglalkozik.

Ekkor kellett rádöbbenjek, hogy az Államokban nem minden szülész-nőgyógyász hajlandó várandós nővel szóba állni.

Ennek azon egyszerű oka van, hogy rengeteg a per, és csak azok az orvosok végeznek terhesgondozást, akik elég magas biztosítást kötöttek magukra és a praxisukra. Öt-hat orvost is felhívtam, mire találtam egyet, akihez el tudtam menni.

 

[caption id="attachment_514" align="aligncenter" width="505"] Érkezik a baba, de ki foglalkozik a terhesgondozással? (A kép illusztráció: Pixabay)[/caption]

 

Milyen kötelező vizsgálatok vannak Amerikában a terhesség alatt?

Három darab ultrahang van. Egy az 5. héten, hogy megállapítsák a terhesség tényét. Aztán még egy a 10. hét környékén, ilyenkor szűrnek Down-kórra is, valamint vért is vesznek, amelynek segítségével több száz genetikai betegséget térképeznek fel. Majd az utolsó, kötelező – úgynevezett anatómia - ultrahang a 18. héten van.

Azt kell tudni, hogy a biztosító kettő darab ultrahangot fizet, a többit zsebből kell megoldani. Nálam végül a harmadikat is kifizették, mert meg lehetett orvosilag indokolni, hogy szükséges volt.

Egyébként nagyon érdekes tendencia van folyamatban. A legújabb nézetek szerint minél természetesebbnek kell lennie a terhesség és a szülés lefolyásának. Ami viszont azt jelenti, hogy minden beavatkozást mellőznek, kivéve az életmentő műtéteket.

Szinte semmilyen gyógyszert nem adnak a kismamáknak - legyen bármilyen panaszuk -, még hüvelyi ultrahangot vagy vizsgálatot sem csinálnak, mert az ártalmasnak tartják. Az ultrahangról vagy a fájdalomcsillapítókról azt vélik például, hogy autizmushoz vezet. Egyébként bizonyos anyakörök az oltásról is hasonlóképpen vélekednek - ezt nem is kommentálnám...

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a betegek is nagyon agresszívek, mindenért perelnek, az orvosok így alig mernek bármibe is beavatkozni. Megtörténhet az, hogy valaki pert indít, mert az orvos négy ultrahangra elküldte a várandósság alatt. Nonszensz az egész.

Az én orvosom is csak a terhességem vége felé vizsgálta meg a méhszájamat, mert sokat görcsöltem, és nagy nehezen rávettem, hogy nézzen már meg. De amúgy eszébe sem jutott volna.

 

Érdekes, amit mondasz a természetes lefolyású terhességről és szülésről. Hogyan egyeztethető ez össze azzal, hogy mégis olyan magas a császármetszések száma az Államokban?

Valóban nagyon magas. Sok anyuka kéri, hogy bizonyos időpontban császározzák meg a munkájuk miatt. Például mert tanár és pont jól jönne neki, ha a téli szünidőben már otthon lehetne a babájával, mert így kap extra két hetet, és nem hat hanem nyolc hét múlva áll csak újra munkába. 

Aztán meg ott van az is, hogy bizonyos típusú szüléseket nem tanulnak meg levezetni az orvosok, és inkább császároznak, mint hogy kockáztassák a hüvelyi úton való szülést. De amennyire én tudom, a kórházakat büntetik a sok császár miatt, így, amint látják, hogy valakinél végig lehet vinni a természetes szülést - még ha hosszan is tart a vajúdás, mint nálam -, akkor ezt erőltetik, mert muszáj levinni a statisztikát.

Persze ez kórházról kórházra és államról államról is változik.

 

Vissza a te történetedhez: hogyan zajlott le nálad a szülés?

Itt, Amerikában kötelező szülési tervet írni. Én azonban azt gondolom, hogy semmi racionalitása ennek: úgysem az fog történni, amit szeretnél, teljesen légből kapott dolgokat ír le az ember ilyenkor, és aztán pedig csak csalódik, hogy nem az „álom-szülés” következett be. Persze nem teljesen haszontalan. De sokkal inkább arra való, hogy a nő átgondolja a szülést és felkészüljön lelkileg rá, vagy esetleg a partnere tudja, hogy mire számítson.

 

[caption id="attachment_515" align="aligncenter" width="549"] Vajúdás a kórházban: vajon olyan lesz, amilyennek elképzeli az ember? (A kép illusztráció: Pixabay)[/caption]

 

Nincsen választott orvos, annál szülsz, aki éppen bent van. A természetesség jegyében pedig úgy tartják, hogy addig kell vajúdnod otthon, amíg csak lehet.

Én rengeteget görcsöltem a terhességem vége felé, így már nem is számoltam a fájásokat, azt hittem majd egyértelmű lesz, ha beindul a szülés. Végül is az volt, mert egyik hajnalban pár másodpercig erős fájdalmat éreztem. Mi a manó? – gondoltam magamban, felkeltem, és mint a filmekben, ömlött ki belőlem a magzatvíz, és utána is csak bugyogott hosszan.

Felhívtam a kórházat, de azt mondták, hogy maradjak még szépen otthon 5-6 órát. Igen ám csak, hogy rögtön 3 perces fájások jelentkeztek. Reggel fél 7-kor ment el a magzatvíz, és 11 óra felé mondtam a férjemnek, hogy induljunk. Még négy emeletet kellett lefelé lépcsőznöm; 3 perces fájásokkal ez nem könnyű mutatvány. Úgy voltam vele, hogy ha már ilyen közeliek a fájások csak nem fordítanak vissza a kórházból.

Amikor beértünk a kórházba, felvettek az úgynevezett „triage” szobába (elosztó vizsgáló), ahol megnéztek és mivel csak 1 centire voltam kitágulva, mégis csak felajánlották, hogy menjek szépen haza vajúdni. Én viszont közöltem, hogy azt már nem.

Nem tartottam normálisnak, hogy 3 perces fájásaim vannak már az elején, éreztem, hogy valami nem stimmel. Így hát maradtam, ugyanabban a triage szobában, jó pár másik kismamával, akik különböző panaszok miatt jöttek be a szülészetre. Én pedig ott vajúdtam nekik kicsit premier plánban...

Sejtettem, hogy valami gáz van, de ez az orvosokat nem érdekelte. Semmit sem változott két és fél óra után sem a méhszáj, a fájások meg csak jöttek folyamatosan. Ekkor kértem az epidurált, amit ilyen „hamar” nem adnak be, ahhoz 3 cm-es tágulást kell produkálni. Végül is az orvos, akivel addig egyáltalán nem találkoztam, engedélyezte, de először nem hatott, később is csak féloldalasan. Aztán pedig ugyanúgy éreztem a fájásokat, a lábamat viszont egyáltalán nem.

 

Sokáig vajúdtál?

Összesen 24 órát vajúdtam. Igazából komplikáció volt a szülés alatt, de erre csak a végén derült fény. Linda ugyanis egy nagyon ritka, fura pozícióban helyezkedett el. Fejvégű volt ugyan, de míg más magzat a mellkasára hajtja a fejét és összegömbölyödik, addig neki a keze és a lába kifelé nézett, a feje pedig felfelé, félrefordítva.

Ezért nem volt elég nyomás a méhszájon, ezért nem tágultam. 9 és fél centinél teljesen beragadt: hat órán keresztül vártunk így. Végül nem bírtam és megbeszéltem Lindával, hogy most már nincs mese, nem maradhat tovább, ki kell jönnie. Úgy tűnik csak erre várt, mert ezek után nem teketóriázott, villámgyorsan megszületett.

Érdekes módon, a gyerek nem szenvedte meg a vajúdást, egyből szeretett volna szopizni. Semmi baja nem volt, nem is aludt el a születése után sem, mint a legtöbb baba. Azóta is érdeklődő, felfedező kicsi lány, hatalmas energiával megáldva.

Én viszont rettenetesen kifáradtam. Ráadásul a nehezített szülés miatt gyakorlatilag szétvált a szeméremcsontom, sokáig alig tudtam rendesen járni. Hogy hazajussunk valahogy kaptam botot, felírtak ópiumot, de mivel szoptattam, ezért azt nem vettem be.

 

A szétvált medencecsonton és hosszú vajúdáson túl milyen emlékeket őrzöl még a szülésről?

Alapvetően fantasztikus emléket őrzök Linda születéséről. Nem tudom Magyarországon van-e ilyen, de itt van lehetőség arra, hogy tükörből nézd végig a gyermek születését.

Amikor a szülésznő látta, hogy már mindjárt itt az ideje a lányom világra jövetelének, akkor kérdezte, hogy akarom-e nézni tükörből. Én rábólintottam. Ezen kívül pedig odatették a kezemet Linda feje búbjára, amikor már majdnem kijött : sosem felejtem el ezeket a pillanatokat. A nővér a szülés után azt is megmutatta egészen pontosan, hogy hol érintettem meg a fejecskéjét.

Gyönyörű volt! A férjemnek is, aki végig ott volt mellettem: ő ráadásul premier plánból látta az eseményeket. Tényleg egészen felemelő érzés látni, ahogy megszületik a gyermeked. Ez valami csodálatos!

Viszont a kórházban eltöltött két nap borzasztóan kimerítő volt. Az ápolók kétóránként jöttek, és akár fel is keltettek, mert szoptatnom kellett. Én csak „szoptatás-náciknak” hívtam őket. Pedig nem ellenkeztem, eleve úgy készültem, hogy szoptatni akarok, és szerencsére Linda is egyből megtalálta a cicit, már születésekor. Azonban ez a két óránkénti keltés és erőltetés durva volt. Egész egyszerűen nem tudtam 3 óránál többet aludni két nap alatt.

A kórházból egyébként úgy jöttem el, hogy a vérzésig kisebesedett a mellem, mert ugyan ment egyből a dolog, a csecsemős nővérek nem adtak tanácsot azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell szoptatni. Csak egy oldalon mutatták meg és csak ülő pozícióban. Szerencsére a szomszéd nénink gyakran átjárt hozzánk a gyermekágyas időszak alatt, ő mondta, hogy masszírozzam a mellemet és tegyek rá meleget. Így kerültem el a mellgyulladást. Védőnő nincsen, ezért az anyuka ilyen kérdésben teljesen magára van hagyva.

Vannak persze laktációs tanácsadók, de el sem tudom képzelni, hogy a chicagói nagy télben, méteres hóban hogyan jutottam volna el hozzájuk a babámmal. Itt senki nem jön házhoz.

 

[caption id="attachment_516" align="aligncenter" width="531"] Amerikában a magyar viszonylathoz képest kevés segítséget kap az anyuka a szakmabeliektől (A kép illusztráció: Flickr, Maggie Winters)[/caption]

 

Mi a helyzet a munkával? Hamar vissza kellett menned a munkahelyedre?

Itt nem létezik olyan, hogy szülési szabadság. Egyáltalán betegszabadság sincs. Tíz nap rendes szabadságod van törvényileg, esetleg a céged hozzáad még két napot, ha jófej.

Sokan gyakorlatilag a vajúdásig dolgoznak, és 6-7 héttel a szülés után már mennek vissza dolgozni. Egyszerűen muszáj az anyagiak miatt.

Én két héttel a kiírt időpontig dolgoztam, aztán otthagytam a munkahelyemet. Mivel nem tudjuk és nem is akarjuk Lindát „bölcsődébe” adni, ezért inkább online távmunkát vállaltam. Ebből persze nem fogunk meggazdagodni, de legalább van keresetem és itthon tudok lenni a lányommal.

 

Miért nem opció a bölcsi?

Ennek két oka is van. Az egyik, hogy itt úgynevezett „daycare center-ek” vannak (hasonló, mint a családi napközi Magyarországon – a szerk.). Azonban sosem lehet tudni, hogy jó-e az a hely vagy sem, mert a gondozóknak nincsen komoly képesítésük. Gyakorlatilag bárki nyithat ilyen bölcsit, csak egy gyorstalpalót kell elvégeznie, valamint megfelelnie bizonyos biztonsági előírásoknak.

Ebből következik egyébként a második ok, ami miatt nem adjuk Lindát „daycare”-be. Azok a bizonyos biztonsági előírások ugyanis nagyon szigorúak: ha nem felel meg a hely, akkor simán beperelhetik. És mivel ilyen könnyű őket beperelni, ezért magasak a költségeik is. Ez azt jelenti, hogy egy hónapnyi bölcsi díja 2200 dollárra rúg (kb. 620 000 ft). Viszonyításképpen, egy átlagos irodai munkás keresete 2500 dollár.

Létezik persze bébiszitter szolgáltatás is, de az még drágább. Olyan magas a dadák órabére, hogy elviszi a fizetésedet.

 

Tényleg nem túl rózsás a helyzet…

Igen, és ami a legszörnyűbb, hogy két pártra szakadt az anyatársadalom. Két „parenting style” (nevelési stílus) csap össze az online világban valamint a játszótereken. Szerintem Magyarországra is emiatt gyűrűzött be a „szaranyázás” fogalma. Hiszen az amerikai médiában megjelenő cikkek könnyen fordíthatóak magyarra is, de valójában nagyon más itt a helyzet, mint otthon.

Vannak, azok az anyák, akik szülés után egyből visszamennek dolgozni: vagy az anyagiak miatt, vagy pedig mert el akarják kerülni a hosszabb kiesés miatti hátrányos megkülönböztetést. Vannak, akik otthon maradnak, és a férjük tartja el őket, vagy egyéb alkalmi munkákból élnek meg. Minden azon múlik, hogy mennyi a szülés előtti és az az utáni várható kereseted, és hogy van-e ingyenes gyerekfelvigyázási lehetőséged, például nagymamák személyében.

 

[caption id="attachment_517" align="aligncenter" width="552"] Maradsz otthon babakocsit tologatni vagy visszamész 1,5 hónap után dolgozni? Nem könnyű a kérdés (A kép illusztráció: Flickr, Valentina Yachichurova)[/caption]

 

Igazából háromfajta nő van, most Amerikában. Az első keserű, mert hamar vissza kellett térnie dolgozni  a szülés után - lelkileg ez szerintem fáj neki, hogy muszáj dolgozni a hitelek miatt. A második fajta szintén keserű, mert hiába tanult évekig, otthon kell ülnie a gyerekkel, ugyanis a férjével a fizetésük mellett nem tudják magunknak megengedni a bébiszittert vagy a bölcsit.

Aztán ott van a harmadik csoport, akik a „childfree” ideológiát követik, vagyis tudatosan választják a gyermektelenséget, hiszen a fent említett körülmények miatt a gyerekvállalás itt nem egy magától értetődő döntés a nők részéről.

Ismerőseink körében sok a 35 év körüli, és ebből csak egy-kettőnek van gyereke. Azért ez sokat elmond.

Tulajdonképpen a feminizmus elhozta magával az egyenlőséget. De ezt úgy értelmezték, hogy ugyanannyit kell dolgozni a nőnek, mint a férfinak, és ebbe nem fér bele a gyereknevelés, valamint minden, ami ezzel jár. Mostanra felnőtt egy generáció, akinek így éltek a szülei. Ezek a harmincasok, a millenárisok, azonban nem akarják kitenni ennek a saját gyerekeiket. Ezért inkább nem vállalnak gyereket.

Vagy vállalnának, de anyagi okokból nem teszik. Jó egyetemekre járó nők, jó diplomával ott tartanak, hogy nem szeretnének gyereket, különben annyi a karrierjüknek. Hiszen nem ezért vették fel a hatalmas diákhitelt.

Ez persze a magasan képzett réteg tendenciája, nekem erről vannak tapasztalataim, erről tudok beszámolni.

Az a gond, hogy Amerikában az égvilágon semmi sem segíti a családokat és a gyereknevelést. Egyszerűen nincs benne a kultúrában. Európához képest például itt egyáltalán nem alapvető, hogy legyen pelenkázó vagy etetőszék az étteremben vagy a reptéren.

Egyébként is minden az egyénen múlik, és a gyereknevelés elsősorban az anya dolga. Ezt a fajta „totális anyaságot” viszont egyre kevesebben kívánják felvállalni. Az egyén kultusza itt igen nagyra tartott. A gyerekeknek már kiskorukban azt szajkózzák, hogy találják meg a saját hivatásukat, kövessék a vágyaikat.

A kislányokból hamar jogászok, orvosok válnak, hatalmas anyagi és egyéni áldozatokat hozva ezzel. És ezek után kérnék tőlük, hogy „sicc! menj vissza a tűzhely mellé, ha gyereket akarsz”? Vagy esetleg folytathatják a heti 60 órás munkahetet, nulla szabadsággal, sosem látva a gyereküket és a párjukat. Ez egyre kevesebb embernek tetszik.

Többek között, erről is szól az elnökválasztási kampány, hogy történjen végre valami, hiszen a rendszert egyáltalán nem a modern igényekre találták ki. De sajnos nem egyértelmű, hogy lesz-e radikális változás a millenáris generáció reproduktív évei során.

 

 

Ha te is külföldön szültél vagy nevelsz gyereket, és szeretnéd velünk valamint az olvasókkal megosztani a tapasztalataidat, írj nekünk az anyaklikk@gmail.com-ra.

 

 

Így legyél digitális mami - 4 app a várandóssághoz

Sokszor el is felejtem, mi mindenre lehet jó egy okostelefon, azon túl persze, hogy telefonálok vele :-) Most, hogy egy kicsit több időm van magamra, 4 ingyenes telefonos appot teszteltem, amiből 3-at kifejezetten kismamáknak fejlesztettek, egy pedig egyébként is jól jöhet, ha feledékeny vagy. 

Először is, nem nagyon szeretem, ha már rögtön a regisztrációkor az a benyomásom, hogy tuti rám akarnak sózni valamit, a "babaipari szakmunkások" pedig különösön éberek. Volt olyan alkalmazás, amely az összes adatomat kérte a bejelentkezéskor/regisztrációkor (emailcím, telefonszám, születési adatok, postacím, méretek stb.). Ezeket mind bepötyögni türelmem sem volt, meg nem is szeretek ennyire kitárulkozni a marketingeseknek, amennyire lehet, azért védem az adataimat. Szóval az olyanok, akik egy email címnél többet kértek, rögtön törlésre is kerültek nálam. Itt jegyzem meg, hogy magyar nyelvű alkalmazást alig találtam, és ha akadt is, sajnos majdnem mind a fenti kategóriába, vagyis az adatbegyűjtőbe tartozott... Egyet azért mégis letöltöttem, ez az 

Anya leszek!

Szinte az elejétől fogva használom, praktikus, hogy pár alapinformáció megadása után számolja a heteket, így ha el is felejtem, épp hányadikon tartok, csak ránézek a telefonra és már tudom is. Minden héten ad pár hasznos tippet, lehet feltöltetni képeket, illetve szerintem főleg a végén fontos lesz a súlykalkulátor, ezzel is könnyen lehet követni, megfelelően gyarapodunk-e. Saját jegyzeteket is be lehet vinni, utólag minden visszakereshető. Az alkalmazás támogatói között van gyógyszergyártó is, így gyakran emlékeztet a magnéziumpótlás fontosságára, de ezt könnyen meg tudom bocsátani :-)

 

[caption id="attachment_495" align="aligncenter" width="600"] kép: boon.hu[/caption]

 

Ezt az egy magyar nyelvűt használom, jöjjenek az angol nyelvűek:

Kicks Count

Ahogy a neve is mutatja, viszonylag kevés funkcióval bír: a baba mozgását dokumentálhatjuk vele. Főleg a terhesség végén hasznos, hogy figyeljük a baba mozgását, rendszeres-e, eleget ficánkol-e, ebből következtethetünk a jól-létére, és lehet, hogy a nőgyógyász/védőnő is kérdezni fogja a 3. trimeszter végi vizsgálatokon. Tehát amikor a baba megmozdul, csak rábökünk a képernyőn a kis talpacskákra, és az app számolja és nyilvántartja, ebből heti kimutatást is készít. Ezenkívül ad pár általános kérdésre választ a magzatmozgásokkal kapcsolatban, és persze itt is van olyan menüpont, ami egy webáruházba irányít. Egyszerű, és mégis hasznos szerintem. 

 

[caption id="attachment_496" align="aligncenter" width="600"] kép: huffingtonpost[/caption]

Babycenter

Kicsit többfunkciós, ugyanúgy számolja a heteket, mint az első, és picit több olvasnivalót kínál minden hétre: a 32-re például ajánl egy videót otthonszülésről, egy cikket arról, milyen bababiztonsági eszközöket szerezz be a lakásba, egy másik írást arról, milyen az ideális szoptatós melltartó, és hogy normálisak-e a terhesség alatti hőhullámok (egyébként igen). Szóval ha valaki nagyon unatkozik, és szeret angolul olvasgatni, ezt imádni fogja. Itt is vannak kérdések-válaszok összegyűjtve (pl. mi biztonságos és mi nem várandósság alatt), lehet fotókat feltölteni, van beépített számláló, amivel lehet rögzíteni a magzatmozgásokat - így nem kell külön letölteni mondjuk a másikat, és ha eljön a nagy nap, és még meg bírjuk emelni a telefont, akkor a fájásokat is mérhetjük vele (Contraction timer). A baba születése után is hasznos lehet, táplálkozási, altatási tanácsokkal is szolgál, és altatódalokat is le lehet játszani vele. Fórum is van, beszédes anyukáknak :-) 

[caption id="attachment_497" align="aligncenter" width="600"] kép: babycenter.com[/caption]

 

És íme az utolsó, ami szerintem nemcsak várandósoknak jön jól, hanem mindenkinek, aki kontrollálni szeretni a napi folyadékbevitelt:

Drink Water

Ebben az időszakban különösen fontos, hogy elég folyadékhoz jusson a szervezetünk, ezért ha gyakran elfelejtünk inni napközben, akkor ez egy nagyon jó app ennek monitorozására. Be lehet állítani, hogy mi a napi cél, mennyit kellene innunk, és időnként erre akár hangjelzéssel figyelmeztet is, illetve mutatja, mennyit kell még innunk a napi penzum teljesítéséig. 

[caption id="attachment_498" align="aligncenter" width="280"] kép: appchartcompass.com[/caption]

 

 

(fentiek mind IPhone-ra telepített alkalmazások)

 

Ha tudtok jobbakat, ne habozzatok megosztani kommentben!

Mit keresett a közvélemény a hálószobánkban?

Amikor egy férfi és egy nő összeházasodik, már az esküvőn megindul a kérdések áradata az utódnemzés kérdését illetően: mikor szeretnének gyereket és hányat? A család és a barátok jóindulatú (olykor pletykaéhes) érdeklődése persze nem feltétlenül alaptalan, azonban a folytonos kérdezősködés nyomasztóvá is válhat, különösen, ha a pár meddőségi problémákkal küzd.

Mikor pár éve átadtam az esküvői meghívót a közeli kollégáimnak, a főnököm kifejezte köszönetét, majd viccesen hozzátette, hogy csak azért nem örül ennek az eseménynek, mert - még nem akarván megválni tőlem - ez azt is jelenti, hogy pár hónap múlva jön a következő bejelentés, ezúttal majd arról, hogy babát várok.

Nos, nem lett igaza.

 

[caption id="attachment_473" align="aligncenter" width="555"] (Kép: Vincent Miao, Flickr)[/caption]

 

Az élet úgy hozta, hogy bármennyire is próbálkoztunk, sokáig nem sikerült teherbe esnem. Sőt minél jobban próbálkoztunk, és minél jobban rápörögtünk a "projektre", annál kevésbé. Szánalmasnak éreztem magamat. Ahogy teltek a hónapok, úgy vált egyre kényelmetlenebbé a kíváncsiskodók érdeklődése, célozgatása a gyermek jövetelével kapcsolatban. 

Fél év elteltével már egy szimpla baráti összejövetelre is félve mentem el. Előre készítettem magamban a hárító sablonválaszokat a "na és mikor jön a baba?" kérdésre. Sokszor nem is kellett, hogy feltegyék a kérdést, már attól ideges lettem, hogy úgy éreztem, a hasamat vizslatják vagy lapos pillantásokat vetnek egymásra, amikor alkoholt kérek inni.

Utáltam, hogy rákérdez a témára a fodrászom, a kozmetikusom, a masszőröm (ez utóbbi persze csak azért érdeklődött, mert nem mindegy, hogyan nyúl hozzám, ha terhes vagyok, mindenesetre egy idő után abban maradtunk, hogy szólok, ha itt a baba).

Egyszer, az ünnepekkor felhívott egy idősebb hölgy, egy távoli ismerősünk, hogy boldog új évet kívánjon, és egyben nem mulasztotta el megjegyezni, hogy milyen csodálatos dolog a gyermek és reméli, hogy nekünk is hamarosan bőséges gyermekáldásban lesz részünk. Könnyek között tettem le a telefont.

Jóllehet, ez sokban rajtam is múlott, rengeteg mindent kivetítettem ugyanis a saját érzéseimből. Már az első hónap után síkideg voltam, hogy nem jött össze a baba, ez aztán csak fokozódott. Mintha csak előre éreztem volna, hogy nem lesz könnyű menet (vagy éppen azért nem volt az, mert ennyire ráparáztam...). Végül nem bírtam, és blogot indítottam, nem kifejezetten meddőség témakörében, ámbár ez volt a fő irányvonal; aztán kibővült sok minden mással. Szóval kitettem magam a közvéleménynek, de jólesett kiírni magamból a gondolataimat, máskülönben becsavarodtam volna. 

 

[caption id="attachment_474" align="aligncenter" width="565"] (Kép: Silvia Sala, Flickr)[/caption]

 

A nem-virtuális világban azonban mélyen hallgattam a problémáról. Csak pár közeli jó barát tudott róla meg a szüleim. Egyébként a családommal viszonylag szerencsém volt, a férjem nagyapján kívül ugyanis soha nem szegezte nekem egyetlen rokon sem a kérdést, miszerint mikor méltóztatok már gyereket szülni. Biztosan sustorogtak a hátam mögött, kérdezgették anyukámat, de elég tapintatosak voltak velem szemtől szembe. Talán azért is, mert végiggondolták, hogy a gyerekvállalás két ember legintimebb magánügye. Ezzel persze nem mindenki volt így a környezetemben.

A falnak tudtam volna menni, amikor több ízben kacsintott rám sejtelmesen egy kisgyermekes kollégám, miközben a gyerekeiről mesélt, hozzátévén: majd te is meglátod... Még jó, hogy nem kellett terhességi tesztet bemutatnom neki minden hónapban.

Aztán jött a kormányzati kommunikáció, jött Kövér László és jött Ákos, akik szerint a nők legnagyobb önmegvalósítása a gyermekszülés és -nevelés. Jöttek a rádióreklámok és plakátok is, melyek azt harsogták, hogy egy gyerek nem gyerek, hiszen testvérben az erő.  

Joggal vetődött fel bennem a kérdés, hogy vajon van-e bármiféle keresnivalója az államnak a hálószobámban. Szerintem nem sok. Annyi azonban biztos, hogy semmi estre sem azért szülök gyereket, hogy így teljesedjek ki (ez csak egy szelete a nőiességemnek), és azért sem, hogy bebiztosítsam magam öregkoromra.

De nem csak az állam és az ismerősök tartózkodtak képzeletben a hitvesi ágyunk mellett. Az orvosi nyomás sem volt elhanyagolható. Amikor már túl voltunk az egyéves próbálkozási időszakon, az egyik nőgyógyász, aki kivizsgáltatott (és nem talált semmit az alacsony D-vitamin-szinten kívül), határozottan az inszemináció irányába akart terelni. Miközben ő is tudta és én is tudtam, hogy pontosan ugyanannyi az esélye az ilyen típusú beavatkozásnak, mint a hagyományos közösülésnek egy év próbálkozás után: vagyis kb. 20 %. Ettől függetlenül már majdnem beadtam a derekam - hiszen az ember mindent megtesz a sikerért -, amikor végül spontán megfogant a gyermekünk.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy egyáltalán nem szabad beszélni a meddőségi gondokról. Az én lelkemen is enyhített, hogy elsírhattam olykor a bánatomat a barátnőimnek.

Jólesett a tapintatos érdeklődésük is, nekik zöld lámpát adtam ez ügyben. Álszent dolog lett volna úgy tenni, mintha minden rendben lenne és nem is akarnánk babát, miközben belül szenvedtem.

Ahogy egyre többet dolgoztam magamban a témán, úgy lett könnyebb a lelkemnek is. Egy idő után már nem zavart az utcán a várandós nők látványa sem. Nem fordítottam el a fejemet. Inkább magamban elmotyogtam egy boldogságot és egészséget hozó jókívánságcsokrot, amikor egy kismamára néztem. Meglepően jóleső energiák szabadultak fel bennem ilyenkor. 

 

[caption id="attachment_476" align="aligncenter" width="553"] (Kép: Nicole Pierce, Flickr)[/caption]

 

Végső soron azt hiszem, mint sok minden, ez is két emberen múlik. Nem csak a velem szemben állón, hanem rajtam is. Persze nem okos dolog folyton más magánéletében turkálni, de az emberek már csak ilyenek: kíváncsiak, pletykásak. Tudni kell helyén kezelni a dolgot, és elfojtások helyett őszintén szembe nézni magunkkal.

Arra a kérdésre pedig, hogy mikor jön a baba, egy tippem van csak: érdemes azt válaszolni, hogy mindennek megvan az ideje. Mert ez az igazság.

 

 

6 dolog, amivel őrületbe kergethetsz egy kismamát

Bár alapvetően türelmes és nyitott ember vagyok, valószínűleg a tomboló hormonoknak is köszönhetően mostanában érzékenyebb lettem a környezetem várandósságomra adott némely reakciójára.
Szerintem ezek között biztos van olyan, ami általános, és nemcsak én szenvedek tőle :-) Sorolok néhányat, azt hiszem, ezek közül pár nektek is ismerős lesz...

Pocakfogdosás

Nemcsak az ismerősök, hanem sokszor vadidegenek is úgy érzik, kötelező testi kontaktusba lépni az egyre növekvő hasammal, természetesen mindezt kérdezés nélkül. Eleinte nem zavart, már ami a családtagokat illeti, de időközben a sok atrocitás hatására már kifejezetten megrémülök, ha valakin látom, hogy ilyen szándékkal közelít a most már méretes hasam felé. 

A baba nemének, korának tippelgetése

Biztos sokan hallottátok már ismerősöktől a "jaj, olyan csúcsos a hasad, biztos fiú lesz" vagy "nagyon szétterül, tuti lány" típusú megjegyzéseket. Amellett, hogy szerintem ez nettó hülyeség, sokan nem is akarják előre tudni a baba nemét, így felesleges hergelni őket. A másik, amivel múlt héten szembesültem, amikor a gyógyszertáros lány megkérdezte: "és, mennyi idő van még hátra?" Amikor mondtam, hogy 2 hónap, elkerekedett a szeme: "úristen, még?" Nem elég, hogy máris bálnának érzem magam, kell még fokozni? És ezzel el is jutottunk a 

Testsúlynövekedésre való célozgatás-

hoz. "A mennyit híztál eddig?" kérdésre már nem is nagyon válaszolok, mert akkor a "Gondolkoztál már azon, hogy fogod leadni?" jön. Udvariatlan meg nem akarok lenni, mert sokszor legszívesebben azt válaszolnám, hogy "Hát, majd jössz velem az edzőterembe/futni/tornázni, és jól megmutatod, hogy is csináljam..."

Kéretlen tanácsok osztogatása

Erről írtam már egyszer egy hosszabbat, és szerintem ha megszületik a baba, csak súlyosbodni fog. Mindenkinek van egy tuti tippje arra, hogy mit tegyél, egyél, vegyél és mindennek az ellenkezőjére is. És persze minden második anyukának van egy horrorsztorija is a szülésről, ami ha nem is vele, de a barátnőjével, vagy a barátnője barátnőjével, kolléganőjével, anyukájával, kiskutyájával esett meg, és ezt is meg is osztja. Úgyhogy már helyben is vagyunk, jön a 

Paráztatás

Aki volt már várandós, és átment már ezen egyszer, igazán emlékezhetne rá, hogy az utolsó néhány hét az igazán kritikus ebből a szempontból, ekkor kezdi el leginkább foglalkoztatni a kismamát a szülés gondolata, most fészkelik be magukat a nem mindig pozitív gondolatok a fejünkbe. Ijesztgetés helyett pedig inkább egy kis biztatásra, megnyugtatásra vágynánk...

Mindent megvettél már a babának?

A végére hagytam az egyik kedvenc kérdésemet. Nem arról van szó, hogy nem esik jól az érdeklődés, de ezt kicsit olyan számonkérőnek éreztem, és bár nem vagyok egy halogatós típus, de nemcsak babonából, hanem egyéb praktikus okok miatt is a vásárlásba még nem bonyolódtam nagyon bele, először feldolgoztam, elpakoltam, rendszereztem azt a rengeteg holmit, amit a barátoktól kaptunk. Úgyhogy a "Mindent megvettél már?" kérdésre eddig csak annyit válaszoltam, hogy igen, vettem neki egy sapkát, amit majd félévesen fog tudni hordani :-) 

 

kép: freepik - www.freepik.com

Nektek mi volt a legdurvább reakció, kérdés vagy kritika, amivel kismamaként találkoztatok? 

 

kiemelt kép: nakaridore - www.freepik.com

 

12 imádnivalóan jógázó baba

Itt a jógik új generációja! Nemcsak tündériek, de az ászanáik is figyelemre méltóak. Az utolsó képen szereplő baba pedig mintha már saját csoportot oktatna :-) Nem kell hát aggódnunk a jóga jövője miatt, ezek a csemeték biztosítják az utánpótlást.
Lássuk a képeket!

 

Lefelé néző kutya

 

[caption id="attachment_431" align="aligncenter" width="600"] kép: pinterest[/caption]

 

Kobra póz

 

[caption id="attachment_433" align="aligncenter" width="600"] kép: pinterest[/caption]

 

Deszka póz

 

[caption id="attachment_434" align="aligncenter" width="600"] kép: YogiLiving[/caption]

 

Sáskaállás

 

[caption id="attachment_435" align="aligncenter" width="600"] kép: GreenKiddie[/caption]

 

Macskapóz

[caption id="attachment_436" align="aligncenter" width="600"] BabyGooRoo[/caption]

 

Lefelé néző kutya variáció (3 lábú)

 

[caption id="attachment_437" align="aligncenter" width="600"] kép: YogiLiving[/caption]

 

Halpóz

 

[caption id="attachment_438" align="aligncenter" width="600"] kép: pinterest[/caption]

 

Oldalsó deszkatartás

 

[caption id="attachment_439" align="aligncenter" width="600"] kép: pinterest[/caption]

 

Spárga

 

[caption id="attachment_440" align="aligncenter" width="600"] kép: ChunMiaoLittleFlower[/caption]

 

Oldalra nyújtás ülésben (vagy inkább fekvésben?)

 

[caption id="attachment_441" align="aligncenter" width="600"] kép: pinterest[/caption]

 

Pillangó póz variáció

 

[caption id="attachment_442" align="aligncenter" width="600"] kép: pinterest[/caption]

 

Lótuszülés

 

[caption id="attachment_443" align="aligncenter" width="537"] kép: pinterest[/caption]

 

Nektek melyik a kedvencetek? 

 

Forrás: doyouyoga