Amikor szólt reggel a férjem, hogy a barna tengerimalacot az előzetes tervekhez képest, úgy tűnik, már nem kell a héten orvoshoz vinnem, egyből levert a jeges veríték, tudniillik akkor most van egy halott kisállat a házban. Ő elmegy dolgozni, vagyis ez egy dologgal egyenlő: rám és a gyerekekre vár a nemes feladat, hogy elhantoljuk.
A címet olvasva jogosan vetődik fel a kérdés: és ez a három dolog most akkor hogy is jön össze? Máris elmesélem.
Mióta bölcsődébe jár a kisfiam, a sétálásra való kedve mondhatni kissé alábbhagyott. Vagyis inkább nagyon. Nemcsak az utcán, a bölcsődébe jövet-menet kéri, hogy vegyem fel és cipeljem, hanem otthon is: teregetés, fogmosás, főzés közben is gyakran elhangzik az "Anya, felvesz!" gyengéd felszólítás, mindezt kitárt karokkal előadva.
Én mindig is nagy online shopper voltam, izgatottan kinyitni a dobozt, amiben a vágyott holmi végre-valahára megérkezett hozzám, hmmmmm, az érzés ismerős, ugye? És amióta gyerekem van, nemcsak ezért az édes feszültséggel teli várakozásért imádom a netes vásárlást, azt hiszem, most kezdtem el igazán értékelni a valódi előnyeit:
Biztosan tapasztaltátok már, hogy mi hárman itt az Anyaklikken nemcsak megírjuk a küzdelmeinket, örömeinket, de meghallgatunk, együtt érzünk, nem ítélkezünk; és ha attól könnyebbülsz meg, nekünk bátran kiöntheted a szíved, elsírhatod küzdelmeidet, megoszthatod velünk örömeidet. Ezért is adjuk közre most szívesen Olvasónk gondolatait. Ugye nemcsak nekünk ismerősek?
Nem mondanám, hogy tudatosan figyelgetem magam, hogy ezt vagy azt teljesen másképp csinálok anyukaként, mint azelőtt. Azért akad néhány apróság, ami nekem is feltűnt, és most nem feltétlenül a külső változásokra gondolok, bár van abból is... (a fekete karikák a szemem alatt például, bár alvás ügyben elég jól haladunk, azt hiszem). Mesélek egy kicsit a többiről, szerintem többen fogtok bólogatni, miközben olvassátok.
