Nem mondanám, hogy tudatosan figyelgetem magam, hogy ezt vagy azt teljesen másképp csinálok anyukaként, mint azelőtt. Azért akad néhány apróság, ami nekem is feltűnt, és most nem feltétlenül a külső változásokra gondolok, bár van abból is... (a fekete karikák a szemem alatt például, bár alvás ügyben elég jól haladunk, azt hiszem). Mesélek egy kicsit a többiről, szerintem többen fogtok bólogatni, miközben olvassátok.
Timi többek között pilates oktató, és egy mozgásstúdióban ismertem meg, ahol én jógaórákat, ő pedig pilatest tartott. Már várandós voltam a kisfiammal, amikor megkeresett, hogy stúdiót nyit, nem lenne-e kedvem nála is órákat adni. Kedvem épp lett volna, de akkor már erősen visszafogtam az oktatást, így megírtam, mi a helyzet: már nagyon terhes vagyok, és nem vállalok új órákat. Kedvesen gratulált, de a válaszát megkönnyeztem, mert azt írta, ő is babát várt, de nem úgy alakult, úgyhogy babázás helyett lesz most új vállalkozás, saját stúdió. Bár nagyon szívbe markoló volt, a sorok mögül mégsem elkeseredettséget, kétségbeesést, hanem valami nagyon mélyről jövő erőt éreztem.
Körülbelül egy évvel később találkoztunk újra, amikor a stúdiója adott helyett egy Anyaklikk-eseménynek. Mosolygósan, és ... pocakosan nyitott nekünk ajtót. Nem volt könnyű az út idáig, de ezt elmeséli ő, az első SzivárványAnyu-találkozón pedig akár személyesen is:
Akik nem mellesleg maguk is anyukák. Nem nagy dolgokról van szó, de nekem sokat segített és amellett, hogy némi utánajárástól-fejtöréstől is megkímélt, kicsit abban is szerepe volt, hogy végre az új lakóhelyünkön is otthon érezzem magam.
Ahol már nagyobbacskák a gyerekek, és beszélgetnek, a szülők gyakran jegyzik le a pöttömök aranyköpéseit: a tágabb családban az unokahugik és unokaöcsik rendszeresen szórakoztatták-és szórakoztatják ma is a családtagokat ilyesmivel, sokszor saját maguk alkotta szavakkal (melyek amellett, hogy rém viccesek, sokszor még érzékletesebben tudnak kifejezni egy-egy szót, gondolatot), a gyerekszáj intézménye szerintem minden családban alap.
Egykori szomszédom, Melinda sokat mesélt a nővéréről, hogy milyen kreatív, mennyi ötlete van és három gyerek mellett is futja az erejéből alkotásra, a kreativitása megélésére: blogot írt, webdesign tanfolyamra, művészeti workshopokra járt... Aztán a facebookon egyszercsak szembejött a Pingalló Titkai oldala, gyönyörű fotókkal, igényes baba-és otthon dekor termékekkel. Hamarosan kiderült, hogy az alkotójuk az a háromgyerekes édesanya, akiről már annyit hallottam a húgától.
Eltelt pár hónap azóta, mióta elsírtam a bánatom alvás-ügyben (akkor úgy éreztem, hogy 13 hónapja nem alszom). Őszinte leszek, már javult a helyzet, ami az éjszakákat illeti, és ezért nem győzök elég hálás lenni. Most pedig itt van a napközbeni két alvásról egy alvásra való áttérés, hogy ne unatkozzunk, yeah.
