2018. május 21., hétfő

Belestünk Pingalló titkaiba


Egykori szomszédom, Melinda sokat mesélt a nővéréről, hogy milyen kreatív, mennyi ötlete van és három gyerek mellett is futja az erejéből alkotásra, a kreativitása megélésére: blogot írt, webdesign tanfolyamra, művészeti workshopokra járt... Aztán a facebookon egyszercsak szembejött a Pingalló Titkai oldala, gyönyörű fotókkal, igényes baba-és otthon dekor termékekkel. Hamarosan kiderült, hogy az alkotójuk az a háromgyerekes édesanya, akiről már annyit hallottam a húgától.



Anita számára a vállalkozóvá válás nem egy hirtelen ébredés volt, hanem mindig is erre vágyott. Tipikus szabadúszó, szeret helytől függetlenül, saját ritmusban, időbeosztásban dolgozni. "Korábban viszont nem volt meg hozzá a bátorságom."-vallja be. "Talán azért, mert csak lassan körvonalazódott, hogy szerteágazó érdeklődési körömből mi az, ami mellett hosszan el szeretnék köteleződni. Ez csakis olyasvalami lehet, amivel képes vagyok megszállott lelkesedéssel, hosszú távon, sokat foglalkozni. Úgy gondolom, mostanra értem meg minderre."


Eredetileg tanítóként, vizuális kultúra szakon végzett, és egészen apró korától szeretett rajzolni, festeni. Amíg tanított, igyekezett a tanórákba is becsempészni az alkotást. A nagy projektekben, iskolai műsorokra való készülésben érezte igazán elemében magát, amikor egy darabot, vagy táncot tanultak be, és a díszletet, jelmezt is együtt készítették a gyerekekkel. "Még az is előfordult néha, hogy a lázas készülődés egy-egy tanóra rovására ment. Remélem emiatt senki nem esett ki az egyetemi felvételin később..." -mondja nevetve.  Aztán online marketing és pr irányba indult, és biokozmetikumok hazai márkaépítésében segédkezett.
"Itt is volt sok érdekes, kreatív feladat" -emlékszik vissza, "de egy cégnél eléggé meg van kötve az ember keze. Sokan beleszólnak az anyagba, ami egyfelől jó, mert mindenki hozzátesz valamit, másfelől nem mindig szakmai szempontok mentén születik  meg egy-egy végső döntés, ami demotiváló is tud lenni...


Amikor itthon voltam a gyerekekkel, akkor kezdtem el távmunkában is dolgozni, és bár fárasztó, mert bizony előfordult, hogy pihenés helyett, szabadidőmben írtam a szövegeket, mégis jobban éreztem magam, mint a hagyományos alkalmazotti munkarendben. Egyre inkább erősödött bennem a kis csíraként már régóta szunnyadó gondolat, hogy így szeretnék dolgozni. Mindig is vágytam arra, hogy szép dolgokat alkossak, ami másoknak örömet szerez és értéket jelent. Így idővel lépésről-lépésre kikristályosodott, hogy mi az, amit adni tudok. Persze ennek még nincs vége, sok további tervem van." 


[caption id="attachment_3014" align="aligncenter" width="600"] kép: pingallotitkai.hu[/caption]

 


És hogy hogyan szervezi a vállalkozásával járó munkát?  
"Szinte mindent én csinálok. A honlapkészítést, a brandstylingot, a termékek készítését és befotózását, a szövegek megírását mind én végzem, ahogy a marketing és a csomagküldés is az enyém. Na azért nem mondok teljesen igazat, mert a sógornőm lelkes használója a termékeimnek, és csodás képeket készít. A lifestyle fotók egy részét neki köszönhetem. Ezen kívül nagyon szeretek vele ötletelni is. Ha kitalálok valami újat, muszáj azonnal megosztanom vele, szerencsés vagyok, hogy ennyire egy húron pendülünk. Van egy másik kedves barátnőm is, akivel szintén nagyon megértjük egymást, ő varrja a kis zsákokat a mérföldkő kártyákhoz. Fél szavakból is megért, bízhatok benne, ha valamit elkészít, akkor az olyan, ahogy elképzeltem. A férjem nélkül pedig a nyomtató beállítás-kezelés terén lennék félkarú. Örülök, hogy ezt leveszi a vállamról, mert számomra kínszenvedés, ha ilyesmivel kell foglalkozni." - meséli. 
"Időközben egyre több fotót kapok a vásárlóimtól, akik használják a termékeimet. Ezért szintén hálás vagyok, mert szép, igényes képekkel ajándékoznak meg, és örömmel teszem fel az Instagram oldalamra. Viszont a számlázást, meg a jogi dolgokat szívesen lepasszolnám, de egyelőre még nem tartok ott."


 


[caption id="attachment_3019" align="aligncenter" width="600"] kép: pingallotitkai.hu[/caption]

 


És bár az alkalmazotti létnek is megvannak az előnyei, Anita számára egyértelmű, hogy szabadúszóként tevékenykedik:
"Így vagyok boldog, ezért akármilyen nehézséget vállalok. De ahogy más hasonló helyzetben levő vállalkozó anyuka, én is sokat tudnék mesélni az éjszakai munka miatti kínzó fáradtságról, és arról, hogy sokszor idegőrlő úgy dolgozni, hogy folyton megszakít valaki. Ilyenkor emlékeztetem magam arra, hogy részben a gyerekek miatt is fontos nekem ez a szabadság. Próbálom ebből a perspektívából nézni a helyzetet, és elfogadni, hogy mindez ezzel jár együtt."


Vállalkozó édesanyaként a legnagyobb kihívást számára az időbeosztás jelenti: "A nagyszülők távol vannak, és bár odaadók, senki nincs, akire rácsörögjek, ha kéne egy-két óra a nyugodt munkához. A három gyerekkel állandó edzésekkel, programokkal, versenyekkel, orvosi vizsgálatokkal tarkított az élet, a férjemmel osztozunk a logisztikán. Szükségük van ránk, rám, és amíg kicsik, én is szeretném élvezni a társaságukat, és most tudok építően hozzátenni a személyiségük fejlődéséhez. Ám közben ott kattog a fejemben, hogy teljesítsem a megrendelést, vagy épp nekifogjak egy újabb, izgalmas tervem megvalósításának. A háztartást pedig még nem is említettem. Ezeket minden anya ismeri, de ha otthonról saját vállalkozásban dolgozunk, akkor nekünk kell kialakítani ehhez a keretet, és tudni kell betartani is. És valami mindig elúszik…"


 


[caption id="attachment_3024" align="aligncenter" width="600"] kép: pingallotitkai.hu[/caption]

 


Friss vállalkozóként a hazai vállalkozói környezetet is "friss" szemmel látja, így nem kerülhettük ki a kérdést, hogy ha csak egy dolgot tudna megváltoztatni a magyar viszonyokon, amitől könnyebb lenne az élet, mi lenne az?
"Egy vállalkozás eleinte nem kevés pénzt felemészt.  Sokan kezdik családdal, gyerekekkel - szűkös a keret. Ebben a helyzetben nagyon megterhelő a járulékfizetés, ami az első perctől elkerülhetetlen, ha webes felületen értékesítünk. Fájdalmas az első időszakban a családi kasszából, vagy az első kis bevételekből, - ami még nem is haszon – a járulékot befizetni. Bizony nekünk is meg kell meghúzni a nadrágszíjat. Abban változtatnék, hogy a kezdő kisvállalkozásnak az első évben ne kelljen adót, járulékot fizetni. Ez egyébként sok helyen van így külföldön, remélem hamarosan nálunk is fogékonyak lesznek hasonlóra a döntéshozók."


 


[caption id="attachment_3022" align="aligncenter" width="600"] kép: pingallotitkai.hu[/caption]

 


Ha tetszik a képeken bemutatott darabok hangulata, látogasd meg a Pingalló Titkai weboldalát akár az ingyenesen letölthető sablonokért, vagy vásárolni is lehet a mérföldkő kártyákból, otthon-vagy gyerek termékekből, de egyedi megrendeléseket is leadhattok. 


A Pingalló titkai termékeit az otthon és a családi élet ihletik. Az egyedi tervezésű kártyák és dekorációs termékek a családdá válás és az együttélés fontos pillanataihoz készülnek. A hétről-hétre megjelenő újdonságok nemcsak szépséget csempésznek otthonunkba, de segítenek az életünk szervezésében, és a fontos pillanatokra való ráhangolódásban. A termékek vízfesték grafikákon alapulnak, ami csodálatosan közvetíti azt a finomságot és harmóniát, amit szeretnék kifejezni és átadni minden egyes darabbal. A kézzel festett növényi motívumokból, állatkákból, kalligrafikus betűkből álló, letisztult kompozíciók nyugalmat árasztanak, és inspirálnak. A témák, valamint a natúr és pasztell árnyalatok illeszkednek a minimalista, a skandináv stílusú és a hagyományos otthonok világába is. A termékek magalkotásánál fontos, hogy a szépség kiváló minőséggel párosuljon. Eszerint kerül kiválasztásra a papír, az eszközök és az eljárások is.

 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése