Karácsony bombák között

Újabb olvasói levelet adunk közre: ismét egy nagypapa mesél, ezúttal a háborús karácsonyokról, a nélkülözés ellenére a meghitt családi ünnepekről - a légitámadások zajában. 

"Áldatlan állapotok közepette jelentettem be áldott állapotomat"

 

Azt is írhatnánk, hogy minden kezdet nehéz. Szerintünk nincs olyan várandós nő, akit ne gyötörnének kétségek, vajon neki való-e az anyaság, fogja-e bírni energiával, türelemmel a gyereknevelést. Mai történetünk főhőse, Réka épp csak ízlelgette a kismamaságot, amikor a rokon gyerekek rögtön a mélyvízbe dobták egy szép adventi délutánon. Köszönjük, hogy megosztotta a sztorit!

Én azért szeretek kicsit beleszakadni a karácsonyba

 

Mostanában a csapból is az folyik, hogy ne stresszeld túl a karácsonyt, ne főzzél ötfélét, ne takaríts két hétig, ne vásárolj túl sokat, ne csináld ezt, ne csináld azt, mert az nem ünnep.

13 hónapja nem alszom

És pont. Nem akarok sem panaszkodni, sem nagy tanulságokat levonni, sem pedig magamban keresni a hibát, hogy vajon hol rontottam el, inkább csak egy kis megnyugtatással szolgálni a hasonló cipőben járóknak, meg magamnak, hogy túl lehet élni, meg lesz ez még jobb is. 

A cím persze ebben a formában azért nem igaz, helyesebb lenne, ha úgy írnám: 

13 hónapja nem alszom 5 óránál többet egyhuzamban (ja, az is csak egyszer volt), szóval inkább 3 óránál többet. Kisfiam születése óta egyszerűen nem jó alvó. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy eleve a negatívból indultunk, mert úgy kezdődött, hogy a nappalokat alapból felcserélte az éjszakákkal (értsd: nappal szinte egész nap hortyogott, este, fürdés után pedig indult a vidámkodás).

Szóval lehettem én bármilyen eltökélt és bátor, hogy mostaztánvégigalszodazéjszakát, már annak is örültem, mikor elhagyta a felcserélősdit és este 8-kor hajlandó volt álomra hajtani a buksiját. Azóta vannak jobb-rosszabb éjjelek, de átlagban minimum háromszor kel fel egy éjszaka alatt. Ha szerencsém van, 8-tól éjfélig, fél 1-ig alszik, ha nem, akkor korábban, és utána reggelig még legalább kétszer ébred. 
Többször megkaptam már, hogy miért veszem fel egyáltalán, ha sír, miért szoptatom még mindig, miért nem alvástréningezem, miért nem hagyom ordítani éjjel is, majd megtanulja... 

 

[caption id="attachment_2446" align="aligncenter" width="600"] kép: Jordan Whitt - Unsplash[/caption]

Először is, azt gondolom, hogy mindenki úgy csinálja, ahogy tudja. Én így tudom. Nem vagyok képes sírni hagyni órákig, nem tudom magára hagyni, csak azért, hogy "megtanulja"... mit is? Hogy az anyukája nem figyel rá, nem próbálja megvigasztalni, ha problémája van. Szerintem ez a kezdeti időszak az, amikor azt tanulja meg, hogy ha "szól", jelez, figyelnek rá. Hogy bízhat bennem, ott vagyok neki. És egy idő után ez lesz neki a természetes. Az ősbizalom, a bizalom az édesanyjában, és ennek a bizalomnak nemcsak éjszakánként lesz jelentősége, hanem mindig, és ez a bizalom megmarad, annyira, hogy később is hozzám fordul majd, nemcsak akkor, ha segítségre van szüksége.

Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy ennyi alvással is lehet létezni. De mint annyi minden máshoz, valahogy ehhez is adaptálódik az ember szervezete. Működöm napközben is, főzök-mosok-takarítok, néha agymunkát is végzek (jójó, időnként elfelejtem, miért is mentem be a boltba, minden mást megveszek, és azt az egy dolgot hagyom ott, amiért bementem, de ez korábban is előfordult). 

Nem állítom, hogy ezalatt a tizenhárom hónap alatt nem voltak mélypontok és nem éreztem többször is, hogy elértem a határomat, kész, vége, nem érdekel, jöjjön az alvástanítás. Többször ismételgettem, hogy akkor most egy drasztikus módszerhez fogok nyúlni. Mikor azt éreztem, hogy ennyi alvással nem tudok kreatív kosztot alkotni, és jön az üveges menü, nem bírok takarítani és szalad a lakás, és nem találok egyetlen tiszta harisnyát sem és előkerül a tegnapi... aztán persze nem lett belőle semmi. Mert jött egy jobb éjszaka (csakkétszerkelt), vagy újraolvastam valamelyik sírnihagyós metódust, amit alkalmaznom kéne és újfent sokkot kaptam. 

Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ez az egyetlen üdvözítő út, és mindenkinek így kellene. Azt hiszem, nincs is egyetlen, mindenki számára alkalmazandó tökéletes módszer, bár még reménykedem, hogy a közeljövőben felfedezi valaki, és meg is osztja a nemalvó anyatársadalommal.

Addig is, ott van nekünk a jó öreg kávé, kinek habbal, kinek anélkül.

 

[caption id="attachment_2443" align="aligncenter" width="600"] kép: Toa Heftiba - Unsplash[/caption]

 

 

kiemelt kép: Ben Blennerhassett - Unsplash

 

 

Lassulva szépültem: slow kozmetikában jártam

"Most rohanok, mert elkések!" - köszöntem el a nagymamától meg a kisfiamtól, és hogy illik-e egyáltalán ilyet mondani, amikor az ember épp egy slow kozmetikába indul, ezen már csak utólag gondolkodtam el. 

De igen, azt hiszem, illik, viszont amikor megérkeztem a Fleur de lin szalonba, akkor már nem volt helye sietségnek. Nyugtató, szinte simogató levendula illat, kellemes világítás, franciásan elegánsra hangolt, de mégis barátságos berendezés fogadott. Amikor az utcáról beesve még mindig csak kapkodtam, és sietve bújtam ki a cipőből, kardigánból; Gabi, a kozmetika tulajdonosa, bár először találkoztunk, mégis inkább arra bátorított: nyugodtan, csak úgy, mint otthon. 

És tényleg kezdtem otthon érezni magam. Minden olyan természetes, mintha csak egy barátnőmhöz ugrottam volna be, aki nem mellesleg egy kicsit rendbeszedi a bőrömet is, de előtte a fürdőszobájában lepakolom magamról az órát, fülbevalót, meg lecserélem a felsőmet kozmetikás pendelyre.

 

 

A slow kozmetikának azt hiszem mégsem a "lassúság" az elsődleges attribútuma (persze mindenképpen kapcsolódik a slow life mozgalomhoz), és itt is fontos, hogy legyen idő a vendégnek, a vendégre, de a kezelés mellett az is lényeges, hogy megtudjuk, mit szeret a bőrünk, mire van szüksége, megtanuljuk, miért jó az arcápolási rutin és elsajátíthassuk a sajátunkat. Emellett a tudatosság, a fenntarthatóság, a természetesség is a része mindannak, amit ez a típusú szépségápolási szolgáltatás képvisel. 

Hogy mit jelent a tudatosság a szépségápolásban?
Egyrészt, hogy tisztában legyünk a szervezetünk, a bőrünk valódi igényeivel, és hogy minél kevesebb felesleges anyaggal terheljük, tehát ne impulzus alapján válasszuk ki, amit magunkra kenünk, (vagy hagyunk magunkra kenni), hanem legyen ez is felelős, tudatos fogyasztói döntés. 

Egy arcmasszázs alatt beszélgettünk Gabival, sokat mesélt az általa használt anyagokról, arról, hogyan készíti a kencéit, és hogy milyen volt az út a bölcsészdiplomától a szappankészítésen át a kozmetikusvizsgáig. Azt is megtudtam, hogy saját készítésű natúrkozmetikumokat használ a kezelésekhez, és a slow kozmetika filozófiája mentén igyekszik az alapanyagokat hazai kistermelőktől beszerezni, de van olyan  összetevő, amit például egyenesen Franciaországból rendel. A slow kozmetikai mozgalom egyébként a frankofón országokban lett igazán népszerű, mondjuk azt már régóta sejtettem, hogy a franciák nemcsak a divatban pengék, de biztos tudnak valamit a szépségről is... aztán persze nem tudjuk kikerülni az "anyukás" témákat sem (mennyit alszanak a gyerekek, miért nem alszanak, ha nem alszanak, és hogy el kell néha engedni az anyaszerepet is szabadságra, nem kell mindig szolgálatban lenni ahhoz, hogy jó anyák legyünk és társaik). 

 

[caption id="attachment_2407" align="aligncenter" width="600"] kép: vero photoart / Unsplash[/caption]

Gabi egyébként úgy mesél a kozmetikumkészítésről, hogy az az érzésem, soha többet nem veszek márkás, tartósítószerrel telenyomott arckrémet drogériában. Kis hétköznapi kémia, és máris tudom, hogy nem kell nyolcvanhárom összetevős tonik, hogy felfrissüljön a bőröm, elég a konyhaszekrényben szétnézni, és hogy mivel tudom kicsit halványítani a hajszálereket az arcomon. Órákig tudtam volna még hallgatni, de az idő a slow kozmetikában is telik :-)

Nem üres kézzel jöttem el, kaptam a bőröm típusának megfelelő arckrémet, és egy kis ajakápoló mintát is Gabitól. Bár nem vagyok egy természetes szépség típus, szeretem sminkelni magam, de mióta a kapott krémet használom, úgy érzem, újra élettel telibb, sugárzóbb a bőröm, sőt még talán a tekintetem is, és a sminkelésből is visszább tudtam így venni. 

A slow kozmetika üzenete számomra az, hogy engedjem meg, hogy a természet kínálta anyagok visszataláljanak a fürdőszobámba, az arckrémes tégelyekbe, engedjem meg magamnak, hogy a drága, high-technek tűnő kezelések helyett inkább a legegyszerűbb megoldást használjam a bőrápolásban is, ha az nekem és a bőrömnek is jól esik.

 

Ima a lányomért

Háromszor futottam neki, hogy mit is írjak bevezetésként ehhez a poszthoz, de semmi okosat nem tudtam... Lányos anyák készítsék a papírzsepit, de szerintem fiús anyukák is bátran olvassanak tovább.

A szomszéd szülőszobája mindig zöldebb?! - történet Ausztriából

A szomszéd fűje mindig zöldebb - tartja a mondás, de hogy a szülés és a terhesgondozás esetében is így van-e, ha Magyarországot és Ausztriát vetjük össze, az az alábbi történetből kiderül.

Kriszti a kislánya születése előtt Ausztriában dolgozott, és bár a két állam közötti egyezség alapján itthon is világra hozhatta volna a babáját, mégis inkább egy eisenstadti kórház mellett döntött. Egyrészt azért, mert a "bababarát" itt nemcsak egy üres jelző: a babák születésüktől fogva az anyák mellett vannak, igyekeznek a kismamát alternatív módon támogatni a szülés természetes folyamatában, és az igény szerinti szoptatást szorgalmazzák, ami számára nagyon fontos volt. Mindemellett rengeteg odafigyelést, törődést, kedvességet kapott a kórházban az orvosoktól és a teljes egészségügyi személyzettől:

"Csak pozitív benyomásokat szereztem. Ugyanúgy bántak a külföldiekkel is, mint bármely osztrákkal. A határ közelsége miatt nagyon sok magyar szül kint, ezenkívül szlovákok, törökök is nagy számban hozzák világra gyermeküket Eisenstadtban. Így az orvosok, szülésznők, ápolónők (akik között szintén nemcsak osztrák van) hozzá vannak szokva a külföldi kismamákhoz."

A várandósság alatt néhány vizsgálatot itthon tudott le, a kombinált tesztet és a 20 hetes szervátvizsgálást (Organscreening). Ezeket leszámítva az összes vizsgálatot az osztrák nőgyógyásza és az ő asszisztensei végeztek el (ottani tb által, teljesen ingyen, időpontra, és mégis olyan színvonalon, mintha magánpraxisba ment volna). Ausztriában egyébként tilos az orvosválasztás, ahogy a hálapénz sem elfogadott, sőt, ha valamilyen ajándékkal kedveskedne a páciens, azt sem fogadják el. 

Ausztriában 5 alkalmat írnak elő ultrahangos vizsgálatra, Kriszti ezen felül kétszer ment még, de ezekért már külön fizetett. Mivel védőnői hálózat itt nincs, ezen alkalmakkor minden olyan szükséges vizsgálatot elvégeztek, amit Magyarországon a védőnők végeznek és amire terhesgondozáson kerül sor - még a vérvételre sem kellett a kórházba mennie, azt is egy ultrahang vizsgálat alkalmával végezte el a nőgyógyásza. A kórházba csak 36 hetesen ment először, a kötelező CTG vizsgálatra (majd 38 és 40 hetesen). 

Első kisbabáját várva Kriszti sem bízott a véletlenben: egyik éjjel éjfél körül 10-12 perces fájásokat kezdett érezni, és ugyan aludni már nem tudott, de azért egy kicsit várni akart még. 3 óra körül már keltette a párját, hogy itt az idő, indulni kellene. Akkor már 5-7 percenként, bár rendszertelenül jöttek a fájások. Mivel 20 percnyire laknak Eisenstadt-tól, így hamar be is értek. Az éjszakás szülésznő rögtön CTG-gépre tette, közben kérdezgette, majd megnézte, hogy mennyire van kitágulva. Mivel csak egy-másfél ujjnyira volt és gond nélkül tudott még vele kommunikálni, javasolta, hogy inkább menjenek még haza, de rájuk bízta a döntést. El is hagyták a kórházat, és egész másnap reggel fél 8-ig bírta, akkor indultak ismét útnak.

 

[caption id="attachment_2061" align="aligncenter" width="600"] kép: LuciFross / flickr[/caption]

"Mivel első terhességem volt, nem szerettem volna a végsőkig húzni otthon a vajúdást. Mikor beértünk és megvizsgáltak, már jobban ki voltam tágulva, de még mindig nem voltak elég erősek a fájások (bár én nagyon annak éltem meg)... Természetesen már nem akartunk újra hazamenni, így megkaptam az ágyam (4 ágyas szobában), ahol tovább vajúdtam. Délután 2 körül ismét megnézte az akkori ügyeletes szülésznő a tágulást és még mindig csak 2-3 ujjnyi volt. Közben viszont az erőm már egyre fogyott a fáradtságtól is, mivel egy szemhunyásnyit sem aludtam. Ekkor a nagyon kedves szülésznő azt javasolta, hogy a párom menjen haza, engem pedig elvisznek a vajúdó helyiségbe (a szülőszoba mellett van), kapok homeopátiás golyókat, meg egy lazító kúpot, és próbáljak meg a fájások között ellazulni, pihenni. A szobát besötétítették, mindent megtettek azért, hogy tudjak relaxálni."

6 órakor volt a műszakváltás, az előtt a szülésznő elköszönt, és minden jót kívánt, majd jött a délutános hölgy.
"Ekkor már alig volt erőm, a derekam majdnem leszakadt és nagyon fáradtnak éreztem magamat." A homeo golyókat folyamatosan kapta, felajánlottak több alternatív vajúdási eszközt, módot, de csak egy meleg zuhanyt vett. "Este 8 óra körül azt mondta a szülésznő, hogy az is lehet, hogy 5, de az is, hogy 15 óra múlva lesz csak meg a baba, alig akartam hinni a fülemnek. Epidurális érzéstelenítő nem került szóba. Aztán hirtelen felgyorsultak az események, este 10 óra körül már 8 cm-re kitágultam, így át is sétáltam a szülőszobába (Kreissaal, kör alakú ágyra fektettek). Velem párhuzamosan egy fekete anyuka is világra hozta a kisfiát, így mikor én az utolsó egy-másfél órámban vajúdtam, a szülésznő, gyerekorvos és a nőgyógyász a mellettünk lévő, másik Kreissaal-ban segítette világra a babát. Amennyire hosszú és kemény volt a vajúdás, a vége annyira gyorsan haladt, ennek ellenére gátmetszésre nem került sor."

Miután a kötelező vizsgálatokat elvégezték, a vajúdó helyiségben töltötték az aranyórát, illetve inkább aranyórákat, amire kint nagyon nagy hangsúlyt fektetnek. Kislányát egyből mellre helyezték (előzőleg megkérdezték, hogy szeretné-e szoptatni) és a párja is végig velük lehetett. A szülésznő persze rendszeresen benézett, hogy minden rendben van-e, főleg mikor a baba nagyon sírt. Még a szülés előtt arra is felkészítették, hogy császármetszés esetén az apa mellkasára tették volna a babát, úgyhogy itt nagyon nagy hangsúly van a kötődés kialakulásán, kialakításán. 

 

[caption id="attachment_2059" align="aligncenter" width="600"] kép: Richard Feliciano /flickr[/caption]

 

"Ez a kórház abszolút a természetes szülés híve. Ez az én esetemből is leszűrhető, hiszen majdnem 24 órás vajúdásnál is hagyták természetesen megszülni a kislányomat, amiért egyébként nagyon hálás vagyok nekik." 

Szintén pozitívumként említi még a nagyon komoly laktációs részleget, a szülést követő napon rögtön rövid előadást tartott az egyik laktációs tanácsadó hölgy a szoptatásról az előző napon szült édesanyáknak, felhívva a figyelmet sok fontos dologra, teret adva a frissen szült anyukák kérdéseinek is.

Hogy jobb-e Ausztriában szülni? Ezt a kérdést ugyan nem tettük fel így, de jöjjön a konklúzió kismamánk szavaival:

 

"Csak végső esetben (mikor már a baba egészségügyi állapota indokolja) végeznek császármetszést, nem használnak oxytocint… És egy hihetetlenül baba-mama közti kötődést, szoptatást támogató kórház. A babák a születésüket követően végig az anyukájuk mellett vannak (kiskocsiban vagy a saját ágyukban alszanak), még a vizsgálatokra is mentünk velük. Addig voltam csak 'távol' a kislányomtól, míg tisztálkodtam. Nekem ez nagyon pozitív és nagyon fontos. Mivel éjfél előtt szültem, az egész éjjel arról szólt, hogy jobb cici, bal cici, jobb cici, bal cici… a kedves éjszakás nővér "utasítása" szerint (bocsi, csajok!). 
Amint a kislányom sírdogálni - na jó, üvölteni - kezdett, máris ott volt a nővér és segített is mellre helyezni. Szóval alvás nem volt... De abban az euforikus állapotban az ember, az anya már nem is érezte magát fáradtnak. A sok jobb és bal váltogatásnak pedig meglett az eredménye, mert a második éjjelre beindult a tejem, és a kislányomat azóta is tudom szoptatni - 20 hónapos múlt. Tápszert csak a kórházban kapott, mert annyira sírt és azt gondoltam, hogy nem elég az előtejem, ezért kértem neki…. Kaptunk, és azt is fecskendővel, ami egy újabb pozitívum volt nekem, cumisüveg és cumi szóba se jöhetett, nehogy cumizavart okozzunk. Azóta tápszerre nem volt szükség, amiért szintén nagyon hálás vagyok. Még egyszer is itt szülnék."

 

kiemelt kép: pixabay