Szülés olasz módra - történet Milánóból

Kinga egy Milánó melletti kisvárosban él a családjával. Érettségi után, tanulni érkezett Olaszországba, de a szerelem végül idekötötte:  itt ismerte meg olasz férjét, akivel lassan 13 éve alkotnak egy párt. Kisfia jövőre már óvodás lesz, de az Anyaklikk kedvéért nosztalgiázott egy kicsit, és elmesélte az ő történetüket.

Amikor a terhességi tesztje pozitív lett, rögtön kért beutalót a háziorvosától ultrahangra, ott tudta meg, hogy nem ez lenne a sorrend, hanem előbb nőgyógyászhoz kellett volna mennie - ahogy nagyjából itthon is ezt diktálja a protokoll. Nem sokat gondolkodott, kért időpontot attól az orvostól, akinél legutóbb járt rákszűrésen és szimpatikusnak tűnt számára, és ugyan nem a kórházban rendelt, de tb ellátás alapján fogadta a már várandós Kingát. Az első találkozás után ő utalta be a következő vizsgálatokra és hozzá is ment vissza az eredményekkel. A nőgyógyásznál “csak” súly- és  vérnyomásmérés, illetve magzati szívhang és méhszáj vizsgálat volt. A kötelező vizsgálatok nem térnek el a hazaiktól és mind ingyenes, ha van épp szabad időpont, amikorra kell… Kismamánk különböző helyeken volt ultrahangon, magánrendelőben, ahová épp kapott időpontot, pluszban csak a kombinált tesztet végeztette el, ami ott sem olcsó, 170 eurót fizetett érte. 

Ami kicsit másképp működik Olaszországban: itt nincs védőnői hálózat. Magánúton lehet fizetni szülésznőt, aki végigkíséri a terhességet és szülés után is segít, Kinga azonban nem élt ezzel a lehetőséggel.

Ugyanakkor a kórházakban is szerveznek szüléselőkészítő tanfolyamokat, ez nemcsak azért hasznos, mert felkészítenek magára a szülésre és a szülőségre, hanem mert emellett már előre meg lehet ismerkedni a személyzettel, a hellyel. Ugyanígy a kórházban volt lehetőség csatlakozni ingyenesen egy zártkörű baba-mama kör foglalkozásaihoz, ahol a várandósok megoszthatták a tapasztalataikat, beszélgethettek a kételyeikről, egy-egy alkalommal gyerekorvos vagy szülésznő volt a vendég, akiktől kérdezni lehetett. Babamasszázs tanfolyam is volt a kórházban, jelképes összegért.

"A 7 hónap környékén megállapították, hogy a magzat lassabban nőtt, mint kellett volna" - meséli Kinga. "Gondoltam elmegyek a legjobbhoz és foglaltam időpontot a szülészet főorvosának a magánrendelésére.  Ő sem tudta megmondani az okát, viszont annak ellenére, hogy szóltunk előre, nem szeretnénk tudni a baba nemét, megkérdezte, mi lesz a kisfiú neve. Mindezt majdnem százezer forint körüli összegért..." 

 

[caption id="attachment_1891" align="aligncenter" width="600"] kép: Brennaval / flickr[/caption]

 

Innentől kezdve az anyukának gyakrabban kellett ultrahangra mennie, főként persze magánrendelésre,  mert a kórházakban nem volt szabad időpont... Ennek ellenére külföldiként nem érzett semmilyen negatív megkülönböztetést, szerinte Milánóban hozzászoktak a jelenlétükhöz, sőt úgy emlékszik, két kórházban is látta, hogy a hét egyik napján kínai tolmács is jelen van. 

Sajnos abban a kórházban, ahol szülni szeretett volna, és ahol aneszteziológussal is egyeztetett egy esetleges epidurális érzéstelenítésről, nem volt szabad szülőszoba, mikor beindultak a fájások. Így miután elvégezték a kötelező vizsgálatokat (szívhang, ultrahang, méhszáj) mentővel átszállították egy másik kórházba.

"Itt már nagyon gyakoriak voltak a fájások. Mikor odaértünk, elkezdték felvenni az adataimat, neve címe stb… fájásokkal tűzdelve... majd megvizsgáltak, és bevittek a szülőszobába, ahol a férjem végig velem lehetett." Nem volt fogadott orvosa, az ügyeletes pedig "nem volt benn, néha láttam, hogy benézett az ajtón, de a közelembe nem jött... végül epidurálist nem kaptam, mert már késő volt. Azt hallottam, hogy mindenkinek ezt mondják és csak kiváltságosak kapnak, de nem tudom, hogy tényleg így van-e." A hálapénz intézménye itt azonban nem létezik.
A szülés utáni órákra pedig  pedig így emlékszik vissza: "Amint megszületett a baba, a mellkasomra rakták és hagytak minket ismerkedni hármasban. Nem tudom, mennyi idő telt így el, talán egy óra, majd míg én kaptam pár öltést, a babát megmosdatták, felöltöztették, majd mondták, hogy álljak fel és toljam át a kisfiamat a kórterembe."  

A szülés után általában 3 napot kell a kórházban tölteni, Kingáék többet voltak egy fertőzés miatt.
"Annak ellenére, hogy iszonyatosan lepukkant volt a kórház, pergett le a vakolat, jó emlékem maradt róla. Volt egy szülésznő, aki nagyon szorgalmazta a bőrkontaktust az újszülöttekkel (nem csak a koraszülöttekkel), mindig mondta, hogy meztelen mellkasra tegyük – apukák is – a levetkőztetett babát. Ez nagyon jó dolog, de azt hiszem, ez inkább a szülésznőn múlt és nem a kórházon." 
Javasolják a szoptatást, legalább 6 hónapig kizárólagosan és 2 éves korig, vagy amíg a baba és a mama úgy kívánják (persze itt is vannak olyan gyerekorvosok, akik ajánlják a tápszert vagy a kiegészítést.) Bár a kórházban a 3 óránkénti szoptatást javasolták, az anyuka azóta is, vagyis 2,5 éve igény szerint szoptat, és ezt a környezetében mindenki elfogadja, és a gyerekorvosuk is pozitívan áll hozzá.

Negatívumként említi azonban azt a trendet, ami az oltásellenességet illeti: Olaszországban is erős ez a mozgalom és fennáll a veszély, hogy rég elfelejtett betegségek újra feltámadjanak. A kötelező oltásokon felül (difteria, tetanusz, hepatitis B, gyermekbénulás elleni) Kinga véleménye szerint erősen ajánlott a haemophilus, meningococcus c, kanyaró, mumpsz, szamárköhögés, pneumococcus, rubeola elleni, ezeket ők be is adatták. 

A kórház elhagyása után kell gyerekorvost választani, de miután nincs védőnői hálózat, kicsit úgy érezte, hogy a kismama magára marad a szülés után. Van ugyan egy kontroll a kórházban, de nagyjából ennyi. Viszont a baba 3 hónapos korától adott a lehetőség egyfajta “bölcsibe” járni hetente kétszer, ami nekik nagyon bejött, és még most is járnak.  Ez állami dolog, évi 50 euróba kerül. (Nagyon kevésnek hangzik, de ez ne tévesszen meg senkit, az igazi bölcsi jóval drágább).

Ugyanakkor nagyon sok kisgyereket íratnak be bölcsődébe, mert az anyukáknak gyakran vissza kell menni dolgozni. Kinga kisfia jövő évtől fog járni óvodába, az ő városukban 2 állami óvoda van, a jelentkezési lapon kell jelölni, melyik a szimpatikusabb, de nagy valószínűséggel nem lesz probléma a kiszemeltbe kerülniük. Egy csoportban 25 gyerek van, úgy véli, nincs nagy különbség a magyar és az olasz óvodák között. Csak az étkezést kell fizetni, ami 4-5 euró naponta.

 

[caption id="attachment_1894" align="aligncenter" width="600"] a kép illusztráció, forrás: pixabay[/caption]

 

Amikor arról kérdeztük, hogy lát-e különbséget a magyar apák és a külföldi apák között, illetve mennyire vonódnak be a gyereknevelésbe, így nyilatkozott:

"Én Milánóról tudok mesélni, és itt a hozzáállás szerintem nem nagyon tér el Magyarországtól. A baráti körben, ismerőseink között gondoskodó apukák vannak, akik kiveszik a részüket a gyereknevelésből, de akár a házimunkából is."

 A kötelező szülési szabadság egyébként 2+3 hónap, 2 hónappal a szülés előttől 3 hónappal a szülés utánig (ezt orvosi igazolással meg lehet változtatni 1+4-re. ) Ezután lehet kivenni fakultatív szabit plusz 180 napra, ekkor a fizetés 30 %-a jár. 

Ha vannak a közelben nagyszülők, akik segítenek és ha a babát beíratják a bölcsibe, megoldható a munka. A baba egy éves koráig kap a kismama napi 2 óra "szoptatási engedélyt."

Érdekesség még, hogy szüléskor el lehet adományozni a köldökzsinórt, viszont olyan macerás a bürokratikus része, hogy végül sokan nem foglalkoznak vele (egyes kórházak pedig pl. éjszaka vagy hétvégén nem fogadják el – nem tárolják.)

 

kiemelt kép: Mariano Mantel, flickr

 

Anyák napjára - magamnak, nektek, mindenkinek

Számtalan „Így éltem túl az anyaság x hónapját” című blogbejegyzés kering az interneten, ez is valami olyasmi lesz. Kicsit azért mégis más, ha létezik olyan, hogy „hálaposzt”, akkor talán inkább az...

Egy kommentelő a minap azt írta az egyik bejegyzésem alá, hogy kíváncsi, segít-e az írás az adott élethelyzet javításában. Magam is sokat gondolkodtam ezen, de most már biztos vagyok benne, és innen üzenem, hogy igen, segít! És nemcsak az írás, hanem az együttírás, meg az együttgondolkodás, a mi kis mikroközösségünk ereje. És most nem feltétlenül arra gondolok, hogy néha bele-belejavítunk egy vesszőt, ékezetet egymás posztjaiba, hanem ahogy valamelyikünk fejében megszületik egy téma, ahogy elindul egy gondolat, és aztán hol tárgyilagos, hol lelkis bejegyzés lesz belőle, miközben megvitatjuk a titkos kis csatornánkon... És persze nemcsak erről szólnak a mi kis virtuális csevegéseink, sőt, szerintem lassan egy könyvet is kiadhatnánk az „anyák egymás közt” online beszélgetésinkből (lenne külön „Most miért ilyet kakil?” és „Miért alszik ennyit?” fejezet, sőt helyet kaphatna itt a „ Hogyan alkalmazzuk a szénhidrátot alváshiány esetén?” rész is).

Nos, azt hiszem, meg is érkeztem a kiinduló gondolathoz: sokkal, de sokkal nehezebb lett volna az anyaság az Anyaklikkerek nélkül. Amennyire szkeptikusan álltam először a dologhoz, amikor Szufi meghívott ide blogolni (mit tudnék én hozzátenni egy anyabloghoz?!), annyira vagyok hálás most neki. Már a szülés előtt is megbeszéltük az aktuális terhesparákat, együtt izgultunk egymásért, amikor valamelyikünk már a szülőszoba felé tartott. Aztán a babák születése után a sok bizonytalansággal, kérdéssel egy idő múlva már nem a guglit hívtam segítségül: Manokobold kétgyermekesként MINDENRE tudja választ, legyen szó gyerekbetegségről, hordozásról, anyatejes táplálásról, pár biztató szóra mindig van ereje a gyerekek mellől is. Ha pedig lelki támasz kellett, Szufi megnyugtató higgadtsága, mélyről jövő, ösztönös női bölcsességére mindig lehet támaszkodni, a nehéz helyzetekben is. Bármilyen későn jutott is eszembe valami igazán aggasztó a babámmal kapcsolatban, csak bepötyögtem a kínzó kérdést a csoportos chat-be, és nem kellett soká várni, hogy vagy innen-vagy onnan jöjjön az információ. Azt hiszem, nekem ez segített a legtöbbet: tudtam, hogy nem vagyok egyedül.

 

[caption id="attachment_1882" align="alignnone" width="600"] kép: unsplash.com[/caption]

 

Azonos korú gyerekeink vannak, azonos problémákkal – biztos minden anya tudja, milyen kincs, ha hasonló kisgyerekes anyukával tudja megosztani a gondjait. Mi meg így rögtön hárman vagyunk, igazi áldás a sorstól! Ahogy telik az idő, úgy derülnek ki sorban azok a kis apróságok, amelyekben hasonlítunk – mintha egymás eltitkolt testvérei lennénk.

Hálás vagyok a szerzőtársakért, hogy vannak, segítenek, támogatnak, azért, hogy mindig van téma, és azért is, hogy mindezek tetejébe még olvasóink is vannak. Nagyon szép anyák napját nekünk, nektek, mindenkinek!

 

kiemelt kép: unsplash.com

 

Kisgyerekkel az élet - Ferencvárosban

Egy lokálpatrióta poszt érkezik: bár nem olyan régen, még csak 8 éve élek a Ferencvárosban, nagyon megszerettem a környékünket - most meg néha önkéntelenül is zöld-fehérbe öltöztetem a gyereket, érezze ő is a hely szellemét.

Annak idején azt hiszem, félig-meddig  tudatos volt a választás, a rehabilitált részeken egyes házak között a fővárosban egyedülállóan hatalmas zöld területek teszik élhetőbbé ezt a városrészt, gyakran játszótérrel megspékelve, igazi gyerekbarát környék - szerintem. Aztán akiknek az ominózus játszótérre néz az ablakuk, és nincs gyerekük, nem biztos, hogy örülnek ennek... 

Rajtam kívül sokan választották frissen családot alapítók ezt a környéket, úgyhogy nem szenvedünk hiányt gyerekes programokból, bár nyilván csak az utóbbi időben kezdtem ilyen szemmel nézni a lakóhelyünket. A kisfiam 7 hónapos, és csak nemrégiben kezdtünk kimozdulni közösségbe - hosszú volt a tél, aggódtam kicsit a vírusok miatt, de lehet, hogy nem lett volna baja, ha kicsit hamarabb kezdünk el programozni. 

Amikor már úgy gondoltam, érettebbek vagyunk annál, mint hogy csak a Ferenc téren sétálgassunk, először egy kisbabás jógaórára merészkedtünk el. Akkor ugyan még elég hideg volt, nem okozott gondot útra kelni, mert csak a szomszéd utcáig kellett tolnom a babakocsit: a Vertikaland magánovi foglalkozásai nekünk a lehető legjobb helyen vannak. Az oktatót, Évát jól ismerjük, nála többször jártam kismama jógára, igaz máshová, mert fogalmam sem volt, hogy hozzánk ilyen közel is tart órákat! Erről a helyről egyébként nem a netről, hanem egy ismerősömtől hallottam, de nagyon örülök, hogy idetaláltunk. Mondókázós, babamasszírozós, óra végén anyukákat is megmozgatós óra ez, amiből lassan kinövünk, de sebaj, van nagybabás óra is, remélem nyáron már oda járunk!

Ha már jóga, kipróbáltunk nekünk egy picit ugyan messzebb levő, de szintén babás foglalkozást, a Balerina Mozgás Központban. Ez a hely sem volt ismeretlen, és bár itt a babák életkor szempontból vegyesen jönnek, szeretjük, mert nagyon vidám, élettel teli óra, és Babett hatékonyan instruálja nemcsak a mamákat (hogy mozogjanak), hanem a babákat is koordinálja, ha kell, átveszi anyukától a csöppséget, hogy legalább néhány percet nyújtani tudjon, ha épp nem kooperatív a baba.  

[caption id="attachment_1815" align="aligncenter" width="600"] a kép illusztráció (forrás: Aktiv I Oslo.no / flickr)[/caption]

Kisfiam nagyon szereti a zenét, és mivel az én énektudásom hagy némi kívánnivalót maga után, zenei művelését inkább profikra bízom. A barátnőm hívott meg minket a MüPába még márciusban egy babakoncertre, és nagyon szeretnénk elmenni még egyszer, kár, hogy iszonyú gyorsan elfogynak a helyek. Az Üvegteremben zajlott maga a "koncert", középre leterítettek egy hatalmas játszós szőnyeget, aztán cipőt le, és ott kedvükre kúszhattak-mászhattak a babák, miközben a cselló hangjával ismerkedhettek. A zenész körbe is járt a teremben, hol egyik sarokban, hol a másikban szólaltatta meg a hangszert, hogy egyik baba se maradjon ki a kalandból. Itt már nagyobb gyerekek is voltak, de mi is élveztük, sőt még nekem is zenei élményt nyújtott. 

És mert zenéből sosem elég, kerestem Ringató foglalkozást is a közelben. Bár a MüPába is lehet menni (időnként vannak ingyenes alkalmak is, de én attól tartok, ezek kicsit zsúfoltak, aki volt már ilyenen, nyugodtan cáfoljon meg kommentben), nekem kicsit közelebb esik a 8. kerületi Grund (mondanom sem kell, eddig csak mint meccsnéző-és bulihelyként élt a fejemben ez a hely), itt keddenként van lehetőség mondókázni, énekelni a babákkal-gyerekekkel, délelőtt három időpontban is lehet érkezni. Eddig egyszer voltunk, az én babám nagyon élvezte, és szerintem vissza fogunk járni, főleg, hogy a Grundnak van egy szuper kis játszótere is. 

Szintén kisbabás barátnőmtől hallottam, hogy az ő kerületükben lehetett jelentkezni ingyenes babamasszázs tanfolyamra, ha jól emlékszem náluk a védőnő koordinálta. Mivel itt nem sikerült kiderítenem, van-e ilyesmi, nagyon megörültem, mikor a Balerinában az egyik anyukától hallottam, hogy van egy lány a kerületben, aki tart ilyen tanfolyamokat is. Jövő héten oda megyünk, mesélek majd arról is! Már csak ezért is érdemes kimozdulni, tapasztalatom azt mutatja, hiába az internet, a facebook, néha csak szájhagyomány terjednek a sokszor aranyat érő információk :-) 

[caption id="attachment_1828" align="aligncenter" width="600"] A nemrég felújított Ferenc tér, kép: pestbuda.hu[/caption]

Mindezeken felül meg nagyokat sétálunk, vannak jó kis terek, csendesebb utcák, de például a társasházunk udvara is elég, ha csak néhány négyzetméter zöldre és madárhangra vágyom, na meg arra, hogy elszundítson a poronty a babakocsiban... Szélcsendes időben a Nehru-parton a Bálnáig is elsétálunk, kisfiam (illetve inkább a közös) első "kiülős"élményünk is ide kötődik, a sarki Jónásnak elég nagy a terasza, kényelmesen elfért a babakocsi is.

Ti hová jártok kis/nagybabával? Ajánljatok programokat bátran kommentben!

 

A lista, hogy mit csinálok "rosszul", mióta anya vagyok

Rachel Brathen, azaz a 'jógacsaj' nagy kedvencem, és most már nemcsak a jógás posztjai, videói miatt bírom. Nemrég született meg a kislánya, és persze azóta sem állt le a posztolással, most az anyasággal kapcsolatos érzéseit, tapasztalatait is megosztja. Lehet azon vitatkozni, hogy sok-e, amit kitesz a kirakatba az életéből, ezzel a bejegyzéssel azonban szerintem sokan tudunk azonosulni:

 

[caption id="attachment_1750" align="aligncenter" width="600"] kép: babyology.com.au[/caption]

 

"Itt a lista, hogy mit csinálok »rosszul«, mióta anya vagyok (már ha hallgatnék azokra, akik mindezt mondják):

 

1. Együtt alszom a babámmal - a közvélekedés szerint neki a saját ágyában, tőlük, a szüleitől külön kellene aludnia.

2. Szinte egész nap karban van - mások szerint le kellene tennem, hogy önállóan aludjon, még akkor is, ha sír, hiszen így lesz "független."

3. Fotókat posztolok a babámról az internetre - sokan úgy gondolják, ez egy marketingfogás részemről, és táptalajt adok ezzel a pedofiloknak.

4. Hagyom, hogy az oldalán aludjon - ezzel a BH-t kockáztatom.

5. Engedem, hogy a kutyáink közel menjenek hozzá - baktériumveszély!

6. Kiviszem a tengerpartra - egyesek szerint túl korai neki még elhagyni a házat, a testi épségét teszem kockára.

7. Szoptatom a kisbabámat - néhányan úgy vélik, ez nem elég tápláló a babám számára, és azzal, hogy a szoptatásról írok, megszégyenítem azokat az anyákat, akik tápszereznek.

8. Túlöltöztetem, vagy éppen alulöltöztetem - ez persze mindig attól függ, kivel beszélek éppen...

...és még sorolhatnám. Az én véleményem pedig:

ha hallgatnék mindenkire, aki megpróbálja megmondani, hogyan neveljem a gyerekemet, valószínűleg MEGBOLONDULNÉK. 

Még csak most lettem anyuka! Minden tőlem telhetőt megteszek, és ahogy múlik az idő, egyre jobban megy. Bízom az ösztöneimben, próbálom kitalálni, mire van szüksége a babámnak és hagyom, hogy vigyen a flow... Ha tanácsra lenne szükségem - hát majd kérek (és egyébként gyakran meg is teszem)!

Szeretem ezt a közösséget, ezért is osztom meg az én anya-sztorimat. DE nincs szükségem ítélkezésre, negatív megnyilvánulásokra, senkitől. Van épp elég olyan pillanat, amikor kétségeim vannak, hogy valóban jól csinálom-e... Tegnap például nagyon nehéz éjszakánk volt, és az egész reggel arra ment rá, hogy azon gyötrődtem, miért olyan nyugtalan a kislányom? Fáj a hasa? Valami rosszat ettem? Túl szoros a pelusa? Teljesen másképp kellene csinálnom az egészet? Basszus, nem tudom. Teszem a dolgom, a legjobb tudásom szerint - mint minden anya."

(Az eredeti bejegyzés ITT)

kiemelt kép: Yoga Girl/fb 

 

Vegán kozmetikumokat teszteltünk

Ezúttal vegán, vagyis állati eredetű összetevőtől mentes kozmetikai termékek tesztelésére adtuk a fejünket, na jó, nem kellett sokáig győzködni, ez az a termékcsoport szerintem, amiből egy nőnek sosem elég...
Azt hiszem, néhányan még emlékszünk a dollárbolt intézményére, meg a "németből" hozott cuccok varázsára, nekem a CD Körperpflege abszolút ezt a nosztalgiát hozza. A márka termékei már akkor kuriózumnak számítottak, nagybátyám, aki kamionos volt, és gyakran járt a Lajtán túlra, időnként meglepte a család nőtagjait CD krémekkel. Ezekkel aztán meg igencsak spóroltak a hölgyek, ki-tudja-mikor-jön-a-következő-szállítmány-alapon. Szóval én azonnal felismertem a logót, amin úgy látom, azóta sem változtattak egy tollvonást sem - régimódi vagyok, bizonyos dolgokban szeretem az állandóságot... és hát előtörtek az emlékek is. Ilyen nosztalgikus lelkiállapotban vágtam hát bele a márka golyós dezodorainak tesztelésébe.

 

CD gránátalma/CD citrus golyós dezodor

 

Aki tesztelte: Corena

Mindkettő alumíniumsó-mentes, a címke külön kiemeli, hogy nem tartalmaz ásványi olajat, szilikont, parabént, színezőanyagot és állati eredetű összetevőt sem. A gránátalma illatúval  kezdtem a tesztelést, kicsit jobban tetszett az illata, mint a citrusé. Bár én nagyon sok dezodort kipróbáltam már, és rengeteget csalódtam, ez a termék abszolút megfelelt minden elvárásomnak: nem hagy foltot a ruhán, könnyen felszívódik, és valóban tartós. Ha egész nap rohanok, és csak reggel van időm felvinni, még este is frissnek érzem magam (na jó, szellemileg nem mindig, de persze nem is ez a vizsgálat tárgya). 
A citrusosnak sokkal határozottabb az illata, de nem tolakodó, aki a kifejezetten a friss illatokat kedveli, annak nagy kedvenc lesz. 
A csomagolás, kiszerelés is rendben van, a golyósok esetében én pl. szeretem, ha átlátszó a flakon, látom, hogy mit kenek magamra, és mennyi van még benne. 

 

CD Tusfürdő gránátalma- és szőlőillattal (250 ml)

 

Aki tesztelte: Manokobold

A termékcsaládból a tusfürdőt kaptam, ami érdekes kihívás volt, hiszen egy éve nagyjából átálltam a minden káros cucctól mentes szappanok használatára. Egyrészt egy barátnőm készít ilyesmit, másrészt a drogériák saját márkás natúrszappanjaival próbálkoztam, és egészen könnyen lejöttem a habzós, sikamlós, folyós tusfürdős élményről. Kíváncsi voltam, hogy boldogulok majd ezzel, amiben amúgy szintén nincsenek olyan alapanyagok, amelyek egészségre gyakorolt (vélt) hatását az elmúlt időszakban viták övezték. Na, nem lennék jó tragika, hamar lelövöm a poént: bejött. Nem mondom, hogy mindig ezzel tusolnék, de olykor "rákívánok" az élményre, és inkább ezért a flakonért nyúlok, amióta ott ácsorog a kád szélén. Az illata szuper (mondjuk nálunk megveszekedett gránátalma-mánia fut családilag), az állaga selymes, jól habzik. Utóbbi tulajdonsága miatt kicsit gyorsabban fogy, mint szeretném, háromévesem is élvezi a belőle készült habtengert.

 

CD dezodor spray 

 

Aki tesztelte: Szufi

Három különböző deo sprayt teszteltem: vízililiom, aloe vera és narancs (orange blossom) illatúakat. Őszinte leszek, a narancsostól már hónaljra fújáskor émelyegtem. Az én ízlésemnek túlságosan édes és tolakodó az illat, a nap végére pedig kifejezetten furcsa kombinációt alkot az izzadsággal keveredve. Ezzel szemben a vízililiom teljesen rendben volt, az aloe verás pedig nagyon tetszett a diszkrét, friss illatvilágával. Ami pedig a hatásosságot illeti, ugyan 24 órás védelmet ígérnek a flakonon, nekem azonban napközben többször kellett fújnom magamat, hogy valóban ne érződjék a verejték. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én az izzadósabb típusú népcsoport közé tartozom, télen-nyáron szükségem van dezodorra. Éppen ezért nem vagyok spray-párti, a golyós deok ezerszer hatékonyabbak, és sajnos a CD termékek sem győztek meg száz százalékig. Ellenben több ismerősöm is van, aki szereti a sprayt, mert könnyen át tudja fújni egyéb testrészeit is (pl. hátat, könyökhajlatot), az illatosított verziók pedig kiválóan alkalmasak erre, így parfümre sincs szükség. Nekik ajánlanám a CD deozodor sprayt, különösen, mert mentes a vitatott összetevőktől, az alumíniumsótól, szilikontól és parabéntől. Külön piros pont, amiért a gyártó kiáll az állatkísérletek ellen és már régóta támogatja az olyan kutatásokat, amelyek kiválthatják az állatokon végzett teszteket.

 

CD Men pumpás dezodor

 

Aki tesztelte: mindhárom férj

A pasik egybehangzó véleménye szerint funkcióját tekintve egy jó dezodorral állunk szemben. Hatékonyan gátolja az izzadást. Szufi férje azt mondja, hogy amint ráfújja a hónaljára szinte érzi, ahogy megköti a nedvességet, ráadásul még az illata is kellemes (Szufinak azért az elején kicsit furcsa volt, leginkább ugyanis a búzafűlé szagára hasonlított, de legalább nem pacsuli).
Corena férje kicsit kritikusabb volt: szerinte egy irodai napra szuper, de az extrém terhelést, mint kosárlabda-edzés, futás, már nem bírta. (Azt csak zárójelben jegyezte meg, hogy olyat mondjuk még nem talált, ami utóbbi két tevékenység esetén is tuti hatásos lett volna...) Ellenben az, hogy nem hagy foltot, és az illata is diszkrét, mint pozitívumokat emelte ki. 
Manokobold férjének az illata nagyon nem jött be, de azért a hatást letesztelte, és egy átlagos irodai napot simán jól bírt, panasz nem volt rá. A kellemetlen ebben, hogy érezte egész nap a számára nem túl szimpatikus illatot. Ugyanakkor nem izzadt le, a funkcióját tehát remekül ellátta a termék. 

 

Szeretnéd te is kipróbálni a CD Körperpflege termékeit? Kövesd az AnyaKlikk Facebook oldalát, mert hamarosan nyereményjátékot hirdetünk!

 

A terméktesztet a CD Körperpflege támogatta.

 

Kamaszok és motiváció - veszett ügy?

Testközelből szemlélem egy kamasz mindennapjait. Nemsokára saját lábra áll, felsőoktatásba jár majd és/vagy dolgozik. A gond csak az, hogy a mi generációnk élethez való receptjei nem mindig passzolnak az ő világához. Hogyan lehet őt mégis motiválni?  

 

Vér szerint nem az én gyerekem, a férjem révén mégis az életem részévé vált. Látom az örömeit és vívódásait. Látom, hogy non stop jelen van online (messenger, Facebook, Youtube, számítógépes játékok), és látom azt is, hogy mennyire lenézi a tanárait, amiért még egy e-naplót is képtelenek rendesen kitölteni. 

Elcsépelt frázis, de igaz: ő már egy más generáció. Egész konkrétan ő a Z-k tagja. Amikor ő született már sok mindenkinek volt mobiltelefonja. Amikor ő óvodás volt, a legtöbb háztartásban már volt internet Magyarországon. Amikor ő iskolába ment, megjelentek az okostelefonok. Most, hogy nagykamasz, ki sem engedi a kezéből a mobilját. Videóról videóra, chat-ről chat-re él. Én úgy szocializálódtam, hogy egy filmet végignézünk az elejétől a végéig. Ő egy filmet a tévében több részletben néz meg, és nem csak a reklámok miatt: berreg közben a telefonja, messengerezik a haverjaival, megnéz egy videót a Youtube-on. Komolyan elgondolkodom néha, vajon képes-e 10 percnél hosszabb ideig koncentrálni egy filmre, vagy egy hosszabb netes cikkre...

 

[caption id="attachment_1603" align="aligncenter" width="600"] Mindig csak a kütyük...(Kép: Esther Vargas, Flickr)[/caption]

 

A Huffington Post egyik írása szerint a Z-generáció, az 1995 után születettek már sok mindenben eltérnek a mai harmincasoktól, negyvenesektől. 

• Kevésbé fókuszáltak: az "update"-ek világában élnek, folyamatos információáradatban. A figyelmük jelentősen kevesebb ideig köthető le egy dologgal.


• Jól tudnak egyszerre több dolgot csinálni: vagyis jobb "multi-tasker"-ek. Összedobnak egy prezentációt a laptopon, közben pedig csetelnek a barátokkal a mobiljukon. Hatékonyan és gyorsan váltanak játék és munka között.


• Korán kezdik a munkát: egyre több Z kezd el dolgozni 16 és 18 éves kora között. Sokan nem is mennek egyből főiskolára, egyetemre. Már nem ruháznak be a felsőoktatásba, mert tudják, hogy sokkal gyorsabban megtanulhatnak egy-egy szakmát ezeken kívül - vagyis a munkájuk közben.


• Vállalkozókedvűek: egy felmérés szerint a tinik 72% mondja azt, hogy saját bizniszbe szeretne kezdeni. Ez valószínűleg a high-tech világnak köszönhető. A Z-k leginkább az önálló munkavégzést részesítik előnyben, az egyediséget keresik.


• Nagyobbak az elvárásaik: szerintük komoly probléma, ha valami nem történik meg olyan gyorsan, ahogyan azt elképzelik. A vállalattól elvárják, hogy lojális legyen hozzájuk. Ha valahol úgy érzik, nem értékelik őket eléggé, onnét nagyon gyorsan lelépnek. 

A Z szüleinek generációja úgy nőtt fel, hogy a tudásnak értéke van, a munkát meg kell becsülni. A mai kamaszok ezzel szemben azt látják, hogy az ősök hitelt hitelre halmoztak, hogy megéljenek valahogy, kidolgozták a belüket a cégért, sok mindent alárendeltek a munkának, miközben a legfőbb motivációjuk az volt, hogy végre szabadságra vagy nyugdíjba mehessenek. 

Nem túl kecsegtető példa.

Egy Z nem akar mindent a munkának alárendelni. Ő azt szeretné csinálni, amit élvez. Ha szükséges, gyorsan vált, élete során több készséget, szakmát is elsajátít majd.

Egy francia innovátor, Emanuelle Duez szerint szépen lassan átalakul az oktatás. Többé már nem az egyetemek, főiskolák lesznek a tudás átadói, hanem maguk a vállalatok. Az a cég lesz sikeres, akinek sikerül bevonzani a tehetséges fiatalokat és kitaníttatni őket. Mindemellett pedig azt is érdemes észben tartani, hogy azok az állások, amelyekben öt év múlva el lehet majd helyezkedni, ma még nem is léteznek. A Z tehát jogosan kérdőjelezi meg az iskolát és a diplomát. 

Ilyen körülmények között ember legyen a talpán, aki képes egy jövőkép nélküli kamaszt motiválni.

A kulcs abban van, hogy átformáljuk a kérdést. Tényleg minden jövőképet nélkülöz az, amikor egy kamasz nyitottan áll a világhoz és azt mondja, lesz, ami lesz, kipróbálom magam ebben is, abban is?  

[caption id="attachment_1605" align="aligncenter" width="600"] A kamasz előtt az élet, de nem mindegy, mit visz a batyujában (kép: unsplash.com)[/caption]

 

A kamaszgyerekünk tudja, amit mi nehezen fogadunk el, történetesen, hogy nemhogy egy-két munkahelye lesz élete során, hanem rengeteg. Neki nem is célja megöregedni annál a vállaltnál, ahová fiatalként belépett.  

Fogalmunk sincs, mit hoz a jövő - ezt már jó ideje beláttuk. Ennek ellenére, bármennyire is nehéz, de azért mi próbáljuk motiválni, hogy a gyerek tudja, vannak dolgok, amikért érdemes küzdeni.

• Büntetés helyett a hangsúlyt inkább az elismerésre helyezzük. Azt vettük észre, hogy a dicséret hatalmas löketet ad a gyereknek. Ez pedig tovább sarkallja arra, hogy a jövőben is jól teljesítsen. A férjem zseniális a következetességben, éppen ezért elvárja a fiától, hogy tanuljon és megfelelő - nem feltétlenül kitűnő! - jegyeket hozzon. Ehhez persze kell olykor az atyai szigor is, amikor nem ad lehetőséget a lógásra (ha kell, fennmarad éjfélig, hogy kikérdezze a memoritert). Viszont, amikor megvan a kívánt eredmény, akkor sosem mulasztjuk el megdicsérni. Az elismerés ugyanis pozitív hatású, igen jó doppingszer. Ehhez azonban az kell, hogy ne a vakvilágba dicsérgessük őt folyton (annak nincs súlya), hanem azért, amit véghez vitt. Legyen az egy iskolai jó jegy vagy egy ügyesen kivitelezett manőver a kedvenc számítógépes játékán. 


• Tudjuk jól mi is, hogy a lexikális tudás, amit az iskola elvár tőle nem sok mindenre lesz jó a későbbiekben (ezen sajnos mi most nem tudunk változtatni), de legalább a szorgalmat és a koncentrációt megtanulja. Ez persze Y és X generációs beidegződés, azonban sokat nyerhet a mai fiatal is, ha nem csak a szerencsére és a "perc-sikerekre" bízza magát, hanem energiát is fektet a céljába. A későbbieknek pedig remélhetőleg ügyesen mixeli a szerencsét az ötleteivel és a munkával.


• Ha segítségre van szüksége, megadjuk neki. Nem elég ha papolunk: "tanulj fiam!"; majd mint, aki jól végezte dolgát, hátradőlünk, ha meg rosszul teljesít a suliban, leszidjuk, megvonjuk tőle a tévét, számítógépet. Ebben nem hiszünk. A sikertelen dolgozatok és tanulmányi eredmények okát feltárjuk, és ha kell megteremtjük a feltételeket a jobb teljesítmény érdekében. Lehet, hogy csak arra van szüksége, hogy kikérdezzük a feleletet, de lehet, hogy külön tanár kell egy-egy nehezebb tantárgyhoz. Ez azért is fontos, hogy ha a jövőben megakad valamivel, akkor ne csak legyintsen és önsajnálatba merüljön, hanem keresse meg a megoldási lehetőséget, forduljon olyan emberekhez, akik orvosolni tudják a problémáját.


• Nyitott, őszinte kapcsolatot igyekszünk vele fenntartani.  Úgy gondoljuk, hogy a hitelesség az egyik legfontosabb szülői minta, amit átadhatunk. Mesélünk neki a saját tapasztalatinkról, saját gondjainkról és örömeinkről. Elismerjük a tévedéseinket és hibáinkat. Persze sok mindent a saját bőrén kell megtapasztalnia, mi mindenesetre megmutatjuk neki - főként sztorizgatáson keresztül - saját és családbeli példákon, hogy melyik életút hova vezethet. Így ő is össze tudja rakni magában, hogy mi az, amit szeretne, és mi az, amit nem.

 

Te hogyan motiválod a kamaszgyereked?

 

Így állt ki Anne Hathaway az anyatársakért

Egy korábbi, az amerikai szülést és gyereknevelést bemutató posztunkban már rácsodálkoztunk a tengerentúli, nem túl anyabarát szülési szabadságot szabályozó rendszerre. És most jön Anne Hathaway jószolgálati nagykövet, aki több oldalról is megtámadja ezt a rendszert: még a  nőnap alkalmából tartott egy beszédet az ENSZ-ben, és nemcsak a nők szempontjából vizsgálta meg a kérdést. 

Az anyáknak is csak kényszermegoldás jellegű, az apák számára pedig egyáltalán nem létező szülési szabadság ellenében olyan szabályozást sürget, mely bármely szülő számára lehetővé tenné, hogy otthon maradhasson a babával, ez ne csak a nők számára elérhető lehetőség legyen, és ebbe a család se rokkanjon bele anyagilag...

 

[caption id="attachment_1584" align="alignnone" width="600"] kép: hollywoodreporter.com[/caption]

 

A színésznő maga is anyuka, így a témában személyesen is érintett. Többek között azt is kifejtette, kisfia születésekor hogyan érett meg benne a gondolat, hogy a szülési szabadság jelenlegi, amerikai rendszerén változtatni kell (a paradigmaváltást ezügyben egyébként globális szinten is szükségesnek látja):

"Sok más szülőhöz hasonlóan én is azon tűnődtem, hogyan fogom megtalálni az egyensúlyt a munkám és az új szerepem, az anyaság között... és ebben a pillanatban  az USA politikája és a szülési szabadságok statisztikája rémlett fel előttem.

Az amerikai nők jelenleg 12 hétre mehetnek fizetetlen szülési szabadságra. A férfiak ezzel szemben semmire sem jogosultak. A kisfiam születése után egy héttel ezt a tényt már más nézőpontból láttam: alig tudtam járni, megismertem egy kis emberkét, aki teljességgel a férjemtől és tőlem függött, én pedig sokmindenben a férjemtől függtem, valamint rengeteg dolgot újra kellett tanulnunk a kapcsolatunkról, a családunkról; olyasmiket, amikről azt hittük, már rég tudjuk. De ez másképpen csapódott le."

 

[caption id="attachment_1589" align="aligncenter" width="600"] kép: youtube[/caption]

A szülési szabadsággal kapcsolatos pénzügyi támogatás rendszerét pedig így kritizálta: 

"Emlékszem, azon gondolkodtam, hogy a terhesség egyenes gyakorlati következménye egy újabb éhes száj, amit etetni kell... és pont Amerika egy olyan ország, ahol az ember fizetéstől fizetésig él. Ebben a rendszerben egy nő hogyan tud elmenni 12 hétre szülési szabadságra, fizetés nélkül; pénzügyileg ez hogyan oldható meg?

Az igazság az, hogy nem túl sokan tehetik meg. Négyből egy amerikai nő két héttel a szülés után visszamegy dolgozni, mert nem engedheti meg magának, hogy hosszabb ideig maradjon otthon."

 

Majd azzal folytatta, hogy a szülési szabadság nőkre korlátozása hogyan terheli túl az asszonyokat, s így az apák hogyan jutnak kisebb szerephez, ha a családról van szó:

 "Az a feltételezés és gyakorlat, hogy a nőknek kell rendben tartani a háztartást és összefogni a családot, egy nagyon is valóságos sztereotípia, ami nem csak a nőket diszkriminálja, de korlátozza a férfiak részvételét és kapcsolatát nemcsak a családdal, de a társadalommal is."

Végül, a színésznő úgy összegezte mondanivalóját, hogy bármilyen jó szándék is motiválta a szülési szabadság rendszerének megalkotóit az elmúlt években, ez a rendszer már nem tartható, megérett a változásra, és ne csak nemi alapon kaphasson valaki jogot a szülési szabadságra:

"Hiszen nem csak egyféle családmodell létezik. A mai modern világban, néhány családban pl. két apuka van. Pontosan milyen szülési szabadság szolgálja az ő érdekeiket?"

A kérdés csak az, ezek a gondolatok eljutnak-e a döntéshozók füléig, és lehet-e mindennek létjogosultsága Trump Amerikájában. 

A beszéd teljes egészében ITT megtekinthető.

 

kiemelt kép: popsugar.com