A karantén meglehetősen felpörgette a baba-mama adásvételi csoportok forgalmát: a ruhaüzletek ugye zárva, az online shopok többnyire mérethiánnyal küzdenek, de a gyerekeket nem érdekli a járvány, nőnek, mint a gomba, és öltöztetni azért kell őket valamibe. A bokavillantós nadrág meg a csípőharisnya meg nem annyira menő, ugye.
Szóval vannak ezek a baba-és kisgyerekruhákra szakosodott facebook csoportok, ahol jókat lehet trédelni, és tényleg környezettudatosan meg lehet oldani a kicsik ruhatárfrissítését. Mivel én is érdekelt vagyok épp ezekben (adok és veszek is), volt alkalmam megismerni az anyukák kiskereskedelmi szokásait. Ne vegyétek véresen komolyan, nem akarok senkit megbántani, kicsit talán sarkosak is ezek a kategóriák, de én szeretek magunkon röhögni, úgyhogy leírtam:
Anyu, aki biztosra megy
Ő főleg vevőtípus. Precíz, pontos, mindent tudni akar a legkisebb, filléres tételről is, mérd le keresztbe, hosszába, leghosszabb részen, legrövidebb részen, átlósan, alján, tetején, válla alatt két centivel... ja, de mégsem lesz jó, kicsi. Vagy nagy. Neki a gyári méretezések semmit sem mondanak, csak a bétéhá, az az isten, mérd le azt is kétszer, kívül, belül, vonj belőle gyököt, azt küldd el. Nem, ne a talpán mérd. Végül egy "köszi, mégsem kérem"-mel elegánsan kilép a csetből, te meg ott maradsz a mérőszalaggal a kezedben, aztán már álmodban is centiket látsz.
Nem bolti áron
Ő is vevő, főleg keresőposztokat indít, "nem bolti áron", de szereti a "nem horror áron" kifejezést is. Ám cserébe csakis kifogástalan, címkés, új, átnőtt holmit vár (ő a karanténon kívül sem jár üzletbe, ha itt is megveheti gombokért). Ha valaki mégis az egyéb kritériumoknak megfelelő, de használt holmit kínál neki, egy udvarias "köszi, nem kell" kommenttel szereli le.
A feledékeny
Eladó és vevő is van ilyen. A feledékeny vevő több csoportban is kitesz egy keresőposztot, amiben valamilyen típusú ruhát keres, pl. 68-as hosszúujjú body-t kisfiúnak. Aztán beindul a kommentáradat, már 130-ra duzzadt, mindenkinek van legalább öt zsák csak ebből. A kereső pedig az életben nem néz vissza, viszont a kommentek alatt megindul a kereskedés, ha a posztolónak nem kell, ugye, jönnek a csoporttagok és lecsapnak a zsákmányra.
A feledékeny eladóval pedig megesik, hogy már réges rég eladta/elajándékozta/úgy eltette valahová a meghirdetett holmit, hogy már maga sem találja. (Vagy csak túl kevés volt a kávé...)
Nem mérek, nem postázok, nem...
Ő eladó, a lustábbik fajtából. Valószínű hegyekben áll neki az eladandó cucc, és már az is nagy eredmény, hogy képes volt lefotózni, feltölteni. "Én eladni szeretnék, nem méricskélni!"
"Nem megyek postára, ne haragudj, csak automatába."
"Nem viszem sehova, gyere érte, ha kell!"
-ezen elvek mentén értékesít.
Bevallom, én az utolsó típus finomított változata vagyok, de sokat fejlődtem és lettem rugalmasabb az utóbbi időben. Ti melyikbe sorolnátok magatokat?
kiemelt kép: Giovanna Karla (givi) - Unsplash
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése