2017. január 22., vasárnap

A kisfiamnak még egy foga sincs, de már kétszer járt fogorvosnál

Jójó, persze nem miatta, hanem miattam mentünk, ő csak türelmesen várt rám, amíg elszenvedtem a kezelést. 


Szerintem nincs olyan ember, aki nem fél a fogorvostól, és hiába vannak már mindenféle új generációs érzéstelenítők meg eljárások, amikor megszólal a fúró, azt gondolom, nem túlzok, ha azt mondom: mindenkit kiráz a hideg. Már egészen kislány korom óta rendszeres vendég vagyok fogorvosi rendelőkben - azért se írom le, hogy rosszak a fogaim, úgyhogy amit fogakkal csinálni lehet, én azon már mind túl vagyok. Ám a mai napig rettegek minden egyes vizit előtt.
Még a várandósságot megelőzően vágtam bele egy bonyolultabb helyreállító kezelésbe, de nem értünk a végére, és mondanom sem kell, hogy a terhesség és a szoptatás nem segített abban, hogy gyorsabban regenerálódjon az íny és minden más amit épp beépíteni próbálnak. Még a szülés előtt pár nappal is jelentkezett egy enyhébb fogfájós tünet - igaz, nem az érintett területen, és már épp arról értekeztem a nőgyógyásszal, hogy akkor most lehet-e kisröntgent csinálni és kaphatok-e érzéstelenítőt (egyébként nagyon indokolt esetben igen és igen, inkább, mint fájós foggal szülni), amikor magától elmúlt a probléma. 


 


[caption id="attachment_1103" align="aligncenter" width="450"]kép: luke siemens / flickr kép: luke siemens / flickr[/caption]


De vissza a mostani fogorvosi látogatásokhoz: 
mielőtt nem volt gyerekem, csak egyeztettem egy időpontot, odamentem, kezeltek és eljöttem, hurrá. Most már ez nem ilyen egyszerű.
A kis három és fél hónaposomat apukáján kívül még nem merem itthonhagyni másra, így mivel időpontot általában munkaidőben kapunk, esélyem nincs apás bébiszitterkedésre. Az odajutás sem egyszerű, ez is szervezést igényel, mert a város másik végébe kell mennünk. Autóval nekem ez is nagy kaland, így aztán viszem magammal a babát és a nagymamáját is, és a székbe beülve már nem is annyira az előttem álló kínzatásoktól rettegek, hanem inkább attól, hogy

1. kibírja-e azt a félórát a nagyival anélkül, hogy díszordítással szórakoztatná a többi várakozó pácienst?
2. elég lesz az anyatej, amit hoztam neki?
3. felöltöztettem-e rendesen, nem fog-e megfázni a váróban? A pótsapkát nem kellett volna-e ráadnom mégis?
4. uramatyám, hol fogom átpelenkázni, ha végeztünk? 
5. és egyáltalán: tettem én el plusz pelenkát?!


 


[caption id="attachment_1106" align="aligncenter" width="500"]kép: PJ Scoular / flickr kép: PJ Scoular / flickr[/caption]

 


Az igazság az, hogy az első látogatásból okulva a másodiknál már rutinosabbak voltunk, nagyon flottul ment minden, és persze volt nálam pelenka is (meg textilpelenka, popsitörlő 2 féle, pelenkázó alátét, kistakaró, teljes szett váltóruha harisnyástól, sípolós cica, arctörlő, fertőtlenítő kendő stb.).
És igen, óriási szerencsénk van, hogy van hadra fogható nagymamánk is, aki nemcsak elkísér, felvigyáz, etet, büfiztet, öltöztet, hanem még itthon is segít, amikor épp jegelem a kezelésem nyomait...

A tanulság ugyanakkor az, hogy próbáljuk időben befejezni a fogászati kezeléseket még babavárás előtt, én legalábbis - fentiek fényében - mindenkinek melegen ajánlom.
Ja, hogy az én beavatkozásaimnak vége van-e? Nincs. Jövő héten újra megyünk...


 


kiemelt kép: Jacki Gallagher /flickr

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése