"A szülőszobára hozandó csomagban mindenféleképpen legyen benne egy jól mosható papucs," - világosított fel a szülésznőm a minap - "arra ugyanis kerül majd minden a vajúdás és a szülés alatt." Nos, nincs mit szépíteni: a szülés a maga csodája ellenére egy nagyon is prózai esemény. Pont mint a szex.
Nemrég egy barátnőmmel limonádéztunk, beszélgettünk a terhességről, babázásról meg a szülésről. Ő maga ugyan még csak nagynéni, de már sok mindent hallott a barátnőktől és a testvérétől. Az anyukájától - aki több gyermeknek adott életet - azonban nagyjából semmit. Egyszer amikor a nővére készült szülni, felderengett neki, hogy ja igen, majd betétet ne felejtsen el bevinni a kórházba, mert szükség lesz rá...
[caption id="attachment_32" align="aligncenter" width="462"]
(Kép: Pixabay)[/caption]
Jómagam sem hallottam sok mindent a születésemet övező kevésbé rózsaszín dolgokról. Bár valószínűleg már így is jóval többet, mint egy átlagos 30-40 éves magyar nő. Persze az évek múlásával az emlékek megfakulnak, megszépülnek, és nagy valószínűséggel én is csak a cuki vagy maradandó élményt okozó emlékeket mesélem majd el a lányomnak.
A beöntést, a vajúdás alatt kikacsintgató testi exkrétumokat, a gátmetszést és gátszakadást, a varratokat és a napokig, hetekig tartó vérzést kihagyom majd a történetből. Arra fogok csak emlékezni, hogy apa milyen aranyosan fogta a kezemet, masszírozta a hátamat, csepegtette vizet a számba és biztatott a vajúdás meg a kitolás alatt. Meg, hogy milyen ügyesen vágta el a köldökzsinórt.
Valóban, nem is az esti mese része, hogy a különböző váladékokról meg az elviselhetetlen fájdalomról tartsunk kiselőadást a gyereknek. Különben bűnösnek érezné magát, amiért a világra jövetelekor anyát ilyen atrocitások érték. Ő maga pedig úgy döntene, nem teszi ki magát vagy a leendő párját ennek a borzalomnak.
De miért is kezeljük az ilyesmit atrocitásnak? Az a rossz hírem van, hogy mindannyian hasonlóképpen láttuk meg a napvilágot: vérben és mázban úszva.
Egy barátunk mesélte, hogy császáros szülés miatt az ő mellkasára került a fia a kiemelést követően, úgy, ahogy volt a maga természetességében. Ő maga is meglepődött, hogy a magzatmázos újszülött milyen büdös - mint egy jó kis erjedt kolbász. Gondolom, apuka a bepúderezett bababőr illatra számított.
Ha már az apáknál és a prüdériánál tartunk. Számomra teljesen természetes volt, hogy már a legelső, 8. heti ultrahangon is jelen legyen a férjem. Neki sem volt ez kérdés. Igen ám, de ilyenkor még olyan picike az embrió, hogy csak hüvelyi ultrahanggal látszik.
A pasiknak mondom: a hüvelyi ultrahang keretében egy rudacskát dugnak fel a nőbe. Igen, pontosan ODA. Szerencsére az én férjem nem szívbajos, nem zavarta egyáltalán a művelet, amúgy is a képernyőre koncentrált. Viszont hallottam olyan intézményről, orvosról, aki nem engedi be ilyenkor az apát a vizsgálatra. És olyan pasikról is jócskán hallottam, akik a férfiúi hiúságra hivatkozva kihagyták ezt az élményt. Az én drága férjem erre azt szokta mondani, hogy "most miért, ha nem látom, akkor nem történik meg?".
Pedig tényleg nagyszerű dolog, amikor legelőször megpillantod azt a kis babszemet és hallod a szívverését! Én sajnáltam volna kihagyni ebből a gyerekem apját.
De vissza a szüléshez! Hallottam már régebben is a beöntésről, a gátmetszésről meg az "összevarrásról", no de szégyen ide vagy oda, a méhlepény megszületéséről csak pár hónapja szereztem tudomást egy szülésfelkészítőn. Valahogy eddig le sem esett, hogy a placentának is kell jönnie a baba után, az nem szívódik fel magától.
Dúlák szerint akár háromnegyed órába is telhet a placenta megszületése, amennyiben természetes ütemben folyik a dolog, az orvosok és szülésznők szerint azonban ez 10-15 perc. Igen, ez utóbbiak bizony kihúzzák az anyából, nem teketóriáznak - bár tény, hogy az újszülött kitolása után ez már szinte alig fáj. Feltételezem, azért sem hallhattam erről az anyukámtól, mert ő maga sem vette észre a nagy fáradtságban örömben, hogy időközben a szülésznő a méhlepénytől is megszabadította.
Volt egyáltalán méhlepény?
[caption id="attachment_31" align="aligncenter" width="600"]
(Kép: Tabitha Blue, Flickr)[/caption]
Egyébként halkan jegyzem meg, hogy a placentát haza lehet vinni. Van aki elássa a kertjében és fát ültet fölé. Az USA-ban pedig állítólag az dívik, hogy mivel a méhlepény telis-tele van vassal és más fontos vitaminnal, az édesanyák kapszulát csináltatnak belőle: aszaltatják, ledaráltatják és összepréseltetik. Ezt szedik a gyermekágy idején, így hamarabb regenerálódnak. Mondjuk ez már kicsit nekem is fura, de végül is az állatok is megeszik a placentát az utódok születését követően. Szóval ez is evolúciósan kódolt, nincs min fennakadni.
Bevallom őszintén, amikor néhány hete körbevezetett minket a szülésznő a szülőszobán, kissé megrémültem.
Olyan meglepő tárgyak és eszközök voltak ott! Aztán elkezdte taglalni a szülés menetét. Tisztára mintha egy gyártósor lenne. Egyes számú szoba: megérkezés, átöltözés, borotválás, beöntés, fürdőszoba. Kettes számú szoba: szülőszoba, labda, kád, bordásfal, Forma 1-es ágy (minden szögben állítható). Aztán kitért arra is, hogy enni nem szabad a szülőszobán - mert mi van, ha császár lesz a vége -, és lehetőleg ne nadrágos pizsamát hozzak, hanem hálóinget - mert sokkal egyszerűbb nekem is az ürítés, meg a méhszáj vizsgálatánál sem kell le- és felhuzigálni a nacit. Bizony, ezek ilyen dolgok. Prózaiak.
Eddig sem voltak kétségeim afelől, hogy honnét és hogyan jön ki a gyerek. De örülök, hogy a szülésznő ilyen részletesen elmondta, megmutatta, amit csak tudott. Mert ha még csak elméletileg is, de nagyjából tudom, mi vár rám.
És a papucsomra kerülő testnedvektől sem riadok majd meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése