Mióta bölcsődébe jár a kisfiam, a sétálásra való kedve mondhatni kissé alábbhagyott. Vagyis inkább nagyon. Nemcsak az utcán, a bölcsődébe jövet-menet kéri, hogy vegyem fel és cipeljem, hanem otthon is: teregetés, fogmosás, főzés közben is gyakran elhangzik az "Anya, felvesz!" gyengéd felszólítás, mindezt kitárt karokkal előadva.
Én mindig is nagy online shopper voltam, izgatottan kinyitni a dobozt, amiben a vágyott holmi végre-valahára megérkezett hozzám, hmmmmm, az érzés ismerős, ugye? És amióta gyerekem van, nemcsak ezért az édes feszültséggel teli várakozásért imádom a netes vásárlást, azt hiszem, most kezdtem el igazán értékelni a valódi előnyeit:
Biztosan tapasztaltátok már, hogy mi hárman itt az Anyaklikken nemcsak megírjuk a küzdelmeinket, örömeinket, de meghallgatunk, együtt érzünk, nem ítélkezünk; és ha attól könnyebbülsz meg, nekünk bátran kiöntheted a szíved, elsírhatod küzdelmeidet, megoszthatod velünk örömeidet. Ezért is adjuk közre most szívesen Olvasónk gondolatait. Ugye nemcsak nekünk ismerősek?
Nem mondanám, hogy tudatosan figyelgetem magam, hogy ezt vagy azt teljesen másképp csinálok anyukaként, mint azelőtt. Azért akad néhány apróság, ami nekem is feltűnt, és most nem feltétlenül a külső változásokra gondolok, bár van abból is... (a fekete karikák a szemem alatt például, bár alvás ügyben elég jól haladunk, azt hiszem). Mesélek egy kicsit a többiről, szerintem többen fogtok bólogatni, miközben olvassátok.
Timi többek között pilates oktató, és egy mozgásstúdióban ismertem meg, ahol én jógaórákat, ő pedig pilatest tartott. Már várandós voltam a kisfiammal, amikor megkeresett, hogy stúdiót nyit, nem lenne-e kedvem nála is órákat adni. Kedvem épp lett volna, de akkor már erősen visszafogtam az oktatást, így megírtam, mi a helyzet: már nagyon terhes vagyok, és nem vállalok új órákat. Kedvesen gratulált, de a válaszát megkönnyeztem, mert azt írta, ő is babát várt, de nem úgy alakult, úgyhogy babázás helyett lesz most új vállalkozás, saját stúdió. Bár nagyon szívbe markoló volt, a sorok mögül mégsem elkeseredettséget, kétségbeesést, hanem valami nagyon mélyről jövő erőt éreztem.
Körülbelül egy évvel később találkoztunk újra, amikor a stúdiója adott helyett egy Anyaklikk-eseménynek. Mosolygósan, és ... pocakosan nyitott nekünk ajtót. Nem volt könnyű az út idáig, de ezt elmeséli ő, az első SzivárványAnyu-találkozón pedig akár személyesen is:
Akik nem mellesleg maguk is anyukák. Nem nagy dolgokról van szó, de nekem sokat segített és amellett, hogy némi utánajárástól-fejtöréstől is megkímélt, kicsit abban is szerepe volt, hogy végre az új lakóhelyünkön is otthon érezzem magam.
