"Ez nekem sosem volt csak egy baba melletti időtöltés" - beszélgetés Séllei Lillával kreativitásról, anyaságról, vállalkozásról

 

A kisfiam még meg sem született, és szinte alig vásárolgattam neki egy-két holmit előre, amikor először kitévedtünk a férjemmel egy kismamákat és babákat célzó dizájnpiacra. Engem persze lekötöttek a cukibbnál cukibb babaholmiik, a férjem azonban egy olyan standnál állt meg, ahol sokkal funkcionálisabb valamiket árultak.

 

Ezek voltak azok a színes hevederek, amik  Pocket Trailer márkanéven futnak, és maga a készítőjük nagyon kedvesen és szemléletesen magyarázta el, mire valók: hogy a futóbicikli és a műanyag kismotor cipelése többé ne okozzon gondot a kisgyerekes anyukáknak (akik egyébként is állandóan cipelnek valamit: akár a gyereket magát, a gyerek holmiját, a saját holmijukat, és még egy bolt-játszótér-zöldséges kör is járhat himalájai expedíciót meghazudtoló málhamennyiséggel).

Mivel nekünk akkor még erősen távlat volt a bicikli és a kismotor is, a férjem csak annyit súgott a fülembe:

"nem is tudtam, hogy ennyi kreatív anyuka van Magyarországon", de már akkor sejtettem, hogy egyszer majd visszatérünk rá. Imádom ugyanis a kreatív megoldásokat, és mióta anyuka vagyok, mindenért hálás vagyok, ami picit is könnyít a terhek cipelésén, legyen szó fizikai vagy akár lelki terhekről.  

Egyet alszik, kettőt alszik, miért alszik, miért nem alszik

Eltelt pár hónap azóta, mióta elsírtam a bánatom alvás-ügyben (akkor úgy éreztem, hogy 13 hónapja nem alszom). Őszinte leszek, már javult a helyzet, ami az éjszakákat illeti, és ezért nem győzök elég hálás lenni. Most pedig itt van a napközbeni két alvásról egy alvásra való áttérés, hogy ne unatkozzunk, yeah.

Ez nem egy táska

Hát akkor mi? - merülhet fel a kérdés, jogosan. Nos, azt hiszem, ez már az én mama-túlélőszettem elengedhetetlen tartozéka. Mint azt egy korábbi posztban már megfogalmaztuk, igen, az anyaság valóban egy folyamatos termékteszt, nemcsak a babákon, hanem magunkon is.

Karácsony bombák között

Újabb olvasói levelet adunk közre: ismét egy nagypapa mesél, ezúttal a háborús karácsonyokról, a nélkülözés ellenére a meghitt családi ünnepekről - a légitámadások zajában. 

"Áldatlan állapotok közepette jelentettem be áldott állapotomat"

 

Azt is írhatnánk, hogy minden kezdet nehéz. Szerintünk nincs olyan várandós nő, akit ne gyötörnének kétségek, vajon neki való-e az anyaság, fogja-e bírni energiával, türelemmel a gyereknevelést. Mai történetünk főhőse, Réka épp csak ízlelgette a kismamaságot, amikor a rokon gyerekek rögtön a mélyvízbe dobták egy szép adventi délutánon. Köszönjük, hogy megosztotta a sztorit!

Én azért szeretek kicsit beleszakadni a karácsonyba

 

Mostanában a csapból is az folyik, hogy ne stresszeld túl a karácsonyt, ne főzzél ötfélét, ne takaríts két hétig, ne vásárolj túl sokat, ne csináld ezt, ne csináld azt, mert az nem ünnep.

13 hónapja nem alszom

És pont. Nem akarok sem panaszkodni, sem nagy tanulságokat levonni, sem pedig magamban keresni a hibát, hogy vajon hol rontottam el, inkább csak egy kis megnyugtatással szolgálni a hasonló cipőben járóknak, meg magamnak, hogy túl lehet élni, meg lesz ez még jobb is. 

A cím persze ebben a formában azért nem igaz, helyesebb lenne, ha úgy írnám: 

13 hónapja nem alszom 5 óránál többet egyhuzamban (ja, az is csak egyszer volt), szóval inkább 3 óránál többet. Kisfiam születése óta egyszerűen nem jó alvó. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy eleve a negatívból indultunk, mert úgy kezdődött, hogy a nappalokat alapból felcserélte az éjszakákkal (értsd: nappal szinte egész nap hortyogott, este, fürdés után pedig indult a vidámkodás).

Szóval lehettem én bármilyen eltökélt és bátor, hogy mostaztánvégigalszodazéjszakát, már annak is örültem, mikor elhagyta a felcserélősdit és este 8-kor hajlandó volt álomra hajtani a buksiját. Azóta vannak jobb-rosszabb éjjelek, de átlagban minimum háromszor kel fel egy éjszaka alatt. Ha szerencsém van, 8-tól éjfélig, fél 1-ig alszik, ha nem, akkor korábban, és utána reggelig még legalább kétszer ébred. 
Többször megkaptam már, hogy miért veszem fel egyáltalán, ha sír, miért szoptatom még mindig, miért nem alvástréningezem, miért nem hagyom ordítani éjjel is, majd megtanulja... 

 

[caption id="attachment_2446" align="aligncenter" width="600"] kép: Jordan Whitt - Unsplash[/caption]

Először is, azt gondolom, hogy mindenki úgy csinálja, ahogy tudja. Én így tudom. Nem vagyok képes sírni hagyni órákig, nem tudom magára hagyni, csak azért, hogy "megtanulja"... mit is? Hogy az anyukája nem figyel rá, nem próbálja megvigasztalni, ha problémája van. Szerintem ez a kezdeti időszak az, amikor azt tanulja meg, hogy ha "szól", jelez, figyelnek rá. Hogy bízhat bennem, ott vagyok neki. És egy idő után ez lesz neki a természetes. Az ősbizalom, a bizalom az édesanyjában, és ennek a bizalomnak nemcsak éjszakánként lesz jelentősége, hanem mindig, és ez a bizalom megmarad, annyira, hogy később is hozzám fordul majd, nemcsak akkor, ha segítségre van szüksége.

Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy ennyi alvással is lehet létezni. De mint annyi minden máshoz, valahogy ehhez is adaptálódik az ember szervezete. Működöm napközben is, főzök-mosok-takarítok, néha agymunkát is végzek (jójó, időnként elfelejtem, miért is mentem be a boltba, minden mást megveszek, és azt az egy dolgot hagyom ott, amiért bementem, de ez korábban is előfordult). 

Nem állítom, hogy ezalatt a tizenhárom hónap alatt nem voltak mélypontok és nem éreztem többször is, hogy elértem a határomat, kész, vége, nem érdekel, jöjjön az alvástanítás. Többször ismételgettem, hogy akkor most egy drasztikus módszerhez fogok nyúlni. Mikor azt éreztem, hogy ennyi alvással nem tudok kreatív kosztot alkotni, és jön az üveges menü, nem bírok takarítani és szalad a lakás, és nem találok egyetlen tiszta harisnyát sem és előkerül a tegnapi... aztán persze nem lett belőle semmi. Mert jött egy jobb éjszaka (csakkétszerkelt), vagy újraolvastam valamelyik sírnihagyós metódust, amit alkalmaznom kéne és újfent sokkot kaptam. 

Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ez az egyetlen üdvözítő út, és mindenkinek így kellene. Azt hiszem, nincs is egyetlen, mindenki számára alkalmazandó tökéletes módszer, bár még reménykedem, hogy a közeljövőben felfedezi valaki, és meg is osztja a nemalvó anyatársadalommal.

Addig is, ott van nekünk a jó öreg kávé, kinek habbal, kinek anélkül.

 

[caption id="attachment_2443" align="aligncenter" width="600"] kép: Toa Heftiba - Unsplash[/caption]

 

 

kiemelt kép: Ben Blennerhassett - Unsplash