2018. január 28., vasárnap

Ez nem egy táska


Hát akkor mi? - merülhet fel a kérdés, jogosan. Nos, azt hiszem, ez már az én mama-túlélőszettem elengedhetetlen tartozéka. Mint azt egy korábbi posztban már megfogalmaztuk, igen, az anyaság valóban egy folyamatos termékteszt, nemcsak a babákon, hanem magunkon is.



Nem vagyok egy megrögzött táskafétises, de megboldogult lánykoromban ha nem is gyűjtöttem őket, de azért akadt jónéhány a gardróbomban: túlméretezett trendi a hétköznapokra, vállon átvetős, ún. messenger bag a rohanós esetekre és apró elegáns retikül a különleges alkalmakra. Imádtam mindegyiket, a nagyokat jól megpakolni, a kicsikkel meg csak élvezni, hogy végre nem kell cipelni, a legszükségesebbek meg épp beleférnek: a pénztárcám, a telefonom meg pár papírzsebkendő.



Mióta anya vagyok, van a pelenkázótáska, és pont. Jó, tudom, tök praktikus, rá lehet aggatni a babakocsira meg minden, de nekem mégis olyan, mintha bőrönddel indulnék még egy laza sétára is. Méreteiből adódóan hiába próbáltam bealkalmazni mellé a fenti három kategóriából bármelyiket, egyik sem működött (képzeljetek el a játszótéren az oversize-zal homokozva, vagy egy hétköznapi bevásárláson a színházi retikülömmel.)
Külön fejtörést okozott, hogy mivel közlekedjek, ha éppen a kisfiamat is magamra kell applikálni - gyakran jövünk-megyünk babakocsi helyett hordozóval, így aztán a hátizsák is kiesik (bár tudom, sokan arra esküsznek), a hátamat ugyanis már elfoglalja egy babatest, rá meg mégsem akaszthatom a zsákot. 


Aztán isten elküldte a mami övtáskát.
Vagyis először csak furán néztem, mikor szembejött egy ilyen a neten, az övtáskáról nekem mindig az a régi, mobilos reklám jut eszembe, a "hasitasi-nem-kér-kódot" (aki nem emlékszik rá, attól elnézést).
De ahogy közelebbről megnéztem, és látva az elnyelőképességet meg a trendi kialakítást, mintákat, színeket, rögtön sejtettem, hogy egyszer tutira nekem is lesz egy ilyenem, egy igazi Lilla Sellei Bags rollos övtáskám. 


 


[caption id="attachment_2782" align="aligncenter" width="435"] ...ennyi minden belefér[/caption]

 


 


Persze lehet mondani, miért nem vettem elő a tinédzserkori övtáskámat, amivel még osztálykirándulni jártunk. Egyrészt, mert nekem nem volt :-) , másrészt pedig ennél, a kifejezetten anyukák számára kitalált darabnál például nem kell a cipzárral bajlódni, és nem borul ki rögtön a tartalma, ha kinyitod. Arról nem beszélve, hogy a mami táska méretben is, praktikumban is veri az elődöket.
A mindent elnyelő szája lehajtható, csattal, patenttal záródik, bármikor könnyen előkapható belőle egy homokozólapát vagy épp a gyerek egészségügyi kiskönyve. A derákpánt pedig ergomomikus kialakítású, a lelógó heveder egy gumival van összefogva, lehet a méretet állítani. És nem néz ki hülyén ha derékon előre rendezem magamon (pl. tömegközlekedés, biztos, ami biztos), ha hátra pattintom (játszóterezés, hajolgatás fel-le), és ha meg oldalra teszem akkor én vagyok trendi anyuka. Én ezért a tollas mintáért bolondultam, de szemeztem a pálmással is, igazából olyat kerestem, ami az alapvetően sötét koszszínű ruháimhoz, farmerjeimhez is megy. 


 


[caption id="attachment_2773" align="aligncenter" width="600"] kép: lilla.sellei.hu[/caption]

 


Csak mondom, hogy a képen sárgának tűnő tollak aranyszínűek, legyen legalább valami kis csillogás a hétköznapokon is.
Ha másfajta színekben, mintákban utazol, nézz szét a márka honlapján, övtáskákból, sőt hátizsákokból is van választék, némelyik dizájnból a kettő most együtt olcsóbb is. 


 


[caption id="attachment_2784" align="aligncenter" width="600"] a mami övtáska indusztriál környezetben, bevetésen a nagybevásárlásnál[/caption]

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése