A lista, hogy mit csinálok "rosszul", mióta anya vagyok

Rachel Brathen, azaz a 'jógacsaj' nagy kedvencem, és most már nemcsak a jógás posztjai, videói miatt bírom. Nemrég született meg a kislánya, és persze azóta sem állt le a posztolással, most az anyasággal kapcsolatos érzéseit, tapasztalatait is megosztja. Lehet azon vitatkozni, hogy sok-e, amit kitesz a kirakatba az életéből, ezzel a bejegyzéssel azonban szerintem sokan tudunk azonosulni:

 

[caption id="attachment_1750" align="aligncenter" width="600"] kép: babyology.com.au[/caption]

 

"Itt a lista, hogy mit csinálok »rosszul«, mióta anya vagyok (már ha hallgatnék azokra, akik mindezt mondják):

 

1. Együtt alszom a babámmal - a közvélekedés szerint neki a saját ágyában, tőlük, a szüleitől külön kellene aludnia.

2. Szinte egész nap karban van - mások szerint le kellene tennem, hogy önállóan aludjon, még akkor is, ha sír, hiszen így lesz "független."

3. Fotókat posztolok a babámról az internetre - sokan úgy gondolják, ez egy marketingfogás részemről, és táptalajt adok ezzel a pedofiloknak.

4. Hagyom, hogy az oldalán aludjon - ezzel a BH-t kockáztatom.

5. Engedem, hogy a kutyáink közel menjenek hozzá - baktériumveszély!

6. Kiviszem a tengerpartra - egyesek szerint túl korai neki még elhagyni a házat, a testi épségét teszem kockára.

7. Szoptatom a kisbabámat - néhányan úgy vélik, ez nem elég tápláló a babám számára, és azzal, hogy a szoptatásról írok, megszégyenítem azokat az anyákat, akik tápszereznek.

8. Túlöltöztetem, vagy éppen alulöltöztetem - ez persze mindig attól függ, kivel beszélek éppen...

...és még sorolhatnám. Az én véleményem pedig:

ha hallgatnék mindenkire, aki megpróbálja megmondani, hogyan neveljem a gyerekemet, valószínűleg MEGBOLONDULNÉK. 

Még csak most lettem anyuka! Minden tőlem telhetőt megteszek, és ahogy múlik az idő, egyre jobban megy. Bízom az ösztöneimben, próbálom kitalálni, mire van szüksége a babámnak és hagyom, hogy vigyen a flow... Ha tanácsra lenne szükségem - hát majd kérek (és egyébként gyakran meg is teszem)!

Szeretem ezt a közösséget, ezért is osztom meg az én anya-sztorimat. DE nincs szükségem ítélkezésre, negatív megnyilvánulásokra, senkitől. Van épp elég olyan pillanat, amikor kétségeim vannak, hogy valóban jól csinálom-e... Tegnap például nagyon nehéz éjszakánk volt, és az egész reggel arra ment rá, hogy azon gyötrődtem, miért olyan nyugtalan a kislányom? Fáj a hasa? Valami rosszat ettem? Túl szoros a pelusa? Teljesen másképp kellene csinálnom az egészet? Basszus, nem tudom. Teszem a dolgom, a legjobb tudásom szerint - mint minden anya."

(Az eredeti bejegyzés ITT)

kiemelt kép: Yoga Girl/fb 

 

Vegán kozmetikumokat teszteltünk

Ezúttal vegán, vagyis állati eredetű összetevőtől mentes kozmetikai termékek tesztelésére adtuk a fejünket, na jó, nem kellett sokáig győzködni, ez az a termékcsoport szerintem, amiből egy nőnek sosem elég...
Azt hiszem, néhányan még emlékszünk a dollárbolt intézményére, meg a "németből" hozott cuccok varázsára, nekem a CD Körperpflege abszolút ezt a nosztalgiát hozza. A márka termékei már akkor kuriózumnak számítottak, nagybátyám, aki kamionos volt, és gyakran járt a Lajtán túlra, időnként meglepte a család nőtagjait CD krémekkel. Ezekkel aztán meg igencsak spóroltak a hölgyek, ki-tudja-mikor-jön-a-következő-szállítmány-alapon. Szóval én azonnal felismertem a logót, amin úgy látom, azóta sem változtattak egy tollvonást sem - régimódi vagyok, bizonyos dolgokban szeretem az állandóságot... és hát előtörtek az emlékek is. Ilyen nosztalgikus lelkiállapotban vágtam hát bele a márka golyós dezodorainak tesztelésébe.

 

CD gránátalma/CD citrus golyós dezodor

 

Aki tesztelte: Corena

Mindkettő alumíniumsó-mentes, a címke külön kiemeli, hogy nem tartalmaz ásványi olajat, szilikont, parabént, színezőanyagot és állati eredetű összetevőt sem. A gránátalma illatúval  kezdtem a tesztelést, kicsit jobban tetszett az illata, mint a citrusé. Bár én nagyon sok dezodort kipróbáltam már, és rengeteget csalódtam, ez a termék abszolút megfelelt minden elvárásomnak: nem hagy foltot a ruhán, könnyen felszívódik, és valóban tartós. Ha egész nap rohanok, és csak reggel van időm felvinni, még este is frissnek érzem magam (na jó, szellemileg nem mindig, de persze nem is ez a vizsgálat tárgya). 
A citrusosnak sokkal határozottabb az illata, de nem tolakodó, aki a kifejezetten a friss illatokat kedveli, annak nagy kedvenc lesz. 
A csomagolás, kiszerelés is rendben van, a golyósok esetében én pl. szeretem, ha átlátszó a flakon, látom, hogy mit kenek magamra, és mennyi van még benne. 

 

CD Tusfürdő gránátalma- és szőlőillattal (250 ml)

 

Aki tesztelte: Manokobold

A termékcsaládból a tusfürdőt kaptam, ami érdekes kihívás volt, hiszen egy éve nagyjából átálltam a minden káros cucctól mentes szappanok használatára. Egyrészt egy barátnőm készít ilyesmit, másrészt a drogériák saját márkás natúrszappanjaival próbálkoztam, és egészen könnyen lejöttem a habzós, sikamlós, folyós tusfürdős élményről. Kíváncsi voltam, hogy boldogulok majd ezzel, amiben amúgy szintén nincsenek olyan alapanyagok, amelyek egészségre gyakorolt (vélt) hatását az elmúlt időszakban viták övezték. Na, nem lennék jó tragika, hamar lelövöm a poént: bejött. Nem mondom, hogy mindig ezzel tusolnék, de olykor "rákívánok" az élményre, és inkább ezért a flakonért nyúlok, amióta ott ácsorog a kád szélén. Az illata szuper (mondjuk nálunk megveszekedett gránátalma-mánia fut családilag), az állaga selymes, jól habzik. Utóbbi tulajdonsága miatt kicsit gyorsabban fogy, mint szeretném, háromévesem is élvezi a belőle készült habtengert.

 

CD dezodor spray 

 

Aki tesztelte: Szufi

Három különböző deo sprayt teszteltem: vízililiom, aloe vera és narancs (orange blossom) illatúakat. Őszinte leszek, a narancsostól már hónaljra fújáskor émelyegtem. Az én ízlésemnek túlságosan édes és tolakodó az illat, a nap végére pedig kifejezetten furcsa kombinációt alkot az izzadsággal keveredve. Ezzel szemben a vízililiom teljesen rendben volt, az aloe verás pedig nagyon tetszett a diszkrét, friss illatvilágával. Ami pedig a hatásosságot illeti, ugyan 24 órás védelmet ígérnek a flakonon, nekem azonban napközben többször kellett fújnom magamat, hogy valóban ne érződjék a verejték. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én az izzadósabb típusú népcsoport közé tartozom, télen-nyáron szükségem van dezodorra. Éppen ezért nem vagyok spray-párti, a golyós deok ezerszer hatékonyabbak, és sajnos a CD termékek sem győztek meg száz százalékig. Ellenben több ismerősöm is van, aki szereti a sprayt, mert könnyen át tudja fújni egyéb testrészeit is (pl. hátat, könyökhajlatot), az illatosított verziók pedig kiválóan alkalmasak erre, így parfümre sincs szükség. Nekik ajánlanám a CD deozodor sprayt, különösen, mert mentes a vitatott összetevőktől, az alumíniumsótól, szilikontól és parabéntől. Külön piros pont, amiért a gyártó kiáll az állatkísérletek ellen és már régóta támogatja az olyan kutatásokat, amelyek kiválthatják az állatokon végzett teszteket.

 

CD Men pumpás dezodor

 

Aki tesztelte: mindhárom férj

A pasik egybehangzó véleménye szerint funkcióját tekintve egy jó dezodorral állunk szemben. Hatékonyan gátolja az izzadást. Szufi férje azt mondja, hogy amint ráfújja a hónaljára szinte érzi, ahogy megköti a nedvességet, ráadásul még az illata is kellemes (Szufinak azért az elején kicsit furcsa volt, leginkább ugyanis a búzafűlé szagára hasonlított, de legalább nem pacsuli).
Corena férje kicsit kritikusabb volt: szerinte egy irodai napra szuper, de az extrém terhelést, mint kosárlabda-edzés, futás, már nem bírta. (Azt csak zárójelben jegyezte meg, hogy olyat mondjuk még nem talált, ami utóbbi két tevékenység esetén is tuti hatásos lett volna...) Ellenben az, hogy nem hagy foltot, és az illata is diszkrét, mint pozitívumokat emelte ki. 
Manokobold férjének az illata nagyon nem jött be, de azért a hatást letesztelte, és egy átlagos irodai napot simán jól bírt, panasz nem volt rá. A kellemetlen ebben, hogy érezte egész nap a számára nem túl szimpatikus illatot. Ugyanakkor nem izzadt le, a funkcióját tehát remekül ellátta a termék. 

 

Szeretnéd te is kipróbálni a CD Körperpflege termékeit? Kövesd az AnyaKlikk Facebook oldalát, mert hamarosan nyereményjátékot hirdetünk!

 

A terméktesztet a CD Körperpflege támogatta.

 

Kamaszok és motiváció - veszett ügy?

Testközelből szemlélem egy kamasz mindennapjait. Nemsokára saját lábra áll, felsőoktatásba jár majd és/vagy dolgozik. A gond csak az, hogy a mi generációnk élethez való receptjei nem mindig passzolnak az ő világához. Hogyan lehet őt mégis motiválni?  

 

Vér szerint nem az én gyerekem, a férjem révén mégis az életem részévé vált. Látom az örömeit és vívódásait. Látom, hogy non stop jelen van online (messenger, Facebook, Youtube, számítógépes játékok), és látom azt is, hogy mennyire lenézi a tanárait, amiért még egy e-naplót is képtelenek rendesen kitölteni. 

Elcsépelt frázis, de igaz: ő már egy más generáció. Egész konkrétan ő a Z-k tagja. Amikor ő született már sok mindenkinek volt mobiltelefonja. Amikor ő óvodás volt, a legtöbb háztartásban már volt internet Magyarországon. Amikor ő iskolába ment, megjelentek az okostelefonok. Most, hogy nagykamasz, ki sem engedi a kezéből a mobilját. Videóról videóra, chat-ről chat-re él. Én úgy szocializálódtam, hogy egy filmet végignézünk az elejétől a végéig. Ő egy filmet a tévében több részletben néz meg, és nem csak a reklámok miatt: berreg közben a telefonja, messengerezik a haverjaival, megnéz egy videót a Youtube-on. Komolyan elgondolkodom néha, vajon képes-e 10 percnél hosszabb ideig koncentrálni egy filmre, vagy egy hosszabb netes cikkre...

 

[caption id="attachment_1603" align="aligncenter" width="600"] Mindig csak a kütyük...(Kép: Esther Vargas, Flickr)[/caption]

 

A Huffington Post egyik írása szerint a Z-generáció, az 1995 után születettek már sok mindenben eltérnek a mai harmincasoktól, negyvenesektől. 

• Kevésbé fókuszáltak: az "update"-ek világában élnek, folyamatos információáradatban. A figyelmük jelentősen kevesebb ideig köthető le egy dologgal.


• Jól tudnak egyszerre több dolgot csinálni: vagyis jobb "multi-tasker"-ek. Összedobnak egy prezentációt a laptopon, közben pedig csetelnek a barátokkal a mobiljukon. Hatékonyan és gyorsan váltanak játék és munka között.


• Korán kezdik a munkát: egyre több Z kezd el dolgozni 16 és 18 éves kora között. Sokan nem is mennek egyből főiskolára, egyetemre. Már nem ruháznak be a felsőoktatásba, mert tudják, hogy sokkal gyorsabban megtanulhatnak egy-egy szakmát ezeken kívül - vagyis a munkájuk közben.


• Vállalkozókedvűek: egy felmérés szerint a tinik 72% mondja azt, hogy saját bizniszbe szeretne kezdeni. Ez valószínűleg a high-tech világnak köszönhető. A Z-k leginkább az önálló munkavégzést részesítik előnyben, az egyediséget keresik.


• Nagyobbak az elvárásaik: szerintük komoly probléma, ha valami nem történik meg olyan gyorsan, ahogyan azt elképzelik. A vállalattól elvárják, hogy lojális legyen hozzájuk. Ha valahol úgy érzik, nem értékelik őket eléggé, onnét nagyon gyorsan lelépnek. 

A Z szüleinek generációja úgy nőtt fel, hogy a tudásnak értéke van, a munkát meg kell becsülni. A mai kamaszok ezzel szemben azt látják, hogy az ősök hitelt hitelre halmoztak, hogy megéljenek valahogy, kidolgozták a belüket a cégért, sok mindent alárendeltek a munkának, miközben a legfőbb motivációjuk az volt, hogy végre szabadságra vagy nyugdíjba mehessenek. 

Nem túl kecsegtető példa.

Egy Z nem akar mindent a munkának alárendelni. Ő azt szeretné csinálni, amit élvez. Ha szükséges, gyorsan vált, élete során több készséget, szakmát is elsajátít majd.

Egy francia innovátor, Emanuelle Duez szerint szépen lassan átalakul az oktatás. Többé már nem az egyetemek, főiskolák lesznek a tudás átadói, hanem maguk a vállalatok. Az a cég lesz sikeres, akinek sikerül bevonzani a tehetséges fiatalokat és kitaníttatni őket. Mindemellett pedig azt is érdemes észben tartani, hogy azok az állások, amelyekben öt év múlva el lehet majd helyezkedni, ma még nem is léteznek. A Z tehát jogosan kérdőjelezi meg az iskolát és a diplomát. 

Ilyen körülmények között ember legyen a talpán, aki képes egy jövőkép nélküli kamaszt motiválni.

A kulcs abban van, hogy átformáljuk a kérdést. Tényleg minden jövőképet nélkülöz az, amikor egy kamasz nyitottan áll a világhoz és azt mondja, lesz, ami lesz, kipróbálom magam ebben is, abban is?  

[caption id="attachment_1605" align="aligncenter" width="600"] A kamasz előtt az élet, de nem mindegy, mit visz a batyujában (kép: unsplash.com)[/caption]

 

A kamaszgyerekünk tudja, amit mi nehezen fogadunk el, történetesen, hogy nemhogy egy-két munkahelye lesz élete során, hanem rengeteg. Neki nem is célja megöregedni annál a vállaltnál, ahová fiatalként belépett.  

Fogalmunk sincs, mit hoz a jövő - ezt már jó ideje beláttuk. Ennek ellenére, bármennyire is nehéz, de azért mi próbáljuk motiválni, hogy a gyerek tudja, vannak dolgok, amikért érdemes küzdeni.

• Büntetés helyett a hangsúlyt inkább az elismerésre helyezzük. Azt vettük észre, hogy a dicséret hatalmas löketet ad a gyereknek. Ez pedig tovább sarkallja arra, hogy a jövőben is jól teljesítsen. A férjem zseniális a következetességben, éppen ezért elvárja a fiától, hogy tanuljon és megfelelő - nem feltétlenül kitűnő! - jegyeket hozzon. Ehhez persze kell olykor az atyai szigor is, amikor nem ad lehetőséget a lógásra (ha kell, fennmarad éjfélig, hogy kikérdezze a memoritert). Viszont, amikor megvan a kívánt eredmény, akkor sosem mulasztjuk el megdicsérni. Az elismerés ugyanis pozitív hatású, igen jó doppingszer. Ehhez azonban az kell, hogy ne a vakvilágba dicsérgessük őt folyton (annak nincs súlya), hanem azért, amit véghez vitt. Legyen az egy iskolai jó jegy vagy egy ügyesen kivitelezett manőver a kedvenc számítógépes játékán. 


• Tudjuk jól mi is, hogy a lexikális tudás, amit az iskola elvár tőle nem sok mindenre lesz jó a későbbiekben (ezen sajnos mi most nem tudunk változtatni), de legalább a szorgalmat és a koncentrációt megtanulja. Ez persze Y és X generációs beidegződés, azonban sokat nyerhet a mai fiatal is, ha nem csak a szerencsére és a "perc-sikerekre" bízza magát, hanem energiát is fektet a céljába. A későbbieknek pedig remélhetőleg ügyesen mixeli a szerencsét az ötleteivel és a munkával.


• Ha segítségre van szüksége, megadjuk neki. Nem elég ha papolunk: "tanulj fiam!"; majd mint, aki jól végezte dolgát, hátradőlünk, ha meg rosszul teljesít a suliban, leszidjuk, megvonjuk tőle a tévét, számítógépet. Ebben nem hiszünk. A sikertelen dolgozatok és tanulmányi eredmények okát feltárjuk, és ha kell megteremtjük a feltételeket a jobb teljesítmény érdekében. Lehet, hogy csak arra van szüksége, hogy kikérdezzük a feleletet, de lehet, hogy külön tanár kell egy-egy nehezebb tantárgyhoz. Ez azért is fontos, hogy ha a jövőben megakad valamivel, akkor ne csak legyintsen és önsajnálatba merüljön, hanem keresse meg a megoldási lehetőséget, forduljon olyan emberekhez, akik orvosolni tudják a problémáját.


• Nyitott, őszinte kapcsolatot igyekszünk vele fenntartani.  Úgy gondoljuk, hogy a hitelesség az egyik legfontosabb szülői minta, amit átadhatunk. Mesélünk neki a saját tapasztalatinkról, saját gondjainkról és örömeinkről. Elismerjük a tévedéseinket és hibáinkat. Persze sok mindent a saját bőrén kell megtapasztalnia, mi mindenesetre megmutatjuk neki - főként sztorizgatáson keresztül - saját és családbeli példákon, hogy melyik életút hova vezethet. Így ő is össze tudja rakni magában, hogy mi az, amit szeretne, és mi az, amit nem.

 

Te hogyan motiválod a kamaszgyereked?

 

Így állt ki Anne Hathaway az anyatársakért

Egy korábbi, az amerikai szülést és gyereknevelést bemutató posztunkban már rácsodálkoztunk a tengerentúli, nem túl anyabarát szülési szabadságot szabályozó rendszerre. És most jön Anne Hathaway jószolgálati nagykövet, aki több oldalról is megtámadja ezt a rendszert: még a  nőnap alkalmából tartott egy beszédet az ENSZ-ben, és nemcsak a nők szempontjából vizsgálta meg a kérdést. 

Az anyáknak is csak kényszermegoldás jellegű, az apák számára pedig egyáltalán nem létező szülési szabadság ellenében olyan szabályozást sürget, mely bármely szülő számára lehetővé tenné, hogy otthon maradhasson a babával, ez ne csak a nők számára elérhető lehetőség legyen, és ebbe a család se rokkanjon bele anyagilag...

 

[caption id="attachment_1584" align="alignnone" width="600"] kép: hollywoodreporter.com[/caption]

 

A színésznő maga is anyuka, így a témában személyesen is érintett. Többek között azt is kifejtette, kisfia születésekor hogyan érett meg benne a gondolat, hogy a szülési szabadság jelenlegi, amerikai rendszerén változtatni kell (a paradigmaváltást ezügyben egyébként globális szinten is szükségesnek látja):

"Sok más szülőhöz hasonlóan én is azon tűnődtem, hogyan fogom megtalálni az egyensúlyt a munkám és az új szerepem, az anyaság között... és ebben a pillanatban  az USA politikája és a szülési szabadságok statisztikája rémlett fel előttem.

Az amerikai nők jelenleg 12 hétre mehetnek fizetetlen szülési szabadságra. A férfiak ezzel szemben semmire sem jogosultak. A kisfiam születése után egy héttel ezt a tényt már más nézőpontból láttam: alig tudtam járni, megismertem egy kis emberkét, aki teljességgel a férjemtől és tőlem függött, én pedig sokmindenben a férjemtől függtem, valamint rengeteg dolgot újra kellett tanulnunk a kapcsolatunkról, a családunkról; olyasmiket, amikről azt hittük, már rég tudjuk. De ez másképpen csapódott le."

 

[caption id="attachment_1589" align="aligncenter" width="600"] kép: youtube[/caption]

A szülési szabadsággal kapcsolatos pénzügyi támogatás rendszerét pedig így kritizálta: 

"Emlékszem, azon gondolkodtam, hogy a terhesség egyenes gyakorlati következménye egy újabb éhes száj, amit etetni kell... és pont Amerika egy olyan ország, ahol az ember fizetéstől fizetésig él. Ebben a rendszerben egy nő hogyan tud elmenni 12 hétre szülési szabadságra, fizetés nélkül; pénzügyileg ez hogyan oldható meg?

Az igazság az, hogy nem túl sokan tehetik meg. Négyből egy amerikai nő két héttel a szülés után visszamegy dolgozni, mert nem engedheti meg magának, hogy hosszabb ideig maradjon otthon."

 

Majd azzal folytatta, hogy a szülési szabadság nőkre korlátozása hogyan terheli túl az asszonyokat, s így az apák hogyan jutnak kisebb szerephez, ha a családról van szó:

 "Az a feltételezés és gyakorlat, hogy a nőknek kell rendben tartani a háztartást és összefogni a családot, egy nagyon is valóságos sztereotípia, ami nem csak a nőket diszkriminálja, de korlátozza a férfiak részvételét és kapcsolatát nemcsak a családdal, de a társadalommal is."

Végül, a színésznő úgy összegezte mondanivalóját, hogy bármilyen jó szándék is motiválta a szülési szabadság rendszerének megalkotóit az elmúlt években, ez a rendszer már nem tartható, megérett a változásra, és ne csak nemi alapon kaphasson valaki jogot a szülési szabadságra:

"Hiszen nem csak egyféle családmodell létezik. A mai modern világban, néhány családban pl. két apuka van. Pontosan milyen szülési szabadság szolgálja az ő érdekeiket?"

A kérdés csak az, ezek a gondolatok eljutnak-e a döntéshozók füléig, és lehet-e mindennek létjogosultsága Trump Amerikájában. 

A beszéd teljes egészében ITT megtekinthető.

 

kiemelt kép: popsugar.com

 

Mit tehetsz a szülés utáni testedért?

Nemrég nosztalgiáztam arról, milyen gyorsan eltelt egy év... a kisfiam pedig lassan féléves, és a születése utáni első hetekben erősen kerestem önmagam ebben a teljesen új helyzetben.

Miután a 6 hetes kontrollon egy jó ideje túlestünk, és minden rendben az egészségemmel, plusz a napirendünk is többé-kevésbé beállt, azóta igyekszem magamra is egyre több időt (és figyelmet) fordítani. Nem állítom, hogy újra csúcsformában vagyok, de szépen lassan haladok a kitűzött cél felé - mind kilók, mind fittség, mentális jól-lét tekintetében. Nekem az alábbi néhány dolog bejött, és azt hiszem, nemcsak a testemnek tettem-teszek vele jót: 

[caption id="attachment_1471" align="aligncenter" width="600"] kép: pixabay / thedanw[/caption]

Elfogadás
Azt hiszem, ez a kiindulópont, és az elején ez volt a legnehezebb, főleg az első pár hétben. Elfogadni, hogy ez most egy ilyen állapot, és valószínűleg nem fogunk olyan ütemben visszaalakulni, ahogy azt a magazinok meg a celeb-instaprofilok mutogatják, és még a saját elvárásainkat is érdemes minimalizálni, így minden apró lépésnek, eredménynek lehet majd örülni, ezt tapasztalatból mondom. 

Szoptatás
Egyes kutatások szerint a szoptatás napi 500 kalóriát éget el, és ha okosan,  nem "kettő helyett", hanem "kettőért" eszünk, akkor a várandósság alatt felszedett kilóknak is könnyebben búcsút mondhatunk. 

Sok folyadék
Nemcsak a szoptatás miatt, hanem gyakran a nassolási vágy leküzdése is könnyebb, ha eleget iszunk. Én vízszűrő kancsót használok, így monitorozni is tudom, hogy iszom-e eleget a nap folyamán, és van egy nagyon jó, telefonra letölthető app, ami még emlékeztet is, ha elfelejtünk inni, erről korábban már írtunk itt. 

Nagy séták
Kicsit hosszúra nyúlt ez a tél, és hálás voltam minden olyan napért, amikor le tudtunk menni sétálni, és nem csak az ablakból bámultuk a szmogos felhőket vagy hallgattuk az esőcseppek kopogását. És bár szívesen futnám újra körbe a Margitszigetet, most úgy vagyok vele, hogy a babakocsi tologatás lehet akár egyfajta sport, még intervall edzést is lehet vele kerekíteni, ha váltogatjuk a sétatempót :-) A strollfitet is nagyon szeretném kipróbálni, ha egy picit nagyobb lesz a kisfiam, biztosan belevágunk. 

[caption id="attachment_1546" align="aligncenter" width="600"] kép: olvasónktól[/caption]

Jóga
A babavárás előtt intenzíven gyakoroltam, és oktattam is, a várandósság alatt pedig kismama jógára jártam, tehát volt egy alap edzettségem. Azonban a szülés utáni első hat hétben, amikor éppen eszembe jutott, csak mentálisan gyakoroltam (azaz elképzeltem, hogy jógázok), ennyire voltam képes. Nem mondom, hogy könnyen ment a napi, fizikai rutin visszaállítása, sőt, az első napüdvözlet konkrétan fájdalmas volt. De ahogy telik az idő, azt érzem, egyre inkább emlékszik a test, hogy egykor mire volt képes, és igyekszem nem siettetni, bár a türelemnek gyakran híján vagyok. 

Masszázs
Sose voltam egy nagy masszázs-fan, de a szoptatásból eredő testhelyzetek miatti rossz tartás, a baba (aki lassan 7 kiló) emelgetése nyilván extra terhelés a testnek. Így jutottam el a Menthai-ba kismama masszázsra. Ezt a fajta, thai alapokra épülő masszázst nemcsak várandósoknak, hanem szoptatós anyukáknak is receptre írnám fel. Érdemes egyszer-egyszer megszervezni a babafelvigyázást egy 60 perces kezelés erejéig, hogy kicserélve, a terápia után újult erővel érkezzen haza a mami - ezt a férjem is igazolhatja...

Fodrászat
Több, gyakorló anyukától kaptam azt a tanácsot, sőt egyik kedvenc babás-mamás könyvemben olvastam is, hogy érdemes egy rövidebb, kompaktabb frizurára váltani. Én a hosszú hajamról nem tudtam lemondani, de azért kellett a karbantartás. Szerencsém van, mert a fodrászom, akihez több, mint 10 éve ragaszkodom, nemcsak a hajamat ápolja, de nagyon jó beszélgetőpartner is, és mivel egyedül dolgozik egy kis üzletben, nem jelent gondot, ha családilag érkezünk (a férjem haját is ő vágja), és a babát sem kell otthon hagynom, a szoptatás is simán megoldható nála. 

Farmer
Szerintem mindenkinek van lánykorából legalább egy olyan farmerja, ami egy számmal nagyobb. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok neki örülni, de felszabadító élmény volt a sok macinadrág és cicanaci után, ha csak egy séta erejéig is, belebújni.

[caption id="attachment_1538" align="aligncenter" width="600"] kép: pixabay / PublicDomainArchive[/caption]

 

kiemelt kép: flickr / Donnie Ray Jones

 

Nekünk bevált: három "hisztikivezető" módszer

A dac- és hisztikorszak beköszöntével megfigyeled, hogy a hajad naponta többször égnek áll, az idegeid olykor (jogosan) felmondják a szolgálatot, és úgy érzed, soha többet másik gyereket, többet nem szülsz, nem is vállalsz, vagy inkább visszaküldenéd oda, ahonnan jött. Ki-ki vérmérséklete szerint kalandozik el agyban, de ez most részletkérdés. Szóval a hiszti. Nekem hatalmas feladat volt kitapasztalni, mi az, ami igazán segít, ami beválik, de arra kellett rájönnöm, hogy a megörökölt szülői minták cseppet sem. Sem a kiabálás, sem a fenyegetőzés, sem a büntetés nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Nem szolgálják a gyerek rossz érzésének, a pillanatnyi frusztrációjának a felszámolását, nem segítik a hozzá való anyai kapcsolódást, a büntetésnek meg többnyire az égvilágon semmi köze a tetthez, amihez kötjük. Nem mondom, hogy velem sosem fordul elő, hogy számolok háromig (deee, sőt a fiam mondja is dühből olykor, hogy "anyaaaa, akkor számolj!"), hogy olykor nem fenyítem be, hogy nem lesz almacsipsz/gumicukor, de leginkább az alábbi három módszert alkalmazom, ha van elég lélekjelenlétem. Tudom, hogy a hiszti kötelező fejlődés-lélektani lépcsőfok, ha nem lenne, baj lenne. Ilyenkor keresi a határait, tanulja kezelni az érzelmeit, és ahogy mi viselkedünk ilyenkor, az lesz számára a minta. Ezért igyekeztem én is olyan módszereket kitenyészteni, amelyek ezekkel az elvekkel egyeznek. Bemutatom őket, hátha másnál is beválik!

Jön a Hiszti Manó!

Karácsonyra kértük a nagyi Jézuskájától Berg Judit "Hisztimesék" című könyvét, amiben van egy bájos sztori Hiszti Manóról. A sztori röviden egy Zsófi nevű kislányról szól, aki szeret hisztizni és mellé kiabálni, és egy napon megjelenik náluk egy nagyon csúfosan nevető kis lény, aki a kislányt hisztire biztatja. A kislánynak persze nem szimpatikus, és az lesz a célja, hogy mindenáron elzavarja. Ehhez azonban el kell hagyni a hisztiket...

No, ezt a mesét a mindjárt háromévesem mindennap felolvastatja, nem véletlen, hogy az ő drámái során is be szoktam hát dobni, hogy "na, megjött ide is a Hiszti Manó, ott ül a karnison/kanapén/kád szélén stb." A fiam ettől átkapcsol, kizökken, mintha kívülről kezdené magát látni, egy meseszereplőként: szeretné, hogy menjen innen a lény, és a képzeletbeli figura nálunk való megjelenése okán igyekszik lassan-lassan felhagyni a hisztivel, miközben biztosítom arról, itt vagyok, nálam megnyugodhat, átölelem. Most látom csak, ez a mese itt elérhető, bár a kötet többi története is cuki ám, érdemes beszerezni! (Kiegészítés a poszt megjelenése után: érzésem szerint a gyerkőc nincs megfélemlítve a mese és a figura által, nem retteg, nem ezzel a manóval kell fenyegetni, hogy elviszi, bántja stb., hanem a mesét felidézni a kérdéses szituációban, érzelmi biztonságban. Az én fiam legalábbis érti, hogy ezt a manót a hiszti táplálja.).

 

Kisimogatom a hisztit, gyere!

Sokszor van, hogy csak annyira üvölt, toporzékol a fiam, hogy azért még meghallja, ha empatikusan közelítek felé. Hagyom tombolni, de fel-felajánlom neki bizonyos időközönként, hogy ha idejön, megölelgetem és kisimogatom a hisztit belőle. Nem szokott azonnal odasündörögni mellém, de ha jön hüppögve, akkor nagyon hálás a szeánszért.

Olyankor az ölembe veszem, és elkezdem simogatni a lábától felfelé: "Most kisimogatom a hiszit a lábfejedből, a vádlidból, a combodból, a pocakodból, a hátadból, a karjaidból, az arcodból, a fülecskédből! (ha nagyon hüppög, még aprólékosabban aprózom a testrészeket). Nagyon fontos a simogató elem ebben a szeánszban - én extra módon hiszek a testi kontaktus nyugtató erejében ilyenkor is. Megjegyzem, ezt a teljes testet átható módszert az autogén tréninges és relaxációs tapasztalataim ihlették, és tényleg "hipnotikusan" hat rá.

 

 

Megértelek, várlak egy puszira!

Amikor látom a gyermekemen, hogy semmi nem hat, ezeknek a hisztis energiáknak ki kell sülniük, akkor hagyom (olykor bepisil, annyira beszippantják ezek a körök). Biztosítom, hogy én itt vagyok és leszek, ha úgy érzi, ölelésre vágyik, akkor jöjjön. Az adott helyzetben próbálom megtudakolni (általában magamtól is tudom nyilván), mi váltotta ki nála a dacos érzelemdömpinget, ha megvan, akkor ezt szavakba öntöm, biztosítom a megértésemről is, így: "Gondolom, nagyon rossz, hogy játszani szerettél volna, de én kértelek, hogy gyere enni!/Megértem, hogy rosszul esik, hogy nem kaphatsz most még egy sütit!" Elképesztő, de tényleg elég, ha érzik, megérted az érzéseiket, elfogadod őket. És egy idő után jön hüppögve, bújik, megnyugszik.

[caption id="attachment_1362" align="aligncenter" width="600"] Az anyai ölelés ereje (Fotó:  Francisco Osorio, Flickr, innen)[/caption]

 

Esténként mindig megbeszéljük a fiammal, milyen napunk volt. És egyre többször mondja azt, hogy jó napunk volt. A "miért?" kérdésemre pedig azt válaszolja, hogy azért, mert nem volt hiszti, vagy ha volt, anya nem kiabált, hanem megbeszéltük, mi a baj. Ha így zárjuk a napot, tudom, nem hiába próbálkozom egyre jobb anya lenni, van értelme fejlődni, erőt venni magamon nekem is, és felülírni a régi mintákat magamban. Mert bennem ez a legközpontibb, legfájdalmasabb pont, hogy nem vagyok elég jó, hogy olykor én vagyok a "kiabálós", a "türelmetlen", a "morcos" és a "nem mosolygós". Ezeket a címkéket mind a fiam aggatja rám, és ő a legnagyobb tükröm. Talán nem véletlen, hogy ha én higgadt vagyok, ő sem húzza a végletekig az érzelmi kirohanásait. Jaj, de nagy leckék ezek vele...

 

 

Nosztalgiázunk - egy év telt el a kétcsíkos teszt óta

Pont egy éve annak, hogy ülök a fürdőszobában, várom, hogy a terhességi teszt mutatóablakjában vagy hogyishívjákjában megjelenjen egy csík, vagy kettő, mérem az időt, egy perc, két perc... ránézek a kis műanyag applikátorra, egy már van, és hoppá, egy másik izé is, olyan csíkszerű, vagy nem, nem is tudom eldönteni. Hívom a férjem, gyere, nézd már meg, ez szerinted is az?! Hát, nem pont így gondoltam bejelenteni, mindegy, már késő, csak nézzük a tesztet, de már az sem kell, hogy tudjuk: kisbabánk lesz. 

Ijedtséggel vegyes boldogság, úristen, most mi lesz, az egész életünk meg fog változni, máris el kell kezdeni a felkészülést? Nem vagyunk már húszévesek, de nem is a korom érdekel, sőt, inkább felmerül a kérdés: érettek vagyunk-e egyáltalán a szülői szerepre? Mi, akiket alig néhányan mertek megkérdezni a baráti körből, hogy akarunk-e egyáltalán gyereket, mert ugyan már három éve házasok voltunk, és azon kívül, hogy dolgoztunk, világot láttunk, szórakoztunk, új sportokat űztünk, nem nagyon csináltunk mást. 

 

[caption id="attachment_1176" align="aligncenter" width="600"] kép: unsplash.com / Andrew Branch[/caption]

Így egy év távlatából azt mondom, nagyon próbálkoztam, de nem tudtam teljesen felkészülni az anyaságra. 
A konstans nemalvásra, a folyamatos aggódásra (amúgy ez már így marad?!), arra, hogy már nem is emlékszem, hogy volt valaha egy munkahelyem, ahova bejártam rendes utcai ruhában meg nappali sminkben, agymunkával járó feladataim voltak, és emellett a szabadidőmben még jógát is oktattam; na meg arra, hogy a szülés utáni hetekben a nőiességemből mindössze annyi maradt, hogy naponta egyszer bekrémeztem az arcomat. Bár a már anyukaként is funkcionáló barátnőim közül többen állították, mégis meglepetésként ért az is, hogy a drogériába járás üdítő program lesz, és hogy ha beszabadulok egy plázába fél órára, már nem magamnak vásárolok cuccokat, hanem a gyerekruha-boltokat fosztogatom. 

Várandósként elsősorban még nem az anyaságra, hanem magára a szülésre készültem, de hogy utána mi lesz, azt valahogy elfelejtettem megtervezni. Így aztán napról-napra, néha keserves leckéken keresztül tanultam-tanultunk meg mindent:
az alvást-altatást (ezért írom előre ezt, mert nekünk talán ez volt a legnehezebb), a napirend mibenlétét, a szoptatás aranyszabályait, a babakaki állagának összefüggését a gyerek egészségi állapotával, a levegőztetés fontosságát, a babaruhák méretének megállapítását címke nélkül és még sorolhatnám.
Nem állítom, hogy mindenben profi vagyok (a férjem bizonyos dolgokra hamarabb jött rá, és van olyasmi a babaápolás körül, amit jobban is csinál, mint én).
A tökéletességre való törekvést, illetve azt a gondolatot, hogy mintababát faragjak a gyerekemből, már rég elengedtem, de ahogy telik az idő, és egyre inkább tapasztaltabbá válok, leszek egyre inkább "anyább".

 

[caption id="attachment_1175" align="aligncenter" width="600"] kép: unsplash.com / Janko Ferlic[/caption]

Egy kicsit ebbe is bele kellett nőni, mármint az anyaszerepbe, meg kellett és továbbra is tanulni kell a saját gyerekemet, a szükségleteit, a kommunikációját, mert igenis minden baba más. Azonban azt is be kellett látnom, hogy hiába olvasunk el egy tonna szakkönyvet, vagy követjük az anyukás facebook-csoportokat (megvallom, némelyikbe csak azért nézek bele időnként, hogy megvigasztaljam magam, van az én babámnál is rosszabb alvó), össze kell reszelődni, időt adni erre magunknak, és nem feltétlenül bűntudatot érezni, ha néha elveszítjük a türelmünket és néha szerintem kötelező sírni is egy kicsit. 
Mindezek mellett, mióta megszületett a kisbabám, az egyik legfontosabb dolog, amit az anyaságról tanultam, hogy csak az itt és most van, és más nem számít. Felesleges arra várni, hogy majd akkor fogom igazán élvezni a kisbabás létet, ha majd átalussza az éjszakát, ha majd kilábal ebből vagy abból a kórságból, ha majd elmúlik a tél és kiszabadulunk a 4 fal közül...
Mert minden nap megismételhetetlen (jó, az extra nyűgösöket nem is kérjük még egyszer), a baba minden új produkciója ajándék, amire jó újra és újra  rácsodálkozni. Az első mosolyra, az első olyan fürdetésre, amit már ő is élvez, az első olyan öltöztetésre, amikor már kooperatív, és a vidámságra, amivel szinte minden reggel ébred. Ennél pedig csak még jobb lesz, ha majd átalussza az éjszakát, ha majd kilábal ebből vagy abból a kórságból, ha majd elmúlik a tél és kiszabadulunk a 4 fal közül...

 

[caption id="attachment_1179" align="aligncenter" width="600"] kép: unsplash.com / Lubomirkin[/caption]

 

kiemelt kép: unsplash.com / Daiga Ellaby