A legtöbb kismama attól fél, hogy nem lesz teje. Én is aggódtam ezen, de aztán megnyugtattam magam. Egyrészt anyukám is szoptatott engem féléves koromig, másrészt úgy voltam vele, ha minden kötél szakad, és nagyon katasztrofális a helyzet, ott a tápszer, nem fog éhen halni a porontyom. Magamat is megleptem hát, amikor a szülés utáni második napon elkezdett ömleni a tej a melleimből. Azóta emiatt aggódom.
Amikor azt mondom ömlik, tessék szó szerint érteni. Nem túlzok. A tejbelövellés alatt, de még utána is napokig minden zuhanyzás után, mikor megtörölköztem, mindkét mellemből percekig csöpögött a földre az anyatej. Teljesen abszurd volt: néztem magam a tükörben, és mint egy könnyező Szűz Mária-szobor, úgy hullajtottam el a cseppeket a testemből.
Miután kicsi Zs. megszületett, a császármetszés miatt az első éjszaka nem volt velem, éjfélkor tudtam csak talpra állni, az is még nehézkesen ment, így nemigen tudtam volna ellátni őt. A műtét után egy-két órával ugyan a mellemre tették, de akkor még nem szopizott. Másnap délelőtt kaptam őt meg az újszülött osztályról, innentől kezdve végig mellettem volt, a reggeli gyermekorvosi viziteket leszámítva.
Hamarosan jött a kórházi laktációs tanácsadó is. Mutatott pár szoptatós pózt, és elmagyarázta, hogy mennyire fontos az első napokban, hogy minél többet cicin legyen a csecsemő, csak így tud ugyanis beindulni a tejtermelés. Nem szigorúan háromóránként kell mellre tenni, hanem amikor éber, és látjuk, hogy igényli. Hát nekem sem kellett kétszer mondani, az alvások között szoptattam: 24 óra sem telt bele és látható eredménye is lett a dolognak, a kislányom pedig boldogan nyelte a tejet, mint kacsa a nokedlit.
[caption id="attachment_907" align="aligncenter" width="538"]
(Kép: Aurimas Mikalauskas, Flickr)[/caption]
Akkor ijedtem meg először, amikor a harmadik éjszaka egy hatalmasat bukott a gyerek. Nekem persze először hányásnak tűnt, olyan nagynak véltem az adagot. Majd ez megismétlődött többször. A fura az volt, hogy nem rögtön evés után jött ki belőle az anyag, hanem egy-két órával utána. A csecsemősök azonban megnyugtattak: ez bizony csak bukás, normális folyamat.
Másnap folytatódott a bukási széria, a gyerek széklete is híg volt, mint a víz - a magzatszurkos kakin addigra már túl voltunk. Ráadásul sokszor bömbölt is kicsi Zs. A hab a tortán az volt, amikor éppen egy átöltözésnél bukott óriásit, és ordított hosszú perceken félórán keresztül torkaszakadtából. Én pedig tapasztalatlan anyuka révén nem tudtam hogyan lecsendesíteni. Baromi kellemetlen volt egyébként a kórházban, hogy ennyit sír a gyerekem, én meg bénázok vele. Bele sem merek gondolni, hogy miket gondolhattak rólam a szobatársaim... (és bár alapvetően jófejek voltak az ápolók és csecsemősök, nagyon utáltam azt az öt napot, amit bent kellett töltenünk: nehéz volt úgy ismerkedni a babámmal, hogy másokhoz is alkalmazkodnom kellett, arról nem is beszélve, hogy végigszerencsétlenkedtem a pelenkacseréket és etetéseket, tök ciki volt).
Szóval azon az ominózus napon sírt a porontyom, mint a fába szorult féreg, rúg-kapált, meztelen volt, csak egy pelenkát sikerült izzadságos munkával ráimádkoznom, és nem tudtam lecsillapítani. Ekkor jelent meg a szoptatási tanácsadó, valóságos megváltóként. Teljesen kétségbeesve álltam a szoba közepén, a csupasz háromnapos újszülöttel a karomban.
Elsírtam neki, hogy milyen sokat bukott (hányt?) , még a pelus is teljesen tele van, nekem hasmenésnek tűnik, és egyébként is szerintem van valami baja. A tanácsadónak sem kellett több, el is ment a gyerekorvoshoz, hogy megkérdezze, lehet-e valami gond a babával. Amaz megnyugtatta, hogy a reggeli vizsgálat alkalmával ő is látta a híg székletet - konkrétan telibe kakilta a csecsemősöket -, azonban az égvilágon semmi probléma nincsen: valószínűleg túl erősen spriccel a tejem, hirtelen túl sokat eszik a gyerek, ettől lehet a bukás és a vízszerű kaki.
Miközben ezt lezongoráztuk a szoptatási tanácsadóval, a gyerek nagy nehezen, ütemes ringatásra megnyugodott a kezemben, ezért letettük őt aludni egy szál pelenkában. Én meg kimentem egyet sírni a mosdóba. Tökéletesen alkalmatlannak tartottam magam abban a pillanatban a szoptatásra, meg úgy amblokk az anyaságra. Egy óra múlva megérkezett a férjem, és szégyen-szemre ő adta rá a ruhácskáját, mert én személy szerint annyira tehetetlennek éreztem magamat.
[caption id="attachment_910" align="aligncenter" width="539"]
(Kép: Rick McQuinlan, Flickr)[/caption]
Több tippet is kaptam egyébként a laktációs tanácsadótól. Az egyik, hogy amennyiben három óránál előbb kér enni a ded, akkor mindenképpen ugyanabból a mellből etessem meg, mert így hozzájut majd a zsírosabb részhez is, ami kevésbé "ömlős" és mellesleg másként is emésztődik, mint a "leveses" rész a szopi elején. A másik pedig, hogy próbáljam meg minél többször függőleges helyzetben tartani, például rakjam a mellkasomra miközben én megdöntve ülök az ágyon. Mivel a pici gyomrának záróizma is fejletlen még, a túl sok tejet nem bírja megtartani, ezért bukja ki a felesleget. A gravitációt kihasználva azonban segíthetünk neki.
Mindenesetre úgy tűnt, nem szükséges folyton mellre raknom, eszik bőven. 3450 grammal született, a kórházból 3220 grammal engedték ki, és egy hét alatt visszanyerte a születési súlyát. Ezzel szerencsére nincsen problémánk.
Engem viszont továbbra is zavar a rengeteg bukás. Lassan már úgy néz ki nálunk az etetés, hogy 10 perc a szopi és félóra a büfiztetés. Máskülönben, ha előbb rakjuk le aludni, kibukja a tej felét, felébred és alig lehet visszaaltatni, hiába volt ájulásig fáradt még öt perccel előtte. De sokszor megesik, hogy rögtön szoptatás után, még mielőtt felemelném őt a vállamra, köp vissza pár milliliter tejet. Az összes rugdalózója tejes, büfis, alig győzöm mosni őket.
Az éjszakák is érdekesek, ugyanis ha háton alszik szörcsög és hörög, mint Darth Vader. A gyermekorvos tanácsára ezért inkább hason altatom. Valószínűleg ez a gyomor záróizom fejletlensége miatt van: hosszas háton fekvés után folydogál vissza a nyelőcsőbe a gyomortartalom.
Nagyon sokat próbálkoztam már helyes a szoptatási technika megtalálásával. Kicsi Zs. hangos cuppogások és nyelések közepette szopizza ugyanis a mellem. Rettentő mohó. Valószínűleg nincs is más választása, olyan gyorsasággal ömlik a garatjába a tej. Kénytelen gyorsan enni.
Most azt a taktikát választottam, hogy etetés előtt előfejem a tejet: egyrészt kevésbé lesz duzzadt a mellem, és a bébi is jobban be tudja kapni, másrészt hamarabb ér így a gyerek a zsírosabb részhez.
Próbáltam már, hogy minden nyikkanásra cicire teszem, de csak még katasztrofálisabb lett a helyzet: folyton bukott. Így inkább úgy döntöttem - az ajánlások ellenére -, hogy nagyjából tartom a háromóránkénti szoptatást, vagyis komfort-szopi sajnos kizárva (amúgy is csak felingerli magát a sok bukáson).
Időközben egyébként utánaolvastam, és nagy valószínűséggel túl erős a tejleadó reflexem. Azzal szoktam viccelődni, hogy a cumisüvegből kevésbé gyorsan áramlik a tej, mint az én mellemből. És szerintem nem is túlzok (mindenesetre, tuti nem lesz cumizavaros a gyerekem :-) ).
Nem mondom, hogy teljes egészében örömtelinek élem meg a szoptatást. Örülök, naná, hogy van bőségesen tejem, és nem kell tápszerezni. Viszont - főleg éjszakánként - valóságos kínszenvedésnek élem meg a szoptatást. Ahogy elkezd enni kicsi Zs. az egyik mellemből, rögtön folyik a másikból is: muszáj egy törölközőt a másik mellem alá rakni, hogy ne fröcsköljem össze a gyerek ruháját. Azt pedig már el sem merem képzelni, hogy vendégségben vagy nyilvános helyen szoptassak. Annyira folyik mindenhova a cucc, hogy az egész ruhámat átáztatom.
Azt olvastam, hogy kb. 3 hónapos korára lassulni fog a tej folyása. Nagyon remélem, hogy így lesz, mert jelenleg azt játsszuk, hogy a ded eszik és utána ingerült lesz attól, hogy jön vissza a gyomortartalma. Sok-sok türelem kell, no meg okoskodás, hogy megtaláljuk a mindkettőnknek megfelelő testhelyzetet és technikát. És közben remélem, hogy pár hét alatt a gyomor záróizma is felfejlődik.
Hát, magam sem gondoltam volna, hogy pont a túl sok tejjel lesz gondom. Tudom, sokan irigyelnek ezért. Mégis, ez is lehet küzdős.
Te is hasonló helyzetben vagy/voltál? Neked mi segített? Írd meg kommentben!
Az egyetlen fotóm édesanyámmal, amin szoptat - 8 hetes koromig sikerült így táplálnia, akkor elapadt a teje és megkezdődött a hozzátáplálásom is az akkori ajánlások szerint...[/caption]
Tesóm édesanyámmal -egy tápszeres vacsora a hetvenes évekből[/caption]
Szoptatás várandósan - újabb "csoda" a családban, hosszú évtizedek után :)[/caption]
