Amikor nem jön a baba: a test vagy a lélek a "bűnös"?

Magyarországon a statisztikák szerint minden ötödik pár küzd meddőségi gondokkal. Sokféle út létezik a probléma megoldására: orvosi beavatkozások, hormontornák, pszichoterápiák, spiritiszta blokkoldások. Vajon melyik a jó választás? 

A minap szembe jött velem egy asztrológus írása a témakörben. Felhúzott szemöldökkel olvastam a gondolatait. Az jutott eszembe, hogy sok, fogantatási problémával küzdő nőnek - aki végelkeseredésében a művi beavatkozások mellett teszi le a voksát - ezek a sorok tőrként hasítanak a szívébe. Zentai Anna, az író, ugyanis arról beszél, hogy a mesterséges megtermékenyítés "istenlényhez méltatlan" dolog, hiszen megannyi kikényszerített születést hoz magával.

Értem is őt, meg nem is. 

Abban tökéletesen egyetértünk, hogy a meddőségi gondok nem pusztán fizikai szinten orvosolhatók. Ellenben nem gondolnám, hogy létezik olyan, hogy kierőszakolt születés. Ha hiszünk a sorsban, Istenben, eleve elrendeltetésben, életfeladatokban akkor azt is tudjuk, hogy semmi sem történik véletlenül. Így a lombik sem.  

Az asztrozófus arról is ír, hogy a megrekedésekben kell keresni a gyermekáldás elmaradásának okát. Valóban nem butaság lelki szinteken is utánajárni a témának (erről mindjárt írok is lentebb). De ugye mindenki ismer olyan nőt, párt, ahol igen sok lelki, családi, párkapcsolati stb. terhelés van, a baba meg egyből összejön? Akkor most hogy is van ez?

 

[caption id="attachment_1124" align="aligncenter" width="600"] Esünk, kelünk. Ez az élet rendje? (Kép: galaxies and hurricanes, Flickr)[/caption]

 

Blokkjai, traumái mindenkinek vannak - ebből élnek meg a spiri "kisiparosok". És mindig rá lehet sütni, hogy emiatt nem jön össze a meló/párkapcsolat/nagyobb ház/gyerek....

Viccet félretéve, nagyon hasznosnak tartom a terápiákat, alternatív utakat. Amennyiben hiteles szakember a vezető, és mértékkel űzik.

 

Meddőség, mint jól fizető üzlet

Senkit sem célom lebeszélni az asszisztált reprodukcióról (pl. inszemináció, lombikprogram). Azonban szeretnék kiemelni egy negatívumot a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban. Ez pedig az, hogy kezd iparrá válni.

Nézegettem régebben a különböző termékenységi központ honlapjait. Gyanússá vált, hogy mindenhol statisztikákról, eredményekről és hatékonyságról beszélnek. Kicsit olyan érzésem volt mintha nemigen állna érdekükben feltárni a valódi okokat, hanem a méregdrága kivizsgálások után minél gyorsabban igyekeznének rátérni a szintén vagyonokat felemésztő művi beavatkozásokra. Semmi pszichoterápia, semmi alternatív kezelés.

 

[caption id="attachment_1127" align="aligncenter" width="600"] Amikor kémcsőben kezdi meg az életét a baba (Kép: Instituto Bernabeu, Flickr)[/caption]

 

Ezen a ponton segítségül is hívnám Szendi Gábor a Nő felemelkedése és tündöklése c. könyvét, amely külön fejezetet szentel a meddőségnek. A pszichológus szerint az evolúció és az emberi szervezet nem véletlenül működik úgy, ahogy.

"A szelekció ott kezdődik, hogy kivel mikor szeretkezik a nő, kinek a spermáját fogadja be inkább, megtermékenyül-e, és ha igen, az embrió megtapad-e. Ha megtapad, az anyai szervezet meddig tűri ezt (...). A magzat megfoganása nem valami tündéri folyamat, ahogy azt nagy romantikusan elképzeljük, hanem sokkal inkább egy kalandfilmbe illő jelenethez hasonlít, amelyben a hős egy kézzel lóg a párkányon, a gonosz kémnő meg tűsarkú cipővel próbálja eltalálni az ujjait, hogy hősünket végképp a mélybe taszítsa. (...) Aki nem bírja a méhbeli kiképzést, az jobb, ha angolosan távozik. Az anya akármilyen magzatért nem kockáztatja az egészségét, netán az életét."

Szendi Samuel Wasser amerikai biológus elméletét taglalja. Eszerint az "ok nélküli meddőség" nem zavar, hanem egy válasz a környezeti és szociális állapotokra. A női agy többek között arra van tervezve, hogy letapogassa a külső és belső világot, és ennek megfelelően szabályozza a termékenységet.

"A 'belvilág' hangsúlyozása azért fontos, mert nem az a lényeg, milyenek a körülmények, hanem az, milyennek észleli őket a nő."

"A termékenységi problémákkal küzdők hatalmas száma, a rendkívül költséges, de egyben nagy nyereséget hozó 'high-tech' módszerek együtt teremtették meg a ma már csak meddőségipar néven emlegetett üzletágat. A meddőségipar igyekszik betegségként definiálni az addig az élet természetesen részének tekintett termékenységi  problémákat, mert így áramoltatja műhelyeibe a megváltást remélő párokat."

Szendi szerint a funkcionális meddőségben szenvedők aránya 50% - vagyis ennyi esetben nem állapítanak meg semmilyen szervi, fizikai gondot, a gólya mégsem kopogtat.

"Ezekben az esetekben az asszisztált reprodukciós technikáktól komoly siker nem várható.  A meddőségipar azonban ekkora 'beteganyagról' önként soha nem fog lemondani."

A pszichológus egyébként azt állítja, hogy egyes kutatások szerint azok közül a nők közül, akik végigküzdötték sikertelenül a meddőségi centrumok beavatkozásait, 10-20% spontán teherbe esik a pszichoterápiás kezelést követően.

 

Az én utam

Nem különösebben titok, mi másfél évet vártunk a lányunk megfoganására. Jó néhány utat végigjártam én is. Voltam Aviva tornán. Voltam családállításon. Tanultam meditációt. Eljártam egy kedves ismerőshöz pránanadis kezelésekre, blokkoldásokra. Részt vettem agykontroll tanfolyamon.

Egyik sem volt haszontalan, mind hozzáadott valamit a képhez (mellesleg az agykontrollon sok hasznos relaxációs technikát is elsajátítottam).

 

[caption id="attachment_1122" align="aligncenter" width="600"] Az utak különböznek (Kép: pixabay.com)[/caption]

 

Az igazi áttörés viszont egy teljesen véletlen coaching alkalmával történt. Hatalmas tantuszok estek le.

Ez egy munkahelyi coaching volt, szóba sem került a gyerektéma. Mégis, szerintem ez tette fel az i-re a pontot. Rájöttem, hogy - bár senki sem gondolná - imádok áldozat szerepben tetszelegni, és a meddőségi gondjaim is tökéletes színteret biztosítanak erre. "Mindenki másnak sikerül, csak nekem nem", "keményen kell harcolni a babáért": ezek voltak a felszín alatt rejtőző mottóim. És tök jól tudtam dagonyázni az önsajnálatban.

Ahogy fény derült ezekre a tulajdonságaimra, úgy tudtam villámgyorsan levetkőzni ezeket. És a következő hónapban már ott is volt a két csíkos terhességi teszt. 

Kellett ehhez persze elengedés is a részemről. Már nem ragaszkodtam az alternatív utakhoz: az időpontunk is megvolt a dokihoz, hogy megbeszéljük az inszemináció menetét. Nem akartam már minden áron a rózsaszín álmot, hogy romantikus körülmények között foganjon meg a gyerekünk. Mindeközben az alacsony D-vitamin szint miatt, brutális mennyiségű D-vitamin pótló kúrát írt fel az egyik meddőségi specialista, és kaptam egy étrend-kiegészítőt is, amely a peterését serkenti. Ez utóbbit már 4 hónapja szedtem, a vitamint pedig 2 hónapja, mikor teherbe estem. Lehetséges, hogy ennyi volt csupán a bibi.

Igazságtalan lenne azonban, ha mindent a rációra fognék. Pontosan emlékszem, hogy még a pozitív teszt előtt egyik éjjel, félálomban az jutott eszembe, hogy én már nem akarom többé bűnösnek érezni magam, amiért gyereket várok. Egy különleges határon lebegtem, a valóság és éteri birodalom között. Mintha akkor és ott megtisztultam volna a történelem során a női sorsok által összegyűjtött szégyentől és félelemtől, amely a várandóssággal és gyermekáldással járhat. 

Szép és hosszú út volt, semmi sem volt véletlen, minden hozzátett a személyiségem 2.0-ás verziójához. Oka volt, hogy ennyit kellett várni.

Én úgy gondolom, hogy a legtöbb meddőséggel küzdő pár alászáll önmaga poklának bugyraiba. Lombik ide vagy oda, az élet rákényszeríti őket, hogy dolgozzanak magukon, a párkapcsolatukon, a világhoz való hozzáállásukon, a múltjukon és a jövőjükön. Senki sem dalolva végezteti el a művi beavatkozásokat. Nagyon kemény dolog beleállni egy olyan helyzetbe, amit az inszem vagy a lombik megkíván. Hormoninjekciók, fájdalmas vizsgálatok (pl. petevezető átjárhatósági), remények, hogy megmaradjon az embrió.

A bejegyzés elején említett asztrológus téved abban, hogy ez egy méltatlan út. Igenis lehet méltó út ez a pároknak, hogy csiszoljanak magukon. Ha spirituális szempontból akarom nézni, akkor nem véletlen a feladat. Szerintem.

(Az idézőjeles szövegek forrása: Szendi Gábor - A nő felemelkedése és tündöklése, Jaffa Kiadó, Budapest, 2009) 

 

A kisfiamnak még egy foga sincs, de már kétszer járt fogorvosnál

Jójó, persze nem miatta, hanem miattam mentünk, ő csak türelmesen várt rám, amíg elszenvedtem a kezelést. 

Szerintem nincs olyan ember, aki nem fél a fogorvostól, és hiába vannak már mindenféle új generációs érzéstelenítők meg eljárások, amikor megszólal a fúró, azt gondolom, nem túlzok, ha azt mondom: mindenkit kiráz a hideg. Már egészen kislány korom óta rendszeres vendég vagyok fogorvosi rendelőkben - azért se írom le, hogy rosszak a fogaim, úgyhogy amit fogakkal csinálni lehet, én azon már mind túl vagyok. Ám a mai napig rettegek minden egyes vizit előtt.
Még a várandósságot megelőzően vágtam bele egy bonyolultabb helyreállító kezelésbe, de nem értünk a végére, és mondanom sem kell, hogy a terhesség és a szoptatás nem segített abban, hogy gyorsabban regenerálódjon az íny és minden más amit épp beépíteni próbálnak. Még a szülés előtt pár nappal is jelentkezett egy enyhébb fogfájós tünet - igaz, nem az érintett területen, és már épp arról értekeztem a nőgyógyásszal, hogy akkor most lehet-e kisröntgent csinálni és kaphatok-e érzéstelenítőt (egyébként nagyon indokolt esetben igen és igen, inkább, mint fájós foggal szülni), amikor magától elmúlt a probléma. 

 

[caption id="attachment_1103" align="aligncenter" width="450"] kép: luke siemens / flickr[/caption]

De vissza a mostani fogorvosi látogatásokhoz: 
mielőtt nem volt gyerekem, csak egyeztettem egy időpontot, odamentem, kezeltek és eljöttem, hurrá. Most már ez nem ilyen egyszerű.
A kis három és fél hónaposomat apukáján kívül még nem merem itthonhagyni másra, így mivel időpontot általában munkaidőben kapunk, esélyem nincs apás bébiszitterkedésre. Az odajutás sem egyszerű, ez is szervezést igényel, mert a város másik végébe kell mennünk. Autóval nekem ez is nagy kaland, így aztán viszem magammal a babát és a nagymamáját is, és a székbe beülve már nem is annyira az előttem álló kínzatásoktól rettegek, hanem inkább attól, hogy

1. kibírja-e azt a félórát a nagyival anélkül, hogy díszordítással szórakoztatná a többi várakozó pácienst?
2. elég lesz az anyatej, amit hoztam neki?
3. felöltöztettem-e rendesen, nem fog-e megfázni a váróban? A pótsapkát nem kellett volna-e ráadnom mégis?
4. uramatyám, hol fogom átpelenkázni, ha végeztünk? 
5. és egyáltalán: tettem én el plusz pelenkát?!

 

[caption id="attachment_1106" align="aligncenter" width="500"] kép: PJ Scoular / flickr[/caption]

 

Az igazság az, hogy az első látogatásból okulva a másodiknál már rutinosabbak voltunk, nagyon flottul ment minden, és persze volt nálam pelenka is (meg textilpelenka, popsitörlő 2 féle, pelenkázó alátét, kistakaró, teljes szett váltóruha harisnyástól, sípolós cica, arctörlő, fertőtlenítő kendő stb.).
És igen, óriási szerencsénk van, hogy van hadra fogható nagymamánk is, aki nemcsak elkísér, felvigyáz, etet, büfiztet, öltöztet, hanem még itthon is segít, amikor épp jegelem a kezelésem nyomait...

A tanulság ugyanakkor az, hogy próbáljuk időben befejezni a fogászati kezeléseket még babavárás előtt, én legalábbis - fentiek fényében - mindenkinek melegen ajánlom.
Ja, hogy az én beavatkozásaimnak vége van-e? Nincs. Jövő héten újra megyünk...

 

kiemelt kép: Jacki Gallagher /flickr

Szoptatós melltartóbetétek tesztje - nekünk ezek jöttek be

A szoptatás ideális esetben nem jár extra kiadással, macerával, a minimális kellék hozzá maga a két mell, onnantól pedig kiváló összetételben, hőmérsékleten és "tárolással" rendelkezésre is áll a táplálék. Mégis mi kellhet még, hogy az anyatejes táplálás kényelmes legyen az édesanya számára? A szoptatós melltartóval kapcsolatban megoszlanak a vélemények, nem mindenki ruház be rá, hiszen akár rendes fehérneműben is megoldható. Ezzel ellentétben a melltartóbetét talán az a termék, amivel jóformán minden édesanya találkozik. Valaki csak addig hívja segítségül, míg beáll a kereslet-kínálat a tejforgalomban, netán házon kívül biztosítja csak be magát, másnak az őrült tejleadó reflexe miatt talán a szoptatás végéig hű társa marad. Egy a lényeg, minden anyukát egy vágy hajt: mihamarabb megtalálni azt, ami kényelmes, nem ázik szét egy éjszaka alatt sem, diszkrét, illeszkedik a mellformához, no és még a családi pótlék sem megy rá havi szinten. Az Anyaklikk bloggerei ezúttal saját tapasztalataikról számolnak be: mi az, amit kipróbáltak a piacon elérhető termékek közül, és azt is megosztják, melyik kinek lehet jó döntés. Lássuk!

Baby bruin (24 darabos)

Ára 550-650 forint (23-27 forint/darab)

[caption id="attachment_1074" align="alignright" width="284"] Kép forrása: ÁrGép.hu[/caption]

Aki tesztelte: manokobold

Vélemény: A betétek között az olcsóbbik kategória. Ragasztószalag nincs rajta (de jelzem, utóbb tudtam meg, van belőle ragasztócsíkos is!), kisebb az átmérője is, nedvszívó képessége sem ipari, viszont ennek ellenére nagyon hasznos kis termék. Egy éjszakát beállt tejkereslet-kínálat mellett simán kibír. Hátránya, hogy a hátsó műanyagos borítás miatt könnyebben csúszkál, ami nem teszi lehetővé, hogy a kényelmes, melltartó nélküli spagettipántos felsőben történő szoptatások során jóbarátok legyünk. A nedvszívó része nekem kellemes érzetű és tapintású, puha, ügyesen simul a mellhez a formázása miatt, diszkréten vékony, és ha beleizzadok, akkor sem kellemetlen tapintású. Egyenként csomagolt, ez akár lehet hasznos is valakinek (ha például a táskájába dobálna be belőle), ha nem veszett volna el bennem a környezetvédő, de így mínusz pont.

Pontszám: 10/7

 

BabyOno (50+10 darabos)

[caption id="attachment_1076" align="alignright" width="235"] Kép forrása: ÁrGép.hu[/caption]

Ára: 2200 forint (37 forint/darab)

Aki tesztelte: manokobold

Vélemény: Egyenként csomagolt, ami nem túl környezetbarát, és amikor gyorsan kell, jellemzően soha nem sikerül egy mozdulattal letépni róla a nejlont és kihámozni a vágyott terméket. Ragasztócsíkos, ami tényleg nem engedi elmozdulni, melltartó nélkül sem, ez nagyon pozitív, ellenben az érzékenyebb bőröm nem barátkozott meg a nedvszívó oldalával. Kifejezetten kellemetlen viselet, ha beleizzadok, s bár elnyel sok tejet, a belseje gombócokká, mócsingokká áll össze, ami reggelre kényelmetlenné teszi viseletét. Nagy átmérőjű, ez fontos infó, és a nagy kiszerelés gazdaságos termékké teszi annak, aki beleszeret, és a bőre kevésbé "válogatós".

Pontszám: 10/6

 

Libero (40 darabos)

[caption id="attachment_1079" align="alignright" width="210"] Kép forrása: GlobalPlaza.hu[/caption]

Ára: 1100-1300 forint (27,5-32,5 forint/darab)

Aki tesztelte: Corena

Vélemény: Impulzív vásárló vagyok, gyakran a színesebb-tetszetősebb csomagolású termékért nyúlok hamarabb, még akkor is, ha esetleg kicsit drágább. Kíváncsi voltam, mit tudhat ez ennyiért (először a DM saját márkás BabyLove nevűt használtam, ami jóval olcsóbb volt), és az én tapasztalatom szerint nem sokkal többet. A doboz mindenképp praktikusabb, talán a kialakítása is ergonomikusabb valamennyivel, de szerintem ár-érték arányban nem feltétlenül jobb. És nincs egyenként csomagolva, végre! Aki pedig szükségét látja, testszínű verzióban is kipróbálhatja, ugyanennyiért.

Pontszám: 10/9

 

BabyLove (30 darabos)

[caption id="attachment_1081" align="alignright" width="150"] Kép forrása: Eltern-Zeit.de[/caption]

Ára: teszt idején akciósan 399 forint (13,3 forint/db)

Aki tesztelte: Corena

Vélemény: Szeretem a drogériák saját márkás cuccait, sokszor ár-érték arányban jobban teljesítenek, mint pedigrésebb társaik. Nekem a DM van elérhető közelségben, így az ő márkáikat rendszeresen használom. Bár ennek gyengébb picit a ragasztója, mint a Liberóénak - és volt egy olyan érzésem, mintha valaki csukott szemmel, random ragasztgatná fel a hátuljára, volt, hogy némelyiken tökmáshol volt az öntapadó kocka :-) Ha nem akarunk 1000 Ft felett költeni erre, és nem Niagara típusú tejleadásról van szó, vagy csak simán tűzoltásnak ez is egy megfelelő választás lehet.

Pontszám: 10/7

 

Lansinoh (24 darabos)

[caption id="attachment_1083" align="alignright" width="346"] Kép forrása: ÁrGép.hu[/caption]

Ára: 1290 forint (53,7 forint/darab)

Aki tesztelte: Szufi

Vélemény: A Lansinoh megbízható márkának számít az "anyatermékek" körében. Használtam már a mellbimbóvédő krémüket is, amikor a szoptatás első hetében brutál módon kisebesedtem, és egészen jól bevált. A melltartóbetétjükkel is meg voltam elégedve. Praktikus a csomagolása, kicsi, könnyen nyitható zacskókban vannak egyesével elhelyezve a betétek (ökooldalról ez sem környezetbarát). A melltartóba két ponton lehet beragasztani őket, jól tartanak. Engem nem ért baleset, nem csúszott félre és nem is ázott át a melltartóm. Plusz pont, hogy viszonylag vékonyak, ezért diszkrétek is maradnak. A sok jó tulajdonsághoz mérten az ára is viszonylag magas, ezt az egy negatívumot tudom kiemelni. Pénztárcafüggő, de ipari mennyiségű használathoz talán nem igen ajánlott, hiszen annyival nem tud többet, mint az olcsóbb társai.

Pontszám: 10/8

 

+1 Mosható betétek

Manokobold próbálkozott többféle moshatóval is, de valahogy nem nyerte el egyik sem a tetszését. Túl vastagok voltak a tesztalanyok, így kevésbé nevezhetők diszkrétnek, plusz a mellformát nem igazán követik, elállnak, egyszerűen azonnal "korongmellet" varázsolnak a használattal, ami elég bizarr látvány. Éjszakára bevállalhatóak otthonra a tapasztalat szerint, a belevarrt PUL-réteg (ha van olyan benne) nem engedi átázni őket, a puha tapintás is mellettük szól, no meg a környezetbarát voltuk. Volt olyan betét is köztük, ami egyszerűen odaragadt a tejtől a mellhez, majd miután megszáradt, róla származó, különféle szöszöket úgy köpködte ki a gyerek a szájából.

Ha neked van olyan mosható termékről tudomásod, amit bevált, oszd meg velünk, nagyon keressük az igazit! Fontos, hogy bírja a magas hőmérsékleten történő mosást (ne deformálódjon, ne menjen össze, ne váljon használhatatlanná egy 60 fokos körtől sem), ne álljon el a kisebb melltől sem, no és ne csússzon el... Vagy sokat akarunk?

 

(A poszt nyitóképe innen)

Azért volt hasfájós, mert én voltam befeszülve?

Bátran ki merem jelenteni, hogy a második gyereknek megvan az a privilégiuma, hogy az anyukája már nem gyakorlatozik rajta. Vele már nem kell megtanulni pelenkázni, kitalálni, hogy hogy kényelmes a szoptatás, miként alakuljon ki egy nagyjábóli napirend. És vele már jobb esetben világossá válik az is, hogy hogy működik egy baba. Mondom még egyenesebben: mi az, ami ellen érdemes küzdeni, amin érdemes akár egy kicsit is puffogni, kiakadni, dolgozni, és mi az, ami a panaszkodástól, öt tubus hasfájás elleni szertől, anyaméh-hangot sugárzó plüssállattól és mindenféle babatréningezős módszertől is pont úgy marad (vagy még rosszabb lesz)…

Az első és a második gyermekemet sokszor hasonlítgatom, pedig igazán felesleges, hiszen két tök más egyéniség, entitás, közük génállományukban van egymáshoz, no meg abból a szempontból, hogy mindkettőnek én vagyok az anyja, a férjem az apja. Na de milyen… Az elsővel sok kérdésem volt, sok kételyem, sok megörökölt gyereknevelési gondolattal, családi tanáccsal és mintával álltam neki a nevelésének, amik aztán szépen átalakultak a fejemben, ahogy faltam a szakirodalmat és érdeklődtem a legfrissebb irányelvek után. Finomodtak, a mi életünkhöz alkalmazkodtak, vagyis én és a férjem csiszoltam olyanra az eszköztárat és alakítottuk a hozzáállásunkat úgy, hogy nekünk kényelmes legyen babával az élet - a kötődő szemlélet jegyében.

Sokszor kérdőjeleztem meg magam, a kompetenciáim, próbáltam külső nézőpontból kritizálni magam, és mindig elégedetlen voltam. Magammal és a gyerekkel is. Hogy én miért nem vagyok türelmesebb, ő miért nem alszik jobban? Én miért nem vagyok ügyesebb, ő miért igényli ennyire a testközelségemet? Miért nem merek vele sehova elmenni, ő miért nem fogadja el a cumit, cumisüveget? A kérdéseket sorolhatnám. Abban az időben sokat panaszkodtam a szűk családomnak, kerestem a válaszokat a neten, görcsösen megoldást mindenre, ami problémának TŰNT akkor. De igaziból nem volt megoldás…

[caption id="attachment_1051" align="alignnone" width="600"] Fotó: Jason Rust, Flickr - innen[/caption]

Ám egyszer csak elmúlt minden “bajnak” kikiáltott jelenség - mármint elmúlt a maga idejében. Ezzel párhuzamosan én pedig rájöttem, hogy addigra rengeteget tanultam magamról, váltam sokkal türelmesebbé, elfogadóbbá, és visszatekintve egyértelmű lett a diagnózis, ki is mondtam magamnak: a kicsi gyermekem legtöbb megnyilvánulása inkább az én feszültségem tünete volt. Lehet ezen vitatkozni, de ténylegesen akkor lett békésebb a mi anya-fia szimbiózisunk, amikor komoly belső munkába kezdtem (szakembert kerestem fel), amikor rendszeressé vált a sport az életemben, amikor mertem a családom és a barátok segítségét is kérni, hogy olykor egyedül lehessek, amikor mertem olykor főzés helyett menüt rendelni házhoz, hogy ne csavarodjak be a rám nehezedő ezer szereptől. Akkor, amikor elfogadtam, hogy a fiam ilyen, és vannak dolgok, amik ellen kár küzdeni. És elmúltak. Vagy nem múltak el, de nem idegesítettek, mert én kapcsoltam át a fejemben az “ennek nem így KÉNE” lennie belső monológjaimat. És a kényszeres gondolatoktól való szabadulás hatalmas változást hozott. Második gyermekemet már ezen tudás birtokában vártam.

A minap kérdezte anyósom, hogy hogy alszik a kicsi, három hónaposom éjjel. Végiggondoltam, és tulajdonképpen - a közvélemény megítélése szerint - talán ő a “jó baba” (bár ettől a tipológiától frászt kapok). Kétszer-háromszor ébred, de csak az etetés erejéig, pelenkázni nem kell éjjel. Hát ez szuper - kommentálta a nagymama, és azt hiszem, itt világosodtam meg. A változás az én fejemben következett be. Nem problémázom már hosszan a második gyerekkel kapcsolatos jelenségeken. Hogy a kicsi velem egy ágyban a legnyugodtabb, hogy esze ágában sincs a kiságyában megmaradni. Nem morcogok amiatt, hogy elalvás után, ha a háta megérinti az ágyikóját, kipattan a szeme és sírni kezd. És attól sem rándult görcsbe a gyomrom, hogy a férjem átmenetileg külön aludt, míg beállt egy nagyjábóli ritmus. Nem pörögtem én sem, a férjem sem azon, hogy erre rámegy a házasságunk, mert az első, hosszan velünk alvó gyermek igazolt minket, köszönjük, rendben vagyunk (a gyerek kétévesen külön szobába került gond nélkül aztán), és most is közös döntés, hogy az éjszakákat így töltjük. Vállaljuk. Idegbaj, szorongás, a “jaj-mit-szólnak-mások” szorítása, kényszere nélkül - saját felelősségre, ahogy mondani szokták.

Olykor kialvatlanul is klasszisokkal kiegyensúlyozottabb vagyok az első felvonásos gyeses éveimhez képest ebben a második körben. Fejben van nagyobb rend nálam. Tudom, mi ellen lehet küzdeni, és mi ellen nem. Természetes szimbiózisban élek a kicsivel, és ebbe a jól működő kis világba nem taknyolok bele felesleges elvárásokat, amik felesleges frusztrációkat szülnének csak bennem. És a gyerekben...

A második gyermekem nem hasfájós, nem nyűgös, nem ordítós, nem sírós. Tudom, ez habitusbeli különbség is, de nagyon erős belső megérzésem szerint ez az én hozzáállásomon is áll vagy bukik. Nem reprezentatív felmérésem és a gyermekorvosom tapasztalatai alapján abszolút áll az összefüggés.

Száz szónak is egy a vége, tulajdonképpen érdemes fejben rendben lenni, és ha nem is magadért, a kölykökért. És ha megvan a központ, a belső béke, ahova vissza tudsz kanyarodni, amihez nyúlni tudsz a legnagyobb sikítófrász idején is (igen, nekem is van, számtalanszor, tényleg!), sokkal kevésbé hangos-fájdalmas a kisülése a problémának, és sokkal kisebb eséllyel ragad át a hangulatod, ziziséged a gyermekedre is…

Az elméletemet igazolja egyébként a decemberi kórházi kalandunk is a kisebbikkel, amikor épp történelmi mélyponton voltam (nagyon beteg, kruppos nagyobbik, költözés, egyéb problémák stb.).  Kórház lett belőle, együttlét, koncentrált figyelem rá, én pedig ott és akkor megráztam és összeszedtem magam, és a kicsi nagyon rövid időn belül teljesen tünetmentes lett. Sokat agyaltam ott is azon, hogy az én állapotom mennyire fontos. Nektek is ezt tudom útravalóul adni. Az anya az origó, ha tetszik, ha nem.