Testközelből szemlélem egy kamasz mindennapjait. Nemsokára saját lábra áll, felsőoktatásba jár majd és/vagy dolgozik. A gond csak az, hogy a mi generációnk élethez való receptjei nem mindig passzolnak az ő világához. Hogyan lehet őt mégis motiválni?
Vér szerint nem az én gyerekem, a férjem révén mégis az életem részévé vált. Látom az örömeit és vívódásait. Látom, hogy non stop jelen van online (messenger, Facebook, Youtube, számítógépes játékok), és látom azt is, hogy mennyire lenézi a tanárait, amiért még egy e-naplót is képtelenek rendesen kitölteni.
Elcsépelt frázis, de igaz: ő már egy más generáció. Egész konkrétan ő a Z-k tagja. Amikor ő született már sok mindenkinek volt mobiltelefonja. Amikor ő óvodás volt, a legtöbb háztartásban már volt internet Magyarországon. Amikor ő iskolába ment, megjelentek az okostelefonok. Most, hogy nagykamasz, ki sem engedi a kezéből a mobilját. Videóról videóra, chat-ről chat-re él. Én úgy szocializálódtam, hogy egy filmet végignézünk az elejétől a végéig. Ő egy filmet a tévében több részletben néz meg, és nem csak a reklámok miatt: berreg közben a telefonja, messengerezik a haverjaival, megnéz egy videót a Youtube-on. Komolyan elgondolkodom néha, vajon képes-e 10 percnél hosszabb ideig koncentrálni egy filmre, vagy egy hosszabb netes cikkre...
[caption id="attachment_1603" align="aligncenter" width="600"]
Mindig csak a kütyük...(Kép: Esther Vargas, Flickr)[/caption]
A Huffington Post egyik írása szerint a Z-generáció, az 1995 után születettek már sok mindenben eltérnek a mai harmincasoktól, negyvenesektől.
- Kevésbé fókuszáltak: az "update"-ek világában élnek, folyamatos információáradatban. A figyelmük jelentősen kevesebb ideig köthető le egy dologgal.
- Jól tudnak egyszerre több dolgot csinálni: vagyis jobb "multi-tasker"-ek. Összedobnak egy prezentációt a laptopon, közben pedig csetelnek a barátokkal a mobiljukon. Hatékonyan és gyorsan váltanak játék és munka között.
- Korán kezdik a munkát: egyre több Z kezd el dolgozni 16 és 18 éves kora között. Sokan nem is mennek egyből főiskolára, egyetemre. Már nem ruháznak be a felsőoktatásba, mert tudják, hogy sokkal gyorsabban megtanulhatnak egy-egy szakmát ezeken kívül - vagyis a munkájuk közben.
- Vállalkozókedvűek: egy felmérés szerint a tinik 72% mondja azt, hogy saját bizniszbe szeretne kezdeni. Ez valószínűleg a high-tech világnak köszönhető. A Z-k leginkább az önálló munkavégzést részesítik előnyben, az egyediséget keresik.
- Nagyobbak az elvárásaik: szerintük komoly probléma, ha valami nem történik meg olyan gyorsan, ahogyan azt elképzelik. A vállalattól elvárják, hogy lojális legyen hozzájuk. Ha valahol úgy érzik, nem értékelik őket eléggé, onnét nagyon gyorsan lelépnek.
A Z szüleinek generációja úgy nőtt fel, hogy a tudásnak értéke van, a munkát meg kell becsülni. A mai kamaszok ezzel szemben azt látják, hogy az ősök hitelt hitelre halmoztak, hogy megéljenek valahogy, kidolgozták a belüket a cégért, sok mindent alárendeltek a munkának, miközben a legfőbb motivációjuk az volt, hogy végre szabadságra vagy nyugdíjba mehessenek.
Nem túl kecsegtető példa.
Egy Z nem akar mindent a munkának alárendelni. Ő azt szeretné csinálni, amit élvez. Ha szükséges, gyorsan vált, élete során több készséget, szakmát is elsajátít majd.
Egy francia innovátor, Emanuelle Duez szerint szépen lassan átalakul az oktatás. Többé már nem az egyetemek, főiskolák lesznek a tudás átadói, hanem maguk a vállalatok. Az a cég lesz sikeres, akinek sikerül bevonzani a tehetséges fiatalokat és kitaníttatni őket. Mindemellett pedig azt is érdemes észben tartani, hogy azok az állások, amelyekben öt év múlva el lehet majd helyezkedni, ma még nem is léteznek. A Z tehát jogosan kérdőjelezi meg az iskolát és a diplomát.
Ilyen körülmények között ember legyen a talpán, aki képes egy jövőkép nélküli kamaszt motiválni.
A kulcs abban van, hogy átformáljuk a kérdést. Tényleg minden jövőképet nélkülöz az, amikor egy kamasz nyitottan áll a világhoz és azt mondja, lesz, ami lesz, kipróbálom magam ebben is, abban is?
[caption id="attachment_1605" align="aligncenter" width="600"]
A kamasz előtt az élet, de nem mindegy, mit visz a batyujában (kép: unsplash.com)[/caption]
A kamaszgyerekünk tudja, amit mi nehezen fogadunk el, történetesen, hogy nemhogy egy-két munkahelye lesz élete során, hanem rengeteg. Neki nem is célja megöregedni annál a vállaltnál, ahová fiatalként belépett.
Fogalmunk sincs, mit hoz a jövő - ezt már jó ideje beláttuk. Ennek ellenére, bármennyire is nehéz, de azért mi próbáljuk motiválni, hogy a gyerek tudja, vannak dolgok, amikért érdemes küzdeni.
- Büntetés helyett a hangsúlyt inkább az elismerésre helyezzük. Azt vettük észre, hogy a dicséret hatalmas löketet ad a gyereknek. Ez pedig tovább sarkallja arra, hogy a jövőben is jól teljesítsen. A férjem zseniális a következetességben, éppen ezért elvárja a fiától, hogy tanuljon és megfelelő - nem feltétlenül kitűnő! - jegyeket hozzon. Ehhez persze kell olykor az atyai szigor is, amikor nem ad lehetőséget a lógásra (ha kell, fennmarad éjfélig, hogy kikérdezze a memoritert). Viszont, amikor megvan a kívánt eredmény, akkor sosem mulasztjuk el megdicsérni. Az elismerés ugyanis pozitív hatású, igen jó doppingszer. Ehhez azonban az kell, hogy ne a vakvilágba dicsérgessük őt folyton (annak nincs súlya), hanem azért, amit véghez vitt. Legyen az egy iskolai jó jegy vagy egy ügyesen kivitelezett manőver a kedvenc számítógépes játékán.
- Tudjuk jól mi is, hogy a lexikális tudás, amit az iskola elvár tőle nem sok mindenre lesz jó a későbbiekben (ezen sajnos mi most nem tudunk változtatni), de legalább a szorgalmat és a koncentrációt megtanulja. Ez persze Y és X generációs beidegződés, azonban sokat nyerhet a mai fiatal is, ha nem csak a szerencsére és a "perc-sikerekre" bízza magát, hanem energiát is fektet a céljába. A későbbieknek pedig remélhetőleg ügyesen mixeli a szerencsét az ötleteivel és a munkával.
- Ha segítségre van szüksége, megadjuk neki. Nem elég ha papolunk: "tanulj fiam!"; majd mint, aki jól végezte dolgát, hátradőlünk, ha meg rosszul teljesít a suliban, leszidjuk, megvonjuk tőle a tévét, számítógépet. Ebben nem hiszünk. A sikertelen dolgozatok és tanulmányi eredmények okát feltárjuk, és ha kell megteremtjük a feltételeket a jobb teljesítmény érdekében. Lehet, hogy csak arra van szüksége, hogy kikérdezzük a feleletet, de lehet, hogy külön tanár kell egy-egy nehezebb tantárgyhoz. Ez azért is fontos, hogy ha a jövőben megakad valamivel, akkor ne csak legyintsen és önsajnálatba merüljön, hanem keresse meg a megoldási lehetőséget, forduljon olyan emberekhez, akik orvosolni tudják a problémáját.
- Nyitott, őszinte kapcsolatot igyekszünk vele fenntartani. Úgy gondoljuk, hogy a hitelesség az egyik legfontosabb szülői minta, amit átadhatunk. Mesélünk neki a saját tapasztalatinkról, saját gondjainkról és örömeinkről. Elismerjük a tévedéseinket és hibáinkat. Persze sok mindent a saját bőrén kell megtapasztalnia, mi mindenesetre megmutatjuk neki - főként sztorizgatáson keresztül - saját és családbeli példákon, hogy melyik életút hova vezethet. Így ő is össze tudja rakni magában, hogy mi az, amit szeretne, és mi az, amit nem.
Te hogyan motiválod a kamaszgyereked?
kép: hollywoodreporter.com[/caption]
kép: youtube[/caption]
kép: pixabay / 
kép: olvasónktól[/caption]
kép: pixabay / 
