Magyarországon a statisztikák szerint minden ötödik pár küzd meddőségi gondokkal. Sokféle út létezik a probléma megoldására: orvosi beavatkozások, hormontornák, pszichoterápiák, spiritiszta blokkoldások. Vajon melyik a jó választás?
A minap szembe jött velem egy asztrológus írása a témakörben. Felhúzott szemöldökkel olvastam a gondolatait. Az jutott eszembe, hogy sok, fogantatási problémával küzdő nőnek - aki végelkeseredésében a művi beavatkozások mellett teszi le a voksát - ezek a sorok tőrként hasítanak a szívébe. Zentai Anna, az író, ugyanis arról beszél, hogy a mesterséges megtermékenyítés "istenlényhez méltatlan" dolog, hiszen megannyi kikényszerített születést hoz magával.
Értem is őt, meg nem is.
Abban tökéletesen egyetértünk, hogy a meddőségi gondok nem pusztán fizikai szinten orvosolhatók. Ellenben nem gondolnám, hogy létezik olyan, hogy kierőszakolt születés. Ha hiszünk a sorsban, Istenben, eleve elrendeltetésben, életfeladatokban akkor azt is tudjuk, hogy semmi sem történik véletlenül. Így a lombik sem.
Az asztrozófus arról is ír, hogy a megrekedésekben kell keresni a gyermekáldás elmaradásának okát. Valóban nem butaság lelki szinteken is utánajárni a témának (erről mindjárt írok is lentebb). De ugye mindenki ismer olyan nőt, párt, ahol igen sok lelki, családi, párkapcsolati stb. terhelés van, a baba meg egyből összejön? Akkor most hogy is van ez?
[caption id="attachment_1124" align="aligncenter" width="600"]
Esünk, kelünk. Ez az élet rendje? (Kép: galaxies and hurricanes, Flickr)[/caption]
Blokkjai, traumái mindenkinek vannak - ebből élnek meg a spiri "kisiparosok". És mindig rá lehet sütni, hogy emiatt nem jön össze a meló/párkapcsolat/nagyobb ház/gyerek....
Viccet félretéve, nagyon hasznosnak tartom a terápiákat, alternatív utakat. Amennyiben hiteles szakember a vezető, és mértékkel űzik.
Meddőség, mint jól fizető üzlet
Senkit sem célom lebeszélni az asszisztált reprodukcióról (pl. inszemináció, lombikprogram). Azonban szeretnék kiemelni egy negatívumot a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban. Ez pedig az, hogy kezd iparrá válni.
Nézegettem régebben a különböző termékenységi központ honlapjait. Gyanússá vált, hogy mindenhol statisztikákról, eredményekről és hatékonyságról beszélnek. Kicsit olyan érzésem volt mintha nemigen állna érdekükben feltárni a valódi okokat, hanem a méregdrága kivizsgálások után minél gyorsabban igyekeznének rátérni a szintén vagyonokat felemésztő művi beavatkozásokra. Semmi pszichoterápia, semmi alternatív kezelés.
[caption id="attachment_1127" align="aligncenter" width="600"]
Amikor kémcsőben kezdi meg az életét a baba (Kép: Instituto Bernabeu, Flickr)[/caption]
Ezen a ponton segítségül is hívnám Szendi Gábor a Nő felemelkedése és tündöklése c. könyvét, amely külön fejezetet szentel a meddőségnek. A pszichológus szerint az evolúció és az emberi szervezet nem véletlenül működik úgy, ahogy.
"A szelekció ott kezdődik, hogy kivel mikor szeretkezik a nő, kinek a spermáját fogadja be inkább, megtermékenyül-e, és ha igen, az embrió megtapad-e. Ha megtapad, az anyai szervezet meddig tűri ezt (...). A magzat megfoganása nem valami tündéri folyamat, ahogy azt nagy romantikusan elképzeljük, hanem sokkal inkább egy kalandfilmbe illő jelenethez hasonlít, amelyben a hős egy kézzel lóg a párkányon, a gonosz kémnő meg tűsarkú cipővel próbálja eltalálni az ujjait, hogy hősünket végképp a mélybe taszítsa. (...) Aki nem bírja a méhbeli kiképzést, az jobb, ha angolosan távozik. Az anya akármilyen magzatért nem kockáztatja az egészségét, netán az életét."
Szendi Samuel Wasser amerikai biológus elméletét taglalja. Eszerint az "ok nélküli meddőség" nem zavar, hanem egy válasz a környezeti és szociális állapotokra. A női agy többek között arra van tervezve, hogy letapogassa a külső és belső világot, és ennek megfelelően szabályozza a termékenységet.
"A 'belvilág' hangsúlyozása azért fontos, mert nem az a lényeg, milyenek a körülmények, hanem az, milyennek észleli őket a nő."
"A termékenységi problémákkal küzdők hatalmas száma, a rendkívül költséges, de egyben nagy nyereséget hozó 'high-tech' módszerek együtt teremtették meg a ma már csak meddőségipar néven emlegetett üzletágat. A meddőségipar igyekszik betegségként definiálni az addig az élet természetesen részének tekintett termékenységi problémákat, mert így áramoltatja műhelyeibe a megváltást remélő párokat."
Szendi szerint a funkcionális meddőségben szenvedők aránya 50% - vagyis ennyi esetben nem állapítanak meg semmilyen szervi, fizikai gondot, a gólya mégsem kopogtat.
"Ezekben az esetekben az asszisztált reprodukciós technikáktól komoly siker nem várható. A meddőségipar azonban ekkora 'beteganyagról' önként soha nem fog lemondani."
A pszichológus egyébként azt állítja, hogy egyes kutatások szerint azok közül a nők közül, akik végigküzdötték sikertelenül a meddőségi centrumok beavatkozásait, 10-20% spontán teherbe esik a pszichoterápiás kezelést követően.
Az én utam
Nem különösebben titok, mi másfél évet vártunk a lányunk megfoganására. Jó néhány utat végigjártam én is. Voltam Aviva tornán. Voltam családállításon. Tanultam meditációt. Eljártam egy kedves ismerőshöz pránanadis kezelésekre, blokkoldásokra. Részt vettem agykontroll tanfolyamon.
Egyik sem volt haszontalan, mind hozzáadott valamit a képhez (mellesleg az agykontrollon sok hasznos relaxációs technikát is elsajátítottam).
[caption id="attachment_1122" align="aligncenter" width="600"]
Az utak különböznek (Kép: pixabay.com)[/caption]
Az igazi áttörés viszont egy teljesen véletlen coaching alkalmával történt. Hatalmas tantuszok estek le.
Ez egy munkahelyi coaching volt, szóba sem került a gyerektéma. Mégis, szerintem ez tette fel az i-re a pontot. Rájöttem, hogy - bár senki sem gondolná - imádok áldozat szerepben tetszelegni, és a meddőségi gondjaim is tökéletes színteret biztosítanak erre. "Mindenki másnak sikerül, csak nekem nem", "keményen kell harcolni a babáért": ezek voltak a felszín alatt rejtőző mottóim. És tök jól tudtam dagonyázni az önsajnálatban.
Ahogy fény derült ezekre a tulajdonságaimra, úgy tudtam villámgyorsan levetkőzni ezeket. És a következő hónapban már ott is volt a két csíkos terhességi teszt.
Kellett ehhez persze elengedés is a részemről. Már nem ragaszkodtam az alternatív utakhoz: az időpontunk is megvolt a dokihoz, hogy megbeszéljük az inszemináció menetét. Nem akartam már minden áron a rózsaszín álmot, hogy romantikus körülmények között foganjon meg a gyerekünk. Mindeközben az alacsony D-vitamin szint miatt, brutális mennyiségű D-vitamin pótló kúrát írt fel az egyik meddőségi specialista, és kaptam egy étrend-kiegészítőt is, amely a peterését serkenti. Ez utóbbit már 4 hónapja szedtem, a vitamint pedig 2 hónapja, mikor teherbe estem. Lehetséges, hogy ennyi volt csupán a bibi.
Igazságtalan lenne azonban, ha mindent a rációra fognék. Pontosan emlékszem, hogy még a pozitív teszt előtt egyik éjjel, félálomban az jutott eszembe, hogy én már nem akarom többé bűnösnek érezni magam, amiért gyereket várok. Egy különleges határon lebegtem, a valóság és éteri birodalom között. Mintha akkor és ott megtisztultam volna a történelem során a női sorsok által összegyűjtött szégyentől és félelemtől, amely a várandóssággal és gyermekáldással járhat.
Szép és hosszú út volt, semmi sem volt véletlen, minden hozzátett a személyiségem 2.0-ás verziójához. Oka volt, hogy ennyit kellett várni.
Én úgy gondolom, hogy a legtöbb meddőséggel küzdő pár alászáll önmaga poklának bugyraiba. Lombik ide vagy oda, az élet rákényszeríti őket, hogy dolgozzanak magukon, a párkapcsolatukon, a világhoz való hozzáállásukon, a múltjukon és a jövőjükön. Senki sem dalolva végezteti el a művi beavatkozásokat. Nagyon kemény dolog beleállni egy olyan helyzetbe, amit az inszem vagy a lombik megkíván. Hormoninjekciók, fájdalmas vizsgálatok (pl. petevezető átjárhatósági), remények, hogy megmaradjon az embrió.
A bejegyzés elején említett asztrológus téved abban, hogy ez egy méltatlan út. Igenis lehet méltó út ez a pároknak, hogy csiszoljanak magukon. Ha spirituális szempontból akarom nézni, akkor nem véletlen a feladat. Szerintem.
(Az idézőjeles szövegek forrása: Szendi Gábor - A nő felemelkedése és tündöklése, Jaffa Kiadó, Budapest, 2009)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése