Tudjuk jól, sehol sincs kolbászból a kerítés, ám kissé sóvárogva olvastuk egyik, Észtországban élő olvasónk levelét. Niki pár éve költözött Tallinnba a férjével, itt született meg kislányuk, Virág is. Beszámolójából kiderül, hogy balti „rokonainknál” a társadalombiztosítási rendszer irigylésre méltó, valamint egyáltalán nincsen férfidominancia a nőgyógyászok körében. A magyar anyuka szívesen mesélt az AnyaKlikknek a szülése történetéről és az észt viszonyokról. Az ő levelét adjuk közzé szerkesztve.
Még Magyarországon éltünk a férjemmel, amikor elérkezettnek láttuk az időt, hogy családot alapítsunk. Kb. két évet vártunk, de csak nem akart jönni a bébi. Kiderült, hogy pajzsmirigy-alulműködésem van. Épp elkezdtem vizsgálatokra járni, amikor Észtországba költöztünk a férjem munkája miatt. Nagyjából három hónap után spontán teherbe estem.
Amint meglett a pozitív teszt, felhívtam az egyik kórház nőgyógyászati osztályát, és időpontot kértem. Egy hét után fogadott a szülésznő.
Itt az a szokás, hogy ha semmilyen egészségügyi indok nincs, akkor a szülésznő végzi a terhesgondozást, orvossal pedig csak a kötelező genetikai ultrahangvizsgálatokon találkozik az ember lánya.
Az ún. nulladik vizsgálaton történik a terhesség megállapítása, akkor töltik ki a kismamával közösen a kis könyvet, amelyet az egész terhesség alatt minden vizsgálatra kell vinni. A védőnői feladatokat is a szülésznő végzi, nincsen külön erre kijelölt személy. Az ő hatásköre jóval több mindenre kiterjed, mint Magyarországon.
[caption id="attachment_601" align="aligncenter" width="600"]
Észtországban a szülésznő és a kismama minden hónapban találkozik (A kép illusztráció: feministjulie, Flickr)[/caption]
Tőle kaptam az összes beutalót is: vérvétel, ultrahang, egyéb vizsgálatok (nekem pl. endokrinológiai vizsgálat is kellett, illetve később a rossz PAP-teszt eredmény miatt más vizsgálatokra is szükség volt). Minden hónapban találkoztunk, de ultrahangot csak háromszor csináltak. A nulladik, a 12. és a 18. heti ultrahangvizsgálat van a protokollban.
Észtországban a magánrendelés és az állami rendelés nem mosódik össze. Ha valaki privátban kezd orvoshoz járni (lehetőség természetesen van, nagyon jó nőgyógyászati rendelők vannak), akkor mindenért fizetni kell. Itt az elképzelhetetlen, hogy az orvos magánrendelésről behív például az államilag finanszírozott vérvételre. Lehetőség van orvos vagy szülésznő fogadásra is természetesen, ez esetben a kórháznak kell fizetni a - tudomásom szerinti - 3-400 eurós tiszteletdíjat (kb. 93 000 – 120 000 Ft).
Ebből adódik egyébként, hogy a hálapénz alig létező fogalom. Sőt mi több: tilos és büntetendő! Az egészségügyi szakember az állását kockáztatja azzal, ha hálapénzt fogad el a pácienstől. Simán kirúgják. De nincs is szükség fű alatt osztogatott pénzekre, nagyon jó az ellátás mindenhol.
A terhességem, leszámítva egy-két dolgot, problémamentesen zajlott. Végig biztonságban éreztem magunkat, egy percig nem kételkedtem a szülésznők és az orvosok szakértelmében, felkészültségében. A vizsgálatok nagyjából megegyeznek a magyarországi vizsgálatokkal: trimeszterenkénti vérvétel, kombinált teszt, 12 és 18. heti genetikai ultrahang.
A 25. héttől a szülésznő dopplerrel nézte a baba szívhangját. Viszont méhszájvizsgálat nem volt, illetve sem CTG, sem NST vizsgálatokra nem kellett menni. Havi egy konzultáció volt a szülésznővel: vérnyomásmérés, testsúlymérés.
Sem a terhesgondozás alatt, sem a szülésnél nem éreztették velem, hogy külföldi vagyok, sosem éreztem kellemetlenül magam, azért, mert nem vagyok helyi. Akkoriban kezdtem a nyelvet tanulni, ha valamit nem értettem, akkor megismételték angolul.
Ami nagyon tetszett, hogy a vizsgálatokon, egy-két alkalmat leszámítva, csak nőkkel találkoztam. Szülésznők vannak túlsúlyban, és inkább női nőgyógyászok praktizálnak. Nekem ez szimpatikusabb, mert azért a nők mégis csak tudják (jobb esetben), hogy milyen érzés szülni.
Hotelminőségű szoba az állami kórházban, ingyen? Igen, lehetséges!
Jóslófájásaim már a 30. héttől voltak. A 39. héten, vasárnap reggel éreztem, hogy valahogy másképp fájok. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez egy baromi hosszú utazás lesz, 44 órát vajúdtam ugyanis.
Sajnos a fájások elég rendszertelenek voltak. Fájt, de nem volt kibírhatatlan. Este azonban mondtam a férjemnek, hogy menjünk be a kórházba, mert akkor már nem nagyon bírtam mozdulni. 1 ujjnyira voltam kitágulva, azt mondták, hogy itt szerdánál előbb nem lesz szülés, menjünk haza.
Kérték, hogy akkor jöjjek vissza, ha 3 percesek lesznek a fájások. Szinte rosszul lettem a tudattól, hogy még ennél rosszabb is lesz. Hazamentünk, de egész éjszaka nem aludtam. Hol sétálgattam, hol a labdán ücsörögtem, hol zuhanyoztam. Kértem a férjem, hogy hétfőn reggel menjünk be, addigra a nyákdugó is távozott. Akkorra 2 cm-re tágultam, de sajnos ez még mindig nem volt elég, hogy felvigyenek a szülőszobára. Az osztályra kerültem, ott szenvedtem tovább. Hétfőn délután elértük a bűvös 3 cm-t, és végre felkerültem a szülőszobára.
[caption id="attachment_602" align="aligncenter" width="600"]
Profin felszerelt szülőszoba várja az észt nőket (A kép illusztráció: Renee Ya, Flickr)[/caption]
Itt a szülőszobán egyedül van a szülő nő a kíséretével. Őszintén szólva, nem is nagyon szerettem volna a többi nővel együtt szenvedni. Nekem nagyon jó volt ez a privát lét. A szobában volt egy ágy, CTG, relaxációs fotel, mindenféle eszköz az újszülött ellátásához, külön zuhanyzó vajúdószékkel. A férjem végig bent lehetett velem. Segített, fogta a kezem, kikísért wc-re.
Este hatkor repesztettek burkot, mert nem haladtunk előre. Onnantól kicsit felgyorsultak az események. Akkor már 36 órája szenvedtem, nem ettem, nem ittam szinte semmit, ezért kaptam infúziót. Este 8-kor kérdezték meg, hogy szeretnék-e epidurális érzéstelenítést. Mondtam, ha valamit is segít, akkor naná.
Sajnos az aneszteziológus (egy idős hölgy volt) nem volt a helyzet magaslatán, egy órán keresztül próbálta beszúrni a kanült. Talán ez volt az egész procedúra alatt a legnegatívabb élmény számomra, egy órán keresztül kellett ott gubbasztanom. Éjfélkor kaptam oxitocint, mert a baba nem érezte már jól magát. Az oxi remekül hatott, és 2-kor mondták, hogy már nem kelhetek fel. Én viszont azt éreztem, hogy most rögtön nyomnom kell: 45 perc alatt született meg a kislányom. Egyszer csúszott vissza a szülőcsatornába, mert fáradt voltam és nem jött ki a nyomás úgy, ahogy kellett volna.
Ahogy a világra jött, rögtön a mellemre rakták, és egyből szopizott. Picit ott pihegett rajtam, majd elvágták a köldökzsinórt és lemérték.
A kórházban volt és van lehetőség ún. családi szobát kérni, de ezt előre nem lehet lefoglalni. Azt mondták, ha a szülés után szabad, akkor megkapjuk. Nagy szerencsénk volt, mert így is lett. A férjem és a kislányom aludtak, de én az izgatottság miatt nem tudtam. A szobában volt egy franciaágy, külön WC, fürdő, babaágy.
Be volt készítve a kisbabának ruha, pelenka, popsitörlő, illetve nekem betét és hálóing. Ezenkívül Tallinn városa – finn mintára – egy kis csomaggal támogatja az újszülötteket, volt benne ágynemű és kis ruhák.
A nővérek mindig kopogtak, amikor jöttek megvizsgálni, segíteni. Megmutatták, hogyan kell szoptatni, mellre tenni a babát. Kedden hajnalban született a lányunk, és csütörtökön délután mehettünk haza. Abszolút elégedett voltam a kórházi körülményekkel. A kajával már nem annyira, mert párolt káposztás húst és hajdinát hoztak…
A hálám jeléül a szülésznőnek küldtem egy bonbont és az osztályos nővéreknek is adtam egyet. Amit nagyon értékeltem, hogy minden döntést megbeszéltek velem, elmondták, hogy miért szükséges. Nem kellett könyörögni.
Annak pedig végképp örülök, hogy nem császároztak meg azért, mert sokáig tartott a vajúdás. Gátmetszés és beöntés sem volt, azt mondták, amikor megkérdeztem, hogy ez nem divat.
Persze, ha szükséges a gátmetszés, akkor megcsinálják, de nem ez a protokoll. A szülés során orvossal nem is találkoztam, csak a szülésznő konzultált vele mindig.
Anyatej jó, ha van, de a szoptatást nem erőltetik
Érdekes, de a szoptatást nem propagálják nagyon: azt mondták, hogy féléves korig ajánlott, utána pedig mindenki maga dönti el. Én Virágot 2,5 éves koráig szoptattam. Sokan furcsán is néztek rám. Az észteknél inkább a „rideg-tartásos” gyereknevelés az elterjedtebb, én a kötődő nevelési igényemmel UFO-nak számítok.
A szoptatást és a tápszeres táplálást az anyára bízzák, ugyanakkor elmondják a szoptatás előnyeit, a háziorvosi rendelőben is van erre vonatkozó WHO-s plakát. Laktációs tanácsadás is létezik, nekem nem volt rá szükségem, illetve, ha valami kérdésem volt, akkor a magyar Facebook csoportokban megkaptam rá a választ.
A háziorvos adott tanácsot a hozzátáplálással kapcsolatban. Én az észt és a magyar ajánlást is elolvastam és az alapján vezettem be bizonyos élelmiszereket.
A magyar ajánlásokban a bogyós gyümölcsöket 1-2 éves kor között ajánlják bevezetni, de itt Észtországban már hamarabb, mivel sok minden megterem: tőzegáfonya, áfonya, mocsári hamvas szeder, eper, ribizli, málna, homoktövis. A kásáknak is nagy kultúrája van (én nem tudom megszokni): zabkása, tejberizs, darakása, hajdinakása, köleskása.
A magyar ajánlásokban ugyan a hajdina és a zab nem nagyon szerepel, de értelemszerűen én ezeket is adtam, ezekkel kezdtem. Amikor összevetettem az ajánlásokat, igyekeztem azt nézni, hogy mi az, ami itt megterem. Hiába akartam volna a gyereknek őszibarackot adni, ha itt csak spanyol import van, aminek se íze, se bűze. De szerencsére egyebekben különbség nincs a két ország szokásai között.
[caption id="attachment_604" align="aligncenter" width="600"]
Bogyós gyümölcsöt egyéves kor alatt: miért ne? (A kép illusztráció: Sergei Mutovkin,Flickr)[/caption]
Sajnos a „bölcsődei” helyek nagyon telítettek a fővárosban. Virág 3 hetes volt, amikor mentünk „felvételizni”, hogy 2 évesen biztosan legyen helye az oviban. Egyébként itt nincs külön bölcsi, csak óvoda van, ahova 7 éves korukig járnak a gyerekek. Innen kikerülve tudniuk kell olvasni és számolni. Az utolsó év pedig már az iskolai előkészítő. Gondozási díjat ugyan kell fizetni, de ennek nagysága attól függ, hogy mennyit vállal át az önkormányzat. Mi havonta átlag 80 eurót (kb. 25 ezer forintot) fizetünk étkezéssel együtt.
A szülési szabadság alatt 100%-os bér jár
Szerintem itt is a férfiak, mint Magyarországon, az elsődleges családfenntartók, így ők inkább a munkával vannak elfoglalva. Persze sok apát látni, aki megy a gyerekért az oviba, vagy játszik vele a játszótéren, esetleg elviszi különórákra. Úgy látom, vannak férfiak, akik jobban kiveszik a részüket a gyereknevelésből, és vannak, akik kevésbé. Amúgy a gyerek fél éves korától az apuka is kiveheti a szülési szabadságot, és maradhat otthon a gyerkőccel.
Ami az állami juttatásokat illeti, a gyermek másfél éves koráig jár a „GYES”, illetve 3 éves koráig az emeltebb családi pótlék. Születéskor az állam ad egy minimálbérnek megfelelő segélyt, valamint az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy adnak-e plusz támogatást. A tallinni önkormányzat úgy emlékszem, két részletben adta a szintén minimálbérnek megfelelő összeget.
A "GYES" összege egyébként a tárgyévet megelőző év átlagbérének a 100%-a, de maximum 2300 euro (kb. 710 ezer forint).
Az anyák átlagosan 2 éves korig vannak otthon, bár a fizetett „GYES” 18 hónapig tart, illetve annyival kevesebb ideig, amennyivel előbb elment valaki szülési szabadságra. Külön érdekesség, hogy ha az anya munkanélküli, akkor számára jár automatikusan a társadalombiztosítási ellátás a gyermek 3 éves koráig.
[caption id="attachment_606" align="aligncenter" width="600"]
Óvoda Észtországban (A kép illusztráció: Tono Mauring, Flickr)[/caption]
Sajnos az óvodai helyek nagyon telítettek. Nekem nagy szerencsém volt, mert külföldiként szinte azonnal találtam munkát. Virág augusztusban kezdte a bölcsit, épp túl voltunk a beszoktatáson, amikor én egy hónappal később kezdtem a munkahelyemen. Mindenképp szerettem volna 2 éves koráig itthon maradni, így ez jól jött ki.
Már lassan egy éve dolgozom, és elmondhatom, hogy nagyon gyerekbarát a munkahelyem. Ha szükséges előbb eljönnöm (szülői értekezlet vagy bármi más miatt), akkor elengednek, de nyilván nem akarok állandóan visszaélni a főnököm jóindulatával. És persze itt is találni kevésbé családbarát munkahelyeket, ahol senkit sem érdekel, hogy gyereked van, de én nem panaszkodom.
Ha te is külföldön szültél vagy nevelsz gyereket, és szeretnéd velünk valamint az olvasókkal megosztani a tapasztalataidat, írj nekünk az anyaklikk@gmail.com-ra.
kiemelt kép: Mike Beales, Flickr
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése