A várandósságom felén túl jártam már, amikor erős alhasi görcsök miatt orvoshoz kellett rohannom. Megijedtem, mert a szülés még igencsak korai lett volna, azonban elképzelésem sem volt miért tört rám olyan hevesen a fájdalom.
A 24. hétben jártam, amikor egyik éjszaka arra ébredtem, hogy görcsöl a hasam. Pont mint régebben menstruációkor. Gondoltam, csak növekszik a méhem, valami alakul bennem, ez normális, pár perc múlva el is múlt. Visszaaludtam. Majd picivel később újra a fájdalomra ébredtem, de megint hamar elmúlt, így nem aggódtam.
Aztán hajnali fél 6-kor megint egy erős görcs ébresztett. Kimentem a vécére, hátha csak a beleimből próbálna valami nagyon szabadulni. Ám nem volt semmi természetellenes produktum. Visszafeküdtem az ágyba, de lassacskán egy újabb görcshullám jött rám. Semmi másra nem tudtam koncentrálni csak a fájdalomra. Fél perc, egy perc volt talán mire elmúlt. De pár perc múlva újra jelentkezett.
[caption id="attachment_246" align="aligncenter" width="556"]
(Kép: Gabriela Camerotti, Flickr)[/caption]
Lélegeztem mélyeket, kimentem a nappaliban, hátha az üléstől jobb lesz. A görcs csak tovább feszítette a hasamat.
6-kor szólt a vekker, a férjem felébredt, mondtam neki, hogy valami nem stimmel, görcsöl a hasam már órák óta. Megmasszírozta a derekamat, picit jobb lett tőle. A görcsölés azonban újra és újra jelentkezett. Pisilnem is kellett nagyon, egy idő után már azt éreztem, hogy szétfeszülök alul.
Hét órakor gondoltam, telefonálok a nőgyógyászomnak. Ha alszik, úgyis ki van kapcsolva. Szerencsém volt, mert két csöngés után felvette, éppen ügyeletes volt. Elmondtam neki mi a helyzet, ő extra adag magnézium bevételét javasolta. Azt mondta, ha továbbra sem múlik, hívjam vissza.
Bekapkodtam a gyógyszert, próbáltam reggelizni, de alig ment le valami, úgy fájt a hasam. Másfél óra után kénytelen voltam visszahívni az orvost: a görcsölés bizony nem múlik. Közben kalimpált a szívem, éreztem, hogy megy fel a pulzusom, kiver a víz. A doki kérte, hogy menjek be a kórházba, megvizsgálnak.
Egyetlenegy dolog tartotta bennem a lelket, két görcs között ugyanis éreztem a pici mozgását bentről. Olyan nagy baj csak nem lehet, ha mocorog, gondoltam magamban.
Berobogtunk hát az orvoshoz, aki kívül-belül megvizsgált. A méhszáj zárt, a méhlepény jól tapad, a köldökzsinórban jól áramlik a vér, a magzatvíz is rendben és a baba is normálisan mozog. Ekkora természetesen már elmúltak a görcseim, mintha nem is lettek volna.
Az orvos azt javasolta, hogy ezentúl napi 1500 mg magnéziumot szedjek, 2-3 liter folyadékot igyak (egyébként is nyár van meg meleg), és ha lehet most pihenjek kicsit. Néztem nagy szemekkel rá: ezt most hogy érti? Úgy, hogy ha lehetséges legalább a mai napon ne dolgozzak. Csak menjek haza, rakjam fel a lábam, ne is főzzek, takarítsak, inkább olvassak vagy tévézzek. Így érti.
Kényszerpihenőre fogtak hát.
Jó, hát végül is épp ideje volt. Alig vettem ki szabadságot tél óta. Még az émelygések ellenére is időben bent voltam minden reggel a munkahelyemen; és még azt is kibírtam az első trimeszter során, hogy ne aludjak be a monitor előtt - noha nagy volt a késztetés. Mert én fain csaj vagyok, simán lehet dolgozni végig a terhesség alatt. Mit nekem növekvő has, tomboló hormonok, megváltozott teherbírás?
[caption id="attachment_247" align="aligncenter" width="317"]
(Kép: Lennart Takanen, Flickr)[/caption]
A helyzetet egyébként még tovább bonyolította, hogy történt egy-pár változás a munkahelyemen is. Kollégák jöttek-mentek, minden átalakulóban volt.
Őszintén szólva, azt hiszem, nagy lelki nyomás nehezedett rám, mert úgy éreztem, nekem kell egyben tartanom a széthullóban lévő csapatot, és biztosítani az elvégzett munka minőségének színvonalát. Mert ha én nem csinálom meg, akkor senki. Amúgy sem lehetek gyenge, a terhesség nem betegség.
Be kellett látnom a kényszerpihenő és az ijedelem miatt, hogy a várandósságot nem véletlenül nevezik másállapotnak. Vannak dolgok, amik egész egyszerűen nem úgy mennek, mint előtte. Fáradtabb az ember, szétszórtabb, nem bír már annyit, mint előtte.
Egyébként is egy új élet növekszik benne. Muszáj lassítani a tempón. Muszáj elengedni dolgokat. Muszáj visszavenni a maximalizmusból.
Nagy mumusom nekem az életben a görcs és a teljesítménykényszer. Sokat dolgoztam már rajta. Azt gondolom az sem véletlen, hogy a baba sem jött össze pikk-pakk. A meddőséggel való küzdelem megtanított arra, hogy bizonyos dolgokat lehetetlen kontrollálni az életben. Hagyni kell folyni a folyót a maga medrében.
Ez a mostani görcsölés is rávilágított, hogy nincs a kezemben a teljes hatalom a testem, és különösen nincs a gyerekem fölött. Ha már valami nem jó, akkor jelezni fog. Arra pedig nincs mese, hallgatni kell.
Amikor én voltam terhes hónapokban számoltuk 6 hónapos terhes voltam ez 24 hét,a férjemmel nagyon összevesztünk este elalvás előtt.Arra ébredtem fel hogy nagyon nagy fájásaim vannak ez volt a második terhességem és tudtam milyen fájások,szólt a férjem a mentőknek és a kórházba megvizsgáltak.A doktornő megállapította hogy a vérnyomásom nagyon leesett csak 60 volt és jó hogy bejöttünk mert megindult volna a szülés.Azért volt mert este veszekedtünk,ideges voltam és ezt érzi a magzat vagy baba és ''meg akar halni''-ezt már több évtized után olvastam.Sokan nem tudják de a kismamákat nem szabad idegesíteni sem,nem a fizikai bántalom gyilkolja csak a babákat.Azóta a fiam 35 éves szép majd 2 m-es sportos fiatalember lett 2 kisfiú unokákkal ajándékozott meg.Ezért vigyázzanak a KISMAMÁKRA és ne bántsák őket SZAVAKKAL sem.Élő példa az én esetem.Azt még nem írtam le hogy a doktornő akkor a férjemet megdorgálta mert megtudta hogy veszekedett velem-ezt már csak a szülés után tudtam meg,hála a doktornőnek.VIGYÁZZANAK A KISMAMÁKRA!Szép napot mindenkinek.
VálaszTörlésKedves Dorottya, köszönjük, hogy megosztotta velünk a történetét. Gratulálunk az unokákhoz! :-)
VálaszTörlésNagyon érzékeny időszak ez a nők számára, és valóban, a magzat állapotára igencsak kihat az édesanya testi, lelki állapota is.
Viszont ha már szóba került, nem gondolom, hogy végig lehet csinálni 9 hónapot rózsaszín ködben. :-) Mi is morgunk egymásra olykor a férjemmel, én is meg vagyok olykor bántva, de ezeket muszáj tudatosítani. Megbeszélni, átbeszélni. A párkapcsolati kommunikáció és a nyíltság rettenetesen fontos ebben az időszakban (is).
Hasonlóképpen a munkahelyen: ha valami bánt minket, nem úgy alakul, ahogy gondoltuk, üljünk le és beszéljük át a kollégákkal, főnökökkel. Ne hordozzuk magunkban a sérelmeket!
Vigyázzunk magunkra is :-)