Az évek során rájöttem, én hangulatfőző vagyok, már ha van ilyen kifejezés. Szerintem ez azt jelenti, hogy ha van kedvem, jó lesz a kaja, ha nincs, akkor nem olyan finom és egyébként is érezni (küllem, mennyiség). Most, hogy mindannyian itthon vagyunk, a férjem meg a két kicsi is, és naponta nyolcszor kell ételt tennem az asztalra, a hangulatfőző énemen dolgoznom kell, és hivatásos szakácsnőt voltam kénytelen magamból faragni. Mutatom, hogy sikerült.
Szóval nyolcszor. Mert ugye a felnőttek, vagyis mi ketten a férjemmel, napi 3x eszünk, az óvodásom ezt megfejeli a tízóraival és az uzsonnával, ez már ugye 5, és akkor itt van még a mini 9 hónapos, akinek a menetrendje más az alvások miatt, de ő is napi 3x eszik és totál mást, mint mi, így jön ki a 8.
Na, a matekon túl is vagyunk, még szerencse, hogy online oktatásban még nem kell részt vennünk, ebbe is beleizzadtam, mire kiszámoltam.
Szóval a kicsit megoldom még a pürékkel, de szeretek neki is frissen készíteni, és csak akkor adni üvegest, ha már végképp kifogytunk minden zöldségből-gyümölcsből vagy ötletből. Az ő táplálásáról ebben a posztban már írtam, ez nagyjából most is így van.
Miután nálunk a boltban kapható, nem csomagolt pékáru most tiltólistás (paramamik, pacsiiii), ezért igencsak felértékelődött a zabkása műfaja, és rosszabb napokon nem félek a cornflakes-es dobozért nyúlni. Hétvégén, vagy ha éppen elkap a hév, szívesen adok reggelire amerikai palancsintát. És ha már a kenyérsütéssel a szó szoros értelmében felsültem, azért egy héten legalább egyszer sütök házi kiflit és kakaós csigát, de egy egyszerűbb croissant receptet is kipróbáltam már. Hiába, beletanultam ebbe is, pedig sose hittem el magamról, hogy képes lennék rá. Azért nem fogok pékséget nyitni, ha ennek vége... (nemcsak a kenyér miatt)
Ebédre az eddig jól bejáratott recepteket csinálom (ezeket a Google Keep alkalmazásban tartom nagy becsben), és igyekszem legalább két napra előre főzni. Ez hol összejön, hol elrontom a mennyiséget és megesznek mindent (helló, hangulatfőzés!), és akkor nem szégyellem bevallani, de előveszek valami fagyasztott készételt, ha mondjuk ezzel aznap 11 körül szembesülök. Szerencsére nálunk a fiúk nem válogatósak, így a viszonylag egyszerűbb kajákat is szeretik, a kisfiam imádja a tésztát, én meg ezekben vagyok igazán erős. Kíváncsi vagyok, mikor unják meg a jól bejáratottakat, néha beújítok azért, de nem minden sikerül elsőre, szóval csak óvatosan.
A kis óvodásom egyébként imád a konyhában sürögni-forogni, ha rajta múlna, minden második nap muffint sütnénk, vagy mézeskalácsot (utóbbiról általában sikerül lebeszélnem), előbbi esetében mindig a Bounty muffint csináljuk, de a tölteléket szoktuk variálni.
Vacsorára pedig gyakran készítek valami kenegetőst, mióta egy kis cserép bazsalikom úgy döntött, hogy nem hagyja kinyírni magát általam, oly sok elődjéhez hasonlóan, azóta ez a túrókrém is bekerült a repertoárba a tojáskrém mellé (amit bevallom nem recept alapján, hanem érzésből készítek, mindig abból, ami éppen van a hűtőben, persze a tojáson kívül). A kenegetősök nagy előnye, hogy piritóssal a legjobbak, így ha éppen sikerül beszereznünk csomagolt toast kenyeret (és nem a fűrészpor állagút), azzal is szuperek. De elgondolkodtam már a panini sütésen is, meglátjuk, követi-e tett.
Amikor pedig épp kezdek beleőrülni a menütervezésbe meg a hétvégi főzőcskébe, na olyankor szokott anyósom telefonálni, hogy készített ezt-azt, és át tudja adni contactless, csak menjen el érte valaki. Ilyenkor három napig nem is nyúlok a tűzhelyhez :-) Húsvétkor egy komplett ünnepi ebédet eresztett alá bezacskózva a teraszukról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése