Számtalan „Így éltem túl az anyaság x hónapját” című blogbejegyzés kering az interneten, ez is valami olyasmi lesz. Kicsit azért mégis más, ha létezik olyan, hogy „hálaposzt”, akkor talán inkább az...
Egy kommentelő a minap azt írta az egyik bejegyzésem alá, hogy kíváncsi, segít-e az írás az adott élethelyzet javításában. Magam is sokat gondolkodtam ezen, de most már biztos vagyok benne, és innen üzenem, hogy igen, segít! És nemcsak az írás, hanem az együttírás, meg az együttgondolkodás, a mi kis mikroközösségünk ereje. És most nem feltétlenül arra gondolok, hogy néha bele-belejavítunk egy vesszőt, ékezetet egymás posztjaiba, hanem ahogy valamelyikünk fejében megszületik egy téma, ahogy elindul egy gondolat, és aztán hol tárgyilagos, hol lelkis bejegyzés lesz belőle, miközben megvitatjuk a titkos kis csatornánkon... És persze nemcsak erről szólnak a mi kis virtuális csevegéseink, sőt, szerintem lassan egy könyvet is kiadhatnánk az „anyák egymás közt” online beszélgetésinkből (lenne külön „Most miért ilyet kakil?” és „Miért alszik ennyit?” fejezet, sőt helyet kaphatna itt a „ Hogyan alkalmazzuk a szénhidrátot alváshiány esetén?” rész is).
Nos, azt hiszem, meg is érkeztem a kiinduló gondolathoz: sokkal, de sokkal nehezebb lett volna az anyaság az Anyaklikkerek nélkül. Amennyire szkeptikusan álltam először a dologhoz, amikor Szufi meghívott ide blogolni (mit tudnék én hozzátenni egy anyabloghoz?!), annyira vagyok hálás most neki. Már a szülés előtt is megbeszéltük az aktuális terhesparákat, együtt izgultunk egymásért, amikor valamelyikünk már a szülőszoba felé tartott. Aztán a babák születése után a sok bizonytalansággal, kérdéssel egy idő múlva már nem a guglit hívtam segítségül: Manokobold kétgyermekesként MINDENRE tudja választ, legyen szó gyerekbetegségről, hordozásról, anyatejes táplálásról, pár biztató szóra mindig van ereje a gyerekek mellől is. Ha pedig lelki támasz kellett, Szufi megnyugtató higgadtsága, mélyről jövő, ösztönös női bölcsességére mindig lehet támaszkodni, a nehéz helyzetekben is. Bármilyen későn jutott is eszembe valami igazán aggasztó a babámmal kapcsolatban, csak bepötyögtem a kínzó kérdést a csoportos chat-be, és nem kellett soká várni, hogy vagy innen-vagy onnan jöjjön az információ. Azt hiszem, nekem ez segített a legtöbbet: tudtam, hogy nem vagyok egyedül.
[caption id="attachment_1882" align="alignnone" width="600"]
kép: unsplash.com[/caption]
Azonos korú gyerekeink vannak, azonos problémákkal – biztos minden anya tudja, milyen kincs, ha hasonló kisgyerekes anyukával tudja megosztani a gondjait. Mi meg így rögtön hárman vagyunk, igazi áldás a sorstól! Ahogy telik az idő, úgy derülnek ki sorban azok a kis apróságok, amelyekben hasonlítunk – mintha egymás eltitkolt testvérei lennénk.
Hálás vagyok a szerzőtársakért, hogy vannak, segítenek, támogatnak, azért, hogy mindig van téma, és azért is, hogy mindezek tetejébe még olvasóink is vannak. Nagyon szép anyák napját nekünk, nektek, mindenkinek!
kiemelt kép: unsplash.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése