Pár évvel ezelőtt láttam egy interjút Soma Mamagésával, aki jól megmondta a véleményét a kórházban- illetve otthonszülésről. Egy mondat maradt meg a fejemben, nem biztos, hogy pontosan idézem, de valami ilyesmi volt a lényege: mindenkinek szíve joga eldönteni, ha nem akar kórházban, azaz a "kórok házában" szülni, és megérti azokat az anyákat, akik idegenkednek az egész hospitalizált eljárástól (persze nem feltétlen a kórházban szüléstől, hanem a hagyományos kórházi szemlélettel való szüléstől).
Nincsenek illúzióm magammal kapcsolatosan, tudom, hogy én aztán végképp alkalmatlan lennék egy otthonszülésre, nekem szükségem volt arra a tudatra, hogy elérhető közelségben van minden megoldás, szakember stb. arra az esetre, ha valami komplikáció lépne fel, mégis, amikor megkérdezték, hogy félek-e a szüléstől, mindig azt válaszoltam: na, attól nem, de a 3 nap kórházi tartózkodástól viszont előre lever a víz. Ami aztán esetemben végül 4 lett, tekintve, hogy este, jóval 5 óra után született a kisbabám, és ez esetben a protokoll 4 nap bennlétet írt elő. Valahol tudom, hogy ez a ráparázás is segíthetett abban, hogy a végére annyira bepszichultam, hogy az utolsó napon, amikor már csak a zárójelentéseinkre várakoztam az ágyon ücsörögve, teljes menetfelszerelésben, azért imádkoztam, hogy el ne sírjam magam, ha még 10 percig nem kapom meg a papírjainkat. Alig vártam, hogy hazajöjjünk, és itthon aztán jól kibőghessem magam. A kiszolgáltatottság, az elszigeteltség, a baba mechanikus ellátása holtfáradtan és a kórházi rendhez, a személyzethez, szobatárs(ak)hoz való alkalmazkodás mind benne volt abban a félórás csendes zokogásban, amit már csak itthon ejtettem meg.
[caption id="attachment_885" align="aligncenter" width="600"]
kép: flickr.com - Daniel[/caption]
Nem panaszkodom, a szüléssel kapcsolatban semmi rossz élményem nincs, hiszen az általam választott szakemberek vettek körül, támogatva a folyamatot annyira, amennyire ezt egy klinikai miliő engedi, de az utána következő napok igencsak megviseltek. Úgy éreztem, a környezet azt diktálja, hogy az "etess, pelenkázz, vidd a gyereket az esti fürdetésre, sterilizálj, tusolj, menj a babáért, etesd újra, mérd le" ritmusban nem marad idő és esély arra, hogy szeretgessem, kapcsolatot építgessek a kisbabámmal, pedig pont ezt kellett volna leginkább csinálnom. Nem akarom bántani a személyzetet, tudom, milyen alulfizetettek, és ezt a munkát csak nagyon komoly hivatástudattal lehet végezni, de a 4 nap alatt mindössze egy, azaz egyetlen olyan nővérrel találkoztam, aki önzetlenül, kedvesen és végtelen türelemmel foglalkozott velünk, ráadásul az éjszaka közepén, az ő nevét leírom: Boginak hívják, és nagyon hálás vagyok neki, ha ő nincs akkor ott a helyzet magaslatán, most lehet, hogy tápszerezünk... A másik véglet pedig, a námbörvan beszólás egy nappalos kolléganőjétől pedig, idézem egy kismamatárssal folytatott párbeszédét:
anyuka: "egyébként mitől sárgulnak be a kisbabák?"
csecsemős nővér: " anya nem nézett utána az interneten?"
A többiektől pedig annyi tellett, hogy egyszer 2 percben megmutatták, hogy pelenkázzam és etessem a bébit, majd az utolsó nap, a hazamenetel előtt számonkérték rajtam, hogy hogyhogy nem tudom pontosan megmondani, mennyit eszik a gyerek, nem mértem rendszeresen? Ez így nem lesz jó, keveset eszik, tápszerezni kell majd! Épp csak azt felejtették el közölni velem, hogy hányszor, milyen szempontok szerint méregessem, hogyan adminisztráljam mindezt. Mondanom sem kell, a mérés azóta is para, sírtam, amikor az adott napra nem szedte vissza a születési súlyát (de másfél nappal későbbre igen, de addigra már én fogytam másfél kilót).
Hiába kértem kétágyas szobát, amit elvileg "emelt komfortfokozatúnak" hívtak, egy fotel vagy más, kényelmes ülőalkalmatosság nem volt, ahol békében szoptathattunk volna, a fürdőszobában egy polcot nem találtam, amire kirakhattuk volna a holminkat, az emelt komfortfokozat itt azt jelentette, hogy ketten vagyunk másik anyukával és a babájával, de a szomszédos szobával együtt 4-en használunk egy fürdőszobát. Kicsit olyan volt ez, hogy kívülről minden csillivili, aztán amikor egy kicsit közelebbről megnézed, kicsit megkapargatod a mázt, ott van az az évtizedek óta több sebből vérző társadalombiztosítási rendszer és annak termékei, annak minden anomáliájával együtt, csak szépen becsomagolva. Nem akarok túlozni, de akár azt is mondhatnám, Soma után szabadon: "a kórok háza".
Mindezzel együtt nincs rossz élményem a szülésről, boldog vagyok, hogy a kisfiam úgy született, ahogy nagyjából terveztük: spontán indult, természetes úton három és fél óra alatt, és csak egy picit kellett segíteni neki a végén, de minden komolyabb beavatkozást megúsztunk. Az ismerkedést pedig már itthon, barátságos környezetben, békében folytatjuk...
[caption id="attachment_887" align="aligncenter" width="600"]
kép: flickr.com - Shingo Yoshida[/caption]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése