Eltelt pár hónap azóta, mióta elsírtam a bánatom alvás-ügyben (akkor úgy éreztem, hogy 13 hónapja nem alszom). Őszinte leszek, már javult a helyzet, ami az éjszakákat illeti, és ezért nem győzök elég hálás lenni. Most pedig itt van a napközbeni két alvásról egy alvásra való áttérés, hogy ne unatkozzunk, yeah.
Miért is nem használati utasítással a kezükben születnek ezek a babák, ezt a kérdést már többször feltettem magamnak. Könnyebb lenne az életem, az biztos. Mondjuk amiben más, hasznos információk mellett az is benne van, hogy így altass, ennyit fogok aludni ekkor és ekkor. Amikor megszületett, picit sárga volt az én gyermekem, így igen sokat aludt napközben is, én meg csak sírtam, hogy alig van ébren, evés közben is alszik, mi lesz így.
Aztán ahogy nőtt, úgy lett egyre nehezebb a napközbeni altatás, iszonyú lassan éreztünk rá egymás ritmusára, és mire megszoktam, mennyi a napi alvásszükséglete, és beállt a rendszer, máris megérett a következőre, és egyre többet tudott fenn lenni. Próbáltam szépen, rugalmasan alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, ehhez képest szervezni a napjainkat, meg napirendet kialakítani. Egy táblázatot figyeltem (jójó, tudom, minden gyerek más, de nekem kellett fogódzó), hogy nagyjából mennyi alvásra lehet szüksége életkorból kifolyólag. Ezt úgy-ahogy követtük is, eddig.
Most azonban úgy érzem, hetek, sőt, talán hónapok óta hiába küzdünk az új rendszerért. 16 hónapos, egyes táblázatok szerint lassan elég lesz az egy alvás per nap, és hasonló korú, ismerős babák is már csak egyet alszanak (amúgy utálom ezt a fajta csoportnyomást, de nem tudok nem tudomást venni róla, pedig fejben megvan, hogy ez nem verseny). De valahogy nem tud beállni a rend. Vannak napok, amikor 7-kor kelünk, és 10-kor már dörzsölgeti a szemét, ásítozik, de nagy harcok árán tudom csak elaltatni, és délután tök későn aludna megint, és akkor az este maga a horror, csak nagyon későn kerül ágyba. Ha meg megpróbálom kihúzni ebédig, elalszik az etetőszékben.
Szóval néha elég az egy alvás, néha vészesen kevés, és akkor estére túlpörög, jön a koordinálatlanság, balesetek, sírás, sírás, sírás. Én meg csak tépelődöm, mivel teszek jót, ha altatom, akkor is, ha nem akar, és túl sok lesz a kettő, vagy húzom, amíg lehet, és így elképzelhető, hogy ezzel meg túlfárasztom?
Programszervezés miatt is mindig bajban vagyok így: ha valami 10-fél 11 tájban kezdődik, akkor úgy elfárad, hogy az adott foglalkozást (Ringatóra és jógára, tornára járunk) sem élvezi és hazafelé már tuti, hogy bealszik. Pedig úgy szeretek menni ezekre a programokra, hogy jókedvűen, kipihenten szórakozzon, és én se stresszeljek, hogy mikor szakad el a cérna, és vág fejbe egy másik babát egy rumbatökkel a zenés foglalkozáson (volt már rá példa).
Nálatok hogy állt be az alvás, hogy éreztetek rá, mi a jó? Segítsetek, kommenteljetek!
kiemelt kép: Jelleke Vanooteghem - Unsplash
Köszönöm, hogy olvasol.
Ha tetszett, bátran oszd meg a posztot másokkal!
Hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről és a mindennapjaimról, kövess Facebookon és Instagramon is!
Ezek szerint - ha fejbe vágta rumbatökkel a sorstársat, kellene a délelőtti alvás. Nálunk a két nagyobb között egy év a korkülönbség, míg a kicsi kései baba, de mind a hárman koránkelők és viszonylag jó alvók voltak, sokáig délelőtt és délután alvók voltak. Nem vagyok kibic, kicsi fiam pár nap múlva lesz 19 hónapos. A délelőtti alvás szűk egy óra, ami 10 körül esedékes, tehát a délelőttöt kettévágja. A délutáni alvás mostanában tolódott negyed, félháromra és kb. két óra. (Ha valahová el kellene ugrani, akkor minimum két és fél óra) Ezek után este nyolckor ágyban van, igaz, hogy az alvások közötti idő nem mondható nyugalmasnak, de éjjel két rövidke ébredéssel megússzuk.
VálaszTörlésKöszi, igen, pár napja visszaálltunk a kettőre. Csak ha nagyon későn kel, akkor marad az egy. Kivárok :-)
VálaszTörlés