Napok óta csak rendezgetem a könyveket, számlákat a komódon, a nemrég érkezett Hegmesék könyv sarkát is épphogy csak megigazítom, nem veszem kézbe még, de lesimítom, ahogy rend lesz a bútor tetején.
Félek-e kézbevenni? Nem is tudom. 44 éves vagyok, nem lesz már több gyerekem, tehát nem fogom már bevonzani a császárt, ami bevallom, az első várandósság alatt volt igazán parám, nem tudom miért, egyszerűen csak nagyon tartottam tőle, megmagyarázni nem tudom.
A másodiknál már nem volt időm foglalkozni ezzel, ott volt egy majd hároméves örökmozgó legényke, aki napi szinten ezres fordulatszámon pörgött. Talán a 32. hét körül merült fel a császármetszés lehetősége, amikor magzati aritmiát mutatott a szívultrahang a kislányomnál. Az orvosom nem aggódott, de azért hetente jártam onnantól fogva ctg-re, azzal biztatott, hogy ez a várandósság végére el szokott múlni. Szóval nyugodjak meg, de ha csak attól nyugszom meg, hogy kiemelik, akkor úgy lesz, ahogy szeretném, ám erre végül nem került sor. Valóban elmúlt az aritmia, nem volt műtéti indikáció.
Szóval én végül is kívülálló vagyok, a szike elkerült mindkét gyermekemmel. Hogy miért vártam mégis annyit, hogy belevágjak a Hegmesék könyv olvasásába, már a kezdő oldalaknál tudtam: ahogy belefogtam az első történetbe, már patakokban folytak a könnyeim.
Mert a születésről, a szülésről csak így lehet írni, ezeket a történeteket csak így lehet elmondani, a maga nyers valóságában, húsba-szívbe markolóan, torokszorítóan őszintén. Kudarcokról, veszteségről, tapasztalatokról, felismeresékeről. Meséltetni az édesanyákat, megtudni tőlük azt, amit talán még maguk sem tudtak annyira megfogalmazni, mielőtt kimondták volna. Ezek a történetek, ezek a mesék olykor drámai hangon szólnak hozzánk, vagy olyan érzésünk van, mint egy ablakon keresztül nézett film után.
 |
| kép: Unsplash |
Nem egyforma sorsok, megélések, tanulságok. Ami közös, hogy ezekről beszélni kell: a nemzetközi ajánlásoknál 4-5-ször magasabb hazai császárarány miatt, és amiatt is, hogy a szülésre készülő kismamák tisztában legyenek vele, hogy nem mindig ez a könnyebb út, hogy legyen hiteles információ (a könyvben szakértők is mesélnek saját császáros élményükről). Hogy kívülállóként ne bagatellizáljuk el a császáros édesanyák érzéseit ezzel kapcsolatban, hogy legyünk tisztában azzal a "te nem is dolgoztál meg ezért a gyerekért", és a "nem baj, a lényeg, hogy egészségesek vagytok" ésatöbbi nem biztos, hogy segít az adott helyzetben. Közben azért nem megfeledkezve arról, hogy a császár életmentő beavatkozás lehet!
Ha nem lettek volna keresztnevek a mesék elején, akkor is felismertem volna a szerző, Kiss Verus történetét már az első bekezdésből: mert ki indul József Attilával a fejében szülni?! Csak az, aki egy ilyen kötetet össze tud rakni, aki képes újra és újra végigélni ezeket a történeteket - a saját történetén keresztül.
Ez a könyv, a fotókkal olyan közel hozza az érzést, nemcsak azt, mintha a műtő lámpái a szemembe világítanának a fehér lapokról. Vagy mintha hallanám a fémes eszközök csörömpölését vagy a babák első sírását, de kicsit újraélem azt az érzést is, az anyává válás érzését, mert hiszem, hogy a szülés módjától függetlenül ez az, ami abszolút univerzális.
 |
| kép: csaszarvonal.hu |
A könyvet IDE KATTINTVA tudod megrendelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése