Ismeritek azt a régi mondást, hogy egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell? Annak idején a gyereknevelés nem korlátozódott csak az édesanyára vagy a szülőkre, hanem egy egész közösség részt vett a baba- később a kisgyerek körüli feladatokban, jellemző volt ez több generációk együttélése esetén, vagy szűkebb közösségekben.
Hogy így volt-e könnyebb, vagy jobban vesszük az akadályokat manapság úgy, hogy viszonylag kevesen szólnak bele (és így persze kevesebben is segítenek be) a babaápolásba, majd a gyereknevelésbe, nem tudom. De abban szinte biztos vagyok, hogy ezeknek a kis közösségeknek a hiányát azért igyekszünk betölteni valamivel, ha mással nem, hát internetes megoldásokkal, a közösségi média kínálta lehetőségekkel vagy egyenesen appokkal, amik elvileg mindenre tudják választ, ha a gyerekről van szó.
Nem is olyan rég, még kismamaként írtam egy posztot arról, hogy milyen várandósoknak szóló appokat használok, szóval nem azt akarom mondani, hogy mostantól dobja mindenki a kukába az okostelót vagy törölje az összes alkalmazást, mert csak az a jó, ha megkeressük magunkban az ősanyát, és arra hallgatunk (bár szerintem gyakrabban lenne szükségünk az ősanya-hangra).
Sőt, azt gondolom, kellenek is a jó telefonos alkalmazások, nekem például életet ment a mobilról elérhető navigáció (ahogy itthon beszélünk róla, dzsipsszel már bárhová elvezetek, pedig egy időben igencsak para volt az autós közlekedés). Vagy például nagyon szeretem egy angol nyelvű alkalmazás totyogós gyerekek szüleinek szóló hírlevelét, mert a fejlődési mérföldkövek számba vétele mellett nagyon sok hasznos tipp is van benne (még babakorban iratkoztam fel, és innen merítettem ötletet ahhoz, hogyan szerettessem meg a picivel a hasonfekvést, vagy hogy mikortól érdemes "játszórandikat" szervezni nekik.)
Ám valahogy mostanában mégis azt érzem, hogy mintha elfelejtenénk gondolkodni. Nemcsak mások, én is. Ha visszaemlékszem azokra az időkre, amikor a kisfiam az anyatejen kívül mást is kezdett eszegetni, sokszor órákig bújtam az internetet, a hozzátáplálós facebook csoportokat, hogy akkor ezt most eheti, kaphatja? Megevett egy falat sós kekszet, úristen! Mi lesz a veséjével?!
Nem mondom, hogy az allergiákat meg egyebeket félvállról kell venni, de így utólag visszagondolva olyan, mintha nagyon mélyen elnyomtam volna magamban azt a hangot, amelyet egyébként úgy hívnak, hogy édesanya.
Mintha nem figyeltem volna az ösztönökre, hanem kívülről vártam volna a megoldásokat.
Most is benne vagyok elég sok anyukás facebook csoportban. Hozzátáplálósban, mozgásfejlődősben, vagy csak olyanokban, ahol néha jól esik kiönteni a szívünket, vagy épp leírni a bánatunkat, és máris jönnek az együttérző kommentek. Na ilyenkor érzem azt, hogy itt a virtuális falu. Mindenkinek van hasonló (vagy homlokegyenest eltérő) tapasztalata, mindenki hozzá tud szólni valami okosat (vagy teljesen hülyeséget), vagy csak pár "énisanyavagyokktudommirőlbeszélsz" típusú jó szót szólni. Aki távol él a nagyszülőktől, nincs igazán segítsége, annak jól jön olykor ilyen típusú segítség is, akár pár biztató szó formájában. Vagy csak teljesen összezavar, de szerintem valahogy így működhetett ez anno akkor is, amikor a falu próbálta nevelni a gyereket.
Néha azonban azt látom, hogy előfordul, valaki átesik a ló másik oldalára, és szinte naponta ontja a nembíromtovább posztokat a mamicsoportokban.
 |
| A Google tényleg a barátunk? |
Vajon baj-e, hogy ennyire rá vagyunk gyógyulva a netes megerősítésre? És hogy mindenre keresünk valami alkalmazást? Mivel tudnánk ezeket kiváltani? Vagy jó-e így, ahogy van, és el kell fogadni, hogy minden így megy a digitális világban? Vajon a google tényleg a barátunk, vagy csak egyszerűbb így, hogy nem kell gondolkodni?
Köszönöm, hogy olvasol.
Ha tetszett, bátran oszd meg a posztot másokkal!
Hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről és a mindennapjaimról, kövess Facebookon és Instagramon is!
Vagy csatlakozz a zárt facebook csoportomhoz, ha elmúltál 40:
Kisgyerekkel 40 felett – anyáknak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése