13 hónapja nem alszom

És pont. Nem akarok sem panaszkodni, sem nagy tanulságokat levonni, sem pedig magamban keresni a hibát, hogy vajon hol rontottam el, inkább csak egy kis megnyugtatással szolgálni a hasonló cipőben járóknak, meg magamnak, hogy túl lehet élni, meg lesz ez még jobb is. 

A cím persze ebben a formában azért nem igaz, helyesebb lenne, ha úgy írnám: 

13 hónapja nem alszom 5 óránál többet egyhuzamban (ja, az is csak egyszer volt), szóval inkább 3 óránál többet. Kisfiam születése óta egyszerűen nem jó alvó. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy eleve a negatívból indultunk, mert úgy kezdődött, hogy a nappalokat alapból felcserélte az éjszakákkal (értsd: nappal szinte egész nap hortyogott, este, fürdés után pedig indult a vidámkodás).

Szóval lehettem én bármilyen eltökélt és bátor, hogy mostaztánvégigalszodazéjszakát, már annak is örültem, mikor elhagyta a felcserélősdit és este 8-kor hajlandó volt álomra hajtani a buksiját. Azóta vannak jobb-rosszabb éjjelek, de átlagban minimum háromszor kel fel egy éjszaka alatt. Ha szerencsém van, 8-tól éjfélig, fél 1-ig alszik, ha nem, akkor korábban, és utána reggelig még legalább kétszer ébred. 
Többször megkaptam már, hogy miért veszem fel egyáltalán, ha sír, miért szoptatom még mindig, miért nem alvástréningezem, miért nem hagyom ordítani éjjel is, majd megtanulja... 

 

[caption id="attachment_2446" align="aligncenter" width="600"] kép: Jordan Whitt - Unsplash[/caption]

Először is, azt gondolom, hogy mindenki úgy csinálja, ahogy tudja. Én így tudom. Nem vagyok képes sírni hagyni órákig, nem tudom magára hagyni, csak azért, hogy "megtanulja"... mit is? Hogy az anyukája nem figyel rá, nem próbálja megvigasztalni, ha problémája van. Szerintem ez a kezdeti időszak az, amikor azt tanulja meg, hogy ha "szól", jelez, figyelnek rá. Hogy bízhat bennem, ott vagyok neki. És egy idő után ez lesz neki a természetes. Az ősbizalom, a bizalom az édesanyjában, és ennek a bizalomnak nemcsak éjszakánként lesz jelentősége, hanem mindig, és ez a bizalom megmarad, annyira, hogy később is hozzám fordul majd, nemcsak akkor, ha segítségre van szüksége.

Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy ennyi alvással is lehet létezni. De mint annyi minden máshoz, valahogy ehhez is adaptálódik az ember szervezete. Működöm napközben is, főzök-mosok-takarítok, néha agymunkát is végzek (jójó, időnként elfelejtem, miért is mentem be a boltba, minden mást megveszek, és azt az egy dolgot hagyom ott, amiért bementem, de ez korábban is előfordult). 

Nem állítom, hogy ezalatt a tizenhárom hónap alatt nem voltak mélypontok és nem éreztem többször is, hogy elértem a határomat, kész, vége, nem érdekel, jöjjön az alvástanítás. Többször ismételgettem, hogy akkor most egy drasztikus módszerhez fogok nyúlni. Mikor azt éreztem, hogy ennyi alvással nem tudok kreatív kosztot alkotni, és jön az üveges menü, nem bírok takarítani és szalad a lakás, és nem találok egyetlen tiszta harisnyát sem és előkerül a tegnapi... aztán persze nem lett belőle semmi. Mert jött egy jobb éjszaka (csakkétszerkelt), vagy újraolvastam valamelyik sírnihagyós metódust, amit alkalmaznom kéne és újfent sokkot kaptam. 

Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ez az egyetlen üdvözítő út, és mindenkinek így kellene. Azt hiszem, nincs is egyetlen, mindenki számára alkalmazandó tökéletes módszer, bár még reménykedem, hogy a közeljövőben felfedezi valaki, és meg is osztja a nemalvó anyatársadalommal.

Addig is, ott van nekünk a jó öreg kávé, kinek habbal, kinek anélkül.

 

[caption id="attachment_2443" align="aligncenter" width="600"] kép: Toa Heftiba - Unsplash[/caption]

 

 

kiemelt kép: Ben Blennerhassett - Unsplash