Háromszor futottam neki, hogy mit is írjak bevezetésként ehhez a poszthoz, de semmi okosat nem tudtam... Lányos anyák készítsék a papírzsepit, de szerintem fiús anyukák is bátran olvassanak tovább.
Rachel Brathen, a jógacsaj írta a kislányának:
Ima a lányomért
Tudjon szeretni. Szeressék.
Soha, de soha ne nézzen úgy tükörbe, hogy közben arra gondol: fogynom kéne 3 kilót.
Soha ne érezzen késztetést arra, hogy behúzza a hasát a strandon, amikor bikinit visel. Soha ne diétázzon, ne számolja a kalóriákat, ne legyen a kinézete megszállottja. Soha ne a súlya jusson eszébe, ha a tükörképét látja, vagy ha a futópadra áll. Arcát a Nap felé fordítva élje meg a pillanatot, megfürödve a nyári délután melegében. Csak úgy mozduljon, hogy az örömöt jelentsen számára, izzadjon, de ne azért, mert jól akar kinézni, hanem, hogy jól érezze magát. Ismerje meg az élet édes ízeit, élvezettel egyen, de ne az evés legyen az egyetlen élvezet számára.
Úgy nézzen tükörbe, hogy lássa meg saját létezése gyönyörűségét - minden áldott nap. Önbizalma legyen olyan mélyen gyökerező, hogy azt semmilyen magazin, - tévéreklám, -híresség, - vagy közösségimédia-platform ne tudja elbizonytalanítani. Legyen tisztában értékeivel, és úgy szóljon másokhoz is, hogy azok visszatükrözhessék ezt neki.
Tekintetét többször emelje fel az égre, mint lefelé egy képernyőre. Keljen korán, hogy gyönyörködhessen a napfelkeltében, és ne felejtsen el törődni a Földdel, ahogyan a Föld is törődik ővele.
Hordjon bármit, amit szeretne, és ahogyan szeretné. Teremtse meg a saját stílusát, olyat, ami szerinte illik hozzá, és ne azért öltözködjön úgy, ahogy, hogy beilleszkedjen, hanem, mert örömet okoz neki.
Jógázzon. Vagy ne. Ha tele lesz már mindenfélével a feje, nyújtózzon, táncoljon, forogjon, fusson, hogy érezze a szíve lüktetését és emlékezzen arra, hogy az élet ott van, amerre a test mozdul, és nem ott, ahol az elme leragadt. Mindig emlékezzen rá, milyen volt gyermeknek lenni, ha kezét-lábát mozdítja. A nedves fűben mezítláb lépkedés érzése mindig különleges élmény legyen. Soha ne szégyelljen sírni, ha szomorú. Legyen egy kutyája. Vagy kettő (de háromnál semmiképp se több).
Ússzon meztelenül, és minden alkalmat használjon ki erre. Szégyenkezés nélkül vesse le a ruháit, ne az alakja, hanem csupán a víz hőmérséklete miatt aggódjon. Táncoljon, mintha senki nem látná, még akkor is, ha épp nézik is. Mozduljon együtt a zenével, ahogyan a hullámok fodrozódnak az óceán ritmusára.
Legyen szerelmes. Igazán. Egetrengetően, eszméletlenül, minden porcikájával. Úgy, hogy beleszédüljön, és a lélegzetét is visszatartsa, amíg megérkezik a következő szerelmes üzenet. És ismerje meg azt is, amikor egy fárasztó nap után ott van mellette valaki, akinek a vállán hosszan, mélyről kifújhatja a levegőt, és átadhatja minden gondja súlyát. Ismerje meg a múló kaland románcát és az állandóság mindennapi gyönyörét.
És törjön össze a szíve. Ne teljesen, épp csak annyira, hogy megtanulja annak művészetét, hogyan kell összerakni azt, ami egyszer szilánkjaira hullott szét. Találja meg az elengedés és megtartás egyensúlyát. Ismerje a fájdalmat, de ne legyen sok része benne. Legyen biztonságban. Mindig. Járja be a világot. Tanuljon meg egy nyelvet. Vagy kettőt. Forduljon meg a világ két sarkában, de soha ne feledje el az otthonát.
És egy napon szülessen kislánya. Szorítsa magához, egyszerre érezze a súlyát és könnyűségét annak a szeretetnek, amely semmihez sem fogható. És suttogja a saját imáját az ő kicsi fülébe, hogy megtudja, milyen szeretni és szeretve lenni, örökké.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése