A szomszéd fűje mindig zöldebb - tartja a mondás, de hogy a szülés és a terhesgondozás esetében is így van-e, ha Magyarországot és Ausztriát vetjük össze, az az alábbi történetből kiderül.
Kriszti a kislánya születése előtt Ausztriában dolgozott, és bár a két állam közötti egyezség alapján itthon is világra hozhatta volna a babáját, mégis inkább egy eisenstadti kórház mellett döntött. Egyrészt azért, mert a "bababarát" itt nemcsak egy üres jelző: a babák születésüktől fogva az anyák mellett vannak, igyekeznek a kismamát alternatív módon támogatni a szülés természetes folyamatában, és az igény szerinti szoptatást szorgalmazzák, ami számára nagyon fontos volt. Mindemellett rengeteg odafigyelést, törődést, kedvességet kapott a kórházban az orvosoktól és a teljes egészségügyi személyzettől:
"Csak pozitív benyomásokat szereztem. Ugyanúgy bántak a külföldiekkel is, mint bármely osztrákkal. A határ közelsége miatt nagyon sok magyar szül kint, ezenkívül szlovákok, törökök is nagy számban hozzák világra gyermeküket Eisenstadtban. Így az orvosok, szülésznők, ápolónők (akik között szintén nemcsak osztrák van) hozzá vannak szokva a külföldi kismamákhoz."
A várandósság alatt néhány vizsgálatot itthon tudott le, a kombinált tesztet és a 20 hetes szervátvizsgálást (Organscreening). Ezeket leszámítva az összes vizsgálatot az osztrák nőgyógyásza és az ő asszisztensei végeztek el (ottani tb által, teljesen ingyen, időpontra, és mégis olyan színvonalon, mintha magánpraxisba ment volna). Ausztriában egyébként tilos az orvosválasztás, ahogy a hálapénz sem elfogadott, sőt, ha valamilyen ajándékkal kedveskedne a páciens, azt sem fogadják el.
Ausztriában 5 alkalmat írnak elő ultrahangos vizsgálatra, Kriszti ezen felül kétszer ment még, de ezekért már külön fizetett. Mivel védőnői hálózat itt nincs, ezen alkalmakkor minden olyan szükséges vizsgálatot elvégeztek, amit Magyarországon a védőnők végeznek és amire terhesgondozáson kerül sor - még a vérvételre sem kellett a kórházba mennie, azt is egy ultrahang vizsgálat alkalmával végezte el a nőgyógyásza. A kórházba csak 36 hetesen ment először, a kötelező CTG vizsgálatra (majd 38 és 40 hetesen).
Első kisbabáját várva Kriszti sem bízott a véletlenben: egyik éjjel éjfél körül 10-12 perces fájásokat kezdett érezni, és ugyan aludni már nem tudott, de azért egy kicsit várni akart még. 3 óra körül már keltette a párját, hogy itt az idő, indulni kellene. Akkor már 5-7 percenként, bár rendszertelenül jöttek a fájások. Mivel 20 percnyire laknak Eisenstadt-tól, így hamar be is értek. Az éjszakás szülésznő rögtön CTG-gépre tette, közben kérdezgette, majd megnézte, hogy mennyire van kitágulva. Mivel csak egy-másfél ujjnyira volt és gond nélkül tudott még vele kommunikálni, javasolta, hogy inkább menjenek még haza, de rájuk bízta a döntést. El is hagyták a kórházat, és egész másnap reggel fél 8-ig bírta, akkor indultak ismét útnak.
[caption id="attachment_2061" align="aligncenter" width="600"]
kép: LuciFross / flickr[/caption]
"Mivel első terhességem volt, nem szerettem volna a végsőkig húzni otthon a vajúdást. Mikor beértünk és megvizsgáltak, már jobban ki voltam tágulva, de még mindig nem voltak elég erősek a fájások (bár én nagyon annak éltem meg)... Természetesen már nem akartunk újra hazamenni, így megkaptam az ágyam (4 ágyas szobában), ahol tovább vajúdtam. Délután 2 körül ismét megnézte az akkori ügyeletes szülésznő a tágulást és még mindig csak 2-3 ujjnyi volt. Közben viszont az erőm már egyre fogyott a fáradtságtól is, mivel egy szemhunyásnyit sem aludtam. Ekkor a nagyon kedves szülésznő azt javasolta, hogy a párom menjen haza, engem pedig elvisznek a vajúdó helyiségbe (a szülőszoba mellett van), kapok homeopátiás golyókat, meg egy lazító kúpot, és próbáljak meg a fájások között ellazulni, pihenni. A szobát besötétítették, mindent megtettek azért, hogy tudjak relaxálni."
6 órakor volt a műszakváltás, az előtt a szülésznő elköszönt, és minden jót kívánt, majd jött a délutános hölgy.
"Ekkor már alig volt erőm, a derekam majdnem leszakadt és nagyon fáradtnak éreztem magamat." A homeo golyókat folyamatosan kapta, felajánlottak több alternatív vajúdási eszközt, módot, de csak egy meleg zuhanyt vett. "Este 8 óra körül azt mondta a szülésznő, hogy az is lehet, hogy 5, de az is, hogy 15 óra múlva lesz csak meg a baba, alig akartam hinni a fülemnek. Epidurális érzéstelenítő nem került szóba. Aztán hirtelen felgyorsultak az események, este 10 óra körül már 8 cm-re kitágultam, így át is sétáltam a szülőszobába (Kreissaal, kör alakú ágyra fektettek). Velem párhuzamosan egy fekete anyuka is világra hozta a kisfiát, így mikor én az utolsó egy-másfél órámban vajúdtam, a szülésznő, gyerekorvos és a nőgyógyász a mellettünk lévő, másik Kreissaal-ban segítette világra a babát. Amennyire hosszú és kemény volt a vajúdás, a vége annyira gyorsan haladt, ennek ellenére gátmetszésre nem került sor."
Miután a kötelező vizsgálatokat elvégezték, a vajúdó helyiségben töltötték az aranyórát, illetve inkább aranyórákat, amire kint nagyon nagy hangsúlyt fektetnek. Kislányát egyből mellre helyezték (előzőleg megkérdezték, hogy szeretné-e szoptatni) és a párja is végig velük lehetett. A szülésznő persze rendszeresen benézett, hogy minden rendben van-e, főleg mikor a baba nagyon sírt. Még a szülés előtt arra is felkészítették, hogy császármetszés esetén az apa mellkasára tették volna a babát, úgyhogy itt nagyon nagy hangsúly van a kötődés kialakulásán, kialakításán.
[caption id="attachment_2059" align="aligncenter" width="600"]
kép: Richard Feliciano /flickr[/caption]
"Ez a kórház abszolút a természetes szülés híve. Ez az én esetemből is leszűrhető, hiszen majdnem 24 órás vajúdásnál is hagyták természetesen megszülni a kislányomat, amiért egyébként nagyon hálás vagyok nekik."
Szintén pozitívumként említi még a nagyon komoly laktációs részleget, a szülést követő napon rögtön rövid előadást tartott az egyik laktációs tanácsadó hölgy a szoptatásról az előző napon szült édesanyáknak, felhívva a figyelmet sok fontos dologra, teret adva a frissen szült anyukák kérdéseinek is.
Hogy jobb-e Ausztriában szülni? Ezt a kérdést ugyan nem tettük fel így, de jöjjön a konklúzió kismamánk szavaival:
"Csak végső esetben (mikor már a baba egészségügyi állapota indokolja) végeznek császármetszést, nem használnak oxytocint… És egy hihetetlenül baba-mama közti kötődést, szoptatást támogató kórház. A babák a születésüket követően végig az anyukájuk mellett vannak (kiskocsiban vagy a saját ágyukban alszanak), még a vizsgálatokra is mentünk velük. Addig voltam csak 'távol' a kislányomtól, míg tisztálkodtam. Nekem ez nagyon pozitív és nagyon fontos. Mivel éjfél előtt szültem, az egész éjjel arról szólt, hogy jobb cici, bal cici, jobb cici, bal cici… a kedves éjszakás nővér "utasítása" szerint (bocsi, csajok!).
Amint a kislányom sírdogálni - na jó, üvölteni - kezdett, máris ott volt a nővér és segített is mellre helyezni. Szóval alvás nem volt... De abban az euforikus állapotban az ember, az anya már nem is érezte magát fáradtnak. A sok jobb és bal váltogatásnak pedig meglett az eredménye, mert a második éjjelre beindult a tejem, és a kislányomat azóta is tudom szoptatni - 20 hónapos múlt. Tápszert csak a kórházban kapott, mert annyira sírt és azt gondoltam, hogy nem elég az előtejem, ezért kértem neki…. Kaptunk, és azt is fecskendővel, ami egy újabb pozitívum volt nekem, cumisüveg és cumi szóba se jöhetett, nehogy cumizavart okozzunk. Azóta tápszerre nem volt szükség, amiért szintén nagyon hálás vagyok. Még egyszer is itt szülnék."
kiemelt kép: pixabay